Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-26 / 277. szám
2015. NOVEMBER 26., CSÜTÖRTÖK Bárány Frigyes FOTÓK: SIPEKI PÉTER Interjú: Bárány Frigyes színművésszel Papnak készült, de Thalia papja lett Bárány Frigyes A beszélgető- partner Száraz Ancsa A színpadon is olyan szeret lenni, mint otthon a fürdőszobában. NYÍREGYHÁZA. A napokban ünnepelte 85. születésnapját a Móricz Zsigmond Színház tagja, Bárány Frigyes. Papnak készült, és ahogy a születésnapjára megjelent könyv címe is utal rá, Thália papja lett. Sorsszerű volt? BÁRÁNY FRIGYES: Az esztergomi papi tanulmányaimat követően munkát kerestem. Jól rajzoltam, felvettek a Sport- és Játékbolt Vállalathoz, amivel csak egy baj volt, hogy politikai foglalkozásokon kellett részt venni. Működött viszont egy színjátszó csoport, a tagoknak pedig nem kellett részt venniük a gyűléseken. Ez jó kibúvónak tűnt, ezért elmentem. De ott ragadtam, majd bekerültem a központi színjátszó csoportba, ahol Kézdy György és Sztankay István is kezdte a pályáját. A csodálatos Makay Margit tanított bennünket, és sokszor mondta: Fricike, magának a színpadon a helye. De jött 1956, és a dolgok máshogy alakultak. Egy évvel később viszont láttam egy apróhirdetést: a Déryné Színházban meghallgatást tartottak. Elmentem, felvettek, életem első szerepe a Rómeó és Júliából Baltazár volt. Az egyik előadást látta Szendrő Jóska, a debreceni színház igazgatója, és leszerződtetett. Ezután jött a fővárosi József Attila Színház, egy évig Győrben voltam, majd következett Szolnok, hét év Pécs, Bozóky István hívására pedig Nyíregyházára jöttem. Ennek 34 éve. Pedig nem voltak jó élményeim: 1954-ben behívtak tartalékos kiképzésre a nyíregyházi laktanyába. Tízkilós csöves rádióval a hátunkon, géppisztollyal kellett menetelni a homokon. Akkor azt mondtam, akkor lássam Nyíregyházát, amikor a hátam közepét. Ehhez képest... Az aranyemberben figyelt fel önre az ország, és annak fényében, hogy a szerep mekkora ismertséget hozott, furcsa a viszonya a filmhez. BÁRÁNY FRIGYES: Utáltam, ez a legjobb kifejezés. A rendezőnek már minden szerepre volt színésze, kivéve Kacsuka Imrét. Darvas Ivánt szerette volna, de őt az 1956-os szerepe miatt eltiltották. Szász Károly engem javasolt a rendezőnek, Gertler Viktornak, és még próbafelvételt se készítettek, csak alaposan végigmértek, sőt, a fogaimat is megnézték - olyan volt, mint egy lóvásár. A lényeg, hogy megkaptam a szerepet. Reggel ötkor jött értem az autó, a filmgyárban felvettem az egyenruhát, a maszkmester jó vastagon kifestett, a szemöldökömet szálanként húzták ki. Az ingem alá krepp-papírt tömködtek, hogy össze ne kenje a festék, és reggel hattól ott ültem este hatig, amikor kiderült, hogy aznap nem kerül rám sor. És másnap kezdődött elölről... A film egyébként jól sikerült, még ma is meg lehet nézni. Az aranyember óriási siker volt. Mi történt ezután? BÁRÁNY FRIGYES: Öt vagy hat szerepet utasítottam visz- sza, mert főleg katonatisztet kellett volna játszanom, ahol persze lovagolnom kellett volna. Időközben megszületett a lányom, tudtam, hogy fel kell nevelnem, nem akartam kockáztatni, és azt kérdeztem: biciklis szerep nincs? Azzal próbáltak meggyőzni, hogy egy tégla is bármikor a fejemre eshet. Az igaz, mondtam, de azt nem tudom kivédeni. A lóról viszont nem eshetek le, ha fel sem ülök rá. Soha nem bántam meg, hogy így döntöttem. Mindenki szereti. A kollégái, az újságírók, és a városlakók a zöldségestől a postásig. Hogy lehet ezt elérni? BÁRÁNY FRIGYES: Az életben nem szeretek színészked- ni. Szerintem ha van titok, akkor az az, hogy minden helyzetben magamat adom, olyan szeretek lenni, mint amilyen otthon vagyok a fürdőszobában. A színpadon is akkor érzem jól magam, ha a tőlem távol álló karaktereket is úgy tudom alakítani, hogy az természetes legyen. Kimondani is sok: 1990 óta nyugdíjas, de szinte ugyanolyan aktív, mint azt megelőzően. BÁRÁNY FRIGYES: Én pihenni szerettem volna, de mindig jött az igazgató: Fricikém, lenne itt egy kis szerep... Voltak persze nagyobbak is, például Az ember tragédiájában én voltam az Úr - mondták is a kollégák, hogy ennél feljebb már nem nagyon kerülhetek. Szerepálmok? Mindent eljátszottam, amit szerettem volna, sőt, annyira szerencsés vagyok, hogy azt viszont nem játszottam el, amit nem szerettem volna: Lear király például nem akartam lenni, és nem is osztották rám soha. Régebben az idős színészeknek volt egy jutalomjátékuk: az igazgató megkérdezte a színészt, hogy melyik szerepet szeretné eljátszani, és az előadás gázsiját is odaadta. Nálunk ez utóbbi nem így volt, de választottam, és Hauptmann Naplemente előtt című darabjában játszhattam Clausen tanácsost - tényleg jutalom volt. Egyszer álltam át a másik oldalra: egy mesejátékot rendeztem. Nemcsak a premieren ültem ott az előadáson, hanem később is, de nem a színészeket figyeltem, hanem a közönséget, és a gyerekek reakcióiból nagyon sokat tanultam. Ha mozgolódni kezdtek, tudtam, hogy unják, amit látnak, ezért ott változtattunk. Jó kis kirándulás volt, de maradtam a színészetnél. Egyébként egyszer igazgatói felkérést is kaptam, de ha valami távol áll tőlem, az éppen ez: ülni egy irodában, és azon gondolkodni, hogy honnan szerezzek egy primadonnát. Közel hat évtizede áll a színpadon, ennyi idő alatt a világ többször is nagyot változott. A színház is? BÁRÁNY FRIGYES: Hogyne, a lényeg viszont ma is ugyanaz. I A varázsa abban rejlik, hogy élő, nem olyan, mint a mozi. Igénylik az emberek, hogy szemtől szemben lehessenek { a színésszel, és azt is, hogy a színház kérdéseket tegyen fel. Ez nem azt jelenti, hogy megoldást is adnia kell, az mindenkinek a maga dolga. Okosak voltak a görögök, hogy ezt kitalálták! Emlékszem, amikor csak néző voltam, egy-egy színházi élmény után nemesebbnek, jobbnak J éreztem magam. Amikor I színpadra állok, ugyanezzel az élménnyel szeretném megajándékozni a közönséget. A játék legnagyszerűbb pillanataiban összedobbannak I a szívek. Ezt nem pótolhatja sem a film, sem a mozi, ezért hiszem, hogy a színháznak mindig van jövője. Nem lehet megtanítani, és megtanulni sem nyíregyháza. Bárány Frigyes így vall a színjátszásról: „Játék ez, valóban játék, amit én komolyan veszek, talán túlságosan is komolyan. Szerintem másként nem is lehet. Nem tudom elképzelni, hogy valaki a nyilvánosság elé lépjen készületlenül, vagy akár egy kis lazaságot engedélyezne magának. Meggyőződésem, hogy a színészet teljes embert kíván. Az én munkaeszközöm én magam vagyok. A magam teljes fizikai, pszichikai valóságában. Tudnom kell, hogy mit akarok. Folyamatában kell megoldanom a szerepeimet. El kell indulnom valahonnan, és meg kell érkeznem valahová. És minden egyes pillanatban tudnom kell, hogy hol állok, vagy ülök éppen. Sőt, azt is, hol a jobb kezem, a bal kezem, a lábam. Kontroll alatt kell tartanom minden porcikámat. Ugyanakkor figyelnem kell a partnereimre, a megszólalásaimra, mert nem lehet kétszer egyformán megszólalni. Reagálnom kell mindenre, ami körülöttem történik. Egyszóval élnem kell, hogy életet tudjak lehelni a megírt figurába... ...Van sok jó mesterember a színpadon is, aki példásan megoldja a feladatát, de nincs benne az a plusz, lélek, vagy nevezzük csodának, amit megmagyarázni nem lehet, mert az már nem szándékunktól függ. Egy időben itt, a nyíregyházi színházban az igazgató fölkérésére ifjú színészpalántáknak jómagam is tanítottam színészmesterséget; tapasztalatból tudom, hogy ezt nem lehet megtanítani, és megtanulni sem. Tehetség vagy van, vagy nincs. Ezért nem lehet megfejteni a titok nyitját, mert ezt csak érezni lehet.” (Részlet a Thália papja című könyvből) Névjegy Született:1930. november 17.. Budapest Pályája:1952-1956 között vállalati grafikus volt. 1957-től 1960-ig az Állami Déryné Színház tagja. 1960— 1964 között a debreceni Csokonai Színházban játszott. 1964 és 1971 között a József Attila Színház, 1971—1972-ben a győri Kisfaludy színház tagja. 1972-1974 között a szolnoki Szigligeti Színházban, 1974-1981 között a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1981 óta a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja. 1990 óta nyugdíjas, de azóta is folyamatosan játszik. Híres filmszerepei: Az aranyember (1962), Sellő a pecsétgyűrűn (1965), Bors (1968), Mint oldott kéve (1983). Díjai:Jászai Mari-díj (1985), Érdemes művész (1990), Nyíregyháza díszpolgára (1997), Kiváló művész (2014), felvették a Nyíregyházi Települési Értéktárba (2015). Színházi bemutatóinak száma: 166, szinkronszerepeinek száma: 156. Család: Nős, felesége Baraksó Erzsébet. Lánya Bárány Andrea, nevelt lánya Bogdányi Franciska. Unokái: Zoltán, Krisztina, Ildikó, Benedek és Rozália.
