Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-02 / 282. szám
KELET 2015. DECEMBER Z„ SZERDA Fekete nap: semmi nem sikerült Ez most nem jött be! Varga Dániel nem tudott kibabrátni az ellenfél kapusával - a Nyírgyulaj pedig meghajolt a tabellán második Haladás előtt FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Kényszerű csere lehet a keretben LABDARÚGÁS. A hét végén, Pomázon esedékes országos döntőre készülő megyei amatőr labdarúgó-válogatott játékoskeretében kényszerű változások történtek a gyöngyösi régiós tornához képest. A hevesi városban hibátlan teljesítménnyel diadalmaskodó gárdából két ibrányi futballista kivált: Makai István iskolai, Torma Tamás munkahelyi elfoglaltság miatt marad távol. Elképzelhető, a szakmai stáb új ember behívását kezdeményezi, aki csatlakozik a szerdán és pénteken Nyíregyházán edző csapathoz. Az együttes szállása Pilis- vörösváron lesz, 13 kilométerre Pomáztól. A szabolcsiak szombaton előbb Pest megye, majd délután Bács-Kiskun legjobbjai ellen lépnek pályára; amennyiben a két mérkőzés közül az egyiket megnyerik, a vasárnapi elődöntőben folytatják szereplésüket. KM Pontszerző helyen zárt birkózás. Csömör adott otthont a diák II. korcsoportos országos bajnokságnak. Az eseményen 14 súlycsoportban 218 reménység lépett szőnyegre. Megyénket Felföldi Szabolcs (AMK Bököny DSE, 38 kg), Úri Sándor (Cellspan Balkány SE, 54 kg) és a királykategóriában, a +69 kg-os súlycsoportban Nagy Levente (Nyírsport SE) képviselte. Mindannyian sikeresen meneteltek a nyolcaddöntőig, ám innen csak Nagy Levente jutott tovább, aki a bronzmeccsen vereséget szenvedett, így pontszerző helyen, ötödikként zárt. km Mindhárom, az NB-s bajnokságban szereplő megyei együttes vereséget szenvedett. FUTSAL. A Nyírgyulaj művelt már néhány „csodát” az élvonalbeli futsalbajnok- ságban. Mást ne mondjunk, mindhárom győzelmét idegenben aratta - hazai pályán viszont semmi nem sül az újonc együttesnek. Persze, a tabellán második Haladás ellen meglehetősen meredek gondolat lett volna győzelmet tervezni, de a remény hal meg utoljára. Kockáztatni kényszerültek A szünetben még nem is állt olyan rosszul a házigazda szénája, ráadásul a második félidő elején több sansz kínálkozott a minimális hátrány ledolgozására. A kínálkozó alkalmakat azonban elszúrták a szabolcsiak, miközben az egyéni hibák megpecsételték sorsukat. A hajrában hiába kockáztatott a Gyulaj, amely kapus helyett is mezőnyjátékost szerepeltetett, elment a meccs... Szegény embert az ág is húzza, a forduló eredményei roppant kedvezőtlenül alakultak a Lovas-legénység számára, a közvetlen riválisok közül az Aramis, miként a Zalaegerszeg is nagyot domborított.- Harminc percig jól játszottunk, sajnos 3-2-es hátránynál óriási egyéni hibából kaptunk gólt, ami eldöntötte a mérkőzést. Nekünk ugyan nem a Haladást kell megvernünk, de az is igaz, a végére nagyon visszaestünk - összegzett Lovas Norbert, a Nyírgyulaj játékos-edzője. Dupla veszteség Az NB Il-es gárdáknak is fekete napjuk volt. A Csenger például elbukta a szegedi rangadót. A szatmári egyletet különösen érzékenyen érintette, hogy egyik frontemberét, Pankotai Istvánt nem sokkal a szünet után piros lap miatt elvesztette, és bár akadtak felvillanásai, innen már nem volt esély a pontszerzésre sem. Ugyancsak balul végződött a Nyíregyházi Ezüstcsikók fellépése. A házigazdák felettébb balszerencsés módon, huszonhét másodperccel a befejezés előtt kapták a vereséget eredményező gólt a Maglóddal szemben vívott összecsapáson. Erre még nem volt példa A Csenger a harmadik, a megyeszékhelyi csapat a tizedik helyre csúszott vissza a táblázaton. Ehhez csak annyit: az őszi idényben egyszer volt példa arra, hogy mindhárom megyei egylet egyszerre elvérezzen az adott bajnoki körben. KM-KT Futsal NBI.,11. forduló Nyírgyulai KSE-Hatadás 2-8 (2-3) Nyírbátor, 500 néző, v.: Takács I., Erdélyi T. Nyírgyulaj: Pallai G. - Varga D., Berecz Zs„ Angyalos A.„ Siska G. Csere: Kriston D. (kapus), Lovas N., Czerula Zs„ Tóth B„ Oxi R., Polényi T„ Végső Zs„ Kovács I. Játékos-edző: Lovas Norbert. Gól: Tóth B., Berecz Zs., illetve Hegyesi Zs. 3, Gyurcsányi Zs., Rácz B., Öreglaki N„ Nagy T„ Molnár M.______________________ További eredmények: Vasas-Rába ETO í-13, Veszp- rém-Berettyóújfatu 3-1, Aramis-Dunaferr 4-3, Göcsej Zalaegerszeg-Rubeola FC 5-2. A bajnokság állása: 1. Rába ETO 27 pont/10 mérkőzés. 2. Haladás 24/10,3. Dunaferr 22/11,4. Berettyóújfalu 20/11,5. Veszprém 15/11,6. Aramis 14/11,7. Zalaegerszeg 12/10,8. Nyírgyulaj 11/11,9. Vasas 7/10,10. Rubeola 0/9 NB II., Keleti csoport, 12. forduló Szeged TE-Csenger Futsal 7-4 (3-2) Szeged, 250 néző, v.: Geleta M„ Kaszala M. Csenger: Szabó J. - Balogh Á„ Bodó R„ Pankotai I., Balogh P. Csere: Gaál K., Szilágyi L, Katona P., Kovács Sz., Geletey Z., Csernyi R., Rigó A., Osváth S., Mándi L. Edző: Szilágyi Sándor. Gól: Bodó R. 2, Gaál K., Szilágyi L. Kiállítva: Pankotai I. (25. perc) Nyíregyházi Ezüstcsikók-MaglódTC 2-3 (1-2) Tiszavasvári út, 80 néző, v.: Kujbus l_ Katona B. Ezüst- csikók: Jakocska Cs. - Barzó G.„ Horváth N., Lakatos L„ Orgován Gy. Csere: Imrő L (kapus), Makay R.,Tóth M., Kovács E., Lakatos P., Horváth M., Pócsi B. Edző: Kis János. Gól: Lakatos L„ Lakatos P. Kiss nagy ember: arany a világbajnokságról KEMPO. A lengyelországi Jaworzno városa adott otthont a jiujutsu-világbajnok- ságnak, ahol a Magyar Kempo Szövetség húszfős válogatott csapatát három szabolcsi kitűnőség is erősítette. Az újfehértói Kempo Harcművészeti Sport Egyesület harcosai egy arany- és két bronzéremmel tértek haza. Kiss Krisztián László, az újfehértói Vasvári Pál Tagintézmény hatodik osztályos tanulója jiujutsu fighting kategóriában végzett az élen. Pásztor Ádám felnőtt fighting kategóriában állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Szabó Tibor Benedek, a nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium kilencedik osztályos nebulója grappling gi kategóriában zárt a harmadik helyen. Pihenésre nincs idő, december 3-4-én Budapesten rendezik a kempo-Euró- pa-bajnokságot, melyen nyolc újfehértói fiatal képviseli hazánkat: Lovas László, Pásztor Ádám , Szabó Tibor Benedek, Kiss Krisztián László, Pulinka Zsolt, Pásztor János, Janik Dávid és Zilai Zétény lép színre a kontinensviadalon. KM Az újfehértói Kiss Krisztián László világbajnoki címet ünnepelhetett a dobogó tetején állva fotó: tudósítónktól Újabb pontlevonással sújtották a Tiszalököt LABDARÚGÁS. A Tiszalök U19- es együttese nem állt ki a Kemecse elleni mérkőzésen; az őszi idényben immáron ötödik alkalommal történt hasonló eset, ezért a Magyar Labdarúgó-szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei versenybizottsága a megyei első osztályú felnőttcsapattól újabb három büntetőpont levonását rendelte el. KM Érvényesült a papírforma röplabda. A bajnokságot veretlenül vezető Palota SC otthonában játszotta soros NB lies mérkőzését a Nyíregyházi Sportcentrum röplabdacsapata. A mutatott jó teljesítmény azonban még játszmanyerésre sem volt elegendő az elmúlt bajnoki évben még az élvonalban szereplő házigazda ellen. Győzött a rutin, érvényesült a papírforma. KM Röplabda: nbbl, Palota SC-Nyh. Sportcentrum 3:0(18,18,20) V.: Hóbor B., Szombathelyi Zs. Sportcentrum: Litvai K. 1, Schwegler S. 14, Kuruc V. 3, Molnár P. 4, Bódi P. 8, Nagy F. 5. Csere: Tóth D. (liberó), Horváth D„ Csorna 0., Szatmári E. Edző: Balázs István. Junior: 1:3. Újabb sikerével a 6. forduló után is őrzi veretlenségét a Balázs-csapat. Asztalitenisz: mb hi. Útfestők-Apagy SE lll-Andomaktálya nffjMTffmPMBWP io-e Végig vezetett, és 10-6-nál már biztos győztes volt az apagyi csapat, amely megfosztotta eddigi hibátlan mérlegétől a listavezetőt, és az őszi szezon végére felzárkózott mögé a második helyre, mindössze egy pont lemaradással. Győztek: Fodor G. 4, Szűcs A. 3, Zachár 2, a Szűcs A., Fodor G. páros 1. Röplabda Az Ignácz Zoltán Emléktorna 4.fordulójában az esélyesek győztek, a mezőny összetorlódott. Az éllovas Méhtelek viszont tovább menetel. ___ Eredmények: TIKSZE-Rozsály SE 0:3, Méhtelek SE-Feláldozhatók Tunyogmatolcs 3:0. A Fehérgyarmati Gimnázium-Rozsály PRK mérkőzést elhalasztották. A Fehérgyarmati Szakközépiskola szabadnapos volt. ______ Az illés:). Méhtelek SE 6 pont, 2. Rozsáíy PRK 5 (7:3), 3. Fehérgyarmati Gimnázium 5 (7:4). 4. Fehérgyarmati Szakközépiskola 5 (6:4). 5. TIKSZE 5 (3:11), 6. Rozsály SE 4,7. Feláldozhatok 3. «9sport.szon.hu Sport. A égió és nagyvilág sportja. Emi Pilates Stúdiója „Az embernek veleszületett joga a fizikai tökéletesség” .EMI PfLATES ^■OBaaozcás í:> Harmónia Nyíregyháza, Kosbor utca 11.4/64. +36 30 390 3277 tomko.emese@gmail.com ■ A Pilates mozgásformát Joseph Hubertus Pilates fejlesztette ki, aki angolkórban, asztmában és ízületi fájdalmakban szenvedett. Ebből adódóan a neki leginkább megfelelő légzéstechnika kialakítására törekedett. Ez az oldallégzés, mely e mozgásrendszer kulcsa, ami megtisztítja a véráramot, így kiürülnek a mérgező anyagok. Ezt a légzéstechnikát összehangolva a mozgással a gyakorlatokat köny- nyebben tudjuk végrehajtani, Így testünk energikusabb, felszaba- dultabb lesz. Minden gyakorlat erőközpontból indul, erőközpontban marad, és erőközpontban végződik, mely- lyel biztosítjuk testünk stabilitását. A PILATES 8 alapelvre épül: koncentráció, irányítás, központosítás, légzés, áramlás, pontosság, pihenés, állóképesség. Ez a mozgásforma növeli az erőnlétet, oldja a feszültséget, fokozza a vérkeringést, javítja az anyagcserét, fejleszti az egyensúlyérzéket, szép izmos test elérését teszi lehetővé, kiegyensúlyozottá és magabiztossá tesz, megnyújtja a fájós ízületeket, meggyorsítja a gyógyulást, csökkenti a szívinfarktus rizikóját, csökkenti a cukorbetegséget és annak kialakulását, csökkenti a depressziót és az idegességet, segít kontrollálni a súlyunkat, és segít a jó közérzet kialakításában. Kinek ajánlott a Pilates? Annak, aki erős, izmos de formás testre vágyik, aki ülőmunkát végez, és so kát fáj a háta, dereka, aki nem szereti az aerob mozgásformákat, aki szeretne javítani testtartásán, akinek gerincferdülése van és a gyógytornásza javasolta, a kismamának, aki szülés után szeretné visszaszerezni lányos alakját, aki sérülése után ehabilitáció- ra szorul, aki nem szívesen jár fitness- terembe, aki harmóniára, kiegyensúlyozottságra törekszik, aki rugalmasságra és hajlékonyságra vágyik, ’ mindenkinek, aki szeretne mozogni, jól érezni magát és egészségesen élni. Kívántad már, bárcsak több energiám lenne, szebb, formás testem vagy akár egészségesebb, boldogabb életem? Amennyiben feltetted ezeket a kérdéseket, és az egész napos fárasztó, monoton, stresszes életből kikapcsolódnál, vár szeretettel Emi Pilates Stúdiója.