Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)

2015-12-23 / 300. szám

KELET 2015. DECEMBER 23., SZERDA Agybeteg idény után stresszmentes ősz A Szatmár Unió játékosai nem csupán a létszámfölény kialakítására ügyeltek, a gólokkal sem spórolva léptek jelentősen előre az elmúlt évekhez képest FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A korábban rendszerint a kiesés elkerüléséért küzdő Szatmár Unió látványos fejlődést produkált. LABDARÚGÁS. Megannyi zűrös szezon után nyugalom köl­tözött a szívekbe. Az elmúlt években rendre a bennmara­dásért zizegő Szatmár Unió stresszmentes őszt produ­kált: a kiesés megúszásért vívott harcot kiiktathatja a programból, sőt, akár olyan évaddal rukkolhat ki, ami­re lassan csak a nagy öregek emlékezhetnek Fehérgyar­maton. A megyei első osztályú fut­ballcsapat eddigi szereplése ajkára forrasztotta a szót min­den kétkedőnek, mindemel­lett szemet szúr, hogy főként hazai pályán nem spórolt a gólokkal, több látványos győ­zelmet mutathat fel. A fejlő­dés szembeötlő. Ezt Igényli a közönség- A tavalyi agybeteg idényt követően remélhetőleg a je­lenlegi kevesebb izgalommal fog járni - merengett Siti Fe­renc, a Szatmár Unió edző­je. - Minimális elvárás volt a társasággal szemben a közép­mezőny elérése, de a magam részéről ennél is nagyobb feladvány megoldására töre­kedtem, nevezetesen, hogy játékban is előrelépés legyen tapasztalható.- Markáns csapat kialakí­tásán fáradozunk, egyelőre a futballisták és én is a tanulási fázisban vagyunk. Egyértel­műen a támadójátékra fek­tettük a hangsúlyt, mert ezt igényli a közönség, ami külö­nösen fontos szempont, más­felől a keret alkalmas erre, és a labdarúgásról alkotott filo­zófiámmal is egyezik.- Ugyanakkor ebben a tün­dérmesében akadtak olyan mérkőzések, amelyekkel nem tudunk elszámolni: gondolok itt a Kemecse elleni hazai gól nélküli döntetlenre, majd Ti­szakanyáron úgy kaptunk ki 4-o-ra, mintha az előző évi csapatot láttam volna. Otthon a Baktalórántháza elleni po­fára esés is fájt. Szerencsére ebből volt kevesebb. Egy Zidane-t elfogadna...- A Nyírgyulaj 7-2-es legyőzé­se komoly fegyvertény, egy­általán, az élmezőny tagjai ellen kifejezetten jól ment a fiúknak. Hibapont, hogy az idegenbeli bravúrok még hiá­nyoznak. Aligha lepődik meg bárki azon, hogy a Szatmár Unió berkein belül az értékek meg­őrzésére ügyelnek leginkább.- Legfőbb célunk a játékos­keret egyben tartása, csak olyan játékos igazolása ke­rülhet szóba, aki mentálisan tud azonosulni a klub elkép­zeléseivel - szögezte le Siti Ferenc. - Mondjuk, egy jó Zi­dane-t elfogadnék... Komoly­ra fordítva a szót, ha a jelen­legi helyezést meg tudnánk őrizni a folytatásban, azzal feltétlenül kiegyeznék, km-kt A futballis- ## ták és én is a tanulás fázisában vagyunk. SITI FERENC Szatmári sziporkák A Szatmár Unió FC megyei I. osztályú csapatának őszi mutatói A bajnoki állás: 6. Szatmár Unió 15 7 4 4 42-26 25 Otthon: 8 6 1 1 34-10 19 Idegenben: 7 1 3 3 8-16 6 A házi góllövőlista. 8 gólos: Osváth Sándor. 7 gólos: Gégény Mihály, Szathmári Sándor. 6 gólos: Balogh Páter. A gólos: Bodó Richárd. 3 gólos: Bartha Tibor. 2 gólos: Balogh Árpád, Csáki Róbert. 1 gólos: Bátyi László, Veress László, öngól: Jónás Géza (Tiszalök). Az egykori sikercsapat tagjait várják Naményba Ilyen, amikor komolyan veszik a focit Bancsi Gábor (balról) 17 gólt szerzett az őszi idényben, kulcsszerepe volt abban, hogy a Nyfrmada a tabella tetejére rakétázott fotó: pusztai Sándor Az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságot nyert válogatott is pá­lyára lép a tornán. labdarúgás. Látványosnak ígérkező teremlabdarúgó-tor­na helyszíne lesz december 30-án, szerdán a vásárosna- ményi sportcsarnok. A beregi válogatott, az újságíró váloga­tott, a görög katolikus papok csapata mellett az 1984-es ifjú­sági Európa-bajnokságot nyert magyar válogatott, valamint a magyar öregfiúk válogatott lép pályára a 10 órakor kezdődő birkózás. Több nemzetközi viadalon szerepeltek a szabol­csi utánpótláskorú birkózók. Az ÁMK Bököny DSE remény­ségei román és moldáv ellen­felekkel vették fel a harcot a marosvásárhelyi Edzők-em- lékversenyen, amelyen közel 300 ifjú lépett szőnyegre. Ugyanakkor a Nyírsport SE titánjai Kassán, a Moldova, Csehország, Lengyelország, Ukrajna, Litvánia, Szlovákia és Magyarország részvételé­vel rendezett szabadfogású Mikulás Kupán képviselték megyénket. Mindkét ese­ményről elégedetten térhe­tett haza Radócz János (ÁMK Bököny DSE) és Pocsai István (Nyírsport SE) edző, mert a fiatalok kitettek magukért. Marosvásárhelyen Kiss Gergő program során. A tervek sze­rint a naményi rendezvényen jelen lesz Petry Zsolt, Kovács Ervin, Deák Sándor, Zsinka János, Keller József, Szélpál László, Szeiler József, Zsivó- czky Gyula, Pintér Attila, Mé­szöly Géza, Berta Ernő, Deszat- nik Péter és Preszeller Tamás. Az eseményt megelőzően 9 órától egyházi megemlékezést tartanak az időközben elhunyt szakvezetők emlékére, így töb­bek közt a 2011-ben meghalt Bicskei Bertalan tiszteletére is, aki szövetségi edzőként irá­nyította az Eb-n diadalmasko­dó nemzeti gárdát. KM a „Legjobb külföldi verseny­ző” különdíjat is megkapta, mindemellett a junior 76 kg- os súlycsoportban az aranyé­rem is az övé lett. Az U23 korcsoportban Mé­száros Attila (65 kg) léphetett a dobogó legfelső fokára, míg a diák korcsoportban Felföldi Szabolcs (38 kg) bronzérmet szerzett. Eközben Kassán a Nyírsport SE versenyzői sem tétlenkedtek: Jeles Antal (37 kg) a gyermek korcsoportban végzett az élen, Oláh Márton (29 kg), Hernádi Máté (44 kg) egyaránt a harmadik helyen zárt. A debütáló Kerecsanin Mátyás három nyert és két elvesztett mérkőzéssel ötö­dikként fejezte be a megmé­rettetést. KM A Nyírmada számára az a legveszélyesebb, hogy három-négy mécs­esén áll vagy bukik a bajnokság sorsa. LABDARÚGÁS. Azt nem ál­lítanánk biztosan, hogy a Nyírmada egyéves önkéntes száműzetés után visszatér a megyei egybe, az viszont szent fix: az őszi szerepléssel megágyazott ennek a lehető­ségnek. Ami önmagáért beszél Mérget viszont nem vehet­nek rá, mivel a Nyírkárász ott „csüng” a nyakukon, és még a Záhonyt sem írnánk le. Tény, ami tény: a máso­dosztály Nyírerdő-csoportot a Szőke-legénység vezeti „fél­távnál”, mindazonáltal a Ka­rásszal szemben felhalmozott hárompontos előny még me­leg pillanatokat tartogathat - annál is inkább, mert a „visz- szavágót” idegenben kényte­len megvívni az éllovas. Minden egyes meccset igyekeztünk komolyan venni. SZŐKE ISTVÁN Bartha Dénes a ma­gyar serdülőváloga­tott edzőjeként tripla sikernek volt részese az erdélyi túrán. KÉZILABDA. Mint arról koráb­ban hírt adtunk, a magyar férfi kézilabda serdülőválo­gatott háromnapos hajdúná­nási összetartással hangolt az erdélyi túrára. A nemzeti csapatot irányító Vágó Attila meilett a csapat felkészíté­séért felel Bartha Dénes is, a nyíregyházi szakember az edzői stáb tagjaként volt jelen- Egyetlen döntetlent ját­szottunk, Dombrádon, abban a mérkőzésben is benne volt a győzelem, de akkor és ott nem sikerült - ecsetelte az eseményeket Szőke István, a Nyírmada játékos-edzője. - Mivel nyáron öt ember ép­pen tőlünk távozott oda, alig­hanem presztízsmeccsként tekintettek erre az alkalomra, ezzel együtt azt mondom, vé­gül is egy előzetesen dobogó­a házigazda románok ellen ví­vott három mérkőzésen. Nos, a mieink mindannyi­szor diadalmaskodtak: Gyu­lafehérváron előbb 30-18-ra, majd 30-29-re nyertek, míg a harmadik összecsapáson 26- 24-re győztek korosztályos ellenfelükkel szemben. Meglepték őket- Minden értelemben pél­daértékű volt a szervezés, válogatotthoz méltó körül­mények között játszhattunk Romániában - osztotta meg élményeit Bartha Dénes.- A hazai rendezők minden ra esélyesnek tartott ellenfél otthonában nem rossz ered­mény az iksz. Másként nem is érdemes- Egyébként minden fordu­lóban nyertünk, ami önma­gáért beszél. A legkevesebb gólt kaptuk, a Karász ugyan egy góllal többet szerzett ná­lunk, így sincs okunk panasz­ra. Nem akarok nagyképűnek tűnni, igazából a Dombrád részletre nagyon figyeltek, az ellátás mellett a mérkőzé­sek felvezetésén is érződött, hogy fontos számukra ez az esemény.- Azt kell mondjam, a fizika­ilag jobb, magasabb játékoso­kat felvonultató hazaiakat az első meccsen sikerült meg­mellett a Nyírkárásszal ját­szott rangadó volt az, amely akár magasabb szinten is megállta volna a helyét.- Megbántani pedig tényleg nem kívánok senkit, ugyan­akkor ez az igazság: a jelenle­gi színvonal miatt számunkra az a legveszélyesebb, hogy néhány találkozón áll vagy bukik a bajnokság sorsa. Min­den egyes meccset igyekez­tünk komolyan venni, mert nem szerettünk volna „meg­égni”, és persze másként nem is érdemes csinálni. Az eddig történtek tükré­ben nem lehet vitás: a Mada meghatározó erő, ami boríté- kolhatóan tavasszal sem lesz másként. Nem lehet majd hibázni I- A csapat bizonyította, hogy ebben az osztályban a legjob­bak között a helye - fejtegette Szőke István. - Tehát ott kell folytatni, ahol abbahagytuk! Nem tudok arról, hogy bárki is el szeretne menni, persze, a futball már csak olyan, hogy sok minden megeshet... Ha valaki mégis elhagy minket, az nyilván új szituációt teremt. Három-négy mérkőzés sors­döntőnek ígérkezik, amelye­ken nem lehet majd hibázni, ennek megfelelően fogunk fel­készülni a folytatásra, km-kt lepnünk, ennek köszönhető a talán váratlanul nagy különb­ségű győzelem.- A további két alkalommal taktikailag és játéktudásban nőttünk föléjük. Mindenkép­pen hasznos volt a túra, ami­nek tapasztalatait felhasznál­juk a jövőben. KM A Nyírsport SE reménységei nem tétlenkedtek Kassán fotó: tudósítónktól Marosvásárhelyen és Kassán domborítottak Ahogy illik, három a magyar igazság A magyar csapat három győzelemnek örülhetett Erdélyben fotó: facebook

Next

/
Oldalképek
Tartalom