Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)

2015-09-30 / 229. szám

2015- SZEPTEMBER 30., SZERDA KELET Márton Anita szinte nem is tart pihenőt, mert akkor az alapozás eleje izomlázzal járna. atlétika. Nem kétséges, ő lesz az év atlétája. Har­minc évvel a 60 gátas Bakos György és a távolugró Páló- czi Gyula sikere után az idén fedett pályás Európa-bajnoki címet szerzett a magyar atlé­tikának, szabadtéren pedig a Pars Krisztiánnal együtt elért negyedik helyezése a pekingi világbajnokság leg­jobb magyar eredményének számított. Márton Anita a hétvégén Nyíregyházán, a 6. Nyírség-kupán versenyzett. Nagy ugrás előre- Világbajnokságon még so­sem jutottam a tizenkettes döntőbe sem, innen nézve jelentős előrelépés a Peking- ben szerzett negyedik helye­zésem - mondta a Szegeden élő, de békéscsabai színek­ben versenyző Márton Ani­ta. - Mindkét eredményre nagyon büszke vagyok, főleg azért, mert Prágában és Pe- kingben is megdöntöttem a magyar csúcsot, mégis egy picivel a fedett pályás Eb-ara­nyat tartom többre, hiszen ott mégiscsak felállhattam a do­bogó tetejére. A súlylökés a fő versenyszámom, de ilyenkor, idény végén a diszkoszvetés is előtérbe kerül; szerettem volna Nyíregyházán hatvan méter fölé jutni, ám ez végül nem jött össze. Márton Anita a lehető leg­jobbkor lendült élete formá­jába, hiszen jövőre olimpiát rendeznek. Ettől már csak az lenne jobb, ha Rióban is sike­rülne felülmúlni az idei ered­ményeit. Olimpia előtt fedett pálya- Nagy lendületet ad a felké­szüléshez az idei év eredmé­nyessége, talán mondhatom, jó esély van arra, hogy Rióban pontszerző helyen végez­zek - így a kiváló sportolónő.- Az itthoni körülményeken lenne mit javítani, de sokat edzhetünk külföldön is. Ez volt az első Nyírség-kupám, szívesen jöttem, láttam ügyes fiatalokat is. Nagyon hosszú szezonom volt, el is fáradtam, és amellett, hogy minden fel­lépésén szeretne az ember minél jobban teljesíteni, igye­keztem görcs nélkül, lazáb­ban versenyezni. Ilyen sikeres év után meny­nyi pihenőt kap a sportoló? És a fedett pályás szezon az olimpia évében is ugyanolyan hangsúlyos lesz, mint az idén?- Pihenő? - kérdezett visz- sza Márton Anita. - Olyan ná­lunk nincs, talán három-négy olyan napom lesz, amikor nem edzek, és kikapcsolódás­ként el tudok menni valahová lazítani, de előtte a hétvégén még Szentesen és Békéscsa­bán is versenyzem. A szinten tartás miatt muszáj edzésben maradni, mert akkor nagyon lentről kell kezdeni az alapo­zást, és az sok izomlázzal jár, amit nagyon nem szeretek. Ami a fedett pályás szezont il­leti, próbálkoztam már azzal, hogy kihagyom, és csak a sza­badtéri viadalokra koncent­rálok, de nem igazán jött be, úgyhogy jövőre is fogok ver­senyezni a téli időszakban is. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu Márton Anita Nyíregyházán is bemutatta súlylökő tudományét FOTÓ: RACSKÓ TIBOR 6 Nyírség kupa: A nyíregyházi atlétikai dobóverseny eredményei Gyermek korcsoport Fiú 2005-ös Súlylökés: 1. Oláh Bence (Nyíregyházi Sportcentrum) 6.83.2. Nagy Levente (Nyíregyházi Sportcentrum) 6,75. _________________________________ Diszkoszvetés: 1. Nagy Levente (Nyíregyházi Sport­centrum) 16,63. ______________________________ Fiú 2004-es Súlylökés: 1. Kovács Roland (Nyíregyházi Sportcent­rum) 8,03,2. Bakk Bence (Csenger) 7,40,3. Gál Imre (Nyíregyházi Sportcentrum) 6,85. ________________ Diszkoszvetés: 1. Pinhasov Jákob (Nyíregyházi Sportcentrum) 26,67,2. Kovács Roland (Nyíregyházi Sportcentrum) 17,41. ___________________________ Kalapácsvetés: 1. GörfölBenedek (Veszprémi DAC) 27,79.________________________________________ Gerelyhajftás: 1. Pinhasov Jákob (Nyíregyházi Sportcentrum) 27,16. ___________________________ Fiú 2003-as Súlylökés: 1. Balogh Márton (Heves SE) 11,20,2. Illés Dorián (Pécsi SN) 9,85,3. Tóth Kristóf (Heves SE) 9,46. Diszkoszvetés: 1. Illés Dorián (Pécsi SN) 28,70,2. Mosolygó Milán (Nyíregyházi Sportcentrum) 22,26. Kalapácsvetés: 1. Osváth Dávid (Veszprémi DAC) 37.62.2. Széles Dániel (Vitalitás SE) 23,89. _________ Gerelyhajítás: 1. Dányi Péter (Heves SE) 26,25, 2. Megyeri Dávid (Ikarus) 25,73,3. Horváth László (Heves SE) 2422.______________________________ Lány 2003-as Diszkoszvetés: 1. Mándoki Dorina (Nyíregyházi Sportcentrum) 23,26. Újonc korcsoport Fiúk Súlylökés: 1. Elöházi Dániel (Ikarus) 13,93,2. Gábor Levente (Szegedi VSE) 13,73,3. Méhes Cristian (Dobó SE) 12,43. Diszkoszvetés: 1. Gábor Levente (Szegedi VSE) 47.78.2. Solymosy András (ARAK) 40,04,3. Méhes Cristián (Dobó SE) 39,93. _______________________ Kalapácsvetés: 1. Tujfell Marcell (Dobó SE) 54,59,2. Méhes Cristián (Dobó SE) 53,49. _________________ Gerelyhajítás: l.ZazraveczTamás (Ikarus) 32,29, 2. Nagy Zsombor (Ikarus) 25,55,3. Kozma Levente (Nyíregyházi Sportcentrum) 22,33. __________ Lányok Súlylökés: 1. Gulyás Julianna (Ikarus) 13,44,2. Kiss Virág (Nyíregyházi Sportcentrum) 9,35,3. Bákány Zsanett (Nyíregyházi Sportcentrum) 8,48. _________ Diszkoszvetés: 1. Kiss Virág (Nyíregyházi Sport- centrum) 29,40,2. Bákány Zsanett (Nyíregyházi Sportcentrum) 24,22,3. Tóth Krisztina (Nyíregyházi Sportcentrum) 20,79. __________________________ Kalapácsvetés: 1. Giczi Eszter (Dobó SE) 54,42,2. Csatári Dominika (Veszprémi DAC) 47,45. __________ Gerelyhajftás: 1. Gulyás Julianna (Ikarus) 38,40. Flú2001-es Diszkoszvetés: 1. Berkes Adrián (Szegedi VSE) 43,30, 2. Temesi Márton (Veszprémi DAC) 41,26,3. Dudás Vencel (Maximus SE) 37,98. ____________________ Kalapácsvetés: 1. Cserháti Simon (Veszprémi DAC) 57.21.2. Frecska Zoltán (Vitalitás SE) 42,07. ________ Flú2000-es Súlylökés: 1. Somodi Bálint (Ikarus) 14,19,2. Berkes Adrián (Szegedi VSE) 11,77,3, Kerekes Szabolcs (Miskolci Sl) 7,61, ______________________ Diszkoszvetés: 1. Szilágyi Marcell (Miskolci Sl) 50,73, 2. Tóth Balázs (Nyíregyházi Sportcentrum) 45,24,3. Tőkési Levente (Nyíregyházi Sportcentrum) 44,29. Kalapácsvetés: 1. Buús Dávid (Dobó SÉ) 53,86,2. Putz Norbert (Veszprémi DAC) 47,19,3. Alexandre Garz (román, Nagyvárad) 41,81. Gerelyhajftás: 1. Nyis Olivér (Nyíregyházi Sportcent­rum)^],58. ____________ Lány2001-es Súlylökés: 1. Tankó Dorina (Nyíregyházi Sportcent­rum) 7,50. ______________ Diszkoszvetés: 1. Antal Enikő (Nyíregyházi Sportcentrum) 26,32,2.Tankó Dorina (Nyíregyházi Sportcentrum) 25,06. __________________________ Kalapácsvetés: 1. Gombás Petra (Veszprémi DAC) 46.67.2. Pammer Veronika (ARAK) 43,47,3. Szalai Laura (Veszprémi DAC) 40,33. ___________________ Lány2000-es Súlylökés: 1. Pinhasov Mirjam (Nyíregyházi Sport- centrum) 9,79,2. Zsiga Kinga (Csenger) 9,70. Diszkoszvetés: 1. Zsiga Kinga (Csenger) 30,52,2. Pinhasov Mirjam (Nyíregyházi Sportcentrum) 28,05. Kalapácsvetés: 1. Simon Vivien (Veszprémi DAC) 42.42.2. Csernyik Dzsenifer (Vitalitás SE) 37,54. Ifjúság Fiúk Súlylökés: 1. Fischer Márk (Ikarus) 15,16,2. Urbán Ákos (Nyíregyházi Sportcentrum) 14,72,3. Szabó Patrik (Nyíregyházi Sportcentrum) 14,19. ___________ Diszkoszvetés: 1. Keresztesi Kristóf (Békéscsabai AC) 48.97.2. Doma Marcell (Nyíregyházi Sportcentrum) 38.23.3. Oláh Máté (Békéscsabai AC) 33,55. ________ Kalapácsvetés: 1. Czeíier Gábor (Veszprémi DAC) 5827.2. Antal Ármin (Dobó SE) 55,19. ____________ Gerelyhajftás: 1. Kovács Noel (Ikarus) 56,03,2. Horváth Leon (Ikarus) 46,76. ____________________ Lányok Súlylökés: 1. Széki Petra (Nyíregyházi Sportcentrum) 11.70.2. Faragó Dominika (Debreceni SC-SI) 11,50,3. Veréb Alexandra (Nyíregyházi Sportcentrum) 8,34, Dlszkoszvetés: 1. Odor Vivien (Vitalitás SE) 28,80,2. Veréb Alexandra (Nyíregyházi Sportcentrum) 19,58. Kalapácsvetés: 1. Varga Barbara (Dobó SE) 53,93, 2. Odor Vivien (Vitalitás SE) 46,22,3. Kékesi Regina (Vitalitás SE) 37,26. ______________, Gerelyhajftás: 1. Faragó Dominika (Debreceni SC-SI) 35,98. Junior , Férfiak Súlylökés: 1. Rózsahegyi Kornél (Miskolci Sl) 11,98,2. Holló Henrik (Ikarus) 11,62. _________________ Diszkoszvetés: 1. Szebegyinszki Roland (Békéscsabai AC) 48,97,2. Deák Vince (Nyíregyházi Sportcentrum) 41,51,3. Rózsahegyi Kornél (Miskolci Sl) 37,12. _______ Kalapácsvetés: 1. Stadtschmitzer Miklós (Veszprémi DAC) 44,48. __________________________________ Gerelyhajítás: 1. Rivasz-Tóth Norbert (Tórökszentmiklós) 69,31,2. Andreái David (romániai, Nagyvárad) 61,91. _______________________ Nők Gerelyhajítás: 1. Korompay Zsuzsanna (Debreceni SC-SI) 40,27. Felnőtt (■■■■■■■■■■I Férfiak Súlylökés: 1. Kerekes László (Nyíregyházi Sportcent­rum) 16,06,2. Detrik Balázs (Ikarus) 15,77,3. Szabó Gyula (Dobó SEJ 14,55. _________________ ____ Dlszkoszvetés: 1. Kővágó Zoltán (Szolnoki MÁV) és Varga Roland (horvát) 60,04-60,04,3. Seres András (Maximus SE) 57,05,4. Szikszai Róbert (Nyíregyházi Sportcentrum) 53,90,5. Káplár János (NySC) 53,69. Kalapácsvetés: 1. Horváth Bálint (Dobó SE) 61,83, 2. Eperjesi László (Szegedi VSE) 54,57,3. Jakus Dávid (Vitalitás SE) 47,15. ____________________________ Gerelyhajftás: 1. Vámos Péter (Szegedi VSE) 53,44. Nők Súlylökés: 1. Márton Anita (Békéscsabai AC) 17,71,2. Bogdán Annabella (Békéscsabai AC) 13,39. Dlszkoszvetés: 1. Márton Anita (Békéscsabai AC) 53,24,2. Kerekes Dóra (Nyíregyházi Sportcentrum) 4725,3. Papp Anita (Maximus SE) 39,21.________ Kalapácsvetés: 1. Aradi Stefánia (Nyíregyházi Sportcentrum) 36,33,2. Nyéki Polett (Nyíregyházi Sportcentrum) 35,95. _______________ Gerelyhajítás: 1. Bogdán Annabella (Békéscsabai AC) 49,22,2. Nánai Lilla (Maximus SE) 39,55. Veterán Férfi 40 Súlylökés: 1. Kozma Zsolt (Nyíregyháza) 8,97. Dlszkoszvetés: 1. Bacskó Sándor (Nyíregyháza) 50,84, ______________________________________ Férfi 50 Súlylökés: 1. Tölgyes István (Nyíregyháza) 11,21. __ Diszkoszvetés: 1. Tölgyes István (Nyíregyháza) 38,00. Gerelyhajftás: 1. Tölgyes István (Nyíregyháza) 33,92. Férfi 55 Súlylökés: 1. Rónai Gyula (Nyíregyháza) 7,09. ______ Férfi 60 Súlylökés: 1. Makó Ernő (Debrecen) 10,18. _________ Dlszkoszvetés: 1. Kurucz Gyula (Zagyvarékas) 43,31. Kalapácsvetés: 1. Kurucz Gyula (Zagyvarékas) 36,58, 2MaJ<ó Ernő j Debrecen) 25,91. __________________ Férfi 70 Dlszkoszvetés: 1. Kovács András (Nyíregyháza) 25,27. Kalapácsvetés: 1. Ember Ferenc (Debrecen) 26,78. Gerelyhajftás: 1. Kovács András (Nyíregyháza) 29,80. Férfi 75 Kalapácsvetés: 1. Belházi János (Debreceni Veterán AK) 37,01.____________________________________ Férfi 90 Súlylökés: 1. Tatos István (Nyíregyháza) 6,63. ____ Dlszkoszvetés: 1. Tatos István (Nyíregyháza) 15,70. Női 60 Kalapácsvetés: 1. Benes Magdolna (Veszprém) 37,29. 0 HÜS JallaAi napi menüajánlata: Rendezvények, I Sárgaborsóleves, esküvők | hentes tokány, tészta lebonyolítását, | Napf rendelést reggel 9 óráig fogadunk «U hidegtálak 5 Napi levesajánlatunk mellé és külön is uz n rendelhetők frissensült ételek kedvező áron! Kc5ZllcSei vállaljuk. I A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. ^ I Heti előfizetéssel 600 Ft. szállitássat: 650 FI : BiaiaÉkZAMÉMBaMÉHMÉÉHtÉI Nyíregyháza, Váci Mihály u. 21.20/260-3790 SZERDA: Paradicsomleves A.: Gyrostál B.: Rántott karfiol, rizs, tartár Menu A avüzsölyi FÖiRiMT Azték Mexikó 2016. jan. 23.-febr.2. 1530 USD/fő + illetékek: 500 USD/fŐ Brazília-Argentína 2016. febr. 25. - márc. 7. 2530 USD/fő + illetékek: 590 USD/fő Misztikus kelet hajóút 2016. jan. 15-24. 905 EUR/fŐ-tŐI + illetékek és vízumdíj: 440 EUR/fő Nyíregyháza, Hősök tere 2. Tel.:(36)42 504304 A* /\fn Tr^.m/ nyiregyhaza@otptravel.hu \ß(ÍJ /fOVGI www.otptravel.hu * Ha olcsó és szép csempe a vágya, jusson eszébe Oroson a Tallódiné és Társa Kft. Ti Uóiline 'S» Nyfregyháza-Oros, Csermely u. 5. Tel./fax: 42/480-215 www.taUodicsempe.hu E-mail: tallodicsempe@chello.hu Nyitva: H-P.: 8.00-17.00, Szó.: 8.00-12.00 V» Csempe tYar emlekerme Arany es színesfém emlékérmék egyforma érmeképpel a Biblia első teljes magyar nyelvű fordításának 425 . évfordulója alkalmából Eladási árak: 50 000 Ft-os arany (20mm 0) - 65 OOOFt 5000 Ft-os arany (Hmm 0) -11 OOOFt 2000 Ft-os színesfém - névértéken 2015. szeptember 26-tol a készlet erejéig emlék - befektetés J törvényes fizetőeszköz • MAGYAR PÉNZVERŐ ZRT. Magyar Pénzverő Zrt. Érmebolt: 1054 Budapest, Hold u. 17. • Nyitva: H-P 9-15.30, Cs 9-17.30 Telefon: + 36 1 800 8110 • E-mail: coins@hu.inter.net • Webshop: www.penzvero.hu hirdetése), Pontszerző remények Rióra | /foomagolás és kiszállítás Nyíregyháza területén INGYENES! v750 F* 411-43372118, www.startrehab.hu ^ Reszelttészta-leves •vJ*­A.: Csilis bab, barna kenyér \ \ í/jf , y 1 B.: Karfiolos csirkecomb, párolt rizs I Nyíregyháza, Bujtos utca 34. és Sóstói u. 31/b. a ' Nyíri Fészek Étterem v, ,, • Nyíregyháza, Rákóczi u.26.«Tel.:42/310-916• napi menü Napi menü helyett választható: 09.30. Csontleves Csontleves 1. Rántott karaj, főtt burgonya Napi menü: 750 Ft A: sárgaborsa-fó«iék, natúr 2. Párizsi sertésszelet, rizs § Elvitelre: 700 Ft b: Brassói aprópecsenye 3. Sertésflekken, főtt burgonya 5 ■ "V' ■ - - ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom