Kelet Magyarország, 2015. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-07 / 184. szám

2015. AUGUSZTUS 7., PÉNTEK KELET MŰANYAG és FA Zarándoklat MÁRIAPÓCS. A görög katolikus ifjúsági zarándoklatot au­gusztus 10-15. között tartják. Napelemek fénylenek az intézményeken kékcse. Pályázaton nyert nap­elemeket négy intézményére a közelmúltban a kékesei ön- kormányzat. A napelemeknek köszön­hetően kap majd áramot az egészségház, az iskola, az óvoda és a polgármesteri hivatal. Mivel a takarékos­ság fontos szempont az ön- kormányzat számára, már az jelentős eredmény, ha az áramellátásra egyáltalán nem kell költeni a község kasszájá­ból. A takarékoskodást a fű­téssel kezdte a falu, hiszen a gázkazánt fatüzelésű kazán­ra cserélte ki az önkormány­zat. A közmunkások irtják a mezőgazdasági utak mentén lévő bokrokat, összeszedik a lakosság által felajánlott le­metszett ágakat is, így folya­matosan van apríték a kazán számára. km Szép barázdákat szeretnének szántani nagyhalász. A napjainkban élő fiatalok már lovat is ritkán látnak, nemhogy lóval végzett szántást. Szerencsére van­nak, akik a hagyományokat a szívükön viselik, így immár kilencedik alkalommal rende­zik meg a nagyhalászi Kecs­késhegyen a hagyományőrző rétközi lófogatolású szántó­versenyt augusztus 21-én. A versenyt 9 órakor nyitja meg Orosz Károly, Nagyhalász polgármestere, majd az ekék megszentelése után kezdőd­het a verseny. A verseny után várja az érdeklődőket csikós párbaj, vásári komédia kaszkadőr jelenetekkel, ügyességi fo­gatbemutató, kakas- és kecs­kefogás. Nem marad el a tom­bolasorsolás sem, amelynek a fődíja egy póniló lesz. km Segítség lelkileg és anyagilag A csónakok megtel- tekvízzel, ráadásul mindenki mindenkit fröcskölt. nyílászárók közvetlenül a gyártótól „Bármikor is jövünk Tiszarádra, mindig úgy érezzük, hogy hazajö­vünk.” A határon túli nőszövetségi munkát Pocsai Vincéné nagy­tiszteletű asszony ismertette. Mint elmondta, a családok, a gyülekezetek megtesznek mindent a magyarság egysé­ge és megmaradása érdeké­ben, ha kell, még az utcára is kivonulnak tiltakozni az jövőre is, mert valakinek to­vább kell vinnie a fáklyát és az éneklés szeretetét. Szak­mai szempontból nagyon fel voltak készülve, elképesztő mennyiségű anyagot tudtak a lányok, hiszen három külön­böző repertoárt kellett meg­tanulniuk, s ezt világszínvo­nalon bármikor és bárhol elő tudták adni.- Ki kell emelnem a viselke­désüket is. Senki sem hiszi el, hogy én elindulok egy negy­vennégy fős lánykarral, s nem kell őket terelni metróról met­R-0115/92/2001 Isztambul szept. 22-25., okt. 30. - nov. 2. 99 000 Ft/fŐ + illetékek: 57000 Ft/fő Izrael okt. 7-13., oht. 12-18. 209000 Ft/fő - f letékek: 59000 Ft/fő, szervizdíj: 11000 Ft/fŐ Portugália aug. 15-22., okt. 23-30. 239000 Ft/fŐ. illetékek: 66000 Ft/fő Nyíregyháza, Hősök tere 2. Tel.: (36) 42 504 304 nyiregyhaza@otptravel.hu www.otptravel.hu (&otp Travel tiszarád. Nemcsak a sze­génységgel, a nélkülözéssel kell szembenézniük napja­inkban Kárpátalja magyar nemzetiségű lakóinak, ha­nem rettegniük kell attól is, hogy a férfiak behívót kapnak egy értelmetlen háborúba. Az elmúlt vasárnap a tiszarádi református templomban han­goztak el ezek a gondolatok azon az istentiszteleten, ame­lyen Pocsai Vince, a kárpátal­jai Kígyós község lelkipászto­ra hirdette az igét. Átvészelni a nehézségeket Felidézte a történelem számos olyan viharát, amelyek Kár­pátalját sújtották. Beszámolt a háború kárpátaljai hatásá­ról, következményeiről, majd annak reményében fejezte be beszédét, hogy az istenbe vetett hit és magyar-magyar kapcsolatok erősödése segít átvészelni a nehézségeket. A kárpátaljai magyarok nehéz sorsáról a Pocsai házaspár tájékoztatott A sebes sodrású patak játékszerként sodorta a gumicsónakokat FOTÓK: MAGÁNARCHÍVUM róra, mert mindenki tudja, mi a mérce. A bennünket kísérők nem értik, ez mitől van így. A szállodában, az utcai közleke­déskor, a vásárlások alkalmá­val maximálisan biztonság­ban érzi magát az ember, mert tudja, a lányok mindenhol megfelelően viselkednek. Levetkőzött a karnagy is- Az egyik szabadidős prog­ram, a vadvízi túra nagyon tetszett a lányoknak. Egy gyors folyású patakban jön le a gumicsónak vízesése­ken keresztül vad iramban, a lányok kezében nincs is evező. Persze, védőruhába be kellett öltözni, gondolok sisakra, mentőmellényre. Én is beöltöztem, pontosabban levetkőztem, mert fürdőnad­rágban voltam. Igazából nem mondák el előre, hogy mire számíthatunk.- Néhány leány például ru­hában ült be a csónakba, de annak semmi értelme nem volt, mert amint a csónak el­indult, azonnal tele lett víz­zel, ráadásul mindenki min­denkit fröcskölt. KM-MML Vass Ottó kígyósi önkormányzati képviselő és presbiter adta át a kárpátaljai gyülekezet ajándékát Szvoren Attila tiszteletesnek fotók: szabó Katalin édesanyák, hogy ne vigyék el gyermekeiket a háborúba. Szólt arról az anyagi és lelki segítségről is, amelyet a test­vértelepülés, Tiszarád nyújt a számukra, a két település ugyanis 2005-ben együttmű­ködési szerződést kötött. A méltóságteljes hangula­tot fokozta a vasmegyeri Bor­suk Jánosné éneke, aki a Hon­foglalás című film betétdalát énekelte el. Tíz éve kötöttek szerződést- A gyülekezet tagjai, vala­mint a település lakói össze­fogtak, hogy anyagiakkal is segítsék Kígyóst. Előzetesen így százezer forintot sikerült összegyűjteni, az istentisz­teleten részt vevők pedig további 93 ezer forint per­selypénzt adtak össze - tájé­koztatta lapunkat Papp End- réné presbiter, aki tíz évvel ezelőtt polgármesterként írta alá a testvértelepülési szer­ződést. Ugyancsak részt vett az istentiszteleten Kígyós akkori polgármestere, Kész Elemér is, aki a kárpátaljai te­lepülés gyülekezetének aján­dékaként egy szép, beregi hímzésű házi szőttest hozott ajándékba, megköszönve azt a szeretet, amivel Tiszarádon fogadják őket.- Bármikor is jöjjünk el Ti­szarádra, mindig úgy érez­zük, hogy hazajövünk - tette hozzá befejezésül Kész Ele­mér. KM-MML A gyülekezet tagjai, vala­mint a tele- püléslakói rjj összefogtak. PAPPENDRÉNÉ Jt 'ih NYÍREGYHÁZA. Mint már beszá­moltunk róla, kedd délután hazaérkezett távol-keleti - Hongkongot, Kínát, Tajvant felölelő - turnéjáról a Pro Musica Leánykar. Lapunkban már összegezte csütörtökön a tapasztalatokat Szabó Dé­nes Kossuth-díjas karnagy, élménybeszámolóját most folytatjuk. Egy férfi, negyvennégy leány- A lányok alapvetően jól bír­ták az utat. Nagyon fegyelme­zettek voltak, azt keli hogy mondjam, teljesen profi mó­don viselkedtek - mesélte a kórus vezetője, Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy.- A kicsiktől a nagyokig elég vegyes volt az életkor. Az utóbbi időkben már tak­tikusan így válogatom ösz- sze az énekkart, hogy a nagy tapasztalatú idősekből és a fiatalokból különleges hang­színű és frissességű énekkar jöjjön létre, s gondolni kell a Az egyik jellegzetes épület előtt a kórus Elázott a leánykar a túrán VELUX Nyíregyháza, Lujza u. 22. „ :l . L 42/450-865. Kreatív ötletek: 30/349-4880 fatebook. tom/NyirKomplett HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom