Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-26 / 250. szám
2015. OKTÓBER 26., HÉTFŐ «M»__ ■ m «• ■mUHUn m/Tollpfölia KELET ■ HgH „Kérem, ne higgyenek el mindent!” A könyvbemutató után Bárány Frigyes dedikálta életrajzi kötetét felesége (jobbra) társaságában fotó: a szerző „Szemem kopik, alig látok, de hozzá még eltalálok...” ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK Fehér István Öregszem Deres már a hajam szála, ráncok ülnek az orcámra, szemem kopik, alig látok, azért hozzád eltalálok. Szívem sajog, térdem recseg. közeleg már a végzete. Halld meg, édes, pici párom, mi közeleg a határon! Betegségek közelednek, jönnek felém vehemensen. Mit tehetek, Én csak várok. Kikerül ez még a nyáron? Különben is, mit tehetek? Belenyugszom türelmesen. Sírni volna néha kedvem, kitartok, de nincs jókedvem. Ne mondja rám ez a család: Milyen ember, olyan silány! És ha eljön a végzetem, Lecsukom az apró szemem. Mondjál értem majd egy imát, Hadd nyugodjon meg a világ. Kispapból lett Thália papja Bárány Frigyes, aki az idén ünnepli 85. születésnapját. NYÍREGYHÁZA. Hat évtized. Monumentális idő egy ember életéből, pláne, ha ezt a hatvan esztendőt a színpadon tölti. Bárány Frigyes, a Móricz Zsigmond Színház társulatának alapítótagja hamarosan a nyolcvanötödik születésnapját ünnepelheti. Ez adta az apropóját annak az életrajzi kötetnek a megírásához, melyben Frici bácsi gyermek- és ifjú koráról, vallásról, a színészi pályájának kezdetéről, a budapesti és a nyíregyházi színészévekről, és nem utolsósorban családjáról vall a vele készített interjúk során. A Thália papja című könyvet a napokban mutatták be a Művész Stúdióban - természetesen telt ház előtt. A társszerzők közül Bodnár István és Sz. Kántor Éva beszélgetett a Jászai Mari-díjas színésszel, érdemes és kiváló művésszel Rendes Sándor moderálásával. „Utálta” az egészet- Bevallom, nem tudom, hogyan viselkedjek, szokatlan, hogy ennyit beszélnek rólam. Amit én mondtam, azt vállalom, de amit mások írtak, a pályatársak és a kritikusok, zavarba hoz. Kérem, ne higy- gyenek el mindent! Soha nem fogja senki azt mondani, hogy kiállhatatlan ember vagyok - válaszolta mosolyogva Frici bácsi arra a kérdésre, miért „utálta” annyira a könyv megírásának egész folyamatát.- Két-három éve készülünk erre Zsókával (Baraksó Erzsébettel, Bárány Frigyes feleségével - a szerk.), végül nyár elején fogtunk bele a munkába. Kiderült, Fricinek csodálatos a memóriája. Szinte szó szerint idézte vissza azokat a történeteket, melyeket a több évtizeddel ezelőtt adott interjúk során mesélt el - engedett bepillantást a kulisszák mögé Bodnár István író. Kevesen tudják, hogy Bárány Frigyes papnak készült, de ahogy soha nem indokolta, miért jelentkezett az Esztergomi Szemináriumba, azt sem tudtuk meg, mi az oka annak, hogy idő előtt elhagyta az intézetet. Arról azonban szívesen beszélt, hogy lett színész. Egy csók a színpadon- Tulajdonképpen egy túlbuzgó párttitkár indított el ezen az úton. Azután, hogy 1952-ben eljöttem a papneveldéből, néhány hónapig grafikusként dolgoztam. A Rákosi-korszakban reggelente Szabad Nép-félórával kezdődött a nap. A főnök elvtárs felolvasta az aznapi sajtó vezércikkét, amit aztán közösen vitattunk meg. Na, én ezt nagyon utáltam! Egyik nap odajött hozzám a betűíró, hogy mi lenne, ha csatlakoznék a színjátszó csoporthoz. Nem volt sok kedvem hozzá, de meggyőzött: azt mondta, a próbák miatt nem kell járni a Szabad Nép-félórára. Emlékszem, az Egy pikoló sör című humoros kétperces volt az első, amiben szerepet kaptam. A jelenet végén meg kellett csókolnom a színpadi partnerem, de egészen a főpróbáig soha nem jutottunk el eddig. Képzelhetik, milyen ügyetlen voltam, hát akkor jöttem ki a papoktól! Úgy égtem, mint a rongy... így indult tehát az a csodálatos pálya, melynek állomásait szinkron- és filmszerepek, felejthetetlen színpadi alakítások kísérték, és kísérik ma is, hiszen Frici bácsit ebben az évadban is láthatja a közönség a megyeszékhely teátrumának deszkáin - immár 35 éve.- Bár Budapesten születtem, tanultam, dolgoztam és éltem négy évtizeden keresztül, ma már Nyíregyházát vallom az otthonomnak. Az első évben, 1981-ben abban állapodtunk meg az akkori színházigazgatóval, Bozóky Istvánnal, hogy két szerepet vállalok, lehetőleg ősszel, hogy ne ingázzak annyit. Akkoriban még hat óra volt a vonatát Pestig oda, ugyanennyi vissza, nem volt egyszerű ha- zaugrani egy szinkron miatt. Hamarosan kiderült, hogy ez így nem működik. Lassan elmaradt a főváros- Az első előadást, az Úri murit imádták a nézők. Elkezdtem figyelni és megérteni a színész és a közönség viszonyát. A következő évadban több szerepet kértem, kaptam is ötöt. Lassan elmaradt mellőlem a szinkron, a film és a főváros. Ha ma Budapestre kell utaznom valami miatt, alig várom, hogy hazaérjek. Már nem bírom azt a nyüzsgést, ami körülveszi az embereket. Hiszem, hogy régen nem élnék, ha ott maradtam volna. Többek között ezt is az itteni munkának és a nyíregyházi közönségnek köszönhetem... CSÁKI ALEXANDRA alexandra.csaki@kelet.hu Tulajdonképpen egy túlbuzgó párttitkár indított el a színészi pályán. BÁRÁNY FRIGYES Az éjszaka csöndes látogatója „Elinor körbeőlelte a lassan visszaszenderedő gyermeket...” Vers mindenkinek, de azért elsőként nekünk! „A parketta ismét reccsent, majd mintha meztelen talpak nesze hallatszott volna.” TOLLPRÓBA. Riadtan ébredt fel az éjszaka közepén. Hosz- szú másodpercekbe telt, mire szeme megszokta a sötétséget, s az összefüggő piros fénycsíkból a szekrényen számok lettek. Éjjel egy óra volt. Oldalra nézett, az ágy melletti kiságyba. Erőltette szemét, hogy minél hamarabb lássa a kis mellkas apró mozgását, majd megkönnyebbülten felsóhajtott: a kicsi lélegzett. Hihetetlen, hogy három hónappal a szülés után még mindig ennyire féltse. Ha nem nyomná el a fáradtság, minden percben szemmel tartaná, őrizné. Visszatette fejét a párnára, és elaludt. A parketta halk nyikorgására eszmélt újra. Olyan érzése volt, hogy valaki van a szobában rajtuk kívül. Ki akarta nyitni a szemét, de a fáradtság ólomból rakott rá köveket. A parketta ismét nyikorgóit egyet, de szemhéjait még mindig nem tudta felnyitni. Még a fejét sem megmozdítani! Úgy érezte, egész teste megbénult. Az a furcsa gondolat pedig tovább erősödött benne. Tisztán érezte, hogy valaki van a szobában. Agya már teljesen éber volt, s mint aki kómából ébred, próbált mozdulatlan testébe életet lehelni. A parketta ismét recs- csent, majd mintha meztelen talpak nesze hallatszott volna. A gyerek a kiságyban mocorogni kezdett, halkan felnyöszörgött. Elinor tudta, nemsokára sírni kezd. Sejtése beigazolódott, tíz másodperc múlva a kicsi hallatta a hangját. Ekkor, mint akinek eloldották béklyóit, hirtelen felszabadult. Kinyitotta a szemét és felkelt az ágyból. Félig vakon vette ki a gyermeket a helyéről, s feküdt vele visz- sza az ágyba. A kicsi anyja közelségétől rögtön megnyugodott. Elinor körbeőlelte a lassan visszaszenderedő gyermeket, aki ettől a puha, kényelmes fészektől jobbat nem is akart. Ő is megnyugodott, s ahogy hallgatta a kicsi apró szuszogását, úgy szenderedett szintén álomba. Biztonság, nyugalom, béke árasztotta el, a korábbi félelem eltűnt. Épphogy elszenderedett, mikor ismét halk surrogást hallott. Tisztán kivehető volt, hogy mezítelen talpak lépkednek a parkettán. Távolodnak. Valaki kiment a szobából! Elinor mérges volt, hogy újra felébresztették, s most fürgébbnek is érezte magát. Óvatosan felkelt a kicsi mellől, az ajtónál termett, mely félig nyitva volt. Kilépett a folyosóra.- Ki van ott? - kérdezte, de nem kapott feleletet. Közben kitapogatta a villanykapcsolót, felkapcsolta, de a folyosón nem volt senki. Átment a másik szobába, s hallotta, ahogy a nagyobbik fia is békésen alszik. „Képzelődöm?” - kérdezte magától csendben. „Biztos a fáradtság” - nyugtatta magát ugyanazzal a lendülettel. Visszakúszott gyermeke mellé. Örömmel gondolt a közelgő hétvégére, amikor végre látogatóba mennek az anyjához, hisz a nagyi még nem is látta második dédunokáját. Egy utolsó pillantást vetett a világító órára, mely már fél háromnál járt. Elcsigázottan hunyta le a szemeit, s aludt reggelig. Két nap múlva csörgött a telefon, az anyja volt. El-elcsuk- ló hangon közölte vele, hogy a nagyi meghalt. Nem volt igazán beteg, csak elaludt, s reggel nem ébredt már fel. Sajnálta, hogy a kicsivel nem sikerült találkoznia, de ezt senki sem sejtette előre.- De igen - mondta Elinor halkan a telefonba. - A nagyi sejtette. S azt hiszem, látta is a kicsit két nappal ezelőtt. TÖRÖKIPAPP ERZSÉBET Bessenyeiire Zita Őszi gondolatok Felsikolt az ablak üvegén az ősz, fáradt sugarával elpirulva győz. Balzsamos illatok átszövik a színét, beszívja múltunknak a fűszerezett ízét. A Nap bágyadt fényű, színét elvesztette, szürke hajnal dere hajam átfestette. Rozsdabarna színe szívemet emelte, kócos lombok árnyát barnára érlelte. Emlékszem a múltra alkonyodó ködben, csendben imádkozva aranyszínű fényben. Színházba készülve ketten csendes esten, boldogságos ködben együtt, öregesen. Megfáradt éveknek, színes nappaloknak, isszuk tiszta vízét ugyanaz pataknak. Megérdemelt élet csendjét kortyolgatjuk, öreg emlékeink szeretve hurcoljuk. Hullócsillag fénye telepszik lelkünkre, régi kívánságunk fehérrel gyöngyözve talán ott, a túlon, együtt, kéz, a kézben, beteljesült álmok csodás díszfényében. Csendes délutánok, sokatmondó esték, őszült, fehér hajú, békés esztendőcs- kék. Lelkünk fiatalos, de szívünk már zakatol, Mi csillagfényből lettünk és fűszeres illatból. Az alkotás hevében ne feledkezzenek meg rólunk sem! nyíregyháza. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, nagy bánata van a tollpróbás firkásznak. Szeretne tördelni, verset olvasgatni, de az alkotások nem akarnak jönni. Kapkod fűhöz-fához, fűzfapoétához, szól az íróhoz, kezdő rímbányászhoz: túrjanak mélyen az asztalfiókba, hátha akad ottan használható próza! Ne legyenek restek, küldjék csak el bátran, ígérjük, nem végzi egy sem a kukában! Villámpostaládánk éhezik a szépre, ímélezzék el a következő címre: alexandra.csaki@ kelet.hu. Mint azt már tudjuk, rég fontos a mérték, a kevesebb néha több - évszázados érték. Gondoljanak arra, ez „csak” újság, nem regény, a tömörség itt a legnagyobb erény. Számolják meg jól, mennyi a it, rövidebb-hosszabb történeteit leütés, 3500 a maximális, és (!) innentől kezdve nincsenek szabályok, írjanak nekünk fiúk, cserfes lányok, reszkető kezű, kedves nagymamák, s erős szívű, bátor, mosolygós nagypapák. km <§> Végh József: A repülő ember Az ember másként repül, mint a madár... Az ember először gépre száll, magasba emeli őt a gépmadár, a felhőkig, vagy azokat is megcsúfolva az ember az égbe száll. A gépen még az ember az úr, szárnyatlan, gyámoltalan, ahogy a gépet elhagyja, s mint újszülött csecsemőt, fenn a légben megcibálja a legkisebb légörvény, és jaj... Kikacagja őt a büszkén repülő madárraj...
