Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)
2015-11-27 / 278. szám
2015. NOVEMBER 27., PÉNTEK KELET Javultak a megye gazdasági mutatói A Magyar Fejlesztési Központ a megyei vállalkozóknak is segít a források lehívásában. NYÍREGYHÁZA. - A válság begyűrűzése idején, azaz 2008- baíi 9 százalékkal esett vissza a magyar gazdaság teljesítménye, majd 2010-ben bekövetkezett egy gazdaságpolitikai fordulat, ami növekedést eredményezett Magyarországon - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szerinte az egykulcsos adó bevezetésének, a segélyezési rendszer és a foglalkoztatás szabályainak átalakításának volt köszönhető ez a pozitív változás. Gyorsabban döntöttek- A GDP emelkedett ugyan 2010-ig, de vele párhuzamosan a bruttó államadósság is. A német gazdaság azért lábalt ki a válságból hamarabb, mint a miénk, mert gyorsabban meghozta ezeket az intézkeTovábbra is ki kell tartani a reformok és az átalakítások mellett. PARRAGH LÁSZLÓ A TOP 100 Gazdasági Díj idei győztesének, Szurovcsák Andrásnak Fodor István, a Russmedia Kft. ügyvezető igazgatója gratulál déseket, gyorsabb volt a válságkezelés - mondta Parragh László, majd hozzátette: voltak olyan intézkedései 2010 után a magyar kormánynak, melyek rövid távon transzformációs veszteséget eredményeztek, de hosszú távon felpörgették a hazai gazdaságot. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke ezek közé sorolta devizahitelek kivezetését, a PPP-s projektek leállítását, a különadók bevezetését. Parragh László elmondta: a gazdaság mára stabil lábakon áll, csökkent az alapkamat, az infláció mértéke szinte nulla, növekszik a belső fogyasztás, bővül a hazai export.- Ez a növekedés hosszú távon csak akkor tartható fenn, ha dolgozunk keményen tovább, a tudás és a gazdaság tovább közeledik egymáshoz, és továbbra is kitartunk a reformok és az átalakítások mellett. Az eu-s forrásokkal kapcsolatban elmondta: a Település és a Területfejlesztési Operatív Programok pályázati rendszerébe a jövőben az önkormányzatok mellett az iparkamara is belép, így ők is számon kérhetőek abban az esetben, ha nem jól költjük el a forrásokat. FOTÓK: RACSKÓ TIBOR Seszták Miklós a 20 évvel ezelőtti, „lesajnált” Sza- bolcs-Szatmár-Bereget jóleső érzéssel vetette össze a maival:- Büszkén állok itt, mert ma már alaposan megváltoztak a megye mutatói - mondta a fejlesztési miniszter, hozzátéve: hiszi azt, hogy megyénk a legjobban fejlődő régiók közé zárkózhat fel a következő öttíz évben. Ki nem használt források Seszták Miklós elmondta: nagy lehetőségeket kínálnak az eddig ki nem használt direkt brüsszeli források. Magyarországi, de főleg szabolcsi vállalat nagyon kevés volt olyan, amelyik lehívott volna ilyen brüsszeli pénzeket. Az elmúlt hétéves ciklusban az egész országból nem érte el a 20 milliárd forintot a közvetlen Brüsszeltől származó források összege. Ha ezeket a lakosság arányosan hívhatná le, ez évente akár 150-200 milliárd forintot is jelenthetne.- Ezeknek a direkt brüsszeli forrásoknak a nagy része a szabolcsi vállalkozásoknak is a rendelkezésére áll. A megyei TOP 100-ba tartozó cégek Szükség van egy profi csapatra és a nyelvtudásra. SESZTÁK MIKLÓS kevés kivételtől eltekintve nagyvállalatnak számítanak, s ennélfogva ki vannak re- kesztve egy sor fejlesztési forrásból. Viszont az említett direkt források nagy része elérhető az ő számukra is. Igaz, ehhez jó nyelvtudásra és profi csapatra van szükség - hangsúlyozta a fejlesztési tárca vezetője.- Ezért döntött úgy a minisztérium, hogy létrehozza Magyar Fejlesztési Központot, amely kifejezetten azért alakult, hogy segítsen az ilyen pályázatokat beadni, véghezvinni, lehívni és majd elszámolni is - folytatta a miniszter. KM-TG.GB Ezért járt a TOP 100 Gazdasági Díj... A nyíregyházi székhelyű Szuro-Trade Kft. klasszikus egyéni illetve családi vállalkozás, az 1996-os alapítása óta mezőgazdasági termeléssel foglalkozik kb. 3000 hektáron, elsősorban gabonafélék, valamint napraforgó, repce termesztésével és a termény kereskedelmével. Saját szállítókapacitással rendelkezik, amellyel bel- és külföldre egyaránt fuvaroznak. Távlati céljaik között szerepel a megújuló energiaforrások hazai részarányának a növelése, a mezőgazdasági termelésre alapozva. Ennek keretében már megtették az első lépéseket egy bioenergia-komple- xum felépítésére. Megkérdeztük: Mit vár a jövő évtől? PAPP JÓZSEF: Jövőre fejlesztésekbe kezdünk. Js KLINCSIK ATTILA: Hasonlót várok, mint az idei volt. CSŐSZ FERENC: Rémé- HÁDA GYÖRGY: Ne lem, tovább folytató- lankadjon a vásárlói dik a javulás. kedv! M. #■1 »mir ^ KÓLA JÁNOS: A stratégiai célokat még nem határozták meg. ■ / ""''V á I A: ~ PETIS MIHÁLY: A baromfiágazatban változások lesznek. Papp József, a Zsindelyes Kereskedőház Kft. tulajdonosa bizakodó, jövő januártól ugyanis kedvező fordulat állhat be a kereskedelmi pálinkafőzésre vonatkozó jogszabályok területén. - Fejlesztéseket tervezünk, mind energetikai, mind technológiai, mind pedig informatikai területen. Klincsik Attila, a Bogdány Petrol Kft. gazdasági igazgatója hasonló évet vár, mint az idei volt. - A 2015-ös esztendőt elfogadható gazdasági eredményekkel zárjuk. Kóla János, a Szabolcs Takarék- szövetkezet ügyvezető igazgatója szerint a stratégiai célokat csak jövő januárban fektetik le. Az idei évről elmondta: két megyei takarékszövetkezet sikeres integrációján vannak túl, ami elégedettségre ad okot. Csősz Ferenc, a Platán Autóház Kft. tulajdonos-ügyvezetője azt várja, hogy folytatódik az idén tapasztalt folyamatos javulás, ami az eladott autók számában mutatkozik majd meg 2016-ban is. Háda György, a Háda Kft. tulajdonosa reménykedik, hogy a vásárlói kedv nem lankad jövőre sem. - Bízom abban, hogy a webáruházunk is minél szélesebb körben ismert lesz. Petis Mihály, a Bátor Trade Kft. tulajdonosa elmondta: folytatódik a már elkezdett tevékenységoptimalizálás, ami a baromfiágazatot érinti, km-tg Indikátorok: új elem a pályázati rendszerben Pekó László úgy látja, kevés a szakmunkás NYÍREGYHÁZA. - JogOS az az elvárás a közvélemény részéről, hogy az előttünk álló uniós költségvetési időszak forrásait a megfelelő célokra költsük el - fogalmazott Szabó István, a megyei közgyűlés alelnöke, majd hozzátette: 157 milliárd forintnyi uniós forrás áll az ország rendelkezésére a TOP-os (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) forrásokból. A mérhetőséget szolgálja Az Európai Unió bevezette az indikátorok fogalmát, ami a támogatási célok megvalósításának mérhetőségére szolgál, azaz meghatározza például azt, hány kilométer utat kell felújítani, hány hektárnyi bővítést kell az ipari parkok esetében végrehajtani. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) céljai a következőek: a vállalkozások számára fontos munkaerő, tőke, infrastruktúra, technológia és erőforrások elérhetősége bővüljön. Szabó István elmondta: új kiválasztási eljárás a CLLD rendszer (közösségi szinten irányított helyi fejlesztés), ami a LEADER program alapjain nyugszik. KM-TG Az erős gazdaság elképzelhetetlen erős vállalkozások nélkül. nyíregyháza. A megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke szerint a teremben ülők mindegyike egyet akar: azt, hogy növekedjen a magyar gazdaság. A gazdaságba áramlik- Ez elképzelhetetlen erős vállalkozások nélkül, a TOP 100 megyei szereplői nélkül- mondta Pekó László, majd hozzátette: abban bízik, hogy az előtte szólók prognózisa beigazolódik a gyakorlatban is, azaz az uniós források hatvan százaléka a gazdaságba áramlik.- Sajnos a tapasztalat az, hogy kevés a szakmunkás. Nincs eladó, nincs boltvezető, nincs targoncás, mert több százezer munkavállaló hagyta itt az országot. Szükség van a szakképzett munkaerőre, ehhez kell igazítani az oktatási rendszert. Ne arra neveljük a jövő generációját, hogy az a jó, ha segélyre vár az ember! - fogalmazott Pekó László, aki szerint nehéz felvenni a versenyt a nyugati országokkal, mert a dolgozót csak a nettó bér érdekli.- Égető szükség van a gazdaság kifehérítésére, a vállalkozóbarát hivatalokra - tette hozzá a megyei kereskedelmi és iparkamara elnöke, km-tg Égető szükségünk van a vállalkozó- barát hivatalokra. PEKÓ LÁSZLÓ Közel ezermilliárd A megyei társas vállalkozások az előző évitől 10 százalékkal többet, 1775,2 milliárd forint nettó árbevételt értek el, ugyanakkor a TOP 100 tagjai 15 százalékos növekedéssel közel ezermilliárd forintot produkáltak. A megyei foglalkoztatásbővítés több mint fele ezeknél a kiemelt cégeknél valósult meg. A TOP 100 vállalkozások a foglalkoztatottak majdnem egyhar- madának adtak munkát. Vízválasztó a 2,6 milliárd <§> Mosolyogva vették kézbe Lapunk munkatársnői, László Niki (balra) és Csutkái Rita mosolyogva vették kezükbe a gazdasági elemzésekkel tarkított TOP 100 kiadványt. FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Czinege Attila: stabil az élcsapat a TOP 100-as körben. nyíregyháza. Évek óta stabil az élcsapat a Szabolcs-Szat- már-Bereg megye gazdaságát meghatározó TOP 100-as körben. Közülük ketten a sajtó által összeállított országos TOP 200 közé is bekerültek - nyugtázta a pozitív elmozdulást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-Alföldi Regionális Adó Főigazgatóságának vezetője. A megyei TOP 100 magazinban megjelent részletes NAV-elemzésből előadásában szemelgető Czinege Attila főigazgató egyebek közt elmondta: - Az évről évre ismétlődő rangsor is igazolja, hogy talpon maradni a folyamatosan változó gazdasági és jogszabályi feltételek mellett, alkalmazkodni, megújulni és Czinege Attila főigazgató versenyben maradni valóban csak a legjobbak tudnak.- A gazdasági társaságokat elért éves eredményeik alapján rangsoroljuk a TOP 100-as körbe, ahová 2014-es teljesítményük alapján 2,6 milliárd forintot meghaladó árbevétellel lehetett bekerülni. A listát vezető cég árbevétele 247,3 milliárd forint volt. A százak közé 11 új belépő csatlakozott. Közülük 4 vállalkozás a feldolgozóiparban, 2-2 vállalkozás a kereskedelemben és az építőiparban, a maradék háromból pedig l-l cég a szállítási, szolgáltatási és a mezőgazdasági szektorban tevékenykedik. A TOP 100-as listában 36 vállalkozás előrébb, 48 hátrébb lépett, és 5 vállalkozás megőrizte korábbi pozícióját. km-gb