Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-24 / 301. szám
2015. DECEMBER 24.. CSÜTÖRTÖK Az illegális bevándorlásra ösztönöztek BERLIN. Németország a menekültválságban a humanitást a biztonság érdeke fölé helyezte, és olyan jelzést bocsátott ki, amely az Európába irányuló illegális bevándorlásra ösztönzött a Közel-Keleten és Észak-Afrikában - mondta a cseh kormányfő. Bohuslav Sobotka kiemelte, a menekültek támogatása nem vezethet az európai gazdaság és társadalom „veszélyeztetéséhez vagy lerombolásához”, mti A szlovén kormány újabb tíz kilométer hosszú pengés drótkerítést telepített Horvátországgal közös határán Varasdtól északra, a szlovéniai Ormoznál - közölte a horvát közszolgálati televízió. Bár az országban és külföldön is többen tiltakoznak a kerítés felhúzása ellen, a szlovén kormány nem áll el a tervétől. Korábban már 140 kilométer hosszú pengés drótkerítés épült Horvátországgal közös határán. Ferenc pápa fotó: afp Ferenc pápa kapja meg a Károly-díjat bérűn. Ferenc pápa kapja jövőre a Károly-díjat, a rangos nemzetközi elismerést az emberséges, egységes és erős Európa melletti kiállásáért ítélték oda a római katolikus egyházfőnek - jelentette be szerdán a díj alapítója, Aachen városa. Az elismerés odaítéléséről döntő bizottság indoklásában egyebek között kiemelte, hogy Ferenc pápa „kiemelkedő erkölcsi tekintély” és a „lelkiismeret hangja”. mti Nagyon sokan segítettek az ünnep előtt a nélkülözőkön A Magyar Református Szeretetszolgálat egy-egy cipősdoboznyi ajándékot osztott szerdán Pécsett fotó: mti Ajándékcsomagok, meleg ételek, tartós élelmiszerek. BUDAPEST. Karácsony előtt a karitatív szervezetek ösz- szegeztek. Több mint 32 ezer csomagot juttatott el rászorulóknak és a nélkülözőknek a Máltai Szeretetszolgálat - írja az MTI. A karitatív szervezet a december 16. és 21. között Adni öröm! akció jóvoltából 257 tonna tartós élelmiszert tudott összegyűjteni. 162 helyszínen, napi tizenkét órán át zajlott az idei karácsonyi adománygyűjtés a Spar-csoport áruházaiban. Sertéspörkölt, szaloncukor Hatezer tányér meleg ételt osztott ki az Ökumenikus Segélyszervezet egyhetes, budapesti akciója során hajléktalanoknak és rossz szociális körülmények között élő családoknak. Az Ökumenikus Segélyszervezet az idén is megszervezte hagyományos adventi melegétel-osztását, amelynek keretében hat napon át, december 18. és 23. között naponta 1000 adag ételt osztottak ki a szervezet önkéntesei, támogatói és munkatársai - olvasható az ökumenikusok szerdai közleményében. A szerdai „szeretetvendégség” menüje sertéspörkölt tésztával, savanyúság, kenyér, tea és szaloncukor volt. Az idén több mint százezer kilogramm adomány gyűlt össze a Mikulásgyárban, amely ugyan bezárta a kapuit a múlt hétvégén, ám a nagy érdeklődés miatt még hétfőn és kedden is le lehet adni az adományokat Budapesten. A beérkezett majdnem 35 ezer kilogrammnyi élelmiszer-adomány szétosztásában a Magyar Vörös- kereszt vállalt közreműködő szerepet. mti Kihívás Európa számára: migráció, terrorizmus BRÜSSZEL. Továbbra is a bevándorlás kérdése foglalkoztatja leginkább az európai közvéleményt - derül ki az Euroba- rométer szerdán megjelent őszi összesítéséből. A számok azt mutatják, hogy a nyáron közzétett felmérésekhez képest húsz százalékponttal többen jelölték meg ezt az unió előtt álló legjelentősebb kihívások között, összesen 58 százalék tartja fontosnak a kérdést. A korábbinál 8 százalék- ponttal többen, 25 százalék nevezte meg a terrorizmust ilyen kihívásként. Harmadik helyen, némileg visszaesve szerepel a gazdasági helyzet, amelyet a munkanélküliség követ. A tagállamokra bontott adatokból az derül ki, hogy Portugáliát leszámítva minden uniós országban a bevándorlást tartják a legtöbben égető fontosságú kérdésnek. A portugálokat a költségvetési helyzet foglalkoztatja leginkább, és csak utána következik a migráció és a munkanélküliség. Magyarországon 68 százalék nevezte az unió előtt álló jelentős kihívásnak a bevándorlás ügyét, 34 százalékot foglalkoztat a terrorizmus, és a megkérdezettek 15 százaléka említette a gazdasági helyzetet. Országos szinten viszont Magyarországon a munkanélküliséget nevezték meg a legtöbben fontos kérdésnek, és csak azt követi a migráció. MTI Új ellenségek helyett másfajta világrend BUDAPEST. Az Országgyűlés elnöke szerint meg kellene próbálni egy másfajta gazdasági és politikai világrendet felépíteni, nem pedig új ellenségeket keresni ott, ahol 1945-ben vagy 1989-ben már lezártak egy-egy konfliktust. Kövér László a Pesti Srácok portálnak adott interjújában úgy értékelt: hiába hitték sokan, hogy 1989 után beköszönt „a liberális világbéke”, nem ez történt. Szavai szerint a 2001. szeptember 11-e után „minden épeszű ember látta”, hogy a dolgok nem mehetnek tovább úgy, ahogy addig folytak; „meg kell próbálnunk azokat a veszélyeket beazonosítani, amelyek az emberiség, a gyermekeink, unokáink puszta létét fenyegetik”. Szóvá tette, hogy sokan kizárólag a mában képesek gondolkodni és nem merül fel bennük, hogy mi lesz 30 év múlva. A házelnök furcsa hozzáállásnak minősítette azt a követelést, hogy senki ne szóljon bele a másik életébe. A társadalmi együttélés jogi és erkölcsi szabályai éppen erről szólnak - mondta, példaként hozva, hogy előírják: aki motorkerékpárra ül, annak bukósisakot kell viselnie. MTI Aki motorkerékpárra ül, annak bukósisakot kell viselnie. KÖVÉR LÁSZLÓ Devizaárfolyam (2015.12.23.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 314,13-0,19 USA dollár 287,61 +0,17 Svájci frank 290,57 +0,34 Angol font 426,99-0,95 Román lej 69,51-0,10 Ukrán hrivnya 12,50 0,00 Horvát kuna 41,10 +0,04 Lengyel zloty 74,05-0,06 (d http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB <§> Elismerés, katonáknak A migrációs válsághelyzet kezeléséért elismerést adott át a katonáknak szerdán Lázár János miniszter a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában. fotó: kelemen z.g., mti Felelősséggel szolgáltak BUDAPEST. A Szlovéniában november 9-e óta szolgálatot teljesítő 52 fős magyar rendőri kontingens törvényesen, szakszerűen, felelősségteljesen hajtotta végre feladatát, december végén és januárban újabb csapatokat kiüld az ország Szlovéniába és Macedóniába a migrációs helyzet kezelésére - mondta az országos rendőrfőkapitány a hazaérkező rendőröket köszöntő beszédében, szerdán. Papp Károly közölte, a magyarok cseh, szlovák és osztrák rendőrökkel együtt segítették Szlovéniát a migrációs helyzet kezelésében. mti Vandégkommantár Erdő Péter „Pólyába takarva, jászolba fektetve" „Gyermeket találtok, pólyába takarva, jászolba fektetve” - ezt a jelet ígéri az evangéliumban az angyali szózat a pásztoroknak. Erről fogják felismerni a megszületett Megváltót. De mi ebben a jel? Hiszen ez a helyzet, ez a kép talán csak egyszerűségében, szegénységében különbözik az élet leghétköznapibb helyzeteitől. És mégis: a szelíd, szinte diszkrét körülmények együttállása, hogy pontosan az a kép tárul a pásztorok elé, amit az angyal előre megmondott - ez maga a jel. Ha párbeszédben vagyunk a Mindenhatóval, ha tőle kérünk útmutatást és eligazítást, megoldást és segítséget, ha lélekben hozzá kiáltunk, mert nem tudjuk, mi az akarata, merre vezet az út a saját magunk, a szeretteink, az egyházunk, a népünk, az egész emberiség számára, akkor egy-egy szerényen megjelenő helyzetben felismerhetjük Isten válaszát, útmutatását és eligazítását. Karácsonyt joggal hívják a szeretet ünnepének. Mégsem csupán egy érzelmet ünnepiünk, nem is a saját hangulatunkat, hanem Jézus Krisztust, aki személyében ragyogtatta fel Isten szeretetét irántunk. Találjunk vissza hozzá! Szóljunk hozzá, köszöntsük őt, bízzuk rá életünket! Kamaszkorában az ember nehezen tudja elképzelni, hogy miért szép a felnőttek karácsonya. Hiszen számukra ez is dologidő. A család ünnepeinek megszervezése, a sütés-főzés, az ajándékok beszerzése az ő feladatuk. És ez a feladat nem is olyan könnyű. Mert nem mindenki élte át, nem mindenki hozza magával, hogyan is kell ünnepelni a karácsonyfa alatt. Nem elég, hogy feldíszítjük a fát, nem elég, hogy odakerülnek az ajándékok is, mert az egésznek az értelmét mégiscsak az adja meg, ha oda tudjuk tenni a fa alá a kis Jézus jászlát, Szűz Mária, Szent József és a pásztorok figuráit, vagy ha nincs otthon betlehem, akkor legalább egy szép színes képet, amely Jézus születését ábrázolja. De ha már minden együtt van, meg a család is egybegyűlt, akkor fogadni is kell a kis Jézust. Énekeljük el a karácsonyi énekeket, olvassuk fel a Szentírásból Jézus születésének a történetét! Ha a gyerekek tudnak egy szép betle- hemes játékot vagy egy odaillő verset, mondják el azt is! És ne felejtsük el a közös imádságot a kis Jézus előtt! Köszönjük meg minden ajándékát, amit ebben az évben kaptunk. Kérjük tőle, hogy adjon békét és örömet, segítse meg a betegeinket, legyen velünk minden gondunkban, feladatunkban és minden örömünkben is. Hiszen azért született a világra, hogy vállalja a sorsunkat. Ő maga a legszebb karácsonyi ajándék, benne jelent meg Istenünk irgalmassága és emberszeretete. Ilyen emelkedett szívvel bontsuk ki a többi ajándékot, így legyünk együtt a karácsonyi asztalnál! Az otthoni ünnepléshez olvassuk el és fogadjuk meg a sok jó tanácsot, amit újabban a Magyar Katolikus Családegyesület füzeteiben találunk (Családi ünnepeink. Karácsony, Budapest, 2014). Legyen hát nekünk, felnőtteknek a saját legbensőségesebb karácsonyunk az örömmel átélt ünnepi liturgia és közösségi együttlétünk alkalmai! Sőt, a saját karácsonyfánk alá a kis Jézus jászlához tegyük oda minden nosztalgiánkat és ünnepi fáradtságunkat, mert ilyenkor ez a legszebb ajándék, amit adhatunk neki. És akkor ő felragyogtatja körülöttünk a karácsonyt, a munkánkat tanúsággá és áldássá teszi. Olyan hétköznapi jellé, amelyben a mai kereső felismerheti a betlehemi gyermeket. Manapság sokan nem otthon ünnepelnek, hanem együtt megy el a család egy szállodába néhány nyugodt, téli napra. De ott is legyen meg a saját bensőséges karácsonyunk! A Szent Család ott is legyen velünk, és találjuk meg az alkalmat ilyenkor is az ünnepi szentmisére! Nem véletlen, hogy a karácsonyról mindig a család jut eszünkbe. Az emberré lett Isten családba akart születni, családban akart nevelkedni. A karácsony kultúrája családbarát kultúra. Amikor a szülők szeretettel elfogadják a gyerekeiket, világra hozzák és felnevelik őket, akkor nemcsak a saját tetszésük szerint igazítják az életüket, hanem bekapcsolódnak a Teremtő Isten nagyszerű tervébe. Mert az életünk nem a véletlen játéka, hanem része egy hatalmas projektnek. De ez a terv a minket szerető Isten nagyszerű elképzelése. Ezért boldogság, hogy a részesei lehetünk. Ha pedig egyedül vagyunk, és úgy érezzük, hogy nincsenek hozzátartozóink, akkor is meghívhatjuk vagy meglátogathatjuk távolabb élő szeretteinket. És velünk van a Szent Család, akik az első karácsonyt nem éppen baráti körben, de a szállásról kitagadva, magukra hagyva ünnepelték, mégis az ő szeretetük sugárzik ki minden nemzedékre, mert ebbe a családba született az isteni Gyermek, aki mindnyájunkat meghív a maga soha el nem múló ünnepére. Szerzőnk bíboros, Esztergom-budapesti érsek kelet@kelet.hu Énekeljük el a karácsonyi énekeket, olvassuk fel a Szentírásból Jézus születésének a történetét!