Kelet Magyarország, 2015. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-31 / 203. szám
2015. AUGUSZTUS 31.. HÉTFŐ KELET MÍOYABOriSZÍG Somfesztiválra hívogat hamarosan a tárogató nagyar. A som egy olyan gyümölcs, ami azon túl, hogy a magas C-vitamin-tartalma miatt nagyon fontos szerepet tölt be a táplálkozásunkban, s lekvár, szörp, sőt kompót is készíthető belőle, még egy nagyszabású, nemzetközi fesztiválnak is a névadója lett. Második alkalommal rendezik meg Nagyarban a Nemzetközi Som Fesztivált szeptember 5-én, szombaton, ahol nemcsak kóstolni lehet majd a helyi nevezetességnek számító somlekvárt és a belőlük készült ételeket, de az ízletes csemegék elkészítését is megtanulhatják a gyakorló háziasszonyok, ráadásul még nyíregyháza. Ismét nemzetközi ásványbörzének ad helyet szeptember 5-én és 6-án a Váci Mihály Kulturális Központ, amely rendezvény várhatóan most sem csak a kincseikre büszke gyűjtőket hozza össze két emlékezetes napra, de bizonyára magával a helyi néprajzi-irodalmi értékek is közszemlére kerülnek. A nap természetesen nem csak a gasztronómiáról, hanem a Papp Attila vezette színpadi műsorfolyamról, tehát a szórakozásról is szól majd. A közönséget tárogatós dallamok csalogatják a helyszínre, ahol a helyi értékek bemutatása mellett kárpátaljai és romániai magyar tánccsoportok is fellépnek. S természetesen az ilyenkor szokásos sztárvendégekből se lesz hiány, hiszen a délután és az est folyamán, a tűzijáték előtt fellép Stefánó, Baby Gabi, Daavid és a Kormorán zenekar. km sem utolsó csillogó kristályok szerelmeseit is. Az immár 29. alkalommal jelentkező, s 10-től 18 óráig, illetve másnap 9-től 16 óráig nyitva tartó tudományos programon nem csupán adnak, vesznek, csereberélnek majd a résztvevők, de az új híreket, értesüléseket is megvitatják. km Nyíregyháza: Krúdy Gyula Art Mozi (Országzászló tér 8. IV. emelet) Lány macskával, Olasz-francia film 18.00—19.43, 42/506-342 ____________ Nyíregyháza: Krúdy Gyula Art Mozi (Ország- zászló tér 8. IV. emelet) Az U.N.C.L.E embere, Amerikai film 19.45-21.41,42/506-342 & http://mozi.szon.hu MOZIMŰSOR. A részletes műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja. KIÁLLÍTÁS Csenger: Helytörténeti Múzeum (Hősök tere з. ) Csenger iskoláinak története, Csenger története az őskortól az 1950-es évekig, régészeti kiállítás, Az állattartás és a földművelés eszközei, Berendezett parasztház, Mezőgazdasági eszközök, gépek - Állandó kiállítások 9.00-17.00 44/715-209,0620/560-5027 __________________ Csenger: Helytörténeti Múzeum (Hősök tere 3) Retró kiállítás. A tárgyak az 1960-70 évek mindennapi használati tárgyaival visszaidézik ezeket az éveket. 