Kelet Magyarország, 2015. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-05 / 182. szám

2015. AUGUSZTUS 5., SZERDA KELET Egy fél napra ismét szabad lesz az átkelés Ömböty és Károlypuszta között a határon archIv fotó: m. magyar László Az ömbölyi falunapon megnyitják a határt is „Szükségünk van egymásra!” ömböly. Már nem épült meg hiába az Ömbölyt és a ma­gyar-román határ túloldalán található Szaniszlót összekö­tő műút, ugyanis augusztus 15-én szerephez jut az elmúlt év őszén ünnepség keretében felavatott szakasz. A hagyományokhoz híven ugyanis az idén is megrende­zi a falunapot az ömbölyi ön- kormányzat, s ideiglenesen -12 órától 24 óráig - határt is megnyitják. így ha egy fél nap erejéig is, de megszűnik Öm­böly zsákfalu jellege. A határ ideiglenes megnyitása nagy könnyebbséget jelent a határ két oldalán élő rokonok, bará­tok számára, hiszen nem kell kerülniük annak érdekében, hogy ismét találkozhassanak, de azoknak is sokkal köny- nyebb az utazás, akik csak azért jönnének át Romániá­ból, hogy megtekintsék a szó­rakoztató műsort. Márpedig a szórakoztató műsorokból nem lesz hiány. Az érdeklő­dők láthatnak gyermekmű­sort, divat- és hastáncbemu­tatót, fellép többek között az Érpataki Asszonykórus, a Nel­son zenekar, Bunyós Pityu. Sérült és egészséges di­ákok nyaraltak együtt, hogy megismerjék egymást és segítsék egymás munkáját. nyíregyháza. Sokféle tábor­ban pihenhetnek a nyáron a diákok, azonban a Mentor Alapítvány által szervezett programsorozat mégis egye­dülálló. Az integráció jegyében- Olyan táborokat rendezünk, amelyeknek célja a másság elfogadása, egymás megsegí­tése az integráció jegyében, s ebben a munkában a Ridens Szakképző Iskola növendé­kei, a Westsik Vilmos Élelmi- szeripari Szakközépiskola és Szakiskola és a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola tanulói vettek részt. A ha­gyomány folytatódik, mivel második éve a nyári szünet­ben indul a programsorozat. Az idén is két turnust szer­vezünk. A programokat sok­sok egyeztetés, szervezés és a támogatók megkeresése előzte meg, szerencsére teljes sikerrel - tájékoztatta lapun­kat Kiss Enikő, a kuratórium elnöke. A táborozó diákok közül Márföldi Kitti és Bunász Esz­ter így emlékezett vissza a fe­lejthetetlen napokra:- Kellemesen klimatizált autóbusszal indultunk el 42- en Sötétvölgybe, a Duna-Drá­A táboraink célja a másság megbecsülése. KISS ENIKŐ va Nemzeti Park csodálatos vidékére. A táborhelyünk egy vadregényes katlanban volt, izgalmas környezetben (főleg késő este). Megismerkedtünk Szekszárd nevezetességeivel, a Babits Mihály Emlékház kulturális értékeivel. Voltunk Ágoston László, a Mentor Ala­pítvány alapítója így össze­gezte az esélyteremtő tábort: - Az idén második alkalom­mal szervezte meg az alapít­vány az integrált tábort. A közösen eltöltött idő megerő­sítette azt a gondolatot, hogy mindenki fontos, és együtt vagyunk igazán egészek. A tavaly elkezdett példaértékű munkát nem folytathattuk volna ebben az évben, ha a Mézeskalács Múzeumban, ahol egy család több generá­ciójának nagyszerű munkáit ismerhettük meg. Túra az éjszakában A nagy melegben felüdülés volt Szekszárdon az élmény­nem segít számos cég. Célja­ink megvalósítását anyagilag is segítette a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., a Ma­gyar Fejlesztési Bank Zrt., a Marso Kft., a Futureal Cég­csoport, az E.ON Hungária Zrt., a Michelin Hungária Kft., a Szabolcs Takarékszövetke­zet, a Vagép Zrt., a Fetivizig, s a tábor sikerét látva úgy érez­zük, érdemes folytatni ezt a munkát. fürdőben eltöltött két nap, ahol felszabadultan éreztük magunkat.- Éjjel elemlámpás túrán is voltunk. A Haramia-forrást kerestük, de nem találtuk meg, de volt helyette humor, jókedv. Nagy élményt jelen­tett a váraljai kirándulás is. Vendégei voltunk Gál Alfréd református tiszteletesnek, aki bemutatta a híres vá­szonmennyezettel ellátott templom belsejét. Voltunk a népművészeti házban és a bányamúzeumban is. Jártunk Zengővárkonyon és Pécsvára- don is. A táborban esténként nagyszerű volt a hangulat. Minden este Szuhánszki Mi­hály diák szolgáltatta a zenét, közben Severa Ágnes kéré­sünkre gyönyörűen énekelt. Szép élményekkel gazdagon tértünk haza. KM PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP. - Az Orbán-kormánynak nem fontos a magyar felsőoktatás! - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Jeszenszki András, a párt megyei választmányának elnöke. Véleménye szerint ezt bizonyítja a jövő évi csökkenő költségvetési támo­gatás, miközben értelmetlen célokra milliárdokat költ a kormány. - Nem jut az innovációra, a megszűnő, ellehetetlenülő szakokat és karokat látva ki kell mon­dani, a felsőoktatás a szakadék szélére került, már csak a benne dolgozók - akik évek óta nem kaptak béremelést - elhivatottsága tartja életben a rendszert.- A társadalmi mobilitás, a feljebb jutás egyetlen lehetősége a felsőfokú végzettség - mutatott rá Aranyos Gábor. - A diplomások könnyebben tudnak elhelyezkedni, a gazdaságilag leszakadó megyénkben pedig különösen fontos ez. Ebben megkerülhetetlen szerepet kellene kapnia a tudásközpontunknak, a Nyíregyházi Főiskolának. Ám ahelyett, hogy ezt erősítenék, a kisvárdai közösségi képzőközpontnak a Debreceni Egyetem lett a partnerintézménye, és nem a saját főiskolánk - mondta a Societas országos alelnöke. „Együtt vagyunk egészek” Lajos király udvarába Kamerákat nyert a kékesei önkormányzat A templomkertben sorakoztak fel az autók fotó: némethné csubák Éva Autókat szenteltek Szent Kristóf napján NYÍREGYHÁZA. Miskolc lesz az augusztus 15-ei úti célunk: fedezze fel velünk a Diósgyőri várat az Augusztusi forgatag­ban és a miskolctapolcai Bar­langfürdőt! A délelőttöt a Diósgyőri várban töltjük: érkezés után egy exkluzív tárlatvezeté­sen veszünk részt, majd az ország egyik legrangosabb történelmi játéka, az Au­gusztusi forgatag programjai következnek: lovagi torna, harci bemutatók idézik fel Diósgyőr várának fénykorát; megelevenednek a középkori mesterségek és hangos vásári mutatványosok, vásárosok szórakoztatják a vár népét. Nagy Lajos király kedvenc udvarában a hangulatfele­lősök többek között a Gara- gulya Gólyalábas Kompánia, a Primavera táncegyüttes, a Fresco Bello zászlóforgatók, valamint kurul dobosok lesz­nek. Középkori ebédünket is a várban fogyasztjuk el. Délután Miskolctapolcá­ra látogatunk, ahol utasaink fakultatív programként a Barlangfürdőben is kikap­csolódhatnak: több százezer éves, természet alkotta bar­langjáratokban fürödhetnek, hallhatják a csillagterem sej­telmes visszhangját. km KÉKCSE. Nyolc térfigyelő ka­merát nyert pályázat révén a kékesei önkormányzat a lakosság biztonságának foko­zása érdekében. A település vezetősége ezekben a napok­ban még egyeztet az E.ON- nal, aztán a szakemberek sze­relhetik is fel a mindent látó „szemeket”. KM BAKTALÓRÁNTHÁZA. Szent Kris­tóf évszázadok óta az autó­sok, az úton lévők, az utasok, a zarándokok, a teherhordók, a kocsivezetők, a fuvarozók, az atléták, a kertészek védő­szentje. Baktalórántházán július 25-én, Szent Kristóf napján - újraélesztve egy korábbi hagyományt - a Keresztény Értelmiségiek Szövetségé­nek (KÉSZ) szervezésében autók és utasaik gyülekeztek a római katolikus templom kertjében az ünnepi szertar­táshoz.- Hasulyó János római kato­likus plébános, kanonok által megismerhettük a védőszent élettörténetét, vértanúsá­gát, az emberek szolgálatá­ra állított életmentő tetteit. Ezután az autósok imájának elmondásával fohászkod­tunk a szenthez, óvjon meg minket, családunkat minden úton a rossztól, katasztrófá­tól, senki más útitársunknak ne okozzunk bajt, balesetet, ne ragadjon el bennünket a rohanás szenvedélye - tájé­koztatta lapunkat Némethné Csubák Éva, a KÉSZ elnöke. - Ezt követően Miló Miklós parókus, esperes atya megál­dotta, szenteltvízzel meghin­tette a templomkertben felso­rakozott autókat és utasokat.- Ez a lélekemelő, bensősé­ges alkalom a nyár maradan­dó élménye lesz mindany- nyiunk számára - tette hozzá civil szervezet vezetője, km Lovagi tornát is láthatnak a vendégek archívfotó: ékn Tudnivalók Időpont: 2015. augusztus 15. ________________________________ Részvételi díj: 7 990 Ft/fő __ _____ ______________ Indulás: a kora reggeli órákban Nyíregyházáról _____________________ Foglalási és fizetési határidő: 2015. augusztus 10. __________________ Szervező: Expert-Holiday Utazási Iroda 46/780-450 (H-P 09.30-18.00); bank­számlaszám: 10918001-00000117-51320000, info@expertholiday.hu; www. megbizhatoutak.hu. Eng. szám: U-001257, adószám: 23314823-2-05. _______ A részvételi díj tartalmazza: az utazás, az ebéd, a várbelépő költségét és a cso­portkísérő díját. A díj nem tartalmazza: a fakultatív program díját (Barlangfürdő, 4 órás belépő: 2100 Ft/fő), valamint az italfogyasztást az ebéd mellé. A buszt a meghirdetett részvételi díjjal minimum 35 fő jelentkezése esetén indítjuk. A rajtunk kívülálló körülmények miatti programváltoztatás jogát fenntartjuk. További infor­mációkat a Kelet ügyfélszolgálatán (Nyíregyháza, Dózsa György út 4-6.) is kérhet. Computer -%> School Iskolarendszerű állami finanszírozású képzések Ösztöndíj lehetőségek -Tanulás mellett havi 30-50 ezer Ft Jelentkezés folyamatosan augusztus 31-ig! 2015. szeptember 1-től induló képzéseink • IT mentor - létszámkorlátos • Szociális szakgondozó - létszámkorlátos • Központifűtés- és gázhálózat-rendszerszerelő • Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő • Gépi forgácsoló • Hegesztő____________________ Érettségi szakmával _______rendelkezőknek 2 év alatt 4400 Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5. www.computerschool.hu - Tel.: 42/500-462 •f ft*. Az Abigél Többcélú Intézmény pótfelvételit hirdet a következő szakokon: “ Művészeti Szakközépiskola (5 évfolyam) -Táncművészeti tagozat Gimnázium (4 évfolyam) általános tantervű -belügyi rendészet fakultációval -képzőművészeti fakultációval Iskolarendszerű, nappali képzések Jelentkezni 21 éves Korig lehel. Grafikust < ; 04). Ke rá mia m lives Képzési idő: a év VeiidÁjlúló-ii/Ielnez.eLö <x. Csecsémö- és gyermekápoló : hodrász ctsttr, Kozmetikus „o. .s/aknv,. sé--v:4x,. a P Részletek és letölthető jelentkezést lap az iste ' • kk< I , !•- i'k ;űségt&í| Szent Kristóf története Szent Kristóf a III. században született. Erős, magas, óriás termetű férfi volt. Elha­tározta, hogy a világ leghatalmasabb urának fog szolgálni, és Krisztus keresésére indult. Egy remete azt tanácsolta neki egy folyónál: „Ezen a sebes sodrású folyón vidd át az utasokat. Légy mindenkinek a szolgája, akkor meg fogod látni Jézust!” Kristóf megfogadta a tanácsot. Évek óta szolgálta az utasokat, amikor egy gyer­mek kérte arra, vigye át a folyón. A fiút a vállaira vette Kristóf, és a folyóba gázolt. Amikor úgy érezte, hogy egyre nehezebb lesz a terhe, így szólt: „Te fiú, olyan nehéz vagy, mintha az egész világot vinném a vállamon.” „Nem a világot, hanem a világ teremtőjét viszed” - válaszolta a fiú.

Next

/
Oldalképek
Tartalom