Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-30 / 280. szám

2015. NOVEMBER 30., HÉTFŐ KELET Amikor egy pénztáros nem adja át önként a napi bevételt, sérüléseibe a kórházba belehal ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK Nagy Zsuka versel mióta mióta szeretlek megy a hasam mióta szeretlek kifordul a számból az étel mióta szeretlek nem szeretem akiket szerettem hiába minden pszichológia ciszta és mióma mióta szeretlek nem vagyok beteg mióta szeretlek nem érdekelnek az emberek csinálják magukat nélkülem mióta szeretlek gyorsabban megy a bicajom nem csodálom a tájat téged csodállak magamban honnan kerülsz nekem szeretlek mióta mióta van nem érdekelnek az emberek nem szeretem azokat akiket szerettem m2 mióta szeretlek kétszer mosok fogat egy nap leterítem reggel az ágyat mióta szeretlek minden nap tiszta zoknit veszek nem rohanok nem izzadok meg mióta szeretlek nem kések olyan sokat mondom is a bicajomnak lassíts Rózái mióta szeretlek elhagynám veled Európát országba gyökerezett lábam szakítsd ki ha bírod mióta szeretlek a csillagok a Földre estek édes linzer poháralátét testeden ékszer mióta szeretlek nem emlékszem semmire sem soha nem szerettem pipacs szégyen a réten mióta szeretlek tudom van ilyen az Egyből a Kettőbe lépni be és akkor a Kettő lesz az az Egy mióta szeretlek élni akarok soha nem halni meg kállói úti fák hommage Krúdy Gyula pongyolában dülöngél az este par­fümje ablakod alatt kezében pezsgős üveg kibontja száz szerető betört ablakok zaja minden éjjel más illat keveredik akác­cal így megismersz minden nőt szöktetik az aranybányásznét hajában fésű a vágy simítja szőke haját mint mohó szerető szeméremaj­kát a nyíri vínkó a hibás tirpák tős és gyökeres nyírségi részeges aki bírta itt foglalt hont szalmatetőt . itt lesi a kancsal szeretőt mint szajha fülében ócska klipsz látszik csak a hold az egész utca egy kétes hírű kocsma sok habbal csapol éjfél után a kocsmáros és úgy ütöd az időt mint a zűrös jelent teljen múljon történjen a párnák alatt ősöktől fennmaradt reskontók száz éves perek a nyírség­ben ilyentájt részeg kurjant az utcán mindnek benczi húzza vonó­ját kíséri hajnali szél beleakad zöld vörös sárga levél és egy tücsök ciripel a kállói úti házon hiába omnibuszra várva Óbudára és itt vannak mind florentint fáni imola lenke fruzsina anna paula amélia judit majmunka mária és minden női név a naptárba nyíregy­háza miskolc kassa podolin nagyvárad debrecen minden állomá­son és megállóhelyen velős piritós fehér kenyéren földön és égen utazó postakocsikba búvó hűtlenkedés szerelem és a desz­kafalba vésett monogram egy rég felszámolt kuglizóban holog­ramja letűnt időknek bujtos áztatta fehérneműk tűnnek és rákezdi nótáját egy emlék a sarokban melletted lépked krúdy fekete zakóban nézz hátra látod a szekéren még most is itt kering egy halott kit egy szeretője sem vallott sajátjának itt kering egy rossz ló tehát ezeregyéjszakát hoz szerelmet reményt és vele reménytelent akácost égetnek sóstón kiömlött temperák szivárványszínű szemfe­delet sző penelopé és majmunka de két múlt sem tesz ki egy jelent sötét szobában hívatlak elő színek és szeretők valaki mindig jobban szeret valaki mindig vár valaki mindig sző „Anyja kinn felejtett pénztárcáját, cekkerét, cigarettára valóért néha-néha megdézs­málja.” irodalom. Már hat hónapo­sán beleharap az aranyos Alehandró mamája cicijébe, amikor nem folyik belőle ele­gendő anyatej. A bölcsődében másfél éves korában beleragad a kövér Barbika hajába, ha nem adja oda neki elég gyorsan az egyik kukabúvár figuráját. Az óvodában összetapossa Ger­gő homokvárát, mert szebbre sikerült, mint az övé. Elsős korában megeszi szomszédja tízóraiját is, amikor a sajátját elfogyasztva éhes maradt. Ötödikes korában megveri padszomszédját mert őt job­ban szereti az osztály szépe, Lakinger Pircsi. Alehandró ügyes és izmos fiú. Az osztály focicsapatában jobbhátvédet játszik, de senki sem mehet el mellett, mert vagy a baba, vagy a labda - az elve játék közben, sokszor kiállítják durvaságáért. Felsős korában dolgozatait, házi feladatát mindig kancsi barátnőjével íratja meg, akinek örök sze­relmet ígér... Az érettségin sikeresen puskázik, jó eredménnyel vé­gez. A zsúfolt buszon a szom­szédja által elejtett tárcát észrevétlenül zsebre vágja. Anyja kinn felejtett pénztár­cáját, cekkerét, cigarettára valóért néha-néha megdézs­málja. Első munkahelyéről al­kalmanként hazavisz néhány gép-papírt, később az új WC papír tekercset is, ha hiányzik otthon. Majd villanykörtéket is, mikor albérleti szobájában kiég. Alkalmi munkát vállal, számlát nem ad, mással vé­gezteti, ő csak koordinál. A céges útjain intézi maszek ügyeit, míg el nem bocsátják. Parkolásért elvből nem fizet, csakis tilosban parkol, idegen kapubejáratokba is bármi­kor beáll. Amikor meghúzza valaki kocsiját a parkolóban tolatáskor, sietve odébb áll. Egy este elüt egy őzet: szeren­cséjére a kocsijában nem tesz jelentős kárt, nem jelenti, ha­zaviszi, nagy lakomát rendez belőle a haverokkal. Egy má­sik este elüt egy kivilágítatlan kerékpárost, meg se nézi, ott­hagyja az úttesten. Szerencsé­jére az öreg túléli az esetet. Adót következetesen nem fizet, veszteséges mind a két hitelező cége. Szüleit nem tá­mogatja, pedig rászorulnának - mind a négyen. Apja teme­tésére el se megy. Ittassága miatt nem áramtalanít a bé­relt telephelyén, leég a ládá- zó üzem. Más kerül gyanúba, hallgat amikor elítélik. Üzlet­feleinek nem fizet, mert állan­dóan veszteséges, a bevételek ismeretlen bankszámlára ke­rülnek. Pedig a csempészáru is jól jövedelmez, megvesz­tegetéssel. Leleplezéskor zsa­rolással próbálkozik, amikor nem sikerül, figyelmeztető megveretést alkalmaz. Ami­kor válaszul kocsiját felrob­bantják, bosszút esküszik. Egy részeg éjszakán üzlettár­sát kilöki a tizedik emeletről. Balesetnek tűnik. Mégis rosz- szul mennek a dolgok, vi­szont sikerül egy nagy értékű autót elkötnie. De pénzre is szüksége van, és amikor egy pénztáros nem adja át önként a napi bevételt, sérüléseibe a kórházba belehal. Menekülés közben elgázol egy igazoltatni akaró rendőrt. Búvóhelyet anyjánál keres falujában. Idegen férfit talál a szülői házban. Anyja új élet­társát. Az felismeri a tévében is közreadott fantomképről, és bután meg is mondja neki, „véletlenül” átbukik a 15 mé­ter mély, ásott kút káváján- és nem beszél. Anyja szóvá teszi ezt rteki, hogy „...de Ale­handró, az új apád nagyobb tiszteletet érdemelne”, mire első felindulásában - áldozva apja emlékének - tizenkét késszúrással végez vele is. Anyák, koppintsatok a kis­baba orrára, amikor először- mert nem jön elég tej - bele­harap a cicibe! KULCSÁR ATTILA Kürti László versei negyventől kétlépésnyire mindig is óvtam, tisztán akartam tartani emlékét annak, aki voltál, és ki hitte, hogy belenézhetek egyszer minden lámpafénybe, hogy még te is elmosódhatsz, elsárgulhatsz bennem, hogy úgy törtök vissza sorsokat, fogalmazlak át elemibb világokká, legszentebb ügyeinket sem kímélve, mint ahogy anyját hagyja el fiatal férfi, ahogy apját üti meg az igazságok legostobább indulatával, vagy szerelmét csalja vad tehetségtelenséggel. néha eszembe jutsz még itt, negyventől kétlépésnyire, hetente alig párszor idézlek már magaménak, és nem azonosítalak többé rejtélyes lelki nyavalyáimmal, kávézókba járok, érteni kezdtemaz őszülök élettöréseit, titkukét, melyben művészien finommá nemesülnek mindannyian, egyre gálánsabb borravalót adok kávék után, nagyokat köszönök előre ostoba pökhendieknek és mikor senki nincs itt a figyelő tekintetek közül, erre a játékba feledkezett kisgyerekre mosolygok önfeledten. ahogy én öleltem nagyanyám halálos ágyánál álltunk, légszomj, a meghalás is csupa gyalázatból van kikövezve, a gonosznak pedig nincsenek szándékai, sőt indulatai sincsenek, fehér csempéi, olajzöld, enyves szemei vannak, elvártam volna tőle valami dühöt, részegen üvöltöző kórházbűzt. de csak a tapintat csöndje, meg ez a ritmusos sípolás. Sírnak a gyermekek, mert hipószagú a semmi, összeomlott keringés, veríték, tudod, az a legutolsó, és még vagy húsz perc testi kényszer a vérkörök után. szerelemtelen az ördög, borzongat, nagyanyátlanul, áttétekkel mutogatja magát, akár a kései rák. úgy öleli, ropogtatva csontjait, ahogy én öleltem, még kissrác koromban, mikor nála aludtam, mennydörgő nyarak nyikorgó sezlonjain. „Ha csak egy nő is elvé­rezne a kezeim között, máris perelnék a kor­mányt.” irodalom. Szociális munka keretében hajlított drótváll­fákat árulok a szegényeknek, hogy legyen mivel elhajtatni­uk otthon a magzataikat. Én is szegény vagyok - ezért is váltam a kormány egyik há­zaló abortusz-ügynökévé, így nem vonják meg a foglalkoz­tatást helyettesítő támoga­tást. Nem kell tehát messzire mennem, jórészt a szomszé­daimra próbálom rásózni a vállfákat pár fillérért. Az egészségügyi miniszter persze felvetette, hogy ingyen kéne adni a szegényeknek a vállfát, ám az oktatásügyi mi­niszter ragaszkodott hozzá, hogy a szegény-gyerekek el- hajtatásából folyjon be némi pénz, amivel - már csak jel­képesen is - a középosztály­beli gyermekek tanulmányait lehet támogatni. A kormány meg van róla győződve, hogy minden mélyszegénységben élő állapotos nő egy jövőbe­li hajléktalant hord a szíve alatt, akiket felelőtlenség a vi­lágra hozni. Ezt magyarázom épp az egyik szomszédban élő állapotos nőnek is, akinek már megannyi szakállas kis hajléktalan bömböl a lakásá­ban. Láthatóan neki is elege van már a dologból, mert azt. kérdezi: - És ezzel mindegyi­ket el lehet hajtani?- Mindet, amelyik még nem született meg - javítom ki.- Szóval a már megszüle­tettre nem hat? Megrántom a vállam, s azt mondom:- Ki tudja, talán, próbálja meg. így hát a kezembe poty- tyant némi aprót. Újabb radírt vagy ceruzát jelent ez egy középosztálybeli gyereknek. Meglepően sikeres az este: legtöbbször az arcomba csap­ják az ajtót, akik mindenáron kis hajléktalant szeretnének, mások azt hiszik, én magam végzem el a beavatkozást, pedig dehogy; ha csak egy nő is elvérezne a kezeim között, máris perelnék a kormányt. A csináld magad abortusz szép­tességben felneveljem, még több szomszédot kell ráven­nem, hogy vetessék el gazda­ságilag fogyatékos porontya­ikat. Kiveszem a járókából, a térdemre ültetem, rázogat- ni kezdem, s azt gőgicséli: - Csak egy tízest, barátom, nem piára kell, esküszöm, hanem kenyérre! •Előhalászok egy drótváll­fát, és kutyát hajtogatok be­lőle. A hajléktalan egy ideig simogatja a drótebet, aztán a kutya morogni kezd rá. Kite­szem az állatot az utcára. Ek­kor már hangosan ugat és az ajtót kaparja. Egy idő után elunja, s az éjszaká­ban. Talán, hogy meg­harapjon egy másik hajlékta­lant, vagy hogy egy középosztálybelinek pitizzen. Talán csatlakozik a drót-kutya falkához, amely egy ideje a szegénynegye­det terrorizálja, vonyításuk felsebzi a holdat, megannyi terhes nőt cincáltak már szét. KOMOR ZOLTÁN sége, hogy a mi kezünk min­dig tiszta marad. Már épp kopognék a következő ajtón, amikor nekem ro­han egy vérző hajlékta­lan férfi. A nya- kából kiáll' egy vállfa, a fémhurkot a torokcsőbe szúrták, félig ki is rángatták a kampóval légcsövét. A férfi mögött lohol az előbbi terhes nő, s azt kiabálja nekem:- Lássa, a már megszü­letettekre nem hat! Megrántom a vállam, s azt mondom: - Majd jel­zem a problémát a fej­lesztőknek. Néhány óra után ha­zatérek. Otthon egy szakállas hajlékta­lan vár a kartonpa- pírdoboz-járókában. Én gondozom, amióta a feleségem elhunyt tbc- ben. Van némi apród, haver? gügyögi, én pedig meg­simítom a szakállát. Csak miatta vál­laltam el ezt a rohadt melót. Persze ahhoz, hogy tisz­Előhalászok egy drótváll­fát, és kutyát hajtogatok belőle Tomku Kinga versei Jól van Álmatlanul forgolódó éjszakák. Türelmetlen, sajgó várakozás. Múlnak a napok, kísért a csend - üresség kínoz odabent. És akkor a gyermek, aki voltam, szelíden annyit mond: „Jól van.” Aztán mégis eljön, előttem áll. Szabadkozik, kicsit késett talán. Megáll előttem, nyújtja a kezét, csendesen mondja: „Most már elég." Szólni akarok, hogy téved, hogy engem még akar az élet. Leül mellém, keze kezemen, majd a fülembe súgja gyengéden: „Miért akarod ezt tovább? Hidd el, jobb lesz neked odaát.” És akkor a gyermek, aki voltam, szelíden annyit mond: „Jól van." És én hagyom, hogy menjenek, nem szólok - nem merek. Körém fonja magát az éjszaka. Élek, de kísért a vér szaga. A kezem tiszta, mégis látom a vért, hiszen épp az imént gyilkoltam én. Megöltem a gyermeket, aki voltam, így ki mondja majd nekem, hogy jói van? Üresség Kavargó, ködös, fatyolzuhogású álmok. Éjjelente magányomban fuldoklóm. Hullámzó sötétség nyeli el a lelkem. Rég nem lelek semmit, ha a szemem­be nézek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom