Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-07 / 209. szám
2015. SZEPTEMBER 7., HÉTFŐ Az élről indulva nyert Monzában Hamilton Sport utcai sporttörténelem autósport. A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte meg a vasárnapi Forma-l-es Olasz Nagydíjat, s ezzel 53 pontra növelte előnyét összetettben a most pont nélkül maradt csapattársával, a német Nico Rosberggel szemben. A 30 éves Hamiltonnak ez pályafutása 40., az idei szezonban a hetedik futamgyőzelme, Monzában 2012 és 2014 után harmadszor nyert. A második helyen a négyszeres világbajnok német Sebastian Vettel (Ferrari) végzett, míg a harmadik a brazil Felipe Mássá (Williams) lett. Nico Rosberg két körrel a vége előtt a harmadik helyről technikai hiba miatt kiesett. A legnagyobbat Kimi Ráik- könen küzdötte, ugyanis a finn végül az ötödik helyen ért célba azok után, hogy a második rajtrácsról indulva a startnál olyannyira beragadt, hogy egészen az utolsó helyig esett vissza. mti Lewis Hamilton (balra) nyert, de a ferrarisként hazai pályán versenyző, második Sebastian Vettel is ünnepelhetett fotó: getty images Először nyertek a BKV Előre otthonában a tekézők és először kezdtek győzelemmel a szuperligában. teke. A szuperligás nyíregyházi férficsapat a BKV Előre hatsávos pályáján játszották a mérkőzést, ennek megfelelően villámgyorsan pörögtek az események. Szegő Leventével szemben az öreg motoros Mészáros Józsi bácsi nagy tempót diktált, de ami hátrányt összegyűjtött, azt csapattársai, Mogyorósi Péter és Szlovenszki Tibor ellensúlyozták (olyannyira, hogy Mogyorósi az egész mezőny legjobb eredményét érte el), így az első sort 2-1- es vezetéssel hozta az NYTK, de közben 30 fás hátrány is összegyűlt. A második „félidőben” ezért további két egyéni pont kellett a pontszerzéshez, a győzelemhez pedig a csapatfában összeszedett hátrányt is le kellett dolgozni. Ennek megfelelően teljesített Finta Zoltán és Hacker Dezső is, így az utolsó harminc dobás előtt már kiderült, hogy 4-4- nél rosszabbul már nem zárhatnak a nyíregyháziak. Csapatban is fordítottak A cél azonban a győzelem megszerzése volt, a pontszerzés tudatában felszabadultabban játszottak a vendégek, a tarolások is jobban sikerültek a számukra, így az újabb két egyéni pont megszerzése mellett fában is sikerült fordítani. Nagy csatában, az elvárt fához képest kicsit alulteljesítettek a csapatok, a nyíregyháziak nagyot küzdve megdolgoztak azért, hogy legyen egy kis Szuperliga, férfi: 1. forduló BKV Előre-Nyiregyházi TK _________ 2-6(3173-3182) NYTK: Szegő 474, Mogyorósi 576 (1 pont), Szlovenszki T. 557 (1), Finta 534 (1), Kastura Zs. 505, Hacker 536 (1). Ifi: 4-0 (1046-712). Mogyorósi Péter nyújtotta a mezőnyben a legjobb teljesítményt FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR szerencséjük, és kilenc fával összesítésben is felülmúlják a nagy múltú BKV-t. A győzelem történelmi, hiszen az NYTK még sosem nyert bajnokit a Sport utcában, km-bt Totó: 36. hét 1. forduló, a helyes tipposzlop 1. Magyarország-Románia 0-0 x 2. Hollandia-lzland 0-1 2 3. Belgium-Bosznia-Hercegovina ______________________________3-1 1 4. Torökország-Lettország 1-1 x 5. Csehország-Kazahsztán 2-1 1 6. Ciprus-Wales __________0-1 2 7. Bulgária-Norvégia 0-1 2 8. Grúzia-Skócia 1-0 1 9. Feröer-szigetek-Észak-lrország ______________________________1-3 2 10. Görögország-Finnország 0-1 2 11. Dánia-Albánia 0-0 x 12. Szerbla-Örményország 2-0 1 13. Németország-Lengyeloiszág 3-1 1 14. Portugália-Franclaország 0-1 2 Nyeremények 13*1 találat: nem volt 13 találat: ______nem volt_____________ 12 találat: __________ldb 811995 Ft 11 találat: 41 db 19 805 Ft 10 találat: 425 db 3 660 Ft 2. forduló, a helyes tipposzlop 1. Oroszország-Svédország 1-0 1 2. Spanyolország-Szlovákia 2-0 1 3. Svájc-Szlovénla ___________3-2 1 4. Ausztria-Moldova 1-0 1 5. Montenegro-Liechtenstein 2-0 1 6. Wales-lzraei ______________0-0 x 7. Lettország-Csehország 1-2 2 8. Tórökország-Hollandia 3-0 1 9. Norvégla-Horvátország 2-0 1 10. Ciprus-Belgium lapzárta után 11. Izland-Kazahsztán lapzárta után 12. Brazília-Costa Rica 1-0 1 13. Chile-Paraguay ____________3-2 1 14. Olaszország-Bulgária lapzárta után fi» sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja Kvfzmegíejtés A Nyírség keleti peremén, még a honfoglalás után megtelepedett lakosai gyepű-őrök voltak, ahogy erről a falu foglalkozásnévből eredő neve is tanúskodik, b)Nagydobos Vigyázz rám is! Labdarúgás: Homa Sport megyei I. osztály, 4. forduló Álomból valóság: elaludtak, majd későn ébredtek Ugye ismerős a mozdulat? A Nyírgyulajban játszó Erdei Zoltán hosszú évek óta meglévő szokásának megfelelően szabadrúgásból vette be a gyulaházi kaput FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Baktalórántháza-Tuzsér 3-3 (2-1) Baktalórántháza, 200 néző, v.: Veres J. Bak- talórántháza: Tóth K. - Kántor F„ Maries G., Csordás G„ Lakatos I., Geda, Rákóczi, Balogh G. (Molnár L), Miskolczi L (Kun Cs.), Sitku Á. (Illés L), Szabó R. Játékos-edző: Illés László. Tuzsén Körösi N. - Tott R„ Danes B„ Setét, Gergely I., Iván A., Zán P. (Dolhai), Dallos L, Hricskevics, Szaffián, Bagoly Z. Játékos-edző: Danes Béla. A házigazda jól kezdett, kihasználta az ellenfél hibáit, a folytatásban viszont a Tuzsér fokozatosan magára talált és fordítani tudott. A Bakta a végén óriási akarattal futballozva egyenlített, az utolsó pillanatokban viszont a kapufa nem volt vele... Gól: Szabó R., Balogh G., Maries G„ illetve Iván A., Dallos L, Bagoly Z. Ifi: 12-0. _________________■ Illés László: -Álomszerűén kezdtünk, majd elaludtunk, a győzelemhez pedig túl későn ébredtünk. Elindultunk?! _________ Danes Béla: - Nagyon rosszul kezdtük a meccset, a Bakta a hetedik percben már 2-0-ra vezetett, de mutatja a csapat erejét, hogy képes volt fordítani. Nagyon sajnálom a fiúkat, hogy nem sikerült megnyerni a meccset, amelyet többször eldönthettünk volna a javunkra, éppen ezért úgy érzem, itt hagytunk két pontot. ____________________ Tiszavasvári-Tiszalök 4-0 (2-0) Tiszavasvári, 180 néző, v.: Resán G. TÍsza- vasvári: Polgári L - Lakatos l„ Balogh N., Kántor Zs., Lakatos Bence (Tudja), Bodnár A. (Fazekas V.), Esze B„ Lakatos Barna (Kóka R.), Gyurján R. (Nagy D.), Bakos T. (Szolyka G.), Nagy I. Edző: Kiss Gábor. Tiszalök: Gagyi - Varga Z., Bognár A., Szabó M„ Gellén, Puncsák, Csizmarik Á., Bene L, Kiss R. (Hódi), Kosztik D., Jónás D. Edző: Kovács János. A hazai fölény a 14. percben érett góllá, majd kiegyenlítetté vált a játék. A szünet előtt növelte előnyét a Vasvári, ami végképp eldöntötte a mérkőzést. Gól: Bakos T„ Kántor Zs., Nagy I., Kóka R. (11-es- ből). Kiállítva: Gagyi (84. perc), Gellén (92. perc). Ifi: elmaradt, mert a vendégek nem álltak ki. (Tudósító: Hankó András) ________ Kiss Gábor: - A mérkőzést teljesen megérdemelten nyertük meg, mert a gólokon kívül számos lehetőséget dolgoztunk ki. Szeretnénk megköszönni a csapat nevében a szurkolóink lelkes biztatását. ____________ Kovács János: - A baj nem jár egyedül, súlyos veszteségeket szenvedtünk ezen a meccsen. Eddig sem volt könnyű, a folytatásban még nehezebbnek ígérkezik, de remélem a csapat partner lesz a további munkához. __________________________ Nyirgyulaj-Gyulaháza 3-1 (2-0) Nyírgyulaj, 150 néző, v.: Losonczki. Nyírgyu- laj: Kecskés G. - Tóth B„ Baksa Cs., Kovács I., Papp A., Pénzes Á„ Erdei Z„ Gózner, Szép T. (Nagy T„ Oxi), Fekete G., Berea Zs. Edző: Lukács Tibor. Gyulaháza: Bandor F. - Éles I., Molnár G„ Balogh K. (Bálint Cs.), Kovács Cs. (Majoros I.), Lévai Cs., Deák Z„ Tóth D„ Tóth G„ Tóth F„ Deák B, Játékos-edző: Deák Béla. Jó iramú mérkőzésen a hazaiak megérdemelten nyertek. Gól: Erdei Z„ Fekete G., Berea Zs„ illetve Tóth D. Ifi: 1—1. Lukács Tibor - A legutóbbi fiaskó után fontos volt számunkra, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést. A küldetést teljesítettük. Deák Béla: - Sajnálom, hogy olyan szituációkból kaptunk gólokat, amelyekre külön felhívtuk a figyelmet. Összességében nem lehetünk elégedetlenek a mutatott játékkal, mert még a kilencvenegyedik percben is ordító helyzetünk adódott az egyenlítéshez. _________ Nagyecsed-Szatmár Unió PC 2-2 (1-0) Nagyecsed, 30Ö néző, v.: Kiss L. Nagyecsed: Makó - Dobos Z„ Ricsei, Vámosi Cs„ Zámbó K„ Ascsillán, Czifrák (Bulyáki K.), Somlyai (Bornemisza), Ladányi, Marinas (Bulyáki A.), Ádámszki (Gyöngyi), Edző: Opre Mihály. Szatmár Unió: Juhász S. - Bodó R„ Gégény M„ Osváth S„ Balogh Á„ Balogh P„ Veress L. (Baksa Á.), Bátyi (Bartha I), Rus, Rigó A., Csáki R. (Szathmári S.). Edző: Siti Ferenc. Megnyertnek hit mérkőzést engedett ki kezéből a Nagyecsed. Gól: Ascsillán, Ladányi, Illetve Osváth S„ Bartha T. Ifi: 2-2. Opre Mihály: - Nagyon jó meccset játszottunk. Kettő nullánál el kellett volna dönteni a meccset, ezt elmulasztottuk, az ellenfél előbb kihagyott két helyzetet, majd sajnos, ajándékoztunk neki két gólt, A játékvezetői hármas produkciója első osztályú volt. Siti Ferenc: - A játék képe alapján reális eredmény született. A csapat erejét mutatja, hogy kétgólos hátrányból állt fel. Kár, hogy a végén meccslabdát hibáztunk. Ibrány-Szakoly 4-0 (2-0) Ibrány, 500 néző, v.: Veréb. íbrány: Tóth N. - Balogh Gy„ Bodó G„ Dajka L., Torma T. (Csáki J.), Orosz D., Gergely B., Somogyi T. (Somogyi M.), Makai I. (Kántori), Kristófi (Kiss I), Lukács B. (Petics). Edző: Gerliczki Máté. Szakoly: Szobonya G. - Sándor D. (Baumgartner), Csomány, Buka B„ Babják, Daru R. (Bodai M.), Hokk B„ Bodai K. (Madzin), Kiss I., Majoros Á„ Módis D. (Kiss I). Edző: Hokk Béla. Az erőviszonyoknak megfelelően magabiztos hazai győzelem született. Gól: Tóth N. (11-esből), Lukács B„ Kristófi, Somogyi T. Ifi: 3-2. _______________ Gerliczki Máté: - Fontos volt, hogy jól játsszunk! Mivel ez megtörtént, ezért tudtunk ennyire meggyőző sikert aratni. Hokk Béla: - Kulturáltan, jól futballozó ellenféltől szenvedtünk vereséget. A mai meccsen nem voltunk egy súlycsoportban. Gratulálok az Ibránynak. _________________ Sényő-Carnifex-Nagyhalász _________________ 2-0 (1-0) Sényő, 150 néző, v.: Bendlk T. Sényő: Szabó Z. - Fiumei (Haburcsák B.), Oláh D„ Karaffa (Kléninger), Szűcs F., Farkas M„ Klepács, Lakatos L. (Horváth N.), Tinták (Ruska), Toldi A„ Orosz M. (Gégény I.). Edző: Ember Roland. Nagyhalász: Molnár Cs. - Nagy R„ Boros I., Tilki M„ Horváth Á., Sándor K. (Kállai Á.), Mocsár Cs., Barzó, Fabu R.,Tóth N., Nagy B. Edző: Nagy Lajos. Az első félidőben jól tartotta magát a szervezetten játszó Nagyhalász, a szünet után gyorsan növelte előnyét a hazai csapat, amely biztosan nyert. Gól: Toldi A., Lakatos L. Ifi: 5-3. Ember Roland: - Nem játszottunk igazán jól, ami nagy részben az ellenfélnek volt köszönhető. Az első félidőben agresszív játékukkal meglepetek minket a vendégek, aztán sikerült rendezni a sorokat és úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arat- tunk. Gratulálok a Halász teljesítményéhez. Nagy Lajos: - Az első félidőben akár több góllal vezethettünk volna, ennek ellenére vereséget szenvedtünk. Lehet, hogy a kitűnő halászi házikolbász mellé kortyolnunk kellene a Hajdú-féle házi pálinkából. Tlszakanyár-Kemecse 3-0 (1-0) Tiszakanyár, 100 néző, v.: Tömöri. Tlsza- kanyár: Szabolcsi M. - Jeddi, Szathmári D., Kovács l„ Pócsi, Phrakonkham, Kiss P. (Illés A.), ifj. Koskovits Gy„ Kató I. (Toronyi G.), Térjék Z., Mátrai N. Edző: Koskovits György. Kemecse: Kromplák - Csatári Á. (Hornyai), Pap M„ Éles L. (Bodó I.), Lábas (Éles Cs.), Kovács M., Sárközi D„ Kiss M„ Dócs N„ Soós G„ Birovecz (Csáki A.). Edző: Falatovics László. Taktikus hazái játék, szép gólok. Gól: Piankonkham, Kató I., Mátrai N. Hl: 5-1. Koskovits György: - A masszív fegyelmezett ellenfél védekezést sikerült átlövésekkel feltörnünk. __________________________ Falatovics László: - Megérdemelten nyert a hazai csapat. Mándok-Mátészalkal MTK 5-1(2-1) Mándok, 300 néző, v.: Sándor Cs. Mándok: Pécsi V. - Turbucz, Tempf li, Bárány I, Iván Zs. (Till J.), Szabó T„ Danes A. (Révész Z.), Costea, Dascal (Zsoffcsak), Varga D. (Galambos L), Balás G. (Csűrök). Edző: Borza László. Mátészalka: Pindzsula - Docsa (Csík T), Stef, Rézműves F„ Magyari M., Szántó Z„ Botos D„ Sarkadi G. (Petrohai G.), Botos A., Czimeman (Soltész B.), Drabik M. (Lyáh). Edző: Bákonyi György. Az első félidőben a gyengén játszó hazai csapat előnyre tett szert, a szünet után pedig osztálykülönbség mutatkozott a felek között. Ezt a győzelmet a mándokiak a vasárnap délelőtt elhunyt, egykori edző, majd sportelnök Veress András emlékének ajánlják fel. Gól: Balás G. 3. Danes A., Varga D„ illetve Szántó Z. _____________________ Borza László: - Az eredmény ellenére nagyon nehéz volt megtörni a vendégeket. Három egy után nyugodhattunk csak meg igazán. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! ___________________________ Bákonyi György: - Ez a különbség abszolút nem volt benne a mérkőzésben. A hogyan továbbot megbeszéljük az illetékessel... Tabella 1. Tiszakanyár_______________________4____3 l ________9-1 JO___ 2. Sényő ___________________________4 3 1 - 10-5 10 3. Ibrány_____________ _________4_____3 - 1 13-4 9 4. Nyírgyulaj ______________ ___4 3 - 1 14-8 9 5. Tuzsér __ 4 2 2 - 8-6 8 6. Mándok _________________________4 2 11 11-6 7 7. Nagyecsed _______________________4 2 11_______7-4 7 8. Tiszavasvári ______________________4 2 11_______6-3 7 9. Szakoly _____________________ 4 2 - 2 3-6 6 10. Szatmár Unió FC _____________ 4 1 2 1 _ 9-8 5 11. Gyulaháza _______________________4 12 1_______6-6 5__ 12. Kemecse _________ 4-3 1_______3-6 3 J3. Baktalórántháza _____4_ 1 3 4-9 J_ 14. Nagyhalász _______________________4-13 2-10 1 15. Mátészalka _______________________4 - - 4______2-11 16. Tiszalök 4 - - 4 0-14 iQ ^ KELET Vigyázzunk a gyerekekre! A A