Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-07 / 209. szám

2015. SZEPTEMBER 7„ HÉTFŐ Postaládánkból Sok nevezetességhez eljutottunk FOTÓ:OLVASÓNKTÓL Velünk énekeltek a falubeliek is! A Szabolcs Néptáncegyüt­tes műsorában, annak seni­or csoportjaként lépett fel nemrégiben a 6. Kolozsvári Magyar Napokon a sóstófür- dői-sóstóhegyi nyugdíjasok „Vadrózsa” tánccsoportja. Az eső ellenére sokan megnéz­tek bennünket a Mátyás ki­rály lovas szobra előtti téren. Este Magyarlónán jártunk. A falu végén gyülekeztek a lengyel, román, magyar nép­táncosok, menet indult a falu művelődési házáig. A közel kétórás utat énekelve, tán­colva tettük meg! A helyi la­kosok sírva-nevetve fogadtak bennünket, a kapukban állva, velünk együtt énekelték a magyar nótákat! A művelődé­si házban üveges táncot mu­tattunk be, a fellépések után finom vacsora és táncház várt ránk. Másnap ismét Kolozs­váron szerepelt a Szabolcs Táncegyüttes, a Farkas utcá­ban. Megnéztük az 1479-ben épült Farkas utcai református templomot, amely sokban hasonlít a nyírbátori reformá­tus templomhoz, és jártunk Sárkányölő Szent György szobránál is. Hazafelé meg­álltunk a házsongárdi teme­tőnél, Dsida Jenő és Apáczai Csere János sírjánál. Köszön­jük a nagyszerű élményeket! LŐKÖSIMRÉNÉ Paplan, párna készítés, Tolltisztítás Elhasznált ágyneműjéből a pelyhet, tollat korszerű német technológiával kitisztítva, és új pehelybiztos anginba töltve gyönyörű paplant, párnát készítünk Önnek, igen kedvező áron! 06 30/212-8120 Munkatársakat keresünk az alábbi városokban: Nyíregyháza, Sárospatak, Vásárosnamény, Mátészalka www.paplanszerviz.hu ^Taurus CARBONPACK A MICHELIN HUNGÁRIA KFT. tuzséri telephelye üzemvitel- | koordinátor munkakörbe munkatársat keres. Elvárások: felsőfokú végzettség angol gyakorló nyelvtudás szállítmányozási és kereskedelmi ismeretek rendszerszemléletű gondolkodás jó kommunikációs és együttműködő készség felhasználói szintű számítógépes ismeret francia nyelvtudás előnyt jelent Főbb feladatok: Alapanyagok kezelésével kapcsolatos adatkezelés az irányítási rendszerben, bevételezés, kiadás Napi operatív feladatok végrehajtása a munkamódszerek szerint Nemzetközi szállítási dokumentumok kezelése Kapcsolattartás a külső és belső partnerekkel Vevői igények kezelése Számlák kontrollálása A munkavégzés helye: Tuzsér jelentkezési határidő: 2015. 09.15. í; v Ú Ha felkeltettük érdeklődését, fényképes önéletrajzát az alábbi címre várjuk: e-mail: erzsebet.kovacs@hu.michelin.com , MICHELIN Hungária Kft. Tuzsér, Elötó u. 1., 4623. Bővebb információ: Kovács Erzsébet személyügyi irányító | I Telefon: 06-30-9459-798 55 , ,. HIRDETÉSEK Összeálltunk egy csoportképre a Tőrös csárdánál fotó: szloboda László A szélrózsa minden irányából Olvasóink írják Talán még előkerül Még tavaly augusztus köze­pén elhagytam egy fekete színű, Nokia típusú alapte­lefont (fényképet és videót is készít). Valószínű Nyír­egyházán, a Korzó üzletház információs oldalán esett ki a zsebemből. Kérem, aki megtalálta, adja le ott vagy a Kelet-Magyarország szer­kesztőségében. Számomra nagyon fontos adatok vannak a készülékben! NÉV, CÍM A SZERKESZTŐSÉGBEN Jubileumi találkozó A nyíregyházi Kölcsey Ferenc Leánygimnáziumban 1965- ben végzett „A” osztályos diáktársaink jelentkezé­sét várjuk az 50. érettségi találkozónkra. Jelentkezni a 20/464-4699-es telefonszá­mon lehet. ASZERVEZŐK Játszótéri gondok A gyermekemmel naponta járok a nyíregyházi Dohány utcai játszótérre. Nagyon jó hely, házakkal körülvéve, biz­tonságos a gyermekek számá­ra, mivel nincs autóforgalom. Sok szülő jön ide a csemeté­jével távolabbi helyekről is. Nemrégiben felújították a teret, hintákkal bővítették a játéklehetőségeket, ám ami igen nagy hiányosság: nem gondoltak arra, hogy ez a sok szülő valahol szeretne majd leülni. A homokozó mellett van ugyan két pad, de a má­sik három olyan helyen talál­ható, amit nem lehet használ­ni. Kettő a csúszdák mellett, a nagy porban. Egyetlen van olyan helyen, ahol le lehet A tanévkezdéssel szinte egy időben, augusztus utolsó szombatján találkoztunk a megye névadó településén, szeretett szülőfalunkban, Szabolcs községben. A ballagásunk óta eltelt fél évszázad után boldogan köszöntöttük egymást és a családtagokat. Az akkor is maroknyi, 16 fős osztály­ból most 10-en jöttek el a szélrózsa minden irányából. pakolni a holmikat, ez viszont ennyi embernek kevés, így kénytelenek vagyunk pléde­ken, a földön ülni. A gyerekek holmiját is a földön tároljuk, ahol hangyák hemzsegnek. Arra sem gondolt senki, hogy ennyi gyereknek és felnőtt­nek WC-ről gondoskodjanak a közelben. A legkisebbektől a legnagyobbig kénytelenek a gyerekek a környező házak előtt lévő bokrokat igénybe venni kis- és nagydolgok Három volt osztálytár­sunkra és két tanárunkra a sírjaik előtt, főhajtással és virágcsokorral emlékeztünk meg. Az iskolánkat 1983- ban lebontották, így a helyi Tőrös csárdában tartottuk a jubileumi osztálytalálko­zónkat, amelyen részt vett a volt igazgatónk és felesége, Nagy Imre és Nagy tanár néni is. Az egyéni életutak sorjázását követően jó volt elvégzésére. Ez nekünk is kellemetlen, hát még az ott lakóknak, arról nem beszélve, hogy milyen egészségtelen, fertőzésveszélyes. A parkban vannak fák, de az út men­tén is elkelne pár lombos fa, ugyanis délelőtt a keleti, délután pedig a nyugati nap­sütés égeti a területet. Hűvös részt csak akkor találni, ami­kor a házak már eltakarják a Napot. EGY KISMAMA hallgatni Nagy tanár néni szeretetteli és mindenkire élesen emlékező összegzé­sét. Összetartozásunkat erő­sítve, felolvasta az ugyan­csak egykori tanítvány, Lefler György költő-újságíró Szülőföldem, Szabolcs című versét. Az idő csakhamar elrepült, akár ez az ötven esztendő is - állapítottuk meg asztalbontáskor. IVÁN ISTVÁNNÉ VASI MÁRIA Lakóhelyem: Ön is lehet szerkesztői Bizonyára sokan ismerik és böngészik lapunk internetes portálját, a Szabolcs 0nline-t ( www.szon.hu ) is. Megyei hírportálként fontosnak tartjuk, hogy településeinkről minél több információ jusson el az ott élő emberekhez, ezért indul­tak el a „lakóhelyem" aloldalak, melyeken az olvasók megtalálhatják a saját településük­ről szóló híreket. A Szabolcs Online-on jelenleg 21 település aloldala szerepel. Ezek a felületek interak­tívak: azaz bárki feltölthet rá képeket, cik­keket, információkat, amelyeket meg akar osztani lakóhelye közösségével. Győztesen hagyták el a színpadot a „dalos pacsirták” A Nyírbélteki Nyugdíjasok Klubja úgy döntött, hogy az év folyamán bárhol, bármikor is hirdetnek országos dalos találkozót, a legjobb és a legtöbbet szereplő énekeseit benevezi a versenyre! Amikor a régióvezetők hárommegyés megmérettetést hirdettek szólóénekesek számára Deb­recenben, a megyei szövetség részéről Fülöp András vezető­ségi tag kísérte el a fellépőin­ket. Az eredményhirdetéskor elsőként gratulált Kujbus Ferencnének, aki népdal ka­tegóriában első helyezést ért el. Kepics Kálmánné nóta ka­tegóriában indult, szintén jól szerepelt. Alig telt el egy-két hét, a XV. országos találkozóra hívtak bennünket Győrbe. A költségeket a polgármesteri hivatalunk magára vállalta. A zsűri tagjai szakszerűen ve­zették a műsort, jó szereplésre ösztönözték a versenyzőket. Nagy örömünkre, mindkét tagunk győztesen hagyta el a színpadot! Másnap gálamű­sorral fejeztük be a találkozót, ami rátette a koronát a két nap odaadó munkájára, sikerére. Máskor is szívesen és öröm­mel megyünk a szép, tiszta történelmet idéző városba. A közösségünk a több évtized sikereit elsősorban Danes La­josnak, a Nyíregyházi Főiskola volt tanárának köszönheti, aki arra ösztönzött bennünket, hogy szokásokat és népda­lokat gyűjtsünk a falunkban és a környező településeken is, majd mindenben segített, támogatott bennünket. MUSZTA JÁNOS, KLUBVEZETŐ A bálteki klub büszkeségei FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Vigyázz rám is! Balogh Tamás, Fehérgyarmat Vigyázzunk a gyerekekre! Vendégsorok Angyal Sándor Nyugi, nyugi Távolabbi ismerősömmel futok össze a belvárosban, és a szokásos, hogy vagy, mi újság után mondja: már nem bírta tovább, elmenekült otthonról, mert a szomszédban olyan zajt csap a több mint egy hete fűrészelő mester, hogy azt ép füllel képtelenség elviselni. Véletlenül tudom, melyik házról beszél: a tulajdonosai meghaltak, az örökös eladta, s aki megvette, úgy döntött, felújítja. S bár egy hivatal helyettes vezetőjeként ment nyugdíjba, fiatalon előbb asztalos és bur­koló szakmát szerzett, ezért úgy döntött, maga lesz a felújí­tó. Kiszámolta: ha mással csináltatná, a duplájába kerülne, mert egy mester mostanában annyit kér, mint amennyibe az anyag kerül. Hát ezért a zaj, az új tulajdonos lassabban halad, többször is ellenőrzi a méreteket. Nem egyedi a példa. Felpörgött világunkban, a technikai eszközök elterjedésével,bizony gyakori a magas zajszint az utcákon meg a társasházakban is, ha javítás adódik. Akad­nak persze olyanok is, akik direkt elnyújtják a szükséges teendőket, jelezvén, hogy a több időért több pénz jár. Ezért vág bele aztán a Akadnak olyanok is, akik direkt elnyújt- lata, csak vállalkozó kedve, iáú 3 cvi' ilAcóapc meg nincs is rá több százezer JdN d DAÜlkot:gt:b forintja. Becsülni, értékelni teendőket, jelezvén, kell az ilyen „zajkeltőket”, hogy a több időért mfí vTak bizonY jócskán .. yy „ . „ értelmetlen zajongok másutt. tODD pénz Jär. Például, akik társasházakban nem is egy kutyát tartanak. Az ebek már kora reggel ugatnak az éhség miatt! Panaszol­ja másik ismerősöm, hogy a szomszédja mindig az ablakuk alatt gyújt tűzet, amikor bográcsozik, így mindig zárniuk kell az ablakot. Van aztán, aki sok decibellel bömbölteti a magnóját, más a kocsiját túráztatja az udvaron negyedórá­kig. Ilyenkor nekem a déli országrészen lakók jutnak eszembe, akik elviselik a több tízezer menekülő mozgását, zajongását, s miután megkínálják az áthaladókat, várják, hogy enyhüljön ez nagy nyomás rajtuk. Van egy szerény tanácsom magunknak: nyugi, nyugi, barátaim! sandor.angyal@kelet.hu A FániM KEQET A modem ember kétféle erkölcsöt ismer, az egyik az, ame­lyiket prédikálja, a másik az, ame­lyet él, de nem prédikál. B„ RUSSEL

Next

/
Oldalképek
Tartalom