Kelet Magyarország, 2015. november (72. évfolyam, 256-280. szám)

2015-11-27 / 278. szám

2015. NOVEMBER 21., PÉNTEK RÉCÉT Zelenák Edit nyíregyházi pedagógus szerint nem kizárt, hogy döntetlen lesz a „ne vá­sárolj nap” és a „fekete pén­tek” összecsapás kimenetele, sőt, nem kizárt, hogy bizonyos értelemben mindkettő győze­delmeskedik, a végeredmény azonban ezúttal is a (pénzt le) szurkolók kezében, pontosab­ban fejében dől el. Költekezzünk okosan! A magát tudatos, megfontolt vásárlónak valló tanítónő így érvelt: - Békésen megfér egy­más mellett a két kampány, ha megfogadjuk a közismert társasjáték szavait, amit a ta­nítványaimnak is gyakran ta­nácsolok: gazdálkodj okosan!- Nem ördögtől való, sőt, nagyon is ésszerű, ha kiak­názzuk a hatalmas kedvez­ményeket, hiszen karácsony előtt nagy tömeg, apadó kíná­lat és magas árak várnak majd ránk a boltokban. Csapjunk le az akciókra, de ne engedjük, hogy magával ragadjon min­ket a vásárlási őrület! Csak olyan termékeket, ajándéko­kat tegyünk a virtuális vagy a kézzel fogható kosarunk­ba úgy ma, mint az év többi napján, ami nem felesleges, aminek mi vagy szeretteink valóban hasznát vehetik! - ta­nácsolta a tanítónő. PALICZ ISTVÁN istvan.palicz@kelet.hu Békésen megfér egy­más mellett a két akció- „ nap. . , ZELENÁK EDIT I Felesleges holmik landolnak a kosárban Felmérések szerint évente minden magyar család 50 ezer forintot dob a kukába felesle­ges élelmiszer formájában, ez fejenként mintegy 40 kilog­ramm kidobott ételt jelent. Az élelmiszer-pazarlás okai többek között a nem eléggé tudatos és megtervezett vá­sárlás, a helytelen tárolás és felhasználás, illetve a felesle­ges élelmiszerek felhasználási lehetőségeire vonatkozó infor­máció hiánya. Az élelmiszeren kívül számos egyéb felesleges holmi is könnyen landol a be­vásárlókosárban, például ru­haneműk, cipők, amikbe első látásra beleszeretünk, majd otthon jövünk rá, hogy még­sem tetszik, vagy mégsem jó a méret. Van, amit ilyenkor be­cserélünk, de sok szekrényben található olyan, sosem hordott holmi, amibe a tulajdonosa remélte, hogy majd belefogy, vagy „valamire még jó lesz”. ILLUSZTRÁCIÓ: THINKSTOCK- Hatalmas forgalomra szá­mítunk pénteken - nyilat­kozta az egyik nyíregyházi nagyáruház dolgozója. - A va­sárnapi boltzár miatt megvál­toztak a vásárlási szokások, legtöbben a hét utolsó mun­kanapján pakolják tele a fém­szekerüket a legkülönbözőbb árucikkekkel, hogy hétvégén lehetőleg már ne kelljen ki­mozdulniuk, és minden ren­delkezésükre álljon.- Nem véletlen, hogy mindig a hét második felére időzíti a cégünk az új akciókat, kedvez­ménykuponokat, ezek ugyanis még nagyobb forgalmat gene­rálnak. A napról napra maga­sabbra szökő karácsonyi láz és Black Friday minderre rátesz még egy lapáttal, hiszen így több, értékesebb, mégis „nyo­mott” áron megvásárolható termék kerül majd a kosarakba - tette hozzá az eladó. Hihetetlen akciókkal várják a vásárlókat a ne vásárolj semmit napon. Vajon engedünk a kísér­tésnek? NYÍREGYHÁZA. Akár egy ke­reskedelmi bokszmeccsként is felfogható a mai nap, no­vember 27-e, amelynek kime­netelét nem a játékosok, ha­nem a szorítót körülnyüzsgő néz(előd)ők, vagyis a vásárló- közönség dönti el. A kék sarokban a „ne vásárolj semmit” világnapja, amely azt hirdeti: ha tudatosan költünk, több marad a pénztárcánkban. E napon minden évben felhív­ják az emberek figyelmét arra, hogy sok esetben mértékte­lenül vásárolunk, felesleges dolgokat is képesek vagyunk pillanatnyi szeszélyből meg­venni, és sok termék - főleg élelmiszer - a kukában landol. A piros sarokban a Black Fri­day, vagyis a „fekete péntek”, mikor is számtalan árucikket és szolgáltatást akár 50-60 százalékos kedvezménnyel vásárolhatnak meg a fogyasz­tók. Mondanunk sem kell, ez különösen csábító ajánlat így, karácsonyhoz közeledve, hiszen egy-egy tévén, note­Doppingoló shoppingolás * bookon, okostelefonon, ház­tartási gépen akár több tízezer forintot is spórolhat az ember.- A vásárlási tilalmat hirdető világnap fontos problémára hívja fel a figyelmet, de a meg­oldás nem az, hogy egyetlen napon nem vásárolunk, ha az év többi napján mértéktelenül költekezünk - hívja fel a figyel­met az akciónap legfőbb üze­netére Horváth Magyary Nóra. - Meg kell tanulnunk ellenállni a felesleges költekezésnek, s legjobb, ha erre minél fiata­labb korban megtanítjuk a fel­növekvő generációt is, hiszen előbb találkoznak termékektől roskadozó polcokkal a boltok­ban, mint hogy megértenék a pénz értékét. A szülőknek nagy szerepük van ebben, hi­szen elsőként az ő példájukat fogják követni a gyermekeik - tette hozzá a pénzügyi világ­ban jártas szakember. Kelet kvíz Melyik a megye legnyugatibb települése? a) Szorgalmatos b) Tiszadob c) Tiszavasvári d) Kisar A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. Megkérdeztük: Ön vásárolni fog ma valamit? MARODA MÁTÉ Amit ma megvehetsz jó áron, ne halaszd holnapra! SEPRÉNYI KITTI: Az SZIKSZAI PÉTER: Ne emberek nap mint nap vásároljunk semmit vásárolnak... feleslegesen! » Mindent megmutattak Nyílt napot rendeztek csütörtökön Nyíregy­házán a Debreceni Egyetem Egészség- ügyi Karán, ahol a leendő hallgatók és szüleik megismerhet­ték többek között a képzési kínálatot és a felvételi követelmé­nyeket is. FOTÓ: SIPEKI PÉTER Nézőpont M. Magyar László Ne szólj szám...! Mennyit fejlődött az elmúlt évszázadokban társadal­munk és közéletünk? Szinte semmit - legalábbis erre következtethetünk közmon­dásaink mindmáig érvényes mondanivalójából. Mert ami megállapítás érvényes volt pár száz évvel ezelőtt, az ugyanúgy igaz napjainkban is, gondoljunk csak a „ne szólj szám, nem fáj fejem” vagy a „hallgatni arany” bölcsességekre. Napjainkban is inkább elhallgatjuk a gon­dokat, a problémákat annak ellenére, hogy mindennapos jelenségek, hiszen jól tudjuk, aki igazat mond, annak betö­rik a feje. Miért nem mondja el vajon nyíltan egy-egy pedagógus, hogy nagy késéssel kapja meg a fizetését az oktatási intézményeket fenntartó központtól? Miért csak a barátoknak árulja el a busz­tulajdonos, hogy a diákok utaztatása után nagy késéssel jut hozzá a pénzéhez, mert az előbb említett központ húzza-halasztja a kifizetést? Miért nem árulja el a MÁV sajtóosztálya, hogy hová kerültek Nyíregyházáról a kisvonat mozdonyai és kocsi­jai, s miért védekezik azzal, hogy ez kényes kérdés? Miért csak a kocsmákban öntik ki a szívüket az emberek a munkahelyi ellentmon­dások miatt, s miért nem a vezetőknek teszik fel a kérdé­seiket? Lehetne folytatni a sort, bár a választ valamennyien jól tudjuk. Csakhogy ha soha nem vetjük fel a gondokat, a döntést hozók azt hiszik, mit hiszik, teljes meggyőző­désükké válik, hogy mindaz úgy helyes, ahogyan ők azt csinálják. S végül még jogo­san is védekezhetnek azzal, hogy nekik soha sem mondta senki, hogy az úgy nem jó. Hoppá! Lehet, hogy én is már sokat szóltam? laszlo.magyar@kelet.hu GERGELY HANNA: A mi családunk tudatos vásárló. Seprényi Kitti így válaszolt: - Az emberek nap mint nap költekeznek, hol többet, hol kevesebbet. Akinek nincs mi­ből vásárolnia, ma, holnap és azután sem fog „dőzsölni”, akinek viszont van mit a tejbe aprítania, azt nem fogja meg­hatni egy ilyen tilalomnap! Szikszai Péter szerint az alap­vető élelmiszereket meg kell venni, és meg is fogják vásá­rolni az emberek, ami nem baj. - A világnap üzenete iga­zából az, hogy ne vásároljunk semmit feleslegesen. Ezzel nagyon egyetértek. Maroda Máté úgy véli, az emberek ki vannak éhezve az akciókra, kedvezményekre, és akkor is engednek a csábításnak, ha egy vüágnap mást üzen ne­TERNOVICS MIHÁLY- NÉ Mellőzzük a feles­leges holmikat! kik. - Amit ma megvehetsz jó áron, ne halaszd holnapra, mert drágulhat! - bölcselke- dett a fiatalember. - Sok kicsi sokra megy! Ez igaz a meg­takarításokra is, amit okos vásárlással nyerhetünk. A mi családunk tudatos vásárló - válaszolta Gergely Hanna. Poór Ádám szerint a világnap üze­netét kevesen „hallják meg”, mert a kereskedelmi lobbi sokkal „hangosabb”, főleg így, az ünnepek előtt. - Vall­juk be, olykor sok felesleges holmit, élelmiszert pakolunk a kosárba, ami végül a sze­métben végzi. Jó, hogy van egy nap, ami felhívja a figyel­met arra, hogy okosan költe­kezzünk - vallja Ternovics Mi- hályné. km-pi POÓR ÁDÁM: A keres­kedelmi lobbi sokkal „hangosabb”. Ledarálják a csempészcigit, keverik zöldhulíadékkal, bioföld lesz belőle Ötvenkétezer doboz cigarettát és kétszáz kiló dohányt „semmisí­tettek meg”. nyíregyháza. A csempészci- garetta nem vész el, csak lát­ványosan átalakul. Erről győ­ződhettünk meg csütörtökön a Térségi Hulladékgazdálko­dási Kft. nyíregyházi, Szál­lási úti telephelyén, ahol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jogerősen elkobzott, adózat­lan cigarettáit „semmisítet­ték meg”. Az idézőjel annak Átalakult a csempészek technikája, szokása. SULLER GYÖRGY ATTILA dukál, hogy a lefoglalt cigi újrahasznosítási folyamat ré­szévé válik: bedarálják, majd zöldhulladékkal vegyítik, vé­gül bioföldként értékesítik.- Országos viszonylatban az év első tíz hónapjában 40 millió szál illegálisan beho­zott cigarettát foglaltunk le, ez kevesebb az előző eszten­dei 70 milliós tételhez képest. Ennek magyarázata, hogy átalakult a csempészek tech­nikája, szokása, és valame­lyest kisebb mennyiségekkel próbálkoznak - közölte Sul- ler György Attila alezredes, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője. A pénzügyőr alezredes hozzátette, hogy a Fehéro­roszországból érkező, Uk­rajnán át hozott cigarettát Magyarországon illegális lera- katokban helyezik el azelőtt, hogy a feketepiacon értéke­sítik. Zömmel a nagyvárosok aluljáróiban, piacok és pálya­udvarok környékén kínálják az árut. Megtudtuk, hogy október végéig az észak-alföldi régió területén - többnyire Sza- bolcs-Szatmár-Beregben - 1,9 millió doboz illegális cigaret­tát és 1900 kilónyi dohányter­méket foglaltak le a NAV-osok az 1402 eset során. km-ltl FOTÓ: RACSKÓ TIBOR A Szállási úti telepen landoltak a lefoglalt termékek

Next

/
Oldalképek
Tartalom