Kelet Magyarország, 2015. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)
2015-08-05 / 182. szám
2015. AUGUSZTUS 5., SZERDA Jó játékosok, fiatalok, technikásak, de nem rendelkeznek a bajnokok jellemével. Nem éppen hízelgő véleménnyel rukkolt elő Lothar Matthäus, aki szerint a Juventus két német kiszemeltje, Mario Götze és Julian Draxler „vékony” az olasz csapathoz. A hazai pályán elért 1-1-es döntetlen után 18 játékossal utazott el a BATE Boriszov. elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára a Videoton. A fehérorosz csapat elleni keretben helyet kapott a korábban sérüléssel bajlódó Feczesin Róbert. A továbbjutó csapat a BL-főtábláért folytathatja (és már minimum biztos Európa-liga-főtáblás), a vesztes az Európa-liga-rá- játszásban szerepelhet. Két egyforma, és mégis más TENISZ. Két 6:3-as szettben szenvedett vereséget Fucso- vics Márton (189. a világranglistán) a szlovák Andrej Martin (179.) ellen a csehországi Libe- recben, a 42 500 euró összdíjazású salakpályás ATP-chal- lengertornán. A két - elvileg egyforma - szett másként alakult, hiszen az elsőben Marci 3:2-es vezetése után a szlovák kétszer is brékelt, a másodikban pedig brékhátrányból jött vissza, 4:3-nál az egyenlítésért szerváit, de elúszott az esély. 9 Nyerő lehet a szamuráj A pólóvereségre Kapás bronzérme a vigasz Bemutatták a Nyíregyházi KC új, japán szerzeményét, Mekaru Atsushit. kézilabda. A sportág több- kötetnyi históriás könyvében finoman szólva sem hemzsegnek a nagy formátumú japán játékosok. Ebből kiindulva megkockáztatható, a felkelő nap országában nem terem minden bokorban olyan minőséget képviselő kézilabdázó, mint Mekaru At- sushi. Ontotta a gólokat A szamurájok harcosságát hálószaggató bombákkal megspékelő harmincéves átlövő-irányító a magyar élvonalban, jelesül Cegléden, Gyöngyösön, majd Balmazújvárosban már megvillantotta tudását. Olyannyira, hogy a hajdúsági együttesben az NB I. alapszakaszának gólkirályi címét is magáénak tudhatja. Azért ez nem semmi. Nos, a távol-keleti játékost a Toyota-szalonban tartott sajtótájékoztatón mutatták be, mégpedig Kosa Árpád, a Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője, Varga Zsolt, az NYKC együttesének szakmai igazgatója, valamint a házigazda, Széles Tamás tulajdonosjelenlétében.- Mekaru évek óta Magyar- országon szerepel, és azért Mekaru Atsushi (balról a második) jött, látott - Varga Zsolt, Kosa Árpád és Széles Tamás pedig azt reméli, hogy vele a csapat is győzni fog fotó: pusztai Sándor vízilabda, ÚSZÁS. A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott nem jutott be legjobb négy közé a kazanyi vizes világbajnokságon, miután a keddi negyeddöntőben 8-7- re kikapott az olasz csapattól. A találkozó elején, valamint a harmadik negyed közepén is két góllal vezetett a magyar csapat, de az olaszok rendre visszakapaszkodtak, a hajrában pedig jobban értékesítették a helyzeteiket. A magyar válogatott - amely így biztosan nem szerez Kazany- ban olimpiai indulási jogot - csütörtökön az 5-8. helyért a szerb-amerikai negyeddöntő vesztesével találkozik. A nap krónikájához tartozik, hogy Kapás Boglárka óriási országos csúccsal bronzérmet nyert 1500 méter gyorson. A magyar versenyző 15:47.09 perces idővel ért célba, így több mint tizenöt másodpercet faragott a két évvel ezelőtt Barcelonában felállított rekordjából. Kapás a magyar úszósport 60. érmét szerezte. A számot a 18 éves címvédő amerikai Katie Le- decky nyerte új világcsúccsal, ezzel tovább javította saját legjobbját, amelyet a hétfői előfutamban úszott. Mindeközben az ismét villantó Cseh László a legjobb idővel jutott döntőbe a 200 férfi pillangón, Hosszú Katinka pedig a 4. legjobb idővel női 200 gyorson. mti szerződtettük, mert tökéletesen megfelel azoknak a szempontoknak, amelyeket fontos tényezőknek tekintünk - taglalta Varga Zsolt. - Egyrészt biztosak vagyunk abban, hogy a képességei miatt segítségünkre lesz a kiélezett harcban, másfelől a hozzáállása a munkához nagyszerű. A nyír„Kérem, szurkoljanak!” Távol-keleti embertől abszolút nem meglepő módon Mekaru Atsushi végtelenül udvariasan köszöntötte a debütálására összeseregletteket. Magyarul köszönt, bár gyorsan hozzátette, egyelőre ennyiben kimerül a nyelvtudása. Ennél, sokkal jobban izgathatja a közvéleményt: miért éppen a Nyíregyházát választotta?- Azt hallottam, hogy a városban fontos szerepet tölt be a kézilabda. Boldog vagyok, hogy ilyen helyen játszhatok. A feljutást céloztuk meg, ígérem, rajtam nem fog múlni. Részt vettem már néhány edzésen, fiatal csapatba kerültem, kérem, szurkoljanak nekünk, hogy megvalósíthassuk a tervünket. egyházi csapatot egyébként is az erős kohézió jellemzi; mivel jó közösségi ember, nem féltem őt, hamar be fog illeszkedni. Teljesítményével jelentős mértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy szép eredményt érjünk el. Csak egy ugrás Márpedig tagadhatatlan, a Nyíregyházi KC évről évre lép előre, olyannyira, hogy a legutóbbi szezont a második helyen zárta. Vagyis már csak ugrás - no nem a Sugár, ahogy a régi reklámszlogenben pu- fogtatták, sokkal inkább - a hőn áhított élvonal. Az lenne csak az igazi! km-kt Karnyújtásnyira volt az elődöntő, de a magyarok nem bírtak az olaszokkal FOTÓ: DERENCSÉNYI ISTVÁN Mai sportműsor Labdarúgás. Országos főtábla, 1. forduló (kezdés: 17): Tiszakanyár-Nyírbátor, Nagyecsed-REAC. Két számban is közel az ifi olimpiai érem Leveleki Bence az EYOF kabatafigurájával fotó: magánarchIvum Jalta napi menüajánlata: Zöldséges bableves, lecsós csirkecomb, burgonya * *. | Rendezvények, g esküvők f lebonyolítását, 1 hidegtálak f készítését 3 vállaljuk. Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk ell Napi levesajánlatunk mellé és külön is rendelhetők frissensült ételek kedvező áron! « 20/571-1373 1 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft, kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft. szállítással: 650 Ft. Távolugrásban és váltóban is kevés hiányzott a még sikeresebb szerepléshez Leveleki Bence számára. atlétika. Beleszagolt az olimpia levegőjébe, még ha az „csak” ifjúsági is volt. Leveleki Bence a grúziai Tbilisziben szerepelt az európai ifjúsági olimpiai fesztiválon (EYOF), és a Nyíregyházi Sportcentrum atlétája távolugrásban a hatodik helyen végzett 683 centis ugrással. Az ezüstéremhez 689, a bronzhoz 688 kellett volna, miközben Bence egyéni csúcsa 695 centiméter... Nagy harc a helyezésekért- A verseny előtt boldogan aláírtam volna ezt a helyezést, de így, hogy mindössze hat centire volt az ezüst- és ötre a bronzérem, nem vagyok teljesen elégedett - mondta a hazaérést követően Leveleki Bence. - A selejtezőben nagy szembeszélben versenyeztünk, csak hárman tudták elérni a 680 centis szintet, de 668-cal én is biztosan bekerültem a fináléba. Ott az első három sorozatot követően a negyedik helyen álltam. A versenyt megnyerő francia ugró kiemelkedett a mezőnyből, de a másodiktól a nyolcadik pozícióig hatalmas volt a harc a helyezésekért. Ritka, hogy hat sikeres ugrásom legyen, mint most, ám a kezdeti hátszél a végére megfordult, ezért nagyon nehéz volt eltalálni az ideális rohamot. Utolsóra még ugrottam egy 682-t, de abban a kísérletben is benne maradt vagy húsz mm centi, mert a deszka elől indítottam az ugrást. A távolugrás selejtezőjének napján a 15. életévét betöltő, a tanulmányait a Bem-iskola befejezése után a Krúdy-gim- náziumban folytató sportoló a 4x100 méteres váltóban is szerepelhetett a döntőben, és ott sem volt olyan messze az érem.- Ebben a versenyszámban is érződött, hogy mekkora a tét, hiszen csak négy olyan steféta volt, amelyik a selejtezőben és a döntőben is végigvitte a botot. A selejtezőben három, a döntőben négy váltó esett ki, sajnos utóbbiak között voltunk mi is - beszélt a másik versenyszámában történtekről Leveleki Bence.- Második emberként egyenest futottam, és túlságosan ráfutottam a társamra, amikor melléértem, nem tudtam a kezébe adni a botot, amit elejtettünk. Közös volt a felelősség, mert a társam későn indult, viszont nekem így is tovább kellett volna adnom a botot. A selejtezőben elért eredményünkkel a döntőben meglett volna a harmadik hely, holott az sem volt egy jó fütás, csak amolyan biztonsági. Hét méter fölé jutni Leveleki Bencét magával ragadta a hangulat, az, hogy az olimpiai faluban más nemzetek sportolóival lehetett kommunikálni. Pont úgy, mint az „igazi” olimpiákon, ami innentől kezdve Bence számára is egyértelmű álom. Addig is, míg nem teljesül, az idén a serdülő csapatbajnokság és egy U16-OS válogatott viadal marad fő eseménynek. A cél mindkét esetben a győzelem - és egy hét méter feletti ugrás, km-bt • • » Nyíregyháza, Tünde u. 10/A ti Nyíri Fészek Étterem • Nyíregyháza, Rákóczi u. 26 • Tel.: 42/310-916 • napi menü Napi menü helyett választható: 08.05. Csontleves Bográcsgulyás 1 ■ Rántott karaj, főtt burgonya Napi menü: 750 ft A: Aranygaluska, vaníliasodó 2. Párizsi sertésszelet, rizs Elvitelre: 700 Ft B: Bácskai f. spagetti parasztosan 3. Sertésflekken, főtt burgonya MSemlit Nyjfte&vMz'áfni ingyenes házhoz szállítással! 880 Ft/menü, főétel 600 Ft/adag, leves 280 Ft/adag Kedvezményes havi előfizetéssel 15.000 Ft/hó Mai ajánlatunk: Húsleves cérnametélttel, M parasztosan töltött sertéskaraj, káposztasaláta I 130/963-2777,42/401-639 http://etteremlaguna.hu Nyíregyháza, Váci Mihály út 21.20/260-3790 SZERDA: Hamis gulyásleves, Párizsi csirkemell rizibizivel (A), Sárgaborsófőzelék sült __ kolbászkarikával (B) /Menü: csomagolás és kiszállítás Nyíregyháza területén INGYENES! v750 Ft titart 2015. 411-433/2118, www.startrehab.hu Nyíregyháza, Bujtos utca 34. és Sóstói u. 31/b. f„A”menü:) Köménymagleves, rántott csirkemelléé, augusztus 5.V főtt burgonya, párolt zöldség ___szerda____] TíőflzetésesmenuT (,,B”menü:) Köménymagleves, 730 Ft Hl RDETÉSEK