Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)
2015-10-03 / 232. szám
2015. OKTÓBER 3., SZOMBAT 9 Köszönetét mondok a sajtónak is, amellyel sokszor úgy viselkedtem, mint egy s’ggfej. Pénteken a Real Madrid trófeával köszöntötte Cristiano Ronaldót abból az alkalomból, hogy a Malmö ellen kedden szerzett góljaival a klub örök-góllövőlistájának élére ugrott. Jóindulatú szívritmuszavar miatt megműtötték Stephan Lichtsteinert, az olasz bajnok Juventus svájci válogatott labdarúgóját. A 31 éves jobbhátvéd mintegy harminc napot kénytelen kihagyni az orvosi beavatkozás után. Lichtsteiner a Frosinone elleni bajnokin légzési problémákra panaszkodott. Jóindulatú ritmuszavart, úgynevezett pitvarlebegést észleltek nála, amely később magától megszűnt A Ferencváros jubileumi meccse labdarúgás. A klub történetének 3000. bajnoki mérkőzésére készül a Ferencváros, amely szombaton (20.30) a Honvédőt fogadja az NB I-ben. A zöld-fehérek 114 évvel ezelőtt játszottak először bajnokit, az ezres álomhatárt 47 évvel később érték el, a 2000. meccsüket 1983-ban játszották, mindkétszer a Tatabánya volt az ellenfél. A 11. forduló programja, szombat (18): DVTK-Haladás, DVSC-Újpest, Békéscsaba-MTK, Vasas-Paks, Videoton-Puskás Akadémia. Felesleges színezgetni a mai rajt fontosságát Malcolm Miller is bevetésre kész FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR A MAFC ellen igazi katlanná válhat a Marso-Nyíregyhá- zaúj otthona, a Bem-csarnok. fo kosárlabda. Milyen az optimális bajnoki rajt? Mondjuk olyan, mint a tavalyi, amikor az előző évi fő riválisát, történetesen a Zalaegerszeget negyvenpontos különbséggel (100- 60) győzte le a csapat. Ezúttal az előző bajnokságbeli konkurens, a MAFC érkezik a szombati (kezdés 18 órakor a Bem-iskolában) premierre - gyanítjuk, a Marso-Nyíregyháza élvonalbeli férficsapatánál a szűkebb sikerrel is beérnék.- Azt hiszem, nem kell színeznem, hogy mennyire fontos számunkra a MAFC elleni mérkőzés - vágott a közepébe Sitku Ernő, a nyíregyháziak szakmai igazgatója. - A rajt meghatározó, a győzelem egyfajta visszaigazolást adhat a számunkra, hogy jó úton járunk. A múlt pénteki, zalaegerszegi edzőmeccsből akkor sem vonnék le sok következtetést, ha nyertünk volna, ugyanis a bajnoki nyitány közelsége miatt nem győztünk titkolózni egymás elől, a taktikai repertoárnak csak nagyon kis hányadát vette elő a két csapat. Várják a közönséget- Éppen ezért a MAFC játékának elemzésénél sem vagyunk könnyű helyzetben, de ismerjük az ellenfél kosarasainak egyéni képességeit, az ő erényeiket és hiányosságaikat. Nálunk egyre jobban halad a legutóbb érkezett légiós, Malcolm Miller csapatba építése, a taktikai variációkat hamar elsajátító, fiatal játékosról van szó. Várjuk a közönséget, mert van némi előnye annak, hogy nem a bujtosi csarnokban játszunk, a közönség közel lesz a pályához, igazi katlanná válhat a Bem-iskola csarnoka. Főleg, ha hasonlóan kezdené a csapat a bajnokságot, mint egy éve. km-bt A lehetetlen nem lé ik Vasárnap tévés mérkőzést vív Mezőkövesden a Kisvárda Master Good NBII-es csapata. LABDARÚGÁS. Ország-világ előtt mutatja meg magát vasárnap a Kisvárda Master Good, amely története első tévés mérkőzését vívja Mezőkövesden, az egyik bajnokesélyes otthonában. Soós Imre vezetőedző a csapat néhány korábbi fellépése előtt már használta a kifejezést, hogy az eddigi legnehezebb mérkőzés vár rájuk - ilyen a mostani is, amikor az egyik élcsapat otthonába látogatnak?- Játékban mindenképpen, de lélektanilag más a helyzet, hiszen a két klub céljai és lehetőségei sem azonosak, így aztán ki lehet mondani, hogy ennek a mérkőzésnek nem mi vagyunk az esélyesei - mondta az NB Il-es legénység szakvezetője. - Ezzel együtt lehetetlen feladat nincs, májusban siófoki edzőként megtapasztaltam, hogy milyen is nyerni Kövesden, a nyáron pedig a jelenlegi csapatom játszott ki-ki jellegű edzőmeccset a matyóvárosban, amit ugyan egy-nullra elvesztettünk, de abból is erőt meríthetünk. Nem feltartott kezekkel lépünk pályára! Hogy nyugodtabban, teher nélkül várhatja a meccset a A legutóbb gólt szerzett várdal duóból Erős Gábor (balra) régi ismerősként, Rajczi Péter a klub korábbi játékosaként térhet vissza Kövesdre Kisvárda, abban nagy szerepe van a legutóbbi, Budaörs elleni hazai győzelemnek (4-2). Jó hangulatban készülnek- Ez kétségtelenül így van, de hátradőlni cseppet sem lehet, mert ha most két ponttal kevesebb lenne a nevünk mögött, már kiesőhelyen állnánk, ha pedig kettővel több, akkor a dobogón - így Soós Imre. - Megnyugtató, amikor rápillantva a tabellára azt látja az edző, hogy a vezetőség által meghatározott célnak megfelelő helyen áll a csapata, de úgy is az számít majd, amit májusban, a bajnokság végén mutatnak a számok. Jó hangulatban készültünk a meccsre, nagy a várakozás, hiszen várhatóan szép számú közönség előtt lépünk fel, bennünket is sok szurkoló kísér majd el, és ország-világ előtt megmutathatjuk, hogy mit is tudunk. KM-BT NB II 9. forduló Szombat. Budaörs-Soroksár, Szigetszent- miklós-A|ka, Vác-Gyirmót, Siófok-Sopron, Balmazújváros-Csákvár (15), DunaújvárosSzeged, Zalaegerszeg-Szolnok (16) ______ Vasárnap. Mezőkövesd-Zsóry FC- Kisvárda Master Good. Mezőkövesd. 16. V.: Solymosi (Bozó, Horváth R.). Kisvárda: Ivancsics A. - Csilus T„ ízing, Graszl K„ Fodor A. - Kornutjak, Lázár Zs. - Lucas, Erős G., Cseri T.-Koszta. A bajnoki meccs alatt nincs barátság Remélhetőleg szombaton ismét győzelemnek örülhet majd Zorán Kostic FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Pápán egy kispadon ültek, szombaton ellenfelek lesznek majd a mesterek. LABDARÚGÁS. Ki gondolná, hogy több kapcsolódási pont is van Pápa, Salgótarján és Nyíregyháza között? A Szpari mestere, Mátyus János az előző szezonban hat fordulóig Pápán volt a vezetőedző, kapusedzője az a Kovács László volt, aki most a szombati ellenfél, a Somos SE mestere. Azt a Véber Györgyöt váltotta a tarjániak kispadján, akik korábban szintén dolgozott Pápán. No, de akkor térjünk a lényegre, azaz a szombati SparésSzokol Zsolt (21) tacus-Somos SE találkozóra! A nógrádiak jó formában vannak, legutóbbi két bajnokijukat behúzták, hiszen előbb nyertek hatvanban (1-2), majd otthon a DVSC-DEAC II (4-1) ellen. Három győzelemmel, három döntetlennel és két vereséggel bírnak, ami tucatnyi pontot jelent. A nyíregyháziak szeretnék, ha a győzelem-döntetlen-vereség sorban csak hármas állna a tarjániaknál. Minden meccsen a győzelem!- Igaz, viharos volt az elválás, de szép heteket töltöttem Pápán Kovács Laci barátommal. Ez a barátság a meccs előtt és után is megmarad, ám közben nyerni fogunk. Számunkra egyértelmű, hogy valameny- nyi találkozón győzelemre játszunk, legyen bárki az ellenfél, és legyen bármilyen formában. A csapatnál jó a hangulat, mindenki egészséges, azaz bizakodva várom a szombat délutánt - így Mátyus János. KM-ML a moderntől Nyíregyháza, Káliéi út 63/C; Tel.: 70/375-7904, Nyitva: hétfőtől péntekig: 9.00-17.30-ig, szombaton: 9.00-13,OÖ-íg Dl Ismét csak átmeneti megoldás a győzelemért labdarúgás. Átmeneti megoldás után még átmenetibb: a megbízott edzőként négy héten át dolgozó Tóth Tibor távozása után a Tállya elleni szombati (kezdés 15 órakor) I mérkőzésen Ambrusz Árpád játékos-edzői minőségben irányítja majd az NB III-as nyírbátori csapatot. Vagyis a héten nem sikerült lezárni az edzőkérdést, de még az is meglehet, hogy a szombati bajnokiig változik a helyzet...- Hétfőn az elnökség kért meg arra, hogy mindaddig irányítsam a csapatot, amíg az új edző nem csatlakozik hozzánk - mondta Ambrusz Árpád, akinek ideiglenes kinevezését a hétpecsétes titokként kezelt, információink szerint Bátorban nem is any- nyira idegenül mozgó új edző j is szorgalmazta.- Aztán úgy alakult, hogy péntekig nem történt meg a kinevezés, így egész héten ebben a felállásban dolgoztunk. Kritikus a helyzetünk, hiszen a nevünk mögött lévő mindössze három pont önmagáért beszél, ráadásul edzőnk sincs, de most már tényleg azok a meccsek jönAmbrusz Árpád (jobbra) Irányításával készült a héten a bátor! csapat. FOTÓK: PUSZTAI SÁNDOR nek, amikor nem egyszerűen meg lehet, hanem meg kell kezdeni a győzelmek gyűjtögetését. A körülményekhez képest igyekeztünk jó hangulatot teremteni a hétre és felszabadulttá tenni a társaságot, félnünk pedig senkitől sem kell, mert a mezőnyből kimagasló Nyíregyházán kívül hazai pályán bárki, így a Tállya ellen is van esélyünk a győzelemre. km-bt NB III Keleti csoport, 10. forduló Szombat. Nyíregyháza Spartacus-Somos SE, városi stadion, 15. V.: Jakab A. (Kovács II G„ Kovács IG.). Nyírbátori FC-Tállya KSE Nyírbátor, 15, V.: Nagy N. (Kövér I, Szabó F.) További mérkőzések: Tiszaújváros-Felsőtárkány, Jászberény-Putnok, Kazincbaitika-REAC 15). Vasárnap. Cegléd-Újpest II, DVSC-DEAC-Cigánd, Rákosmente KSK-Diósgyőr II (valamennyi 15).Szabadnapos: Hatvan HIRDETÉS