Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-15 / 293. szám
2015. DECEMBER 15., KEDD KELET Plüssfigurák is érkeztek szép számmal fotó: tudósítónktól Gyűjtötték a játékokat, díszítették a dobozokat levelek. Jótékonysági adománygyűjtést kezdeményeztek Leveleken a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány javára. Az általános iskola tanulói nagy-nagy lelkesedéssel készülődtek, gyűltek az adományok, díszítették a dobozokat a gyerekek, amibe becsomagolták a felajánlott játékokat, édességeket. A dobozokba belekerültek a gyerekek által készített rajzok, versek, jókívánságok, biztató szavak. A fiatalok jótékonysági diszkó keretében is folytatták a gyűjtést, a mulatságon az alapítvány képviselői is részt vettek. Bár ez a mostani adomány- gyűjtési akció hivatalosan december 15-éig tart, azonban továbbra is van lehetőség arra, hogy az alapítvány helyi kapcsolattartójánál, Kissné Bíró Gabriellánál bármikor - akár pénzbeli vagy akár más felajánlásokkal - támogathas- . sák az alapítványt a segíteni szándékozó, önzetlen emberek - tájékoztatta szerkesztőségünket a karitatív akcióról Gyulai Lászlóné. km •> Teaház az óvodában A karácsonyi készülődés részeként Nyíregyházán, a Kereszt utcai Gyermekek Háza Déli Óvodában a napokban teaházat rendeztek: a gyermekek teával kínálták a szülőket az aulában. FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM Különleges programok várták a gyermekeket TiszADOB. A gyermekek nagy örömére Tiszadobra is megérkezett a Mikulás a napokban. A hó ugyan nem lepte be az utakat, de így sem hagyta cserben az őt szívrepesve váró gyermeksereget: a Mikulás pónilovas fogatával végigjárta a település utcáit. Az óvoda dolgozói keze nyomán kicsinosított házikóban pedig találkozott rénszarvasaival, akiket az iskola tanítói személyesítettek meg. Az óvodában és az iskolában is egész nap érdekes, különleges programok várták a gyereksereget. Egy emlékezetes és szép nap végén pedig közösen gyújtották meg az óvónők által készített és az óvoda parkolójában elhelyezett adventi koszorú gyertyáját - tájékoztatta lapunkat Oláhné Nagy Ágnes. KM A rénszarvasok körében a Mikulás FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Emlékhely és pihenőhely Az emlékpad az egykori fapados vasúti kocsi ülésére emlékeztet. MÁTÉSZALKA. Felavatták a Honig István Emlékpadot a mátészalkai városháza közelében a napokban, mégpedig sötétedés után. Nem véletlen az esti időpont megválasztása, ugyanis az emlékhely nemcsak pádból és táblából áll, hanem egy köztéri lámpából is, ami természetesen sötétedés után tölti be szerepét. No, de ki is volt Honig István, akinek ez az emlékhely készült? Az ötletből valóság lett A kortársai neves vadásznak, vadászati szakírónak ismerték, aki főállásban vasúti hivatalnok volt. Nagylévárdon született 1848-ban, és Mátészalkán hunyt el 1912-ben. Kiváló szakírói munkásságát a vadásztörténészek számon tartják, legutóbb 1999-ben 14 érdekes írását közreadták. Halálának centenáriumára készülve Szabó Menyhért, a mátészalkai vasúti helytörténeti gyűjtemény kezelője felkutatta, összegyűjtötte a rá vonatkozó információkat. A helyi vadászok és vasutasok 2012-ben megemlékeztek az évfordulóról.- Az egyetem után a MÁV- nál dolgozott 1872 és 1897 Remélem, sikerül megőriznünk Honig István emlékét. SZABÓ MENYHÉRT Judit és Ági „beleszeretett ” a padba, ha tehetik, egy rövid beszélgetésre megpihennek rajta fotó: magánarchívum között, mindvégig számvevő szakterületen. 1890-ben Debrecenbe helyezték, osztályvezető lett. Ide tartoztak a Mátészalkát érintő vasutak is. 1897-től 1904-ig a szegedi vasúti diákotthon igazgatója, utána Horváth Ilonával, második feleségével nyugdíjas MÁV felügyelőként Mátészalkán élt haláláig - tájékoztatta lapunkat Szabó Menyhért kutató, aki a 2012. évi megemlékezésen felvetette egy emlékhely létrehozását. Az ötletből ebben az évben valóság lett önkéntes segítőknek és támogatóknak, valamint a város közös összefogásának köszönhetően.