Kelet Magyarország, 2015. augusztus (72. évfolyam, 179-203. szám)

2015-08-15 / 191. szám

2015. AUGUSZTUS 15., SZOMBAT KELET Fontos a kisgyermekek helyes vitaminellátása nyíregyháza. Már a babavárás előtt és a várandósság hónap­jaiban is igyekszik egy tuda­tos nő a szervezetébe meg­felelő mennyiségű vitamint juttatni. Teljesen természe­tes, hogy a világra jött apró­ságnak is a legjobbat akarják. Fontos a babák, kisgyer­mekek vitaminellátása, mert hiányuk a gyermek fejlődé­sét és növekedését károsan befolyásolhatja. A vitaminok erősítik az immunrendszert, részt vesznek az anyagcseré­ben, a vérképzésben. A gyermekkor első idejé­ben az anyatej biztosítja a legjobb vitaminforrást. Eh­hez az is kell, hogy az anya is megfelelően táplálkozzon, mert akkor teje is elegendő vitamint tartalmaz babája számára. Amikor már meg­kezdődött egy gyermek éle­tében a hozzátáplálás is, akkor még változatosabb módon lehet a vita­minokhoz jutni. Még teljes értékű táplálék mellett is ki­alakulhat hiányállapot. Hiá­ba tartalmaz az étel fehérjét, zsírt, ásványi anyagokat, ros­tokat és persze vitamint is, akkor is nőhet a vitaminigény. A vitaminok szerepe adott, mindegyiknek megvan a maga feladata, és egyik a má­sikkal nem helyettesíthető. Ez azt jelenti, hogy ha egy vita­min hiányzik, akkor táplálék­kiegészítők, multivitaminok alkalmazásával meglepően rövid idő alatt megszűnnek a tünetek. Csakhogy ezekkel a készítményekkel is csínján kell bánni. A túl kevés vita­min hiányállapotot idéz elő, de a túlzott bevitel sem jobb - írja marmalade.hu. km Hozzá táp­lálásnál is kialakulhat vitaminhiány A hasadásos elmezavar kialakulását gátolja A skizofrénia tünete­inek kifejlődését aka­dályozhatják meg az omega-3 zsírsavak. CANBERRA/BÉCS. A skizofrénia (hasadásos elmezavar) leg­gyakoribb megnyilvánulási formái a hallási és látási hallu- cinációk, paranoid téveszmék. Leginkább serdülő- vagy fiatal felnőttkorban alakul ki a be­tegség, a tünetei hirtelen vagy fokozatosan jelentkezhetnek. A kór a népesség egy százalé­kát érinti, ám amennyiben az elsőfokú rokonság körében van skizofréniás, a betegség kialakulásának valószínűsé­ge más családtagoknál eléri a tíz százalékot. A genetikai és környezeti okokra egyaránt visszavezethető betegségnek jelenleg nincs gyógyszere, a forgalomban lévő készítmé­nyekkel azonban enyhíthe- tők, vagy akár teljesen meg is szüntethetők a tünetek - ol­vasható a PhysOrg hírportál­nak a tanulmányt ismertető összefoglalójában. Hétéves vizsgálat Paul Amminger, a Melbour­nes Egyetem docense vezet­te kutatócsoport 2010-ben számolt be arról, hogy az om­ega-3 zsírsavakat tartalmazó készítményeket 12 héten át adagolva akár egy évvel is késleltethető a magas rizikójú csoportba tartozó személyek­nél a klinikai tünetek kialaku­lása. A vizsgálatokban 13 és 25 év közötti fiatalok vettek részt, közülük 41 étrend-ki­egészítőt, míg a kontrollcso­port 40 tagja placebót kapott. A Nature Communications legújabb számában publikált közleményben a készítmény adagolásának távlati hatásá­ról számolnak be a kutatók, akik csaknem hét éven át követték nyomon a vizsgá­lat résztvevőinek a sorsát. Adataik szerint az omega-3 zsírsavakat szedő 41 személy közül csupán négynél (9,8 százalék) fejlődtek ki a pszi- chotikus tünetek, míg a kont­rollcsoportban a 40 résztvevő közül 16-nál (40 százalék). A placebót szedőknél ráadásul gyorsabban alakultak ki a be­tegség szimptómái, és maga­sabb volt egyéb elmekórtani rendellenességek előfordulá­si gyakorisága is. Az omega-3 a vizsgált idő­szakban szignifikánsan csök­kentette a pszichotikus ren­dellenességek kifejlődésének a rizikóját - emelik ki a kuta­tók. MTI Rendkívül fontos dolog az edzések során a folyadékpótlás! NYÍREGYHÁZA. A nyár ideális időszak a futásra. Aki min­dennap fut, annál nincs nagy különbség sem az edzés mennyiségében, sem a mi­nőségében a tél és a nyár között. Annak azonban, aki ilyenkor kezd ismerkedni ez­zel a sporttal, néhány dologra érdemes odafigyelnie - taná­csolja Lubics Szilvia ultrafu- tó, többszörös Spartathlon- és Ultrabalaton-győztes. Már reggel 5-6 órakor rövid­nadrágban, trikóban kint le­het lenni, és nem megy el túl sok idő az öltözködéssel sem. De nem árt óvatosnak lenni a melegebb időben futással. - Az első néhány melegebb nap mindenkit megvisel. A meleg miatt magasabb a pulzus, az ember lassabb tempót tud futni, megérezzük a váltást. De pár nap alatt alkalmazko­dik a szervezetünk - mondta Lubics Szilvia. Igyunk sokat! Ha valaki nem olyan verseny­re készül, ahol várhatóan 35-40 fok lesz, jobb az edzé­seket arra az időpontra ten­ni, amikor nem viseli meg a nagy meleg. Szilvi különösen ezt tanácsolja a futással csak most ismerkedőknek: aki mostanában kezdi a futást, annak még jobban ajánlott, hogy a reggeli vagy esti órá­kat válassza, a saját bioritmu­sának megfelelően. Rendkívül fontos dolog a nyári edzések során a folya­dékpótlás. Tíz kilométernek sem szabad úgy nekivágni, Aki mostanában kezdi, annak ajánlott a reggeli vagy esti órákban futni FOTÓ:GETTY IMAGES hogy nincs nálunk folyadék. Rövidebb távon még nem indokolt szénhidráttartalmú vagy izotóniás italokat inni, de legalább víz legyen ná­lunk, vagy olyan helyen fus­sunk, ahol tudjuk, hogy van lehetőség vízvételre. Ha nem vagyunk még profi futók, de szeretnénk a telje­sítményünket növelni és a fo­gyás is célunk, edzés közben és utána érdemes BCAA-ami- nosavakat fogyasztani. A diétába és nyárba is beleülő BCAA-aminosav-tartalmú itallal a folyadékpótlás mel­lett támogatjuk az izmainkat, és a vércukorháztartásunkat is kordában tarthatjuk. Nem előtte, utána kell enni! Futás előtt maximum két-há- rom órával ajánlott enni, de éhgyomorral is neki lehet indulni az edzésnek. Sőt, ez kifejezetten ajánlott. A szer­vezet először így a zsírtarta­lékokhoz nyúl a fizikai meg­terhelés következtében. Az edzés utáni étkezés min­denkinek nagyon fontos, mi­vel az edzést követő fél órá­ban lehet leghatékonyabban visszatölteni a szervezetünk glikogénraktárait. Bár közvet­lenül mozgás után általában nem vagyunk éhesek, figyel­jünk rá, hogy ilyenkor minél gyorsabban vigyünk be az izmok regenerálódásához és építéséhez szükséges anya­gokat. Erre az egyik legjobb megoldás a szénhidrátokat és fehérjét megfelelő arányban tartalmazó turmixok fogyasz­tása. Más a helyzet azonban, ha azért futunk, mert fogyni szeretnénk. Ha a fogyás a cél- Fogyókúrázóknak a szén­hidrátmentes fehérjeporok fogyasztása ajánlott. A cél ilyenkor az, hogy egyre ke­vésbé legyen megterhelő a futás, az izomzat gyorsab­ban fejlődjön, a teljesítmény nőjön, a zsírpárnák viszont csökkenjenek - mondta Mező Mónika táplálékkiegészí- tő-szakértő. A megfelelően időzített tápanyagbevitel minden eset­ben fontos, mert ez elenged­hetetlen a regenerációhoz, a fejlődéshez, és ahhoz, hogy másnap is legyen kedvünk futócipőt húzni. Lubics Szil­vi tapasztalatai is ezt erősí­tik meg: sokkal fontosabb az edzés utáni táplálkozás, mint az edzés előtti. Egy egyórás edzést tökéletesen meg le­het csinálni éhgyomorral, és csak vízzel, nem kell hozzá semmi extra. A glikogénrak­tárak edzés utáni feltöltése annak az előfeltétele, hogy másnapi edzés is jól menjen. És aki kevesebbet fut, ez arra is érvényes - hangsúlyozta az ultrafutó. km Egészséges nassolnivalók nyárra Napközben fontos szerepet játszhatnak az éhségérzet csökkenté­sében, és még a zsírége­tésben is segíthetnek. nyíregyháza. Még a legna­gyobb melegben is szüksége van szervezetünknek egy kis feltöltődésre, éppen ezért vá­lasszunk egészséges rágcsál­nivalókat, frissítő gyümöl­csös italokat, vagy éppen egy laktató rozskorpaszeletet! Rozskorpa A rozskorpa jótékony hatásá­ról méltatlanul keveset hal­lunk, holott ha a megfelelő táplálékbevitel mellett napon­ta fogyasztunk rozskorpát, az­zal jelentősen segítünk szer­vezetünknek megszabadulni a „rossz” (LDL) koleszterintől. A rozskorpa élelmi rostjai víz­Egészságes és finom FOTÓK: INTERNET ben oldódnak, ezért képesek eredeti állapotuk 20-40-sze<- resére dagadni. A megdagadt „masszára” a vékonybélbe ért cukor is rátapad, így kisebb mennyiségben tud a véráram­ba belekerülni. Chiapuding kókusztejjel A chiamagok igazi kin­csek a gyomornak, és az emésztőrendszernek magas rosttartalmuknak köszönhe­tően. Nagy mennyiségben tartalmaznak omega-3 zsírsa­vakat, antioxidánsokat, élelmi rostokat. Az elmúlt években jelentős szerepet kaptak a táp­lálkozásban. Leggyakrabban puding formájában fogyaszt­ják, amihez elegendő egy kis kókusztej vagy mandulatej, friss eper, málna vagy áfonya. Sataktalanító koktél A salaktalanító koktélokat bármelyik diétához fogyaszt­hatunk, energiatartalmuk kiemelkedő, mindössze 100- 150 kalóriát tartalmaznak, ha­tásuk azonban hihetetlenül látványos. Hozzávalók: 1,5 dl narancslé, 8 dkg darabokra vágott mangó, kis darab ap­róra vágott gyömbér, és egy kevés mentalevél. Elkészítés: Helyezzük a hozzávalókat a gépbe, majd turmixoljuk simára őket. Reggeli kedvenc: zabkása A nap első étkezése a leg­fontosabb, ezért esküsznek egyre többen a zabkására, ami laktat, segíti az emészté­sünket és még energiával is feltölt. Ráadásul szezonálisan ízesíthetjük, így sosem fogjuk megunni. Remekül illik hoz­zá a mézédes eper, napozás előtt az áfonya, vagy éppen a zamatos sárgabarack. A leg­egyszerűbb, ha növényi tej­ben megfőzzük, hagyjuk egy kicsit állni és már jöhetnek is a friss gyümölcsök. km A golyós dezodor a favorit a nó'knél A hatás és az illat mellett az összetétel is fontos döntési szem­pont dezodor vásárlá­sakor. NYÍREGYHÁZA. A golyós dezo­dorokat kedvelik leginkább a magyar nők, 42 százalékuk használ jelenleg ilyen típusú terméket - derül ki egy friss reprezentatív kutatásból. A különböző dezodortípusok közül a második legnépsze­rűbb a stift - a megkérdezet­tek 38 százaléka válaszolta, hogy ilyen kiszerelésű ter­méket használ akár önálló­an, akár más terméktípussal kombinálva. A népszerűségi sorrendben az aeroszolos ter­mékek következnek 21 száza­lékkal, míg pumpás dezodort a válaszadók 14 százaléka tett a kosarába az elmúlt időszak­ban. A felmérés megvizsgálta azt is, hogy mely tényezők a legfontosabbak a magyar nők számára, amikor dezodort választanak. E tekintetben az izzadásgátló hatást emlí­tették meg a legtöbben, a vá­laszadók 94 százaléka jelölte ezt meg fontos vagy nagyon fontos szempontként. Hasonlóan kardinális kér­désnek tekintik a fogyasztók azt, hogy mennyire kontrol­lálja hatékonyan a testszagot a termék (93 százalék), míg a harmadik döntési tényezőnek az illat számít (88 százalék). Érdekesség, hogy a válasz­adók nagyon magas aránya, közel háromnegyede figyel oda kiemelten arra, hogy a megvásárolt termék mentes legyen az olyan vitatott alap­anyagoktól, mint például az alumíniumsó. , A dezodorok környezetba­rát mivoltát a válaszadók 69 százaléka minősítette fontos vagy nagyon fontos döntési tényezőnek, míg 58 százalék nyilatkozott hasonlóképpen arról, hogy a terméket nem tesztelték állatokon. km ILLUSZTRÁCIÓK: STOCKPHOTO És a férfiak is szívesen használják

Next

/
Oldalképek
Tartalom