Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-09 / 262. szám

2015. NOVEMBER 9., HÉTFŐ KELET Egy negyednyi ijesztgetés SÄSE““ A tömött körmendi lelátók előtt Zotran Krsztanovics (balra) és Brane Savic csak az első negyedben tudta megfékezni Wesley Channelst FOTÓ: BB1.HU Jól kezdett a Mar- so-Nyíregyháza Kör­menden, a végén még­sem úszta meg száz kapott pont alatt. kosárlabda. Ráijesztettek a Körmendre. De alaposan, hiszen a második negyedtől kezdve alaposan elkapta a fonalat a hazai fél a szombat este a vasi városban rendezett élvonalbeli férfibajnokin. Zsákolás és bravúrkosár Az első negyed azonban a nyírségiekről szólt - ez is nagy szó, hiszen az erőviszonyok cseppet sem a vendégcsapat mellett szóltak. Lekli József, Tate Unruh és Zoran Krszta­novics szerezték a meccs első három kosarát, majd nyíregy­házi színekben az eddigi leg­jobbját nyújtó Malcolm Miller is beindult. A bedobónak ül­tek a triplái, zsákolt is, Mol­nár Marcell pedig olyan kosa­rat szerzett - faulttal együtt -, hogy közben szinte fejest ug­rott a körmendi védők közé. A tízpontos vendégelőny egy pontnyival még nőtt is a második játékrészben, aztán viszont beindult a körmendi henger. De nagyon ám! Zá­poroztak a vendégtriplák, így aztán három perc alatt három pontra zárkóztak fel a vasiak, majd amikor lepergett a má­sodik negyed fele, akkor át is vették a vezetést. Amit már ki sem adtak a kezükből. Kend­nek Perry kedvére cikázhatott a nyíregyháziak között, hogy hatalmasakat zsákoljon, így aztán a tízpontos hátrányát a nagyszünetre már tizenegy pontos előnyre változtatta a Körmend. A végéhez csak asszisztáltak Már a második negyedben mélyvízbe került a 16 éves Fazekas Csaba, így ő is testkö­zelből láthatta, hogy milyen is a látványos kosárlabda. A harmadik periódustól kezdve csak Miller és olykor Unruh tudott hozzászólni a meccs alakulásához a nyíregyháziak közül, miközben a vendégek próbálták másolni a hazaia­kat, gyakran (összesen hu­szonötször) próbálkoztak tá­volról, de ehhez mérten csak ritkán (kilencszer) találtak. Nagy Krisztián trojkája még harminc ponton belül tartot­ta a Marsót, a végén azonban sem a nagy verést, sem pedig a Sömenek Martin büntetőjé­vel elért századik pontot nem úszta meg a vendégcsapat. KM-BT NB IA csoport: Férfiak, 7. forduló Körmend-Marso-Nyfregyháza 103-69(17-27,32-11,26-18,28-13) Könnend, 1800 néző, v.: Farkas G., Boros T„ Surányi. ______________________ Körmend: Perry 12, Katura 3/3, Ferencz 15/15, Dickerson 22/9, Duinker 9. Csere: Channels 19/6, Lakosa 4, Tóth N. 17/6, Farkas A„ Németh Á., Sömenek 2. Edző: Teo Cizmic. _______ Marso: Savic 2,Unruh 13/9, Miller 28/12, Krisztanovics 7/3 Lekli 5. Csere: Nagy K. 5/3, Molnár M. 2. Kása T. 4, Fazekas Cs. 3, Lajsz. Szakmai igazgató: Sitku Ernő. ______________ Az eredmény alakulása, 2. perc: 0-8,5.: 7-11, 9.: 12-22,11.: 19-30,12.: 24-32,15.: 37-32, 18.: 43-36.23.: 63-44.26.: 63-52,30.: 75-54,33.: 88-58.36.: 91-66. Mai tusiammal ________________________________________ Teo Clzmlc: - Nehéz meccs volt, mert a fejekben már a következő nagy feladatok jártak. Az első negyedben rosszul is játszottunk, rendet kellett tenni a fejekben, hogy mindegy ki ellen játszunk, akkor is a maximálisát kell nyújtanunk. A folytatásban a Nyíregyháza is többet hibázott, ezekből gyors indításgólokat értünk el, így elkerültük azt, hogy szoros legyen a mérkőzés vége.__________________________________________ Sitku Ernő: - Ha az első negyedben mutatott játékunkat tudtuk volna folytatni, akkor sok­kal szorosabb meccset vívhattunk volna a Körmenddel. Úgy éreztük, hogy elértünk valamit, ám a folytatásban alaposan megremegtek a kezek. Vissza kell néznünk a meccs felvételét, és javítani a most előforduló hibákat. További eredmények: MAFC-Falco KC 89-90, Kaposvár-Szolnok 82-84 - hosszabbítás után, Kecskemét-Atomerőmű SE 79-68, Jászberény-Sopron 79-100, Zalaegerszeg-Szeged 76-66. Már közölt eredmény: Álba Fehérvár-Pécsi VSK 91-72. ____________________________ 1. Körmend 7 6 1 619-551 13 2. Szombathely 7 6 1 586-527 13 3. Álba Fehérvár 7 5 2 638-503 12 4. Szolnok 7 5 2 619-540 12 5. Paks 7 5 2 590-523 12 6. Sopron 7 4 3 577-531 11 7. Zalaegerszeg 7 4 3 551-546 11 8.Kaposvár 7 3 4 530-580 10 9. Kecskemét 7 3 4 578-550 10 10.Pécs 7 2 5 539-555 9 11. Szeged 7 2 5 512-530 9 12. Nyíregyháza 7 2 5 546-641 9 13.Jászberény 7 1 6 537-631 8 14.MAFC 7 1 6 519-633 8 KÉZILABDA. Úgy kezdte soros, szombati bajnoki mérkőzé­sét a Kisvárdai KC a női NB I B-ben, ahogy az esélyeshez illik: a hazaiak fokozatosan húztak el a „kisebbik” szege­di csapattól, így nem kerültek olyan helyzetbe, hogy eset­leg türelmetlenség jellemez­ze a játékukat. A hazaiak hol gyors indításukból, úgymond olcsón szerezték a góljaikat, hol pedig alaposan meg kel­lett dolgozniuk érte. A jobbszárny szokásos aktivitása mellett a szerdai kupameccsen több ziccert is hibázó két balszélső, Komsa Klaudia és Héjjas Tímea is NBIB,női Kisvárdal KC-K. Szeged SE 37-21 (19-8) Kisvárda, 150 néző, v.: Fibecz, Szammer. Kisvárda: Scholtz - Vukojevic 5, Lévai 5, Tarjányi 5, Bízik, Csibutenko 2, Komsa 6. Csere: Puscas (kapus), Dudás G. 1, Gedroit 5/3, Gidai 1, Tar H„ Kránitz, Héjjas 6, Major F. 1, Rózsa N. Edző: Rácz Sándor. Kiállítások: 6, illetve 12 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 7/4. megszórta magát, beállóban pedig Tarjányi Szilvia szor­goskodott. A végén szinte teljesen si­került feledtetni a hétközi ve­reséget, hiszen a Békéscsaba elleni 21-34-re tizenhat gólos különbséggel „válaszoltak” a várdaiak. KM-BT Tarjányi Szilvia ötször is eredmé­nyes volt FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Nyírgyulaj: már csak a hazai siker hiányzik FUTSAi. A nyírgyulajiak otthon még egyszer sem tudtak nyer­ni, ám a futsal NB I-ben érde­kelt szabolcsi együttes utóbbi két idegenbeli mérkőzésén parádés győzelmet aratott, ami a tabellán éreztette jóté­kony hatását. Lovas Norbert együttese felzárkózott a kö­zépmezőnybe, az áhított hazai sikerre pedig itt a lehetőség. Persze, a hétfő estére (kezdés: 19 óra) rendelt Berettyóújfalu elleni összecsapás megint rá­zósnak ígérkezik. A hajdúsági­ak kerete hemzseg a válogatott játékosoktól, így a - szokás sze­rint a nyírbátori sportcsarnok­ban fellépő - Gyulajnak újabb bravúrra lenne szüksége. Mindeközben az NB II Ke­leti csoport második helyén tanyázó Csengene a hét első napján gyöngyösi túra vár, a házigazdaként hibátlan, a ta­bellán kilencedik Nyíregyházi Ezüstcsikó a Kastélydombi SE-t fogadja - hétfőn (kez­dés: 19 óra), a Tiszavasvári úti csarnokban. km-kt Szuperliga, férfi 8. forduló Nyíregyházi TK-Szolnokl MÁV SE 2-6 _____ (3313-3460) NYTK: Szlovenszki T. 575 (1 pont), Ráski J. 519, Szegő 546 (1), Kastura Zs. 546, Hacker 584, Finta 543. Ifi: 0-4 (751-1022) Nem bírtak a szolnokiakkal teke. Van az úgy, hogy jobb az ellenfél, és ezt el kell ismer­ni. Még ha fáj is. Ez történt szombaton a Nyíregyházi TK szuperligás csapatával, amely bármennyire is akarta volna, nem tudta megállítani a szol­nokiakat. Pedig több belső szettet nyertek meg a hazaiak (12.5-11.5), de csapatfában és egyéni pontokban is jobbnak bizonyult a vendégcsapat. Szlovenszki Tibor szállította az első nyíregyházi egyéni pontot, az első kör után négy csapatfával vezetett az NYTK. Két-két pár után 2-2 volt az állás (középen Szegő Leven­te szállította a nyíregyházi pontot), de már 47 bábuval tartottak előrébb a szolno­kiak. Köszönhetően Bíró Pat­rik 609 fás teljesítményének, amire a zárórészben Somodi Károly trómfolt 623-mal. így hiábavalónak bizonyult min­den erőfeszítés, hetedszer is vesztett az NYTK. km-bt Totó: 45. hét/2. forduló A helyes tipposzlop 1. Bayern München-Stuttgart 4-0 1 2. Leverkusen-1. FC Köln 1-2 2 3. Mönchengladbach-lngolstadt 0-0 x 4. Mainz-Wolfsburg 2-0 1 5. Hoffenheim-E. Frankfurt 0-0 x 6. Darmstadt-Hamburg ________1-1 x 7. Dortmund-Schalke 04 3-2 1 8. Milan-Atalanta 0-0 x 9. Torlno-Intemazlonale _______0-1 2 10. Roma-Lazio 2-0 1 11. Empoli-Juventus 1-3 2 12. Napoli-Udinese 1-0 1 13. Sampdoria-Florentlna lapzárta után 14. Sevilla-Real Madrid lapzárta után Labdarúgás: Homa Sport megyei I. osztály, 13, forduló Döntetlen, ami most sem döntött semmiről A rutinos tuzséri védő, Tóth Árpád a küzdősportokból ismert mozdulatot is bevetette a kemecseiek ellen - mégis döntetlen lett a vége FOTÓ: SIPEKI PÉTER Nagyecsed-lbrány 0-0 Nagyecsed, 250 néző, v.: Sándor Cs. Nagyecsed: Makó - Dobos Z„ Ricsel, Zámbó, Czifrák, Ascsillán, Somlyai G., Bor­nemisza (Ádámszki), Marinas, Nyíregyházi (Bodogán), Bulyáki A. Edző: Opre Mihály. Ibrány: Tóth N. - Balogh Gy., Bodó G., Dajka L, Torma T, Orosz D„ Kántor T„ Kristóf i. Makai (Petics), Kiss T. (Somogyi M.) Lukács B. (Csáki J.). Edző: Gerliczki Máté. Az Ibrány többet birtokolta a labdát, de helyzetei inkább a hazai csapatnak voltak. Ifi: 7-0. Opre Mihály: - Nagy meccset játszottunk, igazi rangadó volt. A helyzetek alapján kö­zelebb álltunk a győzelemhez, ugyanakkor ellenfelünknek is akadt lehetősége. Le a kalappal a fiúk előtt, ahogy futballoztak és jár az elismerés az Ibránynak Is! Gerliczki Máté: - A hazaiak mindent megtettek, hogy elrontsák a pálya talaját és a játékunkat. Mivel ezt tökéletesen végrehajtották, ezért egy pillanatig sem volt esélyünk a győzelemre. Ha így nézzük, akkor értékes pontot szereztünk, több nem volt ebben a meccsben. Tlszavasvárt-Baktalórántháza _______ ; ________________2-1 (0-0) Tiszavasvári, 80 néző, v.: Homonai. Tiszavasvári: Kanócz - Lakatos l„ Kántor Zs„ Esze, Lakatos Bence, Balogh N„ Kóka R. (Lakatos Barna), Bakos T. (Szolyka G.), Bodnár A. (Szolyka T), Nagy D. (Gyurján R.), Tudja (Fazekas V.). Edző: Kiss Gábor. Bak- talórántháza: Tóth K. - Kántor F. (Molnár L), Kozma J. (Illés L), Balogh G., Csordás G., Szabó G„ Miskolczi L, Sitku Á. (Szabó R.), Maries G„ Lakatos I., Geda. Játékos-edző: Illés László. A változatos első félidőben a hazaiak két óriási helyzetét a vendégek két kapufája ellensúlyozta. Szép akció végén szerezte meg a vezetést a Vasvári, egy távoli lövéssel még egyenlített a Bakta, de Nagy Dávid fejesgólja után már nem tudott újíta­ni a küzdelmes mérkőzésen. Gól: Lakatos L, Nagy D., illetve Molnár L. Ifi: 1-0. (Tudósító: Hankó András)_____________________________ Kiss Gábor: - Kemény, brusztolós mérkőzésen sikerült itthon tartani a három pontot, amiért a fiúk nagyon sokat tettek a mély talajú pályán. Jől küzdöttek, és megkoronázták a mérkőzésen mutatott teljesítményüket. __________________________ Illés László: - ügy gondolom, nem igazán a hazaiaknak állt a zászló, az első félidőben csak a szerencse mentette meg őket. Most ilyen szériában vagyunk, játszunk, focizunk, a kicsi plusz viszont mindig hiányzik. Nytrgyulat-Sényő-Camtfex 2-2 (2-1) Nyírgyulaj, 100 néző, v.: Tömöri. Nyírgyulaj: Kecskés G. (Kriston D.) - Tóth B., Vass l„ Czerula Zs., Bakró R., Erdei Z. (Pénzes Á.), Gózner, Nagy T. (Varga A.), Siska G., Oxi, Be­rea Zs. Edző: Lukács Tibor. Sényő: Szabó Z. (Duleba) - Fiumei (Farkas M.), Oláh 0. (Karaffa), Klepács, Szűcs F„ Haburcsák B„ Lakatos L, Horváth N. (Kléninger), Orosz M„ Toldi A. (Kovács I.), Gégény I. Edző: Ember Roland. Jó iramú mérkőzésen helyzetek itt is, ott is - a döntetlen reális. Gól: Erdei Z. 2 (egyet 11-esből), illetve Klepács, Lakatos L. (11-esből). Ifi: 1-1. __________________ Lukács Tibor. - A nehézségek ellenére a já­tékosok mindent megtettek a győzelemért, sajnos, sok helyzetet kihagytunk, így meg kellett elégednünk az egy ponttal. __________ Ember Roland: - Mindkét csapat vállalta a nyílt sisakos játékot, ebből élvezetes mérkőzés kerekedett, amelyet bárki megnyerhetett volna. A döntetlen úgy érzem, igazságos. A játékvezető számomra hiteltelen ember, ugyanis amit a meccs előtt mondott, azt nem tartotta be! Kemecse-Tuzsér ______2-2(í-Ö) Kemecse, 100 néző, v.: Tatár. Kemecse: Kromplák - Dócs (Sárközi), Soós G., Hruska, Kovács M., Kiss M. (Csáki A.), Csatári, Hornyai (Lábas), Pap M„ Birovea, Bódi V. Edző: Falatovics László. Tuzsér Körösi N. - Dolhai, Nagy K., Danes B., Iván A., Zán P. (Hricskevics), Tóth Á. (Tott R.), Bagoly Z. (Dallos L.), Szaffián, Setét, Markos. Játé­kos-edző: Danes Béla. Az első félidőben jobban játszott a házigazda, a szünet után a Tuzsér fölénybe került és fordítani tudott. A hajrában nagyot dobbant a kemecsei szív, ami egy pontot eredményezett. Gól: Bódi V., Birovecz. illetve Hricskevics 2. Ifi: 3-1. Falatovics László: - Nagyot küzdve szerez- tünk értékes pontot a bajnokcsapat ellen. Danes Béla: - Nagyon jó Kemecsével „sikerült" ikszelni. Gyutaháza-Mátészalkai MTK 0-2 (0-1) Gyulaháza, 150 néző, v.: Vitkai. Gyulahá­za: Bandor F. - Kapin M. (Éles I.), Gáti S. (Balogh K.), Deák B„ Gáti Sz., Lévai Cs., Deák Z„ Tóth D., Tóth G., Tóth F. (Molnár T), Farkas G. Játékos-edző: Deák Béla. Mátészalka: Pindzsula - Drabik, Sarkadi G„ Rézműves F„ Magyari M„ Szántó Z. (Lyáh), Stet, Botos D., Soltész B. (Batizi-Pócsi N.), Petrohai M„ Botos A. (Petrohai G.). Edző: Siska Attila. Jó iramú mérkőzésen a vendég­csapat elkerülhető góllal hamar vezetést szerzett, ami meghatározta a folytatást. A helyeztek alapján a helyzetekkel jobban sáfárkodó együttes győzött. Gól: Soltész B„ Batizi-Pócsi N. ________________ Deák Béla: - A második félidőben látott teljesítmény alapján rászolgáltunk volna legalább az egy pontra. ____________________ Siska Attila: - Ez volt a legnehezebb mérkőzésünk, amióta a csapat edzője vagyok, de ha korábban rúgjuk a második gólt, akkor megkíméltük volna magunkat az izgalmaktól. ____________________ Szatmár Unió FC-Tiszalök 16-0(10-0) Fehérgyarmat, 150 néző, v.: Kósa Gy. Szatmár Unió: Juhász S. (Szaniszló) - Bátyi (Balogh Z.), Rus, BarthaT., Rigó, Osváth S„ Bodó R. (Makszim), Balogh P„ Balogh A. (Csáki R.), Gégény M„ Szathmári S. (Szatke M.). Edző: Siti Ferenc. Tiszalök: Gagyi - Papp R., Kovács I J„ Bognár A., Szabó M„ Jónás G„ Kovács IIJ., Balogh A., Tánaos, Szabados L, Kiss R. Edző: Kovács János. A mai időkben bárki kerülhet ilyen helyzetbe, amibe most a Tiszalök jutott, ezt Fehérgyarmaton nagyon jól tudják, s tiszta szívből kívánnak a csapatnak több sikert a tavaszra. Gól: Gégény M. 4, Szathmári S. 4, Osváth S. 3, Bartha I, Jónás G, (öngól), Balogh P„ Bodó R., Csáki R. Ifi: elmaradt, mert a vendégek nem álltak ki. Siti Ferenc: - Helyén kezeljük ezt a győzel­met. Meg kell jegyeznem, hogy az ellenfelet nem lebecsülve, gólra törően futballoztunk. Nagy respekt a tiszalöki játékosoknak, amiért végiglátszották a mérkőzést. ________ Kovács János: - Erre nem tudok mit mondani. _________________________________ Ttszakanyár-Szakoly 0-1 (0-0) Tiszakanyár, 100 néző, v.: Ésikí. f iszaka- nyár Kanyári G. - Kovács I., Kató I., Pócsi, Jeddi, Mátrai N„ Kiss P. (Toronyi), Illés A., Térjék Z., ifj. Koskovits Gy., Ablonczy. Edző: Koskovits György. Szakoly: Szobonya G. - Sándor D., Módis D., Buka (Baumgartner), Babják, Madzin, Majoros Á., Patalenszki (Bodai), Rédei, Nagy D. (Kiss I.), Daru R. (Csomány). Edző: Hokk Béla. Az első félidőben egy jogos tizenegyestől fosztották meg a hazai csapatot, ami befolyásolta a végeredményt. Gól: Nagy D. Ifi: 15-2. _________ Koskovits György: - Sikerült azt a bravúrt végrehajtanunk, hogy az ellenféllel helyzet nélkül rúgattunk egy gólt. Egyébként sajnálom a srácokat, mert ezúttal tényleg mindent megtettek a győzelemért, de jelenleg csak ennyire vagyunk képesek. ____ Hokk Béla: - Szomorkás időben még szomorkásabb játékkal mindenki tette a nagy semmit. Egy parádés egyéni akcióval kiharcoltuk a győzelmet. Ettől legközelebb jóval több kell! ______________________ Nagyhalász-Mándok 2-4 (1-3) Nagyhalász, 110 néző, v.: Hegedűs Cs. Nagyhalász: Molnár Cs. - Kiss T„ Nagy B„ Kállai Á„ Csáki J„ Boros I., Barzó, Tóth G„ Ferenczi Z. (Csorba K.), Tóth N., Asztalos G. Edző: Nagy Lajos. Mándok: Pécsi V. - Turbucz, Iván Zs., Varga D„ Bárány T„ Szabó T„ Galambos L, Costea, Csűrök (Till), Danes A.. Balás G. Edző: Borza László. A döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének. Gól: Ferenczi Z„ Kállai Á., illetve Balás G. 4. Hl: 1-1. ___________________ Nagy Lajos: - Hihetetlen, de mégis igaz.__ Borza László: - Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, de a lényeg az, hogy két jó egyéni teljesítménynek köszönhetően sikerült végre idegenben is nyerni. Tabella 1. Ibrány 13 10 2 1 56-13 32 2. Nagyecsed 13 8 4 1 22-10 28 3. Sényő 13 8 2 3 40-14 26 4. Szakoly 13 8 1 4 24-19 25 5. Nvírgyulai 13 7 1 5 35-27 22 6. Mándok 13 6 4 3 35-22 22 7. Tuzsér 13 6 4 3 27-18 22 8. Tiszavasvári 13 6 2 5 21-14 20 9. Mátészalka 13 6 1 6 26-25 19 10. Szatmár Unió FC 13 5 4 4 38-26 19 ll.Tiszakanvár 13 5 2 6 23-15 17 12. Baktatórántháza 13 3 4 6 26-24 13 13. Gyulaháza 13 3 4 6 11-34 13 14. Kemecse 13 1 5 7 10-35 8 15. Nagyhalász 13­2 11 11-40 2 16. Tiszalök* 13 1­12 3-72­* három büntetőpont levonva

Next

/
Oldalképek
Tartalom