Kelet Magyarország, 2015. december (72. évfolyam, 281-305. szám)
2015-12-10 / 289. szám
806227 2015. DECEMBER 10., CSÜTÖRTÖK iflafaAH KBIT Itt a XXI. század Ikarosz Óriási a nemzetközi érdeklődés a magyar fejlesztésű repülő szerkezet iránt. nyíregyháza. Aki látta már annak a svájcinak a videofelvételeit, aki rakétaemberként száguldozik a levegőben, s ha kell, a hátára szerelt eszköz segítségével még a sugárhajtású repülőgépekkel is felveszi a versenyt, bizonyára már semmin se csodálkozik. Érdemes volt utánaszámolni Lassan az elme szinte minden szüleménye valósággá válik, így természetesen az emberiség .legnagyobb álma, a szabadon szárnyalás is, s különösen büszkék lehetünk arra, hogy a svájciak után most hazai fejlesztők léptek Ikarosz nyomdokaiba, köztük egy nyíregyházi fiatalemberrel. A gép, amelyet kifejlesztettek, a dróntechnológián alapul, s alakját látva mintha az Avatar című filmből léptek volna ki vele.- Egyszer belebotlottunk egy blogbejegyzésbe, ahol arról értekeztek, hogy egy drónt egy bizonyos mérethatár fölött már nem lehet megépíteni - kezdte a történetüket Kerülő Balázs feltaláló, aki Nyíregyházán végzett repülőmérnökként.- Arra hivatkoztak, hogy megváltozik az aerodinamikája, s a gazdaság- talanságán túl azért sem megvalósítható, mert még nem tart ott a technológia. Ilyenkor egy vérbeli kutató agyába befészkeli magát a gondolat: érdemes volna ennek utánaszámolni. Néhány kollégámmal még üzletet is láttunk benne, s végül kiderült, elméletileg semmi akadálya a megvalósíthatóságnak. Akkor döbbentünk meg, amikor elkészítve az első működő koncepciódemonstrátort, egy hét alatt egymillióan nézték meg YouTube-on a próbarep- tetésről készült filmünket. Kiléptünk abból a magyar kutatóintézetből, ahol eredetileg dolgoztunk, s magánvállalkozásba kezdtünk. Gyorsan elkészült az üzleti terv, s született egy olyan tricopter, amelynek a három propellerfészkében összesen hat rotorlapát forog. A teste alumínium váz, a burkolata Máris óriási a drón iránt az érdeklődés FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM karbonkompozit, ami nemcsak szép, de felhajtóerőt is termel. Az első két és a hátsó, harmadik rotorfészek metszéspontjában foglal helyet a pilóta, a maximális terhelhetősége 100 és 200 kilogramm között van, s a benzines áramfejlesztőjének köszönhetően - 100 kilométeres óránkénti sebességgel számolva - képes akár egy órát is a levegőben tartózkodni. Helyből emelkedik fel, s bár a repülési magasságát 30 méterben maximálták, akár 1-2 ezer méterre is képes volna felemelkedni. Nagy magánkereslet- Ez a drón távvezérléssel is működtethető, s nagy terhet is képes magával vinni. Jól hasznosítható kutatás-mentésben, vezeték-ellenőrzési feladatoknál, határvédelemnél, rend- fenntartó erőknél, s Duhajban - ahol nemrég bemutatót tartottunk a tűzoltóság is érdeklődött utána. Nem titok, hogy a katonaság is felfigyelt ránk. Azt is észrevettük, hogy ha a designra is odafigyelünk, akár komoly magánkeresletre is számíthatunk. Kerülő Balázs elmondta azt is, mennyire nem veszélyes egy ilyen szerkezeten repülni.- Arra a szimulátorra, amit Duhajba vittünk, még a gyerekek is felültek, s pillanatok alatt megtanulták vezetni. Alapvetően egy számítógépet irányítunk, nem közvetlenül a légcsavarokat, s a számítógép fordítja le az akaratunkat a repülés nyelvére. Kiegyenlíti akár a szelet vagy a súlypontváltozást is, s ha valaki elbizonytalanodik a levegőben, elég csak elengedni a joystick-kezelőkarokat, s a „robotpilóta”, átvéve az irányítást, lebegtetve egyenesben tartja Még egy autónál is könnyebb vezetni ezt a quadcoptert. fejÉL KERÜLŐ BALÁZS M A A képzelet ma mára legvadabb álmainknak m szabhat határt FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM a gépét, s varja a további utasítást. A vezetés technikáját még egy autóénál is könnyebb elsajátítani, de bármennyire is gyerekjáték vele repülni, természetesen erre is kell majd vezetői engedély - sorolta. A gép máris rendkívül népszerű, s egyre többen szállnának be a gyártásba, esetleg a marketingbe, az értékesítésébe. A konstruktőrök néhány darabot maguk is képesek elkészíteni, de a sorozatgyártáshoz alighanem partnerek után néznek majd.- Befektetési ajánlatokat Amerikából, Kínából, illetve az arab országokból is kaptunk, sokan szeretnének erre a hajóra fölszállni, s a vásárlói vonal is ígéretesnek tűnik. Azontúl nyertünk a géppel egy innovációs díjat, s viszonylag kevés magyar között felkerültem a közép- és kelet-európai régió innováto- rait felvonultató New Europe 100-as listájára. A dubaji kiállításon mi voltunk a fő attrakció, ami komoly sajtóvisszhangot generált. i Nem lesz olcsó- Mintegy 200 paramétert kellett összehangolnunk, hogy a jármű megvalósítható legyen, s több mint két év munkája lesz abban, ha a sorozatgyártásig eljutunk - mesélte büszkén Kerülő Balázs, aki végül a találmány árát is elárulta.- Az ára valahol egy közepes sportautóéval vetekszik majd, vagyis úgy 200 ezer dollár körül várható. Nem olcsó, de a repülő eszközökhöz képest sokkal kedvezőbb lesz. MATYASOVSZKI JÓZSEF jozsef.matyasovszki@kelet.hu Többszörös biztonsággal- A biztonságot úgy próbáltuk megtöbbszörözni, hogy minden rotorfészekben két-két légcsavar pörög, s mindegyiknek különálló az akkumulátora, saját motorja és vezérlése van - mondta el megnyugtatásul Kerülő Balázs.- Ha egy meghibásodik, attól még a többi képes szép lassan lehozni a pilótát. Természetesen ha magasabbra emelkednénk, oda már ejtőernyőt kellene magunkkal vinnünk. Mivel a szürke zónában, vagyis 30 és 100 méter között az ejtőernyőnek nincs ideje kinyílni, ezért ezt a zónát igyekszünk is elkerülni, s egyelőre harminc méternél magasabbra senkinek nem ajánljuk a repülést. Hazánk egyik legnépszerűbb családi autója, a Volkswagen Jetta évzáró ajánlata nem más, mint A szám. A szám, mely többet mond ezer szónál: 28. Megismétlem: 28. És újra: 28. Igen, ez az a szám. Ami jár Önnek. December 15-éig A Jetta akció részleteiről és a feltételekről érdeklődjön az Autó Széles nyíregyházi Volkswagen Centrumában vagy az autoszeles.hu-n. A tájékoztatás nem teljes körű. Részletek a márkakereskedésben. Átlagfogyasztás: h,2-5,3 1/100 km, CO,-kibocsétás: 112-132 g/km Az Ön Volkswagen márkakereskedője: Autó Széles, Volkswagen Centrum Nyíregyháza Nyíregyháza, Hunyadi u. 57. Tel.: 42/508-280/111 m A mézesek ma még csodálhatok NYÍREGYHÁZA. Nyíregyháza önkormányzata az idén egy különleges és egyedi kiállítással várta az érdeklődőket, ugyanis mintegy 300 darab mézeskalácsból álló kollekciót mutattak be a városháza dísztermében. Az ezrek által megcsodált mézesekből jutott a felállított fenyőfákra is, s jó hír a szépre fogékonyaknak, hogy a sok különlegesség ma 9-től 19 óráig még megtekinthető. Holnaptól a karácsonyfák már új helyre kerülnek, ugyanis az önkormányzat szociális és gyermekjóléti intézményeknek adományozta őket. km a Minyonok az ünnepi forgatagban Az Y2K Divattánciskola műsora is látható volt a Kossuth téri programok adventi forgatagában. fotó: sipeki Péter Jogosultság újabb egy évre Sikerrel vették a gyakorlati akadályokat a vizsgázó tyukodi önkéntes tűzoltók. NYÍREGYHÁZA. A közelmúltban minősítő gyakorlatot tartottak az önállóan beavatkozó tyukodi önkéntes tűzoltók, mivel az állománynak a következő évre szóló engedély megszerzéséhez újból vizsgát kellett tennie. A Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezte gyakorlatnak a Szat- már Konzervgyár adott helyet, s a szimuláció szerint egy olyan tüzet kellett eloltaniuk, amelyet az anyagmozgatást végző targonca okozott, nekiütközve az üzemben tárolt Egy valódi tűzben is bármikor megállják a helyüket fotó: magánarchIvum raklapoknak. A feltételezett katasztrófából képletesen még egy sérültet is kimenekítettek, s riasztották a helyi önkormányzat, valamint Fehérgyarmat és Mátészalka hivatásos tűzoltóit. Végül a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat vette át a tűzoltás irányítását. Meglett az eredménye Leskovics Zoltán tűzoltó alezredes megyei tűzoltósági főfelügyelő végül a minősítő gyakorlatot megfelelőre értékelte, aminek köszönhetően az 1925 óta fennálló mentő-tűzoltó szervezet újabb egy évre szerzett jogosultságot az önálló beavatkozásra a megyében. A tűzoltósági főfelügyelő a jelen lévő tűzoltóknak végezetül még egy ellenőrző gyakorlatot is megtartott, amelyen szintén megfeleltek a lánglovagok. KM HIRDETÉS