- Az emlékpad tulajdonképpen egy kisméretű vasúti kerékpárra épített lóca, ami megjelenésében az egykori fapados vasúti kocsi ülésére emlékeztet. Anyaga vörösfenyő, amit Tuzsérról kaptunk- folytatta Szabó Menyhért. Példás összefogás- A megvalósulásában nagyon sok magánszemély és vállalkozás segített, lehetetlen mindenkit felsorolni. Néhány támogatót azért hadd említsek meg. A mérnöki tervezés és kivitelezés a Grampet Debreceni Vagongyár Kft. ajándéka. A városi világításba bekötött vasúti térvilágító lámpa Hanusi Péter polgármester támogatásával készült. A feliratot tartalmazó emléktábla Filep Anita tervező és Egri Sándor lakatosmester munkája. Mátészalka város történelme e példás összefogás által egy újabb hírességgel gazdagodott. Cél, hogy Honig István tevékenységét minél többen megismerjék, és emlékét ápolják. km Érdeklődve nézegetik- Az elmúlt napok tapasztalata alapján úgy látom, a pad elegáns formája és szép kiegészítő környezete tetszik az arra járóknak. Érdeklődve nézegetik, olvassák a feliratot, * V. egyre gyakrabban leülnek rá. Remélem, e pad által sikerül megőriznünk az utókornak Hónig István emlékét - tette hozzá befejezésül Szabó Menyhért. Irodalmi foglalkozás a templomban Versek és népdalok hangzottak el a megemlékezésen. TISZABERCEL. Egy csendes decemberi délután a tiszaberceli katolikus templomban nem a harang hívószavára, hanem hanem könyvtári dolgozók szíves invitálására gyülekeztek az irodalom iránt érdeklődők. Méltó helyen Mécs László pap-költő születésének 120. évfordulója alkalmából rendeztek egy megemlékezést a településen, azonban mivel a könyvtár befogadóképessége elég szűkös, ezért a plébános atyával történt egyeztetés után a katolikus templomban méltó Az előadás egyik pillanata helyet kapott a rendezvény. A neves, Prima-díjas és sok más díjjal elismert, kitűnő színésznő, Pregitzer Fruzsina és Bata Hajnalka népdalénekes FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM előadása tette feledhetetlenné ezt a délutánt. „Pregitzer Fruzsina - akinek méltán rajongótábora van falunkban, hiszen már többször is megörvendeztetett bennünket lenyűgöző előadásával - a költő verseiből válogatott. Bata Hajnalka szép népdalokat énekelt, és citerajátékával színesítette a műsort. Az előadás végén mindketten elénekelték a palóc himnuszt, ami könnyeket csalt az emberek szemébe. Mintha angyal szállt volna le közénk. Ez a szuggesztív előadás méltó kezdete volt az adventnek, a várakozásnak az év legszebb ünnepére. A lapon keresztül is köszönjük ezt a szép ajándékot, amit nemcsak mi, tiszaberceliek, hanem meghívásunkra a környező településekről ide látogatók is örömmel fogadtak” - írták lapunknak a programon részt vevő helybeliek. km Vaján az elismerő oklevél és a díj A hungarikumok sorában immár ott találhatjuk a tárogatót is. vaja, Budapest. - A hungari- kumok olyan kincsek, amelyek ezer szállal kötődnek tájainkhoz, történelmünkhöz, társadalmunkhoz, termelési kultúránkhoz, melyekhez mi, a magyar nemzetet alkotók is ezer szállal kötődünk. Ez a beágyazódottság teszi őket alkalmassá arra, hogy a magyarság szimbólumaivá, azonosítójegyeivé váljanak - mondta V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungariku- mokért felelős államtitkár a napokban azon a budapesti ünnepségen, amelyen átadták a hungarikumdíjakat. Ünnepélyes keretek között Az elmúlt két évben - a Hun- garikum Bizottság döntései alapján - a hungarikumok száma 25-ről 54-re emelkedett. A 29 új hungarikum képviselői a Pesti Vigadóban ünnepélyes keretek között vehették át az elismerő okleveleket és a Hungarikum Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől, az est fővédnökétől, Nagy Csaba (balra) az oklevélátadó ünnepségen fotó: magánarchívum Lezsák Sándortól, az Országy- gyűlés alelnökétől, a Hungarikum Bizottság tagjától és V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkártól. A tárogató hungarikumdí- ját Nagy Csaba, a Rákóczi Tárogató Egyesület elnöke vette át. Az elismerő oklevelet és díjat Vaján, a Vay Ádám Múzeumban, az egyesület központjában állítják majd ki. km