9:00-12:00 és 14:00-17:00(20) 5605027 _________ Dombrád: Ady Endre Művelődési Ház (Kölcsey u. 10.) Vasúti Jármű Kiállítás, Hely- történeti Kiállítás Munkanapokon 08.0016.00 óráig, Szombaton 13.00-17.00, Vasárnap 14.00-17.0045/465-032 Jákmajtis: Művelődési Ház (Kossuth u. 100 Végh Antal emlékszoba 7,30-12.00 __ Máriapócs: Márispócs Város Önkormányzata Kiállltótereme (Kossuth tér 1.) Komiszár János festőművész állandó kiállítása 8.0016.00 Nyitva hétfő-csütörtök. Pénteken j 8.00-tól 13.00-ig. Szombat,vasárnap zájva. _____________________ Mátészalka: Szatmári Múzeum (Kossuth L. и. 5.) Szekerek, szánok, gazdasági eszközök, Szatmár-beregi fafaragások, Néprajzi fatárgyak, lábbelikészítés Szatmárban, Kocsi- és hintógyűjtemény, Kertész Klára kerámiái, válogatás Mátészalka sajtótermékeiből, Zielinszki Szilárd életét bemutató kiállítás (Állandó kiállítás) 9.00-17.00 (44)502-646 ___________________ Nyírbátor: Báthori István Múzeum (Károlyi u. 21.) „Nyírbátor évszázadai”, „Határvédelem - határőrizet” a nyírbátori Határőr Igazgatóság Csapatmúzeumának anyaga Állandó kiállítások 9.00-17.00 (42)281- 760 Nyírbátor: Báthori István Múzeum (Károlyi utca 21. sz.) Kakusz Dalma festőművész kiállítása 10.00-18.00,42/281-760 Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár (Szabadság tér 2.) Dr. Fodor István Székelyföld, ahogy a sólymok látják c. fotókiállítás 9,00-17.00.42/598-888 Nyíregyháza: Bencs Villa (Sóstói u. 54. j Nyíregyháza anno..., Orémusz József állandó kiállítása 09.00-17.00 06-30/252-0666 Nyíregyháza: Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Móricz Zsigmond u. 48.) Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjtemény. Állandó kiállítás: A Felső-Tiszavidék ragadja majd az ékszernek Nem kincsvadászok, a kristályok szerelmesei @ Képzőművészeti ösztöndíjasok tárlata Homoródi Éva festőművész, Molnár Dóra Eszter grafikusművész és Szepessy Béla grafikusművész közös tárlata nyílt meg vasárnap a Pál Gyula Teremben. fotó: sipeki Péter vízügy története, hétfő-csütörtök, 8.00- 16.00, péntek 08,00-14.00 (42)502-200 Lehetőség van eltérő időpontban, esetleg hétvégi szervezett látogatásra, előzetesen egyeztetett időpontban I ____________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.) A cifra pitvartól a cifraszűrig. ízelítő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népművészetéből 9:00-17:00, hétfőn zárva (42) 315-722 ___________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr Gy. tér 21.) Állandó kiállítások: Benczúr Gyula Emlékkiállítás, „Én elmentem a vásárba" - néprajzi kiállítás, „Ősi mesterségek nyomában” - régészeti kiállítás, Válogatás Gencsy Tibor huszárfőhadnagy trófeáiból, Jósa András Emlékkiállítás, „Sárga ördög" - a Jósa András Múzeum aranyai, Nyíregyháza katonasága (1869-1944), Péchy-Kovács Gyűjtemény. 9.00-17.00, hétfőn zárva (47)315^722___________ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.) Balczó Edit keramikusművész kiállítása 94)07 7.00. Nyíregyháza: Pál Gyula Terem (Vay Ádám krt. 18. sz.) Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából a Rzeszowból érkezett Plakátkiállítás. 9.00-17.00 42/408-720 Vasárnap és hétfő szünnap. ________ Nyíregyháza: Pál Gyula Terem (Vay Ádám krt. 18.sz.) Homoródi Éva festőművész, Molnár Dóra Eszter grafikusművész és Szepessy Béla grafikusművész közös tárlata 09.00-17.00,06-42/599-400/ 2558 mell. Hétfőn zárva! _____■ _______ Nyíregyháza: Kállay Gyűjtemény (Széchenyi u. 1.11/7). A Kállay-család emlékfala, llosvay Ferenc-emlékkiállitás, Máltai Lovagrend emlékkiállítás, Falerisztikai (emlékérmek, rendjelek, kitüntetések) kiállítás 9.00- 15.0042/310-566 Pénteken 14.00 óráig tart nyitva. Szombat, vasárnap zárva. Nyíregyháza: Bencs Villa (Sóstói út 54.) Mándoki Halász Zsóka (AKIOSZ Aranyecset és Nívódíjas festőművész) Üzenet a szülőföldnek c. tárlata 9.00-17.00., 42/402-004____________________ Nyíregyháza: Szent Atanáz Görogkatolikus Hittudományi Főiskola (Bethlen Gábor u. 13.) Ikon-kiállítás 9.00-17.00,+36(30) 361-8671 _______________ Nyíregyháza: Antenna Hungária Rádióállomás (Lászlócsre düllő 15, sz.) Rádió, televízió történeti gyűjtemény Előzetes bejelentkezés alapján +36-30/239-4899 Nyíregyháza: Sóstói Múzeumfalu (Sóstófürdő, Tölgyes u. 1.) Szegedi K. Alice Torella gyékényfonó népi iparművész kiállítása 10.00- 18.00,42/500-552 _______ Nyíregyháza: Váci Mihály Kulturális Központ I. emeleti galéria (Szabadság tér 9.) A Hadron Művészeti Egyesület: Szotyizmus című kiállítása 08.00-20.00. Nyírmihálydi: Magtár Múzeum (Rákóczi u. 15.). Gazdálkodás, Helytörténet, Nyírségi Népélet, Egyházi kiállítások, Faiparral és ácsszakmával összefüggő-szerszámok kiállítása. Az állandó kiállítás ingyenesen tekinthető meg. 8.00-17.00.06-70/223-2105. Ópályi: Falusi Múzeum és Falusi Galéria (Árpád utca 1.) Helytörténeti gyűjtemény a paraszti háztartások és gazdálkodás eszközeiből. Fénykép kiállítás Ópályi életéből. A Szamos-Krasznaközi víztározó bemutató terme. Munkanapokon 08.00-16.00 óráig 06-44/407-551,06-44/407-121 Hétvégén előzetes telefonegyeztetés alapján: 06-30/229-3341. Szatmárcseke: Kölcsey Emlékszoba (Köl- J csey u. 46.) Kölcsey élete és munkássága I 8.00-17.00 ______________ Tiszavasvári: Vasvári Pál Múzeum (Kálvin u. 7.) A Nyíri Mezőség története az őskortól a középkorig, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye orvos- és gyógyszerészet története, A büdi szoba Állandó kiállítások. 8.00-16.00 (42)504-647 _____________ Tuzsér: Lónyay-kastély (Ady Endre u. 2. sz.) „Tuzsér és a Lónyaiak” helytörténeti kiállítás Előzetes bejelentéssel látogatható 06-45/ 441-001:06-45/441-048 __________ Újfehértó: Városi Múzeum (Egészségház u. 2.) A földművelés és az állattenyésztés, Kisparasztház belső az 1920-as évekből, Újfehértó helytörténete 9.00-15.00 (42)290-600 Vaja: Magyar Nemzeti Múzeum Vay Ádám Muzeális Gyűjteménye (Damjanich u. 75.) Felső-Tiszavidék szerepe a Rákóczi-szabad- ságharcban, A Rákóczi korszak államigazgatása, A Vay-család története, XVIII-XIX. századi bútorok. Állandó kiállítások. 10.0018.00 (44)385-297 infoglvaiavar.hu. _ Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság tér 26.) Bereg kincsei: Bereg és környéke régészeti emlékei, A beregi falvak patrónu- sai, A Tomcsányi kastély lakói (Lónyay-Tom- csányi emlékszoba), Szerelem a Tiszaháton (A beregi vászon készítése/, A szemtakarótói a szémfedőig) az ünnepek és hétköznapok Állandó kiállítások. 8.30-16.30 (42)570146,570-147 __________________ Vásárosnamény: Vitka: Kölcsey ÄMK (Damjanich u. 2.) Balázs József-emlékszo- ba, Beregi Fafaragó Galéria 8.00-16.00 | (45)478-622 Bejelentkezés alapján I hétvégén is látogatható! O ouna EZEZ3 KLUB 05.50 Hajnali gondolatok 06.00 Roma Magazin 06.30 Domovina 07.00 Híradó 07.25 A múlt fogságában © 08.10 A hegyi doktor - Újra rendel -IV. évad® Német-osztrák téváfilm- serozat 09.00 Rózsák harca® Olasz romantikus tévéfilmsorozat 10.00 Család-barát 11.30 Sophie szerint a világ ® Francia dokumentumfilmsorozat 12.00 Déli harangszó 12.00 Híradó 12.45 Kapa, kasza, fakanál Angol ismeretterjesztő sorozat 13.15 Kívánságkosár 15.15 Rex felügyelő IV. évad © Osztrák-német bűnügyi tévéfilmsorozat 16.05 Feketén-fehéren © Brazil telenovella 06.00 Mirr-Murr kalandjai 06.05 Stop! Közlekedj okosan! 06.15 Thomas, a gőzmozdony 08.40 Benjamin, az elefánt 09.05 Manó Benő 09.20 Lóti és Fűti 09.35 Rupert maci 09.45 Varázsceruza 09.55 A legkisebb Ugrifüles 10.05 Bogyó és Babóca 10.10 Buckó 1025 A Barkács Kölyökklub 10.40 Kalandozások© 11.10 A MacLean család © 11.35 Tabaluga© 12.05 Hunyormajor© 12.30 Szandra© 12.45 Varázslók a Waverly helyből® 13.05 Elveszett világ® 13.35 Hunyormajor© 14.00 Tabaluga© 14.25 Kenguk© 14.35 A Barkács Kölyökklub 14.55 Bogyó és Babóca 15.00 Buckó 15.10 Marcetlno 04.00 Reflektor® Sztármagazin 04.15 ízes élet® Gasztronómiai magazin 04.35 Barátok közt© Magyar filmsorozat 05.05 Fókusz© Közszolgálati magazin 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacok! © 07.35 RTL Híradó-Reggel 08.08 8.08 — Minden Reggel @ Élő magazinműsor lO.OSTopShop 11.45 Asztro-Show Hogjan nézzünk szembe a jövő rejtett titkaival sorsunkkal, problémáinkkal? 12.45 Reflektor© Sztármagazin, , 13.00 Dr. Tóth© Tippek és tanácsok az egészséges élethez 14.00 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 15.10 A szerelem foglyai © Amerikai filmsorozat A körőstárkányf mészárlás @ Gyilkosság ® 1919 áprilisában Bihar megyét is elérték az Erdélybe betörő román csapatok. A Székely Hadosztály visszavonult, következménye, etnikai tisztogatás lett. 23.00 Linden és Holder nyomozókeljut- nak a kaszinóban talált kulcskártya tulajdonosához. Alkut kötnek Adams polgármesterrel, hogy folytathassák a nyomozást. 22.35 A mentalista® A csapatot letiltják a Red John ügyről, a nyomozást Sam Bosco veszi át. Patrick megkörnyékezi az ügynököt, hogy értékes információkhoz jusson... 16.20 05.10 Csapdába csalva @ Német doku-reality sorozat 05.35 Kettős ügynök® Amerikai akciófilm-sorozat 06.20 MOKKA© magazinműsor 06.25 Benne: Tények Reggel hírműsor 09.25 Stahl konyhája © 09.30 Babapercek® 09.40 Most Mondd Meg! - Nyerj azEZO.TV-vel 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben hírműsor 12.25 Aktív© magazinműsor 12.55 Sherlock és Watson © Amerikai krimi-sorozat 13.55 Magánnyomozók © Magyar doku-reality sorozat 14.55 Az én bűnöm® Mexikói filmsorozat 15.55 Veronica aranya © Mexikói romantikus filmsorozat 16.55 Fiorella© Királyi® A régi történetekben a bátor lovagok megmentik a királylányokat, legyőzik a gonoszt. Ám kevés szó esik a hősök semmirekellő testvéreiről. 21.25 17.00 Ridikül® Nőitalkshow 18.00 Híradó 1B40 A hegyi doktor - Újra rendel® Német-osztrák tévéfilmsorozat 19.30 Maradj talpon!® 20.30 JAG. - Becsületbeli ügyek, II. évad® Amerikai tévéfilmsorozat 2120 Sherlock - III. évad ® Angol tévéfilmsorozat 23.00 A köröstárkányi mészárlás® Magyar dokumentumfilm 23.55 Jön az árvíz...© Magyar dokumentumfilm 00.25Ahumor forrása ® HD Magyar tévéjáték 02.05 Vadászat a Vörös Októberre® Amerikai film 04.15 Határtalanul magyar HD 04.45 Szellem a palackból... HD Magyar ismeretterjesztő magazin 15.40 Thomas, a gőzmozdony 1550 Benjámin, az elefánt 16.15 Lóti és Fűti 1625 Rupert maci 16.35 Varázsceruza 16.45 Manó Benő 17.10 Mirr-Murr kalandjai 17.15 Raju, a riksa 17.30 Mesélj nekeml 17.35 Süni és barátai 17.45 Kérem a következőt 18.00 Caillou 18.05 Tapsifüles és barátai 18.20 OzieBoo! 18.25 Irány Dinóföld! 18.35 Nagymaci és Cin 18.40 Noddy kalandjai 18.55 Tappancs mesék 19.20 Gondos Bocsok 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Családom és egyéb emberfajták® 2025 Böngésző® 21.00 Én vagyok itt® 22.35 Gyilkosság® 2325 Az A38 Hajó színpadán ® 00.20 A médium® 16.20Amentalista® Amerikai krimisorozat 1720 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.00 RTL Híradó - Esti kiadás 18.551 perc és nyersz!® Ügyességi vetélkedő 20.00 Éjjel-Nappal Budapest @ Magyar filmsorozat 2120 Barátok közt® Magyar filmsorozat 21.55 Dr. Csont® Amerikai krimisorozat 22.50 RTL Híradó - Késő esti kiadás Az RTLII esti híradója 2320Afőnök® Amerikai krimisorozat 0025 Egy rém modern család @ Amerikai vígjátéksorozat 00.50 Reflektor® Sztármagazin 01.10 A harc törvénye® Amerikai akciófilm-sorozat 02.45 A bosszú angyala @ Mexikói filmsorozat 0325 Gálvölgyi-show © Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat 18.00 Tények hírműsor 19.30 Jóban Rosszban© Magyar filmsorozat 20.05 Ezek megőrültek! © szórakoztató műsor 2125 Király!© Amerikai kalandvígjáték 23.35 Doktor D© Amerikai drámasorozat 00.40 Tények Este hírműsor 01.25 Aktív© magazinműsor 01.50 Sportos sportműsor 02.00 EZO.TV Jósok, Látók. Médiumok 03.00 Állati dokik© Amerikai vígjáték-sorozat 0325 Kuzey Güney - Tűz és víz ® Török romantikus filmsor. 04.10 Sherlock és Watson @ Amerikai krimisorozat 04.50 Aktív© ©Ml 05.55 Ma reggel 06.00 Híradó 0635 Ma reggel Közben: Közlekedési hírek 07.00 Híradó 0720 Ma reggel 08.00 Híradó 08.17 Ma reggel 08.54 Ma délelőtt 09.00 Híradó 09.15 Magyar gazda0941 Ma délelőtt 10.00 Hír- adól0.15 Kék bolygó 1041 Ma délelőtt 11.00 Híadóll.10 Ma déte(őttl24M) Déli harangszó 12.01 Déli híradó 1241 Ma délelőtt12254 Ma délután 13.00 Híradó 13.15 Kárpát expressz 13A1 Ma délután 144)0 Híradó 14.15 Itthon vagy! 1441 Ma délután 15.00 Híradó 15.15 Minden tudás 1541 Ma délután 16.00 Hír-. adó 16.15 Kék bolygó 1641 Ma délután 174)0 Híradó 17.15 Magyar gazda 1741 Ma délután 1752 Ma este 18.00 Híradó 1828 Ma este 19.00 Híradó 19.04 Ma este 1930 Híradó 2030 Ma este 21.00 Híradó 2125 Ma este 2135 Világhíradó 2155 Ma éjjel 22.00 Híradó 2235 Kenó 2236 Ma éjei 23.00 Híradó 23.15 Ma éjjel 2345 Angol nyelvű hírek 00.00 Himnusz _____ ©M4 05.00 NB IL (ism.) Vác - ZTE 07.00 Magazin (ism.) 07.30 OTP Bank Liga (ism) DVTK - Újpestid labdanígó mérkőzés 0930 GÓÓÓL (ism.) a feldúló összefoglalója 1130 Atlétika VB (ism) 12.30 Nemzet sportolója (ism.) 13.00 OTP Bank Liga (ism.) Ferencváros - Paksi FC Labdanjgó mérkőzés 15.00 Magazin 1530Magazin 16.00 MLSZ sajtótájékoztató 1745 Atlétika összefoglaló 20.00 SportTfő 22.00 Magazin2230 Hármassípszó 23.00 OTP Bank Liga (ism.) Videoton - DVSC-TEVA Labdarúgó mérkőzés 01.00 Magazin 0130 DTMI.futam(ism) 6.00 Sodó ism630Panaszkönyv ism 7.00 Híradó 8.05 Civil kaszinó ism 9.05 Napról napra ism 9.30 Felfedező km 10.00 Híradó 1030 Televíziós vásárlási műsorabtak 11.05 BBC Hardtalk ism 1130 Európai híradó ism 12.00 Déli Híradó1245 Kommentár nélkül 13.05 Ázsia ism1330Garázs isml405CM- lizáció ism1500 Híradó1530BBC OurWorid ism 16.05 Látótér ism 1630 Paletta 17.00 Híradó1730 Hírvilág ism 18.00 Híradó 19.00 Híradó 1930 Magyarország élőben - benne: Lapzárta 21.00 Híradó 212135 Galéria 22.00 Híradó 2230 Ring ism 23.05 Ma06.00Televíziós vásárlás09.00 Strandsze- retem® Amerikai vigjátékl030Az ítélet el- adó©Amerikai thriller1245Salt ügynök® Amerikai akckáthriiler 14^5 A Da Vmci-kód © Amerikai misztikus thriller 17.00 Támadás a . FehérHázellen®Amerikaiakcjófiiml9.00 . A testőr © Amerikai akdófüm 21.00 A szökevény 2. - Életre-halálra © 23^0 Ügynökjátszma ©Amerikai akciófilm 01.101408® 0105Atestőr®0440Stiandszereiem® I Amerikai vígjáték ©ST0RY4 0620 Kacsamesék0650 0720 Balu kapu tány kalandjai0750Dallas®0855NCIS ©10.00 SzexésNew'ibtk®10301130 Született feleségek ©12301335 1440 A farm, aholélúnk@1545Váratlan utazás @1650\öratlanutazás®1830Született feleségek @1930 Született feleségek © 2030 Szex ésNewYotk©21.00Murdoch nyomozó rejtélyei © 22.00 Ügyféllista © 2355 Bostoni halottkémek © 00.55 Dal- las ® 0U5 A szomszéd főztie... © © DISCOVERY C. 05.12 Hogyan készült? 0536 Hogyan készült? 06.00 Hogyan készült? 0625 Állítólag., 07.15 Autókereskedők 08.00 Ki ad többet? 08.30 Az alkukirály 09.00 Licitvadászok 0930Csomagcsaták 10.00 Kanadai raktárárverések1030Kanadai raktárarveré- sá R.00 Aranyláz Alaszkában - déLamerikai kaland 12.00 Alaszkaalegvégső határ 1100 Száműzöttekműhelye:69-esChevyShortbed 14.00 Amcsi benzinfalók 15.00 Állítólag... 16.00 Hogyan készült? 1630 Hogyan készült ? 17.00 Csupasz túlélők 18.00 Aranyláz Alaszkában - különkiadásl9.00 Autókereskedők 20.00 Amcsi benzinfalók: Felkészülés a Barrett Jackson aukcióra 21.00 Embeivadá- szat22.00Csupasz túlélők23.00Az alaszkai vadon gyermekei 00.00 Úiiáéoítők 6.00 Műsorajánló 6.05 700-as klub © 630 ATV START reggeli politikai és közéleti vitaműsor Beme Híradók:630,7308.10 Start+840Fórum kózönségvita a politikáiól 10^5 Tetthely bűnügyi magazin ® H35 Fórum közönségvita a politikáról 12^5 Start+ 1345 Egyenes beszéd Kálmán 0lgávall445 Columbo: Gyilkosság a műtőasztalon amerikai krimi ©16.05700-as klub Amerikai közéleti magazin Házigazda: Pat Robertson © 1630Kőbánya Híradó1655Fórum Közönségvita a politikáról1745ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 18.15 Világhíradó 1825 Fórum Közönségvrta a politikáról 19.00 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 1920 Időjárás-jelentés 1925 Egyenes beszéd 2035 ATV Híradó A nap legfontosabb hírei 21.00 Yilághíradó 21.10 Húzós Rónai Egon műsora 22.00 No comment 22.05 A polgármester kanadai filmsorozat ® 2255 Egyenes be- szed 00.00 ATV Híradó _________ ©COOL TV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők ® Német-osztrák akciófilm-sorozat 10.00 Baywatch © Amerikai kalandfilmsorozat 11.00 Knight Rider©Amerikai akcrófitm-so- rozat 12.00 A mentalista © Amerikai krimisorozat 1250 Medicopter 117 - A légimentők © Német-osztrák akdófilnvsorozat 1345 1440 Cobra 11 © Német akciófUm-sorazat 1535 CSI: New York-i helyszínelők ©Amerikai-kanadai krimjsorozatl6.30 Döglött akták® Amerikai krimisorozat 1725 CSI: Miami helyszínelők @ Amerikai krimisorozat 1820 1845Nyugi, Chariie! ©Amerikai vfejétékso- rozat 19.15 Gyilkos eimék ©Amerikai krimi- sorozat 20.15 A mentalista © Amerikai kri- mrsorozat 21.10 Fejlövés © Amerikai akciófilm 22^5 Revolution ® Amerikai akciófilm-sorozat 2340 Gyilkos elmék ® Amerikai krimisorozat 0035 Dühös szerető ® Amerikai krimi ______________ ©NYTV 06.30 NYTV 30 Sport - Meccses múltidéző, magazin @0830Vidor magazin 2015, magazin © 0845 Díszpolgár ® 09.15 Kórház-Kép © 0945 Kutt-Ora ® 1045 Képújság 18.00 Híradó 1825 Feketén Fe- héren©19.00 Híradó1925Rita kéidez® í 1930Vidor magazin2015„ magazin@1945 | 104, magazin<S>20.00 Híradó20.30 Alko- tás utca @21.00 Híradó 2125 Vidor magazin í 2015., magazin ©21^40 Vidcit magazin 2015, ; magazin ©224)0 Híradó 2230 Kórház-Kép í © 2250 Híradó 23.00 Képújság car?.! wWm 630Hitvallás® 730Sportszelet® 8.00 KölcseyKrónika830 Kifőzte ©845 Honvéd?® 9.00 Harmónia©9.30 Képújság 1730 Party Zóna©18.00 Híradó 1825 35 perc- közéleti magazinműsor® 19.00 Híradó 1930 Mintagazda© 20.00 Híradó 203535perc @21.00 Film: A fény ösvényei ® 22.30 Híradó 22.55 35 perc @ 23.30 Lólépésben ® - sakk magazin, ism 0050 Himnusz 00.05 Képújság_________ ©NAT.GEO. 845 Világörökségek MMil: Amazónia 940 Nagy számok örvénye: Bűnözés 10.05 A halál torkában: Ég és fold között © 1035 Garázs varázs: Zodiac pácban 1130 Eszement játékok: Illúziók, konfúziók 12.00 Természet- feletti II: Nagylábúak © 13.0013.30 Pedig jó ötletnek tűnt 1114.00 Kokainreptér - Ko- lumbia: Drog a pelenkában ©15.00 Apokalipszis kastély: Kizárni a külvilágot©16.00 Garázs varázs: Zodiac pácban 17.00 A Ylrkon aranyásói II 18.00 Gyáióriások 19.00 Repülő kórház 20.00 21.00 Kokainreptér- Ko- lumtxa@22.00Szélsőséges időjárás Richard Hammonddal 23.00 Gazdálkodj koszosán! ! 0.00 Tajvan, a halak szigete: Az akvárium ! bűvöletében _______________ ©CLASSFM 06.00 Morning Show 10.00 Class Kívánságműsor Abaházi Csabával15.00Class Délután Vágó Pirossal 202)0 Class Mix White Boy-jal 20.00 Class Night Szani Rolanddal 2100 Gass Kuttura23.00Class DanceChart White Boy-jal_______________ ©MR1-KOSSUTH 6.00180 pete 9.00 Hírek 9.30 Hírek 10.00 Krónika benne: Sport Időjárás. 10.30 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 11.30 Hírek 1132 Vendég a háznál Gyerekekj ről - felnőtteknek 12.00 Deli harangszó 12.01 Krónika1223 Sport világ1230 Ütköző délben 13.00 Hírek 13.06 Rádiószinház 1330Krisztus közöttünk 1400 Hírek 1405 Arcvonások 1430 Hírek 1434Tér-Idő 15.00 KróníI ka 15.10 Rendszerváltók -1989.16.00 Krónika 1630 Hírek 1640 Hangtár 17.00 Hírek T7.07Trend-tdők1730 Krónika1754 Sport- világ 1756 Hősök naptára 18.00 Ütköző este 1830 Határok nélkül 19.00 Hírek 19.07 Sportvilágl925TettenértszavakBalázsGéza műsora 19.30 Családi sáv 21.00 Hírek 21.05 Sportvilág2130 Rádiószínház22.00 Króni- I ka 22^0 Sportvilág 22 JO A nap történetei 2257 Igéző23.00 Hírek 23.05 Sport 23.11 í Arcvonások 2336Tér-Idő .00 Hirpercek 6.15 Talpra magyar reggel a Petőfi Rádióval közben:630Hireíc Időjárás. Közlekedés 7.00 Hírek. Időjárás Közlekedés 730 Hitek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időiá- ; rás. Közlekedés830Hírek. Időjáras. Közlekedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 10.00 Hírek. Időjáras. Közlekedés 10.02 Sporthírek 10.03 Petőfi összes közben: 11.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés TI.02 Sporthírek 12.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjáras. Közlekedés 13.02 Sporthírek1400Hírek Időjárás. Közlekedésl5.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02 Sporthírek 16.00 Hírek. Időjárás. Közlekedésl6.03 Egész úton hazafeiéaPetöfi Rádióvalkcizben:T7.00HirekT72)2 Sporthírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.00 Hírek 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúrfitnesz Műsorvezető: Babucs Krisztina20.00 Hírek. Időjá! rás. Közlekedés 20^)3 Nyári válogatás benne: 21.00 22.00 Hírek. Időjárás. Köztekedés 224)3 World Zóna 23.00 Eleven ©VIASAT3 05.15lgazgyöngytörőkfilmsoit)7at©0555 TV SHOP 06.35Will és Grace amerikai filmsorozat ® 07.00 Brooklyn 99 - Nemszázas körzet amerikai vígjáték-sorozat ©0725 A | célszemély - amerikai akciósorazat® 08.10 Monk - Rúgos nyomozó © 09.05 Szívek szállodája - amerikai filmsorozat © 10.00 Sütimester 11.15 A célszemély - amerikai ak- ciósoíozat © 12.10 Esküdt ellenségek: Bűnös szándék - amerikai tévéfrlmsorazat © 13.10 Az utolsó zsaru - német krimisotozat ; <5> 14.1015.10CSI: A helyszínelők - amerikai bűnügyi sorozat ® 16.0517.05 NCIS: Los Angeles amerikai krimisorozat ©18.05 1835Jóbarátok-amerikai vígjátéksorozat© 19.05 Bitxiklyn 99 - Nemszázas kötzet amerikai vígjáték-sorozat @1935 20.102035 Két pasi - meg egy kicsi - amerikai vígjátéksorozat © 21.00 NCIS: New Orleans amerikai bűnügyisorozat ©21.55 NCIS:NewOrteans amerikai bűnügyi sorozat © 22^0 Volt egyszer egy másik Amerika ® 0120 Az utolsó zsaru - német krimisorozat® A műsorváltozás jogát a tetevízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget j nem tudunk vállalni.