Kelet-Magyarország, 2015. szeptember (72. évfolyam, 204-229. szám)
2015-09-19 / 220. szám
9 2015. SZEPTEMBER 19., SZOMBAT A döntés a hatályos szabályoknak megfelel, szerencse, hogy nem vontak le pontot. így véleményezte Csány i Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, hogy az UEFA a románok elleni mérkőzésen történtek miatt zárt kapus büntetéssel sújtotta a válogatottat. Nico Rosbergnek nyernie kell Szingapúrban, ha életben akarja tartani világbajnoki reményeit, és a német ennek megfelelően is kezdte a hétvégét a délkelet-ázsiai városállamban. Az első szabadedzésen több mint három tizeddel előzte meg a vb-éllo- vas Lewis Hamiltont. Az edzés az Fl-ben a hétvégén debütáló Alexander Rossi kicsúszása miatt idő előtt véget ért. Újabb huligánt büntettek meg labdarúgás. Újabb férfit ítéltek el a magyar-román futballmérkőzést biztosító rendőrök elleni támadások miatt. Az előzetes letartóztatásba helyezett férfit a Budapesti Nyomozó Ügyészség csoportosan és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A vádlottat két év börtönbüntetésre ítélték, amelynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet nem jogerős. A pozitív sorozatot folytatnák Veres a hatodik, Tarjányi a legjobb magyar a vb-n Rajczi Péter (pirosban) most a szigetszentmiklósi védőkkel futhat versenyt FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR vívás. Megkezdődött a kerekes székes vívó-világbajnok- ság Egerben. A nyitónapon a Nyíregyházi VSC mindkét versenyzője, bemutatkozott, mégpedig párbajtőrben. Pákey Béla tanítványai közül Veres Ama- rilla a hatodik, míg Tarjányi kosárlabda. Tavaly a nyíregyházi felkészülési tornán vívott egymással kétszeri hosszabbításos meccset a Marso-NYKK és a szlovák BK Iskra Svit - éppen úgy, ahogy péntek este a szlovákiai városban. A kísérteties hasonlósághoz annyit, egy éve 110- 106-ra nyertek a szlovákok, most 107-104-re. No, de hogyan? A szűk kerettel érkező nyíregyháziak közül négy játékost is kipontoztak, így a 38. perctől négyen maradtak a pályán. A végét és a hosszabbítás első István - legjobb magyarként - a tizenhetedik helyen végzett. A vasárnapi folytatásban ugyancsak érdekeltek, ekkor rendezik a másik fegyvernem, a kard küzdelmeit. Hétfőn, illetve kedden a kard, majd a párbajtőrcsapatok döntővel zárul a viadal, km öt percét így is döntetlenre hozta a csapat, a másodikban azonban már nem bírt az egyre fokozódó ellenszéllel, és végül nagy küzdelemben, három ponttal kikapott. A tornát szombaton a cseh Hradec ellen zárják a nyíregyháziak. KM-BT Felkészülési torna BK Iskra Svit (szlovák )-Marso-Nylregy- háza 107-104 (19-28,22-20,24-25, 22-14,11-11,9-6) - kétszeri hosszabbítás után NYKK: Savic 21/3, Bus 1.20/9, Unruh 11/3, Nagy K. 5/3, Krsztanovics 29/3. Csere: Kósa T. 9, Molnár M. 9/3, Lajsz. A négy bajnokin kapott, a legutóbbi két meccsen szerzett gól nélküli Kisvárda Sziget- szentmiklóson játszik. labdarúgás. Az elmúlt négy meccsen nem talált legyőzőre a Kisvárda Master Good az NB II-ben, miközben gólt sem kapott. Más megközelítésben: a legutóbbi két meccsén nyeretlen maradt a csapat, és még csak gólt sem szerzett. A két széria közösen csak akkor folytatódna, ha egymás után harmadszor is o-o-ra végezne a szombaton Szigetszentmik- lóson fellépő újonc. Ő sem varázsló...- Természetesen azt szeretnénk, ha a pozitív szériánk folytatódna - reagált a felvetésre Soós Imre, kisvárdai vezetőedző. - Azt azért tudni kell, hogy a csapat védekezése tanítható, támadásban pedig sok múlik az egyéni képességeken. Ezért is szomorított el, hogy az Ajka ellen nem keresték a játékosok az egy-egy elleni párharcokat, mert az ennyire zártan védekező csapatok védekezését csak ilyen szituációkkal lehet feltörni. Szigetszentmik- lóson is hasonlóan harcias, agresszív mérkőzés vár ránk, ám házigazdánk inkább játssza a futballt mint előző ellenfelünk, viszont a rossz minőségű műfüves pálya miatt akad más nehezítő körülmény. Erre készülve a héten mi is a műfüves pályánkon gyakoroltunk. Bajnokságbeli második idegenbeli meccsére győzni utazik a várdai csapat vagy nem kikapni?- Mi mindig nyerni akarunk, de én sem vagyok varázsló, és a játékosok sem a Harry Potterből érkeztek, hogy ez varázsütésre működjön - így Soós Imre. - A másodosztály meghatározó csapatainak, amilyen a Szigetszentmiklós is, a gerince évek óta együtt játszik, nálunk viszont alaposan kicserélődött az NB III-as bajnokcsapat, és időre van szükség, mire megtaláljuk mindenkinek a helyét. Csak egy példa: a múlt heti legígéretesebb akciónk befejezésénél az volt a gond, hogy az összeszokatlanság miatt Rajczi Péter nem tudta, hogy milyen átadásra számíthat Cseri Tamástól. Néhány hét vagy hónap múlva ezek már automatizmusok lesznek, az odáig vezető út azonban nem egyszerű. Egy idegenbeli győzelem megkönnyítené a megoldást, ám a jelek szerint azt beteg csapatkapitányuk, Erős Gábor nélkül kell kiharcolniuk a várdaiaknak. km-bt NB II 7. forduló Szombat: Szigetszentmiklós TK-Kls- várda Master Good, Szigetszentmiklós, 16, V: Szilasi (Takács G„ Hot bauer). Kisvárda: Tarczy - Fazakas, Izing, Graszl K., Fodor A. - Minczér, Lázár Zs. - Vári B„ Kulcsár K„ Cseri T.-Rajczi. ___________ További meccsek: Budaörs-Szeged 2011, Batmazújváros-Sopron, Vác-Szolnok (mind 16), Dunaújváros-Csákvár, Mezó'kövesdGyirmót, Ajka-Soroksár (mind 19). ______ Vasárnap: Siófok-Zalaegerszeg (18) Kísérteties hasonlóság: kétszeri túlóra Svitben Ismét jön a Putnok, de most ne úgy legyen, mint a kupában! Szpari: szombaton a putnokiak lesznek a vendégek. LABDARÚGÁS. A héten edzőmeccs nélkül készült a soros bajnokira a Szpari. A korábbiakhoz képest annyi változással, hogy a Mátyus János vezette szakmai stáb háromszor is külön gyakorolt a fiatalokkal. Ők egyelőre nem kapnak főszerepet a Putnok ellen szombati találkozón. A borsodiak hat ponttal várják a meccset, egyetlen győzelmüket a Diósgyőr II ellen szerezték. Idegenben volt egy vereségük (a Rákosmente ellen 3-1) és két ikszük a REAC (2-2) illetve a Hatvan (l-l) otthonában. Ismerős jön majd Nyíregyházára, hiszen a kupa Zorán Kostic (14) a kupameccsen bevette a putnokiak kapuját FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR első körében már vendégeskedtek itt a putnokiak. Azon a meccsen a Szpari a hosszabbításban nyert 2-O-ra.- A szombati találkozó lehetőséget ad arra, hogy felmérjük, mennyit léptünk előre - kezdte a beszélgetést Mátyus János, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője.- A kupatalálkozó miatt ismerjük a putnokiakat, az ott és a szombaton mutatott játékunk közötti különbség már fontos visszajelzést adhat. Természetesen miként mindig, most is a három pont megszerzése az elsődleges, és remélhetőleg ez olyan játékkal párosul, amellyel kiszolgálhatjuk lelkes közönségünket - így Mátyus János. Rubus Tamás eltiltása lejárt, egyedül Luis Colon Ramos bajlódik sérüléssel. A hangulatra nem lehet panasz, jöhet tehát a nyolcadik győzelem. KM-ML Beletemetkeztek a munkába A nyírbátoriak bizakodnak, hogy sikerül javítaniuk a mérlegen. LABDARÚGÁS. Miközben egymás ellen játszik a Nyírbátori FC-t egy-egy hetessel megkínáló Jászberény és Cegléd, az NB III-as szabolcsi csapatnál azon fáradoznak, hogy feledtessék az egymás után kapott két idegenbeli pofont. Ehhez a Felsőtárkánynál jobb ellenfelet keresve sem lehetne találni, hiszen az érkező hevesiek egy győzelemnyi távolságban vannak a bátoriaktól.- Szerdán a gól nélkül végződött Balkány elleni edzőmeccsel hangolódtunk a folytatásra, csütörtökön pedig már a hangulaton is érezhettünk némi változást - mondta a szombati (kezdés: 16 óra) hazai bajnoki kapcsán nyírbátoriak megbízott edzője, Tóth Tibor.- A munkába temetkeztünk, nagyobb volt a terhelés a héten, jól elment az idő az edzéseken... Talán a Felsőtár- kány nincs olyan stabil csapat, mint amilyen a Cegléd volt, ám csak akkor lehetünk sikeresek, ha a meglévő hiányosságainkat akarati tényezőkkel pótoljuk. Adva a lehetőség a javításra, én bizakodó vagyok! Az eddig sérült bátori játékosok közül Pálvölgyi Balázs leülhet a kispadra, Szilágyi Krisztián és Nagy Dávid mellé viszont Baglyos Levente neve is felkerült a maródiak listájára. KM-BT NB III Keleti csoport, 8. forduló, 16 óra Szombat. Nyíregyháza Spartacus-Putnok VSE,városi stadion, v.: Ducsai (Szert, Szarvas). Nyírbátori FC-Felsőtárkány SC, Nyírbátor, v.: Szilágyi S. (Kövér T„ Berecz A.). __________ További meccsek: Jászberény-Cegléd, Hatvan-Somos SE, Kazlncbarcika-Cigánd. _______ Vasárnap. Tiszaújváros-Újpest II, DVSC-DEAC-Tállya, Diósgyőr II—REAC A Hungária Nagycirkusz új időpontban, fergeteges világszámokkal érkezik Nyíregyházára struccok lejtenek könnyed táncot. Lovagló zsokékutya, shettandi mini pónik, spanyol lovak magasiskolája, idomított kiskutyák világszínvonalú attrakciói is gondoskodnak a felhőtlen szórakozásról.... Az ország egyik legnagyobb utazócirkusza az ország egyik legnagyobb utazó állatkertjével érkezik. Az egzotikus állatok szeptember 23—27-éig egész nap ingyen tekinthetők meg a cirkuszi sátor mellett. ELŐADÁSOK Nyíregyházán, a Tesco parkolójában szeptember 23. szerda, 18.00 óra szeptember 24. csütörtök, 18.00 óra szeptember 25. péntek, 18.00 óra szeptember 26. szombat, 15.00 óra és 18.00 óra szeptember 27. vasárnap, 11.00 és 15.00 óra 7 f LEGYEN OTT AZ ELŐADÁSOKON A KELETTEL! | A Kelet előfizetői a szeptember 24-ei előadásra 50%-os kedvezménnyel vásárolhatják | | meg a belépőjegyeket munkanapokon 8.00 órától 15.00 óráig a Kelet szerkesztőségé- | ben. (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) J • •• •