Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-06 / 156. szám

2015. JÚLIUS 6., HÉTFŐ Gyönyörű helyeken jártak az iskolások FOTÓ: ISKOLA Feltöltődtek a kocsordi diákok A sportra is nagy hangsúlyt helyeztek a programban a pedagó­gusok. kocsord. Közel két éve indult a Kocsordi Jókai Mór Általá­nos Iskolában az „Újabb 24 hónap a halmozottan hát­rányos helyzetű gyermeke­kért” programsorozat. Ennek jegyében több szakkört is szerveztek az érintett diákok­nak. Ilyen volt például a „Quo vadis? Hová tartasz?” című foglalkozás, amely a tovább­tanuláshoz adott segítséget. A „Drótkeréken, bakancstal­pon” önmagáért beszélt: a gyerekek túráztak és kerék­pároztak. A „Síppal, dobbal, nádi hegedűvel” szakkör tagjai népi játékokkal, nép­dalokkal ismerkedhettek meg, és ők maguk is készítet­tek játékokat, mint például nádi hegedűt. A „Bloggerek - bloggyerek” szakkör foglal­kozásain a számítógép és az internet használatáról kap­hattak bővebb ismereteket a tanulók. Fürdőztek, kirándultak A sportra is nagy hangsúlyt helyeztek a programban a pedagógusok, akik összesen harminc alkalommal szervez­tek uszodai foglalkozást két csoportban negyven tanuló részére. Nyolcvan kocsordi gyerek táborozott a Dunakanyarban, Verőcén, ahol a vizek élővi­lágával, madárgyűrűzéssel, a Dunakanyar növényeivel, állataival ismerkedhettek meg. A diákok kirándultak Szentendrére, voltak Esz­tergomban a bazilikában, a visegrádi várban, ellátogat­tak Budapesten a Groupama Arénába, és fürdőzhettek a le­ányfalui strandon. A tanulók büszkén viselték az egyenpó- lót, amelynek hátán az iskola neve olvasható: Kocsordi Jó­kai Mór Általános Iskola. A pedagógusok a tovább­képzésük során olyan új módszereket sajátítottak el, amelyeket hatékonyan al­kalmazhatnak a tanítási órá­kon. Ezek közül kiemelkedik a hejőkeresztúri iskolától jó A kocsordi gyerekek több­ször voltak Nyíregyházán, Debrecenben és Mátészalkán színházban, múzeumban, és ellátogattak a Nyíregyházi Ál­latparkba is. gyakorlatként átvett komplex instrukciós program, amely­ről a térség pedagógusainak két szakmai-módszertani na­pot is tartottak. Az érintett szülőket is bevonták a pro­jektbe, akiknek előadásokat szerveztek, ahol szakembe­rek segítségével dolgozták fel az előforduló tanulási, maga­tartási problémákat. A június 30-án zárult pályázati prog­ram elérte célját és javította a tanulóik esélyeit a sikeres pályaválasztásra. KM A Sóstói Múzeumfaluban múzeumpedagógiai foglal­kozáson vettek részt. A kul­turális programok részeként előadóművészeket is hívtak meg iskolába. Színházban, múzeumban Táblákkal jelzett vasúti átjáró van, de sín nincs te* AZ ELŐFIZETŐ \-± KÉRDEZ A KELET VÁLASZOL nyírbogát. Hűséges olva­sónk, T. György jelezte, hogy a Nyírbogát és Nyíradony kö­zött, a 471. sz. főúton olyan vasúti átjáró található előjel­ző táblákkal és nem működő fényjelzővel, hogy valójában nincs is ott sín. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztá­lyának jeleztük a felvetést. Ekképpen reagáltak: „A 471­es úton Nyírbogát és Nyíra­dony között található vasúti átjáró magántulajdonban van. A tulajdonos a napokban az átjáró elbontását végzi. A fényképeken rögzített állapot ennek a munkának a köztes állapotát mutatja, amikor a sínek felszedése, a helyszín aszfaltozása már megtörtént, viszont a táblák és a fényso­rompók még kinn voltak. A tulajdonos azóta az előjelző táblákat beszedte, a burkolati jeleket módosította. A fény­sorompó eltávolítását a MÁV bevonásával végzi”, km-ltl Jubileumi Anna- bál a Vigadóban nyíregyháza. - Tizenötödik al­kalommal szervez Anna-bált július 25-én a megyei nőszö­vetség. A pezsgő(s) hangulatú, jubileumi, zenés-táncos ren­dezvénynek ezúttal a Krúdy Vigadó díszterme ad otthont 19.30 órától - adta hírül Ólmán Lászlóné a megyei nőszövet­ség elnöke. KM Traffipax adómódra A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adóigazgatóságának operatív ellenőrei a 28. héten a következő településeken végeznek helyszíni ellenőrzéseket Hétfő: Nyíregyháza ___________ Kedd: Nyírbátor Szerda: Mátészalka Csütörtök: Kisvárda, Tornyospálca Péntek: Tiszavasvári P http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. A zöldgazdaság fejlesztése volt a cél A fenntartható mező- gazdálkodáshoz kap­csolódó képzési rend­szereket építettek ki. NYÍREGYHÁZA. Az „Ágazati együttműködés a hulladék- gazdálkodás, szennyvízkeze­lés és megújuló energia kép­zési rendszerének fejlesztése érdekében” című projekt 864 millió forint uniós támogatás­ból valósult meg a Szent Ist­ván Egyetem és konzorciumi partnerei együttműködésé­ben. A zöldgazdaság fejlesz­tésének témájához kapcsoló­dó projektzáró konferenciát június 30-án rendezték meg Szarvason. Képzések, tananyagok A valamivel több mint két­éves programban a Szent Ist­ván Egyetem vezetésével, a Nyugat-magyarországi Egye­tem és a Nyíregyházi Főiskola részvételével létrejött kon­A korszerű hulladékgazdálkodás is a program része zorcium nemzetközi jelentő­ségű projektet hajtott végre: a fenntartható mezőgazdál­kodáshoz kapcsolódó képzé­si rendszereket építettek ki, ahol a közvetett célcsoport­hoz tartozott minden olyan hallgató, aki környezetmér­nöki, hulladékgazdálkodási, vagy megújuló energia terü­leten felsőoktatási képzésben vesz részt. ILLUSZTRÁCIÓ: KM-ARCHÍV A hulladékgazdálkodás, az élelmiszeripari melléktermé­kek hasznosítása, a komposz­tálás és a biogáztermelés, az ezekből előállított anyagok és termékek elhelyezése szántó­földön, valamint az energeti­kai célú biomassza-termelés jelentették a projekt kiemelt témaköreit, amelyekkel kap­csolatos tartalomfejlesztések, képzések, hagyományos és e-learning tananyagok jöttek létre. A program célja volt, hogy kellő mélységű gyakor­latorientált és a gazdasági életben alkalmazható mérnö­ki ismeretanyagot nyújtson. Hatékony tudáscsere A pályázat során hatékony, interaktív tudáscsere vált lehetővé a gazdasági szerep­lők és a szakmai szervezetek között. Az innovációs tevé­kenység és a jogszabályi vál­tozások nyomon követése, valamint oktatási anyagokba illesztése fontos feladat volt, ezért a gazdasági és társa­dalmi kihívásoknak megfe­lelően, a mérnökképzés át­alakításával és megújításával zárult a program. A képzések, a megújított és újonnan kiala­kított tananyagok, a kutatási lehetőségek és a háttérintéz­ményi támogatás együttesen járultak hozzá a kitűzött cé­lok megvalósulásához. km Fesztiválturnén a ZUP zenekar Záhony. A hétvégén elkezdte nyári fesztiválturnéját a Zá­honyban alakult ZUP zenekar. A négytagú formáció pénteken a soproni VOLT-on lépett fel, 16-án a velencei EFOTT, 24-én a debreceni Campus, augusz­tus ll-én pedig a Sziget Feszti­vál vendégei lesznek. Közben július 4-én Szigetmonostoron a Műegyetem gazdasági sza­kos hallgatóinak hagyomá­nyos LisKaLand programján, majd ll-én a fennállásának tízéves jubileumát a Budapest Parkban ünneplő Kiscsillag előzenekaraként lépnek fel. HÁDA ZOLTÁN ■ Szülinapi puszi Kuthy Patríciát, a Móricz Zsigmond Színház színésznőjét párja, Illyés Ákos lepte meg a szün­napján: a művésznő nagy álma teljesült azzal, hogy puszit kapott a Sóstó Zoo egyