Kelet Magyarország, 2015. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-03 / 180. szám
10 Sport mir 2015. AUGUSZTUS 3., HÉTFŐ mSSSBmSSmm 1 saw s / ?v " * ,«H| 8 Gyöngyöző homlokokkal járó játékosinvázió A megyei I. osztályban hét együttes szavazott az edzőváltásra, Kemecsén komplett csapatcsere történt. labdarúgás. Ebbe beleizzadtak. Mármint a megyei első osztályú futballcsapatok a péntek éjjel lezárult nyári átigazolási időszakba. A hőség csak egy dolog, leginkább az igények teljesítése miatt gyöngyözött némely vezető homloka. Nem egyszerű periódus ez, annyi szent. Félig-meddig Ecseden is Pláne azoknak, akik komplett együttes összeverbuválására kényszerültek. Kemecsén tudnának mesélni mennyi telefont, utánajárást igényelt, mire az atomjaira hullott gárdát újból felépítették. Egyetlen játékos sem maradt ugyanis a tavasszal bevetett játékoskeretből, miként Hokk Béla is távozott a kispadról - spéciéi az „osztálytárs” Szakolyhoz tette át székhelyét. Apropó edzők! Nagy mozgásba lendültek ők is. Új szakember vezényli a Gyulaházát (Deák Béla), a Kemecsét (Fa- latovics László), Mándokot (Borza László), a Nagyhalászt (Nagy Lajos), a Sényő-Carni- fexet (Ember Roland), a Tisza- vasvárit (Kiss Gábor), továbbá a már említett Szakolyt. Félig-meddig Nagyecseden is változott a felállás: Opre Mihály megőrizte posztját, csak éppen immár Ádámszki Ró- berttel vállvetve próbál minél emlékezetesebbet alkotni a frissen feljutott egyesületet irányítva. Vagyis, a mezőny fele edzőváltásra szavazott, ami meglehetősen árulkodó tényező. Legalábbis ilyen mértékű „forgalomra” régen akadt példa. Jövés-menés Tiszakanyáron Miként ahhoz is sokat kellene visszalapozni a históriás könyvben, hogy mikor volt utoljára ekkora játékosinvá- zió. A Kemecsére már kitértünk, ugyanakkor a Tiszalök, Nagyhalász párosnak is kijutott a munkából. Mindkét legénység jelentős mértékben átalakult, de a Tiszakanyár sem volt kispályás ebben a tekintetben. Utóbbi egyletre kilenc távozó futballista pótlását osztotta az élet, no meg a saját, jól felfogott érdeke is ezt diktálta. Távozók nélkül a baktaiak A három újonc csapat közül egyértelműen a Sényő-Carni- fex tűnik a legacélosabbnak, amelynek „kinéz”, hogy az élcsoportba tornázza magát a tabellán. A Mátészalkai MTK előnyére válik, hogy a „kemény mag” hűen kitartott, másfelől a seregnyi fiatal lendülete akár messzire repítheti... A Nagyecsed pontveszteség nélkül nyert bajnokságot a megye kettőben, erősített is - alighanem komoly megrázkódtatást okozna, ha az alsóházi csatározásban lenne érdekelt. Külön megér egy misét a Baktalórántháza. Az Illés-brigád - egyedüliként - „szűzen” megúszta a mindig kritikus szakaszt. Magyarán valamennyi labdarúgója további hűséget fogadott, ami szinte garancia az eredményes szereplésre. Elvégre a legutóbbi bronzérem sem a véletlen műve volt. KONCZ TIBOR tibor.koncz@kelet.hu összetartanak a baktaiak, olyannyira, hogy csapatból - egyedüliként a teljes mezőnyből - senki nem vágyódott el FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Átigazolási körkép: Homa Sport megyei I. osztály Baktalórántháza Távozott:- ___________ Érkezett: SitkuÁdám (Nylrgyulaj), Szabó Gábor Távozott: Bombera Mihály (Pátroha), Csáki Róbert, Vlcickó László (mindkettő Szlovákia). _____________ Érkezett: Kovács Csaba (Pap), Balogh Krisztián (Fényeslitke). Majoros István (Vásárosnamény), Bálint Csaba, Tóth Ferenc, Onder Gábor (mindhárom Nagydobos). Papp Ádám (újrakezdte). Szűcs Dániel (Kisvárda Master Good). Távozott: Kovács Imre. Kiss Péter (mindkettő Tiszakanyár), Vattai Pál (Gávavencsellő), Pap Mihály, Balogh Alex (mindkettő Kemecse), Deme Attila (Rakamaz), Kántor Zsolt (Ibránv). ________________ Érkezett: Balogh Gyula (Nagyecsed), Dajka László (Jászberény), Kántor Tamás (Újfehértó), Lukács Bence (Kemecse). ______________ Távozott: Lakatos László, Ruska Tamás, Orosz Máté, Szűcs Ferenc (valamennyien Sényő-Camifex), Szaffi- án Szabolcs (Tuzsér), Csomány Örs, Hokk Balázs, Majoros Ádám (valamennyien Szakoly), Lukács Bence (Ibrány), Hokk Ádám, Pintér László. Orgován György (mindhárman Rakamaz), Gömze Antal (Ausztria), Simon Dániel (Budapesten tanul tovább), Karkusz Anasztáz (Dombrád), Iván Zsolt (Mándok), Félegyházi Vikor (Cigánd), Osváth Sándor (Szatmár Unió), Simon Dániel, Lippai Attila (mindkettő Nagyhalász), Kromplák Gyula (Tiszakanyár). __________________ Érkezett: Sárközi Dávid (Szatmár Unió), Birovecz János, Kovács Mihály (mindkettő Dombrád), Papp Mihály, Balogh Alex (mindkettő (Ibrány), Sinka Gyula, Hruska Árpád, Éles Csaba (mindhárom Vasmegyer), Sós Gergő (Sényő-Carnifex), Csáki Attila, Kiss Márk Má.k)i Csatári Áron (Nyjrpazony).____________ _____ Távozott: Saitai Márk (Kótaj), Schellenperger Krisztián (Románia), Nikita Vlad (Románia), Pop Marius (?), Jevgenyij Ladomirjak (Ukrajna), Csordás Attila (Vásárosnamény). ______________________ Érkezett: Balás Gergő, Petru Costea (mindkettő Ausztria), Till József (Nyírkárász), Iván Zsolt (Kemecse), Szűcs Krisztián (Tarpa), Tempfli Imre (Cigánd), Bárány Tamás (Dombrád).TurbuczTihamér (Szakoly). Mátészalkai MIK Távozott: Szabó István (Mérk-Vállaj), Kovács Ádám (Nylrcsaholy), Bojer Balázs (?), Botos Gergely (Hodász), Mészáros Tamás (?). _____________________ Érkezett: Botos Dániel (Olaszország), Czimerman Eike (Kámánd), Drabik Milán (Nyírmeggyes), Csík Kristóf (Mátészalkai MTK). ______________________ Távozott: Balogh Gyula (Nagyecsed), Bogár Márk, Fehér Ádám (mindkettő Báránd), Balogh József (Nyírmeggyes), Szabó Attila (abbahagyta). ______ Érkezett: Czifrák Roland, Dobos Zoltán (mindkettő Tiszavasvári), Somlyai Gábor (Tyúkod), Gyöngy Tamás (Monostorpályi), Ladányi Dávid (Nagyhegyes), Kapitány Koppány (Bogát 2000), Gergely István (Nyírcsaholy). ________________________ (Cellspan-Balkány) Anderka Richárd, Orosz Tamás, Kóder László (mindhárom Rakamaz) Horváth Miklós (Napkor) Varga Attila (?), Sallai Bence (?), Kosztik Dávid (Tiszalök), Margltics Zoltán (?), Tanyi Attila (?). Érkezett: Varga István (Biri), Molnár Csaba (Debreceni EAC), Nagy Béla, Sándor Krisztián (mindkettő Kótaj), Fabu Richárd, Kállai Ádám (mindkettő Dombrád), Kiss Tamás (Németország), Simon Dániel, Lippai Attila (mindkettő Kemecse), Asztalos Gergő (Csenger), Barzó Gergő (Cigánd)._________________ WBSs __p__!_____ _____ Távozott: Sitku Ádám (Baktalórántháza), Pallai Gábor (Felsőzsolca), Kanál Roland (munkahelyi elfoglaltság miatt), Szentjobbi Roland (munkahelyi elfoglaltság miatt), Lakatos János (Apagy), Kolozsi Márk (munkahelyi elfoglaltság miatt). ________ Érkezett: Erdei Zoltán (Nyírbátor), Vass István (Tiszalök), Kovács István (Tököl), Nagy Tamás (Hajdúböszörmény). Sényő-Camifex Távozott: Brandies Péter, Fekete Ádám (mindketten Gávavencsellő), Asztalos Krisztián (abbahagyta), Sós Gergő (Kemecse), Fábri Zoltán (Cellspan-Balkány). Érkezett: Oláh Dávid, Farkas Márton (mindketten Nyírbátor), Ruska Tamás, Lakatos László, Orosz Máté, Szűcs Ferenc (valamennyien Kemecse). Szakoly Távozott: Kató István, Szathmári Dávid (mindkettő Tiszakanyár), Horváth Gergő (Nyírkárász), Turbucz Tihamér (Mándok), Szenes István (abbahagyta). Érkezett: Csomány Örs, Hokk Balázs, Majoros Ádám (valamennyien Kemecse), Módis Dávid (Kisvárda), Patalenszki József (Tiszaújváros), Sándor Dávid (Nyírbátor)._________________________________ Szatmár Unió FC Távozott: Gál Richárd (Nyírbátor), Sárközi Dávid (Kemecse). _______________________ Érkezett: Balogh Árpád (Tisztaberek), Bátyi László (Nagykapos), Osváth Sándor (Kemecse), Rus Adrián (Szatmárnémeti), Szatmári Sándor (Nyírbátor), Ttetanyé1 Távozott: Oláh Levente (Cigánd), Ablonczy Dániel (abbahagyta). Bárány László (abbahagyta), Bodnár János (munkahelyi elfoglaltság miatt), Hidi Norbert (Kisvárda), Kői Balázs (Dombrád). Vladiszlav Mikul- jak (Ukrajna), Eduard Dzsoba (Ukrajna), Kromplák Gyula (Kemecse). Érkezett: Jeddi Béla (Nyírbátor), Kovács Imre, Kiss Péter (mindkettő Ibrány), Kató István, Szathmári Dávid (mindkettő Szakoly), Szabolcsi Máté (Dombrád), Toronyi Gergő (Vasmegyer). _______________ Tiszalök Távozott: Susánszky László, Szolyka Tamás, Szolyka Gergő, Bodnár Attila (valamennyien Tiszavasvári), Újvári Zsolt (Hajdúnánás), Vass István (Nyírgyulaj), Gál Norbert, Csáki Viktor, Cseh Kristóf (mindkettő Rakamaz). Érkezett: Szabó Mihály (Dombrád), Kosztik Dávid (Nagyhalász), Hódi Gábor, Csizmarik Ádám (mindkettő Cellspan-Balkány), Varga Zoltán (Ófehértó), Kiss Roland (újrakezdte), Gellén Sándor (újrakezdte). Tiszavasvári Távozott: Czifrák Roland, Dobos Zoltán (mindkettő Nagyecsed), Kovács Béla, Daru István, Dankó Gergő, Potomai Márk (valamennyien Cellspan-Balkány). Érkezett: Susánszky László, Szolyka Tamás, Szolyka Gergő, Bodnár Attila (valamennyien Tiszalök), Esze Bence (Újpest), Kántor Zsolt (Ibrány). Tuzsér Távozott: Lakatos Tamás (Cellspan-Balkány), Soós Tibor (Nyírbátor), Szőr István (abbahagyta). ______ Érkezett: Körösi Norbert (Cellspan-Balkány), Szaffi- án Szabolcs (Kemecse), Jaczina László (Nyíregyházi Sportcentrum), Tóth Árpád (Fényeslitke). Túl a weinheimi bemutatkozáson Majoros Bence megismerkedett új németországi csapata lehetőségeivel és a társakkal. asztalitenisz. Bemutatták új állomáshelyén Majoros Bencét. A nyírbátori nevelésű asztaliteniszező éppen a tizennyolcadik születésnapján járt a németországi Wein- heimben, ahol megismerkedhetett a körülményekkel és új csapattársaival is. Bence a Bundesliga harmadik vonalában fog játszani, ám ez nem rangon aluli az ifjúsági korosztályból jövőre kiöregedő játékos számára, hiszen arrafelé a színvonal igen magas. Ráadásul Majoros Majoros Bence (balról a második) új csapatában fotó: magánarchIvum az egyik legnagyobb és legne- kötelékébe fog tartozni, ott vesebb európai „játékosgyár- edz és él majd, a TTC 1946 nak” számitó Ochsenhausen Weinheim csapatához a bajnoki mérkőzésekre jár majd át.- A bajnoki rendszer olyan, mint a magyar bajnokságokban az NB I-től lefelé, vagyis négy-négy egyéni mérkőzést és egy párost kell játszani a bajnokikon - mondta Majoros Bence arról, hogy mi vár majd rá. - Igazából második számú játékosnak érkezem’ Weinheimbe, ám csak decemberben érkezik az a brazil versenyző, akit éljátékosnak szántak a vezetők. Jók a körülmények, kedvesek voltak velem a társak és a vezetők is. Majoros Bence augusztus 9-én utazik Ochsenhausenbe, ahol megkezdi szereplését a következő évadra. km-bt Labdarúgás: A megyei II. osztály Nylrerdő-csoport őszi menetrendje 1. forduló. Augusztus 15., szombat, 17: Dombrád-Ajak. o. forduló. Szeptember 19., szombat, 16: Dombrád- 11 Vasárnap, 17: Pátroha-Őr, Kék-Nyírkarász, Vaja-Nagy- dobos, Záhony-Demecser, Ramocsaháza-Újdombrád, Tiszamenti SE-Nylrmada, Pap-Fényeslitke. _____________ 2. forduló. Augusztus 22., szombat, 17: Demecser-Vaja. Vasárnap, 17: Nagydobos-Kék, Nyírkarász-Pátroha, Őr-Dombrád, Ajak-Pap, Fényeslitke-Tiszamenti SE, Nyír- mada-Ramocsaháza, Újdombrád-Záhony. ______________ 3. forduló. Augusztus 29., szombat, 17: Dombrád-Nyírkarász. Vasárnap, 17: Pátroha-Kék, Nagydobos-Demecser, Vaja-Újdombrád, Záhony-Nyírmada, Ramocsaháza-Fé- nyeslitke, Tiszamenti SE-Aiak, Pap-Őr. _________________ 4. forduló. Szeptember 6., vasárnap, 16: Pátroha-Nagy- dobos, Kék-Dombrád, Nyirkarász-Pap, Őr-Tiszamenti SE, Ajak-Ramocsaháza, Fényeslitke-Záhony, Nyírmada-Vaja, Újdombrád-Demecser. 5. forduló. Szeptember 12., szombat, 16: Dombrád-Pát- roha, Demecser-Nyírmada. Vasárnap, 16: Nagydobos-Új- dombrád, Vaja-Fényeslitke, Záhony-Ajak, Ramocsaháza- Őr, Tiszamenti SE-Nyírkarász, Pap-Kék. Nagydobos. Vasárnap, 16: Pátroha-Pap, Kék-Tiszamenti SE, Nyírkarász-Ramocsaháza, Őr-Záhony, Ajak-Vaja, Fényeslitke-Demecser, Nyírmada-Újdombrád. ___________ 7. forduló. Szeptember 26., szombat, 15: Demecser-Ajak. Vasárnap, 15: Nagydobos-Nyírmada, Vaja-Őr, Záhony- Nyírkarász, Ramocsaháza-Kék, Tiszamenti SE-Pátroha, Pap-Dombrád, Újdombiád-Fényeslitke. ________________ 8. forduló. Október 3., szombat, 15: Dombrád-Tiszamenti SE. Vasárnap, 15: Pátroha-Ramocsaháza, Kék-Záhony, Nyírkarász-Vaja, Őr-Demecser, Ajak-Újdombrád, Fényeslit- ke-Nyírmada, Pap-Nagydobos. ___________________ 9. forduló. Októberi!)., szombat, 15: Demecser-Nyírkarász. Vasárnap, 15: Nagydobos-Fényestitke, Vaja-Kék, Záhony-Pátroha, Ramocsaháza-Dombrád, Tiszamenti SE-Pap, Nyírmada-Ajak, Újdombrád-Őr. _______________ 10. forduló. Október 17., szombat, 15: Dombrád-Záhony. Vasárnap, 15: Pátroha-Vaja, Kék-Demecser, Nyírkarász- Újdombrád, Őr-Nyírmada, Ajak—Fényeslitke, Tiszamenti SE-Nagydobos, Pap-Ramocsaháza. .forduló. Október 24., szombat, 14: Demecser-Pát- roha. Vasárnap, 14: Nagydobos-Ajak, Vaja-Dombrád, Záhony-Pap, Ramocsaháza-Tiszamenti SE, Fényeslitke-Őr, Nyirmada-Nylrkarász, ÚjdombrAd-Kék._________________ 12. forduló. Október 31., szombat, 14: Dombrád-Demecser. Vasárnap, 14: Pátroha-Újdombrád, Kék-Nyírmada, Nyírkarász-Fényeslitke, Őr-Ajak, Ramocsaháza-Nagydo- bos, Tiszamenti SE-Záhony, Pap-Vaja.________________ 13. forduló. November 7., szombat, 13: Demecser-Pap. Vasárnap, 13: Nagydobos-Őr, Vaja-Tiszamenti SE, Záhony-Ramocsaháza, Ajak-Nyírkarász, Fényeslitke-Kék, Nyirmada-Pátraha, Újdombrád-Dombrád. _____________ 14. forduló. November 14., szombat, 13: Dombrád-Nylrmada. Vasárnap, 13: Pátroha-Fényeslitke, Kék-Ajak, Nyírkarász-Őr, Záhony-Nagydobos, Ramocsaháza-Vaja, Tiszamenti SE-Demecser, Pap-Újdombrád. _____________ 15. forduló. November 21., szombat, 13: Demecser-Ra- mocsaháza. Vasárnap, 13: Nagydobos-Nyírkárász, Vaja- Záhony, Őr-Kék, Ajak-Pátroha, Fényeslitke-Dombrád, Nyírmada-Pap, Újdombrád-Tiszamenti SE. A Mátészalka lett a bajnokok bajnoka LABDARÚGÁS. Szép hagyományt elevenített fel az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága, amikor néhány évnyi szünet után újfent megszervezte az Uniholz Kft. Bajnokok Tornáját. A nyírbátori házigazdák a megyei első, másod- és a harmadosztály bajnokainak - összesen kilenc egyesületnek - biztosították a csatározáshoz méltó körülményeket. Itt máris illik közbeszúrni, hogy a részvételt lemondó Tiszabercel helyett a megyei másodosztályba frissen feljutott (a felkérésnek eleget téve...) Kállósem- jén ugrott be. A csoportküzdelmeket - a 2x25 perces meccseket - három pályán, egy időben rendezték. A Mátészalkai MTK, A szalkaiak szinte mindent vittek a Tuzsér, valamint a Nyírlu- gos végzett saját triójának élén, így a délutáni folytatásban eme hármas viaskodott körmérkőzéses formában a Bajnokok Bajnoka címért. A legjobbnak járó titulust a Mátészalka érdemelte ki, mégpedig jobb gólkülönbséggel megelőzve az ugyancsak a megye egyben szereplő Tu- zsért, illetve a harmadosztályú Nyírlugost. km Bajnokok Tornája, Nyírbátor A csoport: Tuzsér-Sényő-Carnifex 3-0, Nagyecsed-Sényő-Camifex 2-1, Tuzsér-Nagyecsed 3-2. A sorrend: 1. Tuzsér 6 pont, 2. Nagyecsed 3, Sényő-Carnifex 0. _____________________ B csoport: Mátészalkai MTK-Nábrád 10-2, Nábrád-Ramocsaháza 3-1, Mátészalkai MTKRamocsaháza 8-0. A sorrend: 1. Mátészalkai MTK 9,2. Nábrád 3J. Ramocsaháza 0. _____ C csoport: Kállósemjén-Nyírlugos 0-0, tizenegyesekkel: 4-5, Nyírlugos-Lövőpetri 2-1, Kállósernién-Lövőpetri 6-2. A sorrend: 1. Nyírlugos 5 pont, 2. KáUósemjén 4,3. Lövőpetri 0. Hármas döntő Tuzsér-Nyírlugos 2-0 (1-0) Gól: Hricskevics, Zán P. Mátészalkai MTK-Tuzsér 2-0 (1-0) Gól: Rézműves F. (11-esből), Soltész B. Kiállítva: Szűcs L. (Tuzsér, 5. perc) ___ Mátészalkai MTK-Nyirtugos 0-1 (0-0) Gól: Balogh L.____________________________________________________ ____________ A végeredmény: 1. Mátészalkai MTK 3 pont (2-1), 2. Tuzsér3 (2-2), 3. Nyírlugos 3 (1-2). Különdíjasok. A legjobb kapus: Papp Tibor (Nyírlugos). A legjobb mezőnyjátékos: Dolhai Máté (Tuzsér). Gólkirály: Katona Richárd (Mátészalkai MTK) 5 góllal.