Kelet Magyarország, 2015. október (72. évfolyam, 230-255. szám)

2015-10-19 / 245. szám

KELET 2015. OKTÓBER 19., HÉTFŐ rs„ks:k! A sors gonosz forgatókönyve SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, nagy bánata van a tollpróbás firkásznak. Szeretne tördelni, verset ol­vasgatni, de az alkotások nem akarnak jönni. Kapkod fűhöz-fához, fűzfapoétához, szól az íróhoz, kezdő rímbá­nyászhoz: túrjanak mélyen az asztalfiókba, hátha akad ottan használható próza! Ne legyenek restek, küldjék csak el bátran, ígérjük, nem végzi egy sem a kukában! Villámpostaládánk éhezik a szépre, ímélezzék el a követ­kező címre: alexandra.csaki@ kelet.hu. Mint azt már tud­juk, rég fontos a mérték, a ke­vesebb néha több - évszáza­dos érték. Gondoljanak arra, ez „csak” újság, nem regény, a tömörség itt a legnagyobb erény. Számolják meg jól, mennyi a leütés, 3500 a ma­ximális, és (!) innentől kezdve nincsenek szabályok, írjanak nekünk fiúk, cserfes lányok, reszkető kezű, kedves nagy­mamák, s erős szívű, bátor, mosolygós nagypapák. km Töröki Papp Erzsébet: A hazátlan Idegen jött messzi földről, mert ellopták a hazáját. Idegen jött, s továbbment, Hogy megkeresse otthonát. Szél susogott vele szembe, port kavart a szemeibe. Öröm csillant, hisz tudta jól, hazájából való a por. Kérdezte is a hűs szelet: Szép hazája merre lehet? Súgta: Erre! - súgta: Arra!- csak az utat nem mutatta. Idegen jött messzi földről, mert ellopták a hazáját. Idegen jött, s tovább ment, mert megkeresi otthonát. Se az éjjel, se a nappal, őt aludni sose látta. Se az alkony, se a hajnal, őt fáradni sose látta. S meglelte a hazáját, hazájában az otthonát. De idegen kezek marták, idegen lábak taposták, s idegen volt minden más, a szó, az eszme, a varázs. Saját édes hazájában idegenként néztek reá. Idegen jött messzi földről, mert ellopták a hazáját. Idegen jött, s továbbment, mert nem lelte az otthonát. Mert vassal űzték el onnan, hol ősei nyugszanak, és vérrel mosták le a vért, s elkergették a szívét. Senki földje övé lett hát, ültetett oda egy szép fát. Annyi volt csak a hazája, amennyin a gyökér terült. Annyi volt csak az otthona, mit az árnyéka megkerült. Lehajtotta csendben fejét; így halt meg a hazáért a Remény. Húszévnyi barátság lett oda... Eszter kül­földre ment. TOUPRÓBA. Álmodtál már arról, hogy visszamégy az időben, és ezt-azt megváltoz­tatsz? Tanácsot adsz akkori énednek vagy valakinek, aki fontos a számodra? Kamasz­korom ábrándjainak egyike volt a múlt és általa a jelen átalakítása. Ez fantázia ma­radt, a valóság pedig követte a maga forgatókönyvét. Anya és Eszter barátnők voltak. Mikor szervezni kezdték anya lakásavató bu­liját, még nem sejtették, mi­lyen jelentős dátum lesz ez a naptárukban. Olyan, amit egész életükben emlegethet­nek... Hét körül szállingózni kezdtek a vendégek. Később utórendelést kellett feladni a közeli salátabárban, mert vészesen megcsappant a hi­degtálak tartalma. Eszter késett. Aztán mikor kilenc­kor végre betoppant, balján egy szótlan, alamuszi képű pasival, még nem gyanítot­ták, hogy abban a percben bú­csút is mondhattak gyerekko­ruk óta tartó barátságuknak.- Nem maradunk soká, csajszi - mondta az újonnan érkezett nevetgélve. - Ő a ba­rátom, Árpi. Kamionozik, és holnap indul egy útja. Előtte szeretnénk... izé... elbúcsúz­ni egymástól, ha érted, mire gondolok - csimpaszkodott kuncogva a kísérőjébe. Az istenhozzád jóval hama­rabb és jelentősen kevesebb élvezetet nyújtva következett be, mint gondolta. Anyát első perctől feszélyezték a férfi mélyen ülő szemeinek ku­tató pillantásai, de imponált is neki. Nem volt még sze­relmes, de vágyott rá, hogy megtalálja az igazit. A pezsgő is közrejátszott abban, hogy azt hitte, ez most válik va­lóra. Varázslatosnak érezte! Eszter már kevésbé. Észrevette, hogy üj barátjá­val igen szűk körűre tervezett magánpartija elúszni látszik. Vágy helyett már a féltékeny­ség lobbant a lelkében. Árpád ugyanis a lakást és tulajdo­nosát felmérve ezúttal nem a farka, hanem az esze után ment. Ezen a téren nem jeles­kedett, de azt még ő is látta, hogy az albérletéhez képest ység lobbant a lelkében az egy plusz kettes lakás nagy előrelépés. Az ingatlannal járó nő sem mutatott rosszab­bul, mint a frissen felcsípett szőkeség. Akkor már mocoroghatott volna kevés kétely anyában, mikor Esztert szó nélkül fa­képnél hagyva Árpád őt kér­te táncra. Nem azért, mert a pasi botlábú volt. Mit látott a férfiban? Nem tudom. A ro­mantikus lelkűek szememre vethetnék, hogy nem hiszek a két ember közt azonnal fel­lángoló szerelemben. Adott esetben nem is! A férfi nem volt az állhatatosság mintaké­pe. Rejtély, miként fűzte be a nőket, akikkel anyát éveken át csalta. Sárm, kedvesség, humor terén nulla. Tőmon­ILLUSZTRÁCIÓK: THINKSTOCK datokban beszélt, és kinézet­re talán ha egy DNS-láncnyi különböztette meg egy orán­gutántól. Kiadtam volna az útját, amint a keze lejjebb tévedt a kívánatosnál, és akár egy jól kivitelezett pofonnal is nyo­matékosítottám volna. Anya ehelyett pirulva lesütötte a szemét. Árpád pedig köze­lebb húzta, mint pók a zsák­mányát, mielőtt sűrűn kör- beszövi hosszú lábaival. Húsz évnyi barátság lett oda... Eszter külföldre ment. Az ő élete sem lett boldog, de elég­tétellel töltötték el az itthon­ról kapott hírek, hogy anya ezerszer rosszabbul járt nála, mikor elfogadta Árpád felké­rését. B Benczik Gréta: Nagy reményem Érzi, hogy vagy. Fesztelen. Minden olyan más, de téged megkap. Esztelen. Vagy ez is csak egy látomás? Hihetetlen mennyi elvesztegetett szó, semmit sem érő pillanat. Minden olyan más, de te még mindig itt vagy, pedig múlóban az alkonyat. Reggel a harmat hangja, dalolnak a szívek. Lelkemnek donort keresek, miközben megjelennek a múlt éjjeli képek. Egy kávé mellett gyötör a tudatlan sóvárgás. Rájövök, ez sem más, mint „halált kérő" árulás. De én tovább kínzóm ezer éjjelen a lehetetlent. Reménykedem, talán ő más. De ez engem is megrettent. Elképzelem, mi lenne, ha reményem megszülethetne, s ebben a borzalmasan csodás világ­ban velünk élhetne. Felállók az asztaltól, és kinézek a teraszra. Gyöngébb vagyok, mint tegnap, s te tudod, úgy is megkapsz ma. Erős és gyenge is vagy. Ma valami megváltozott: én érzek valamit, és szerinted emiatt elkárhozok. önző és reménytelen eset vagy, ezt te is tudod. „Szeretlek.” Hidd el, ugyanúgy te is akarod! Mint újszülött fecske, légy olyan szelíd és bátor! Én segítek. Nyújtsd a kezed! S egyszer boldogságod kiáltod. Az igazság igaz története „Hát az Igazság? Hol van? - kérdezte a gazda. A borban - vála­szolta a Hazugság.” TOU.PRÓBA. Egyszer a Hazug­ság és az Igazság elmentek szerencsét próbálni. Útköz­ben hozzájuk1 csapódott a Szerénység és a Kapzsiság is. Nem messze egy nemesem­ber, kinek vagyona vagyon, de sajna buta nagyon, mun­kát ajánlott nekik.- Na gyermekeim, ti senkik! Hozzám képest legalábbis azok vagytok. Itt ez a két ka­mion fa. Ha ezt felaprítjátok nekem, busás fizetség lesz a jutalmatok.- Majd én elvállalom! - szólt hamarjában a Kapzsiság. De a Szerénység az Igazság­gal együtt akkor már javában hasogatta a tűzifának valót. A Hazugság ímmel-ámmal, sok dumával állt hozzá, de a Kapzsiság gerinchiányra hi­vatkozva az árnyékban hűsölt. Kisvártatva csatlakozott hozzá a hamar megizzadt Hazugság is. Az Igazság és a Szerénység kemény munkával, gyorsan felaprította az összes fát a por­tán.- No, készen is volnék - sie­tett be a munka végén a gazda házába a Hazugság. A hazugságnak ára van Nyomában a Kapzsiság kö­vette. •- Megvagyok. Kérem a fizet­séget! Majd én elosztom - tet­te hozzá nem nagy kedvvel. Az Igazság és a Szerénység odakint maradtak.- Hányán is dolgoztatok raj­ta? - kérdezte a lusta nemes, kinek vagyona vagyon, de sajna buta nagyon. A Hazugság a Kapzsiságra nézett.- Csak mi ketten.- Mihez értetek még? - fag­gatta tovább őket a gazda. - Mert ezt hamar megoldot­tátok.- A világon mindenhez, méltóságos uram. De leg­jobban a pénznemű dolgok keveréséhez, forgatásához, mely alatt a többszörösére da­gasztjuk a magunk... akarom mondani a maga vagyonát - csavarta a szavakat tanult for­téllyal a Hazugság.- Értem. Elfogadnátok tő­lem egy amolyan gazdasági, munkairányítói állást?- Természetesen! - vágták rá egyszerre. Egy gyors koccintás után, amint kimentek az udvarra friss borral a kezükben, már csak a Szerénység állt ott, koszos munkáskezében még mindig szorongatva a baltát.- Hát az Igazság? Hol van? - kérdezte a gazda.- A borban - válaszolta a Hazugság, és nagyot kacagott saját viccén.- Elment - válaszolta szeré­nyen a Szerénység.- De hová? És mikor jön vissza megünnepelni min­ket? - kérdezte a Kapzsiság.- Soha. Örökre elment. Egy másik világba. Azt mondta, hogy itt már nem érzi a halha­tatlanságot. A Hazugság és a Kapzsiság eluralkodott rajta. Már nem bír harcolni a jó mel­lett. Az emberek is kevesen vannak, akik kiállnak mellet­te, mi több, küzdenek érte... Azóta nincs igazság a Föl­dön. FECSKE LÁSZLÓ Vizkereszt - részlet a Nagy Legendáriomból „A kályhában tűz lobo­gott, az asztalon friss kenyér, hús és bor, de sehol egy árva lélek.” tollpróba. Szárnyaszegetten hullott alá, s körbenézett, miféle vizek sodorják tolláit a távol izzó tenger felé. Hóié csörgött s vájt konok medre­ket, patakká, lejjebb heves folyóvá dagadva. Megmosta viaszkos arcát a tükörszín vizben, maroknyi hóval hű- tötte gennyedő sebeit, s fázni kezdett. Hullámokban feltörő remegéséből futva keresett kiutat. Egy házra bukkant a fák kö­zött. Lihegve nyomta le kilin­csét tölgyfa ajtajának, betop­pant, s egy kihalt szobában találta magát. Ágy, rajta pár­na, takarók, fogason kabát, ruhák, bor, száraz kenyér és csend. Töltött a borból egy tá­nyérba, s bele kenyeret már­tott, hogy meg tudja rágni. Mikor az vörösre szívta ma­gát, mohón befalta, s elaludt, esteledett már. Hajnalban ébredt. A kály­hában tűz lobogott, az aszta- [ Ion friss kenyér, hús és bor, de sehol egy árva lélek. És másnap is így, és azután is, mindennap. Tavasszal indult tovább, mikor már látta, a gyalogút merre vezet. A házból ruhát hozott csak el, mit felvett, s egy tarisznyában útravalót. Sokáig ment, lefelé a hegyről, majd völgyek szabta úton to­vább, míg végül a tengerhez ért. Ekkor fogyott el kenyere, bora. Másnap a parton ébredt. Egy ember állt mellette, s fejével eltakarta a felkelő na- ! pót. Sugárkoronája vörösen lángolt. Hosszan nézte a fö­venyben heverőt, aztán meg­szólalt:- Érted jöttem. Ekkor kibújt feje mögül a nap, s a fiúra vetette égő te- j kintetét. A fiú felállt, leporolta magát, megtapogatta sajgó he­geit, s az öreg szemébe nézett.- Tudom, apám. Induljunk. Vihar lesz. illés Zoltán Kvizmegfejtés A község neve először 1289-ben tűnik fel oklevelekben Athya, Athyas megnevezéssel. b) Vámosatya Vengrfnyák János 36feketén-fehéren Fekete szoba Fekete életem Feketén lélegzem Feketén vétkezem Fekete sorok Fekete ablakok Fekete gyertyák Fekete csillagok Fekete vágyak Fekete emberek Fekete szemek Fekete üzenet Feketén látom a Fekete telkemet Feketék tömege Feketén ellepnek Feketén vágtatok Fekete paripán Fekete szobában Szívem visszatalál. Fekete szobában Már fehéret látok Fehér lélektől Fehérré válók Fehér a szerelem Fehér csillagok Fehér hold ragyog és Fehér nappalok Fehérek a tücskök Fehér muzsika Fehér lelkűnknek Fehér a ritmusa Fehér csillagpor Fehér reggelen Fehér testünkben Fehér értelem Fehéren várnak Fehér angyalok Fehér leplet hoznak Fehéren ragyogunk Bár feketék is voltunk . De fehéren távozunk.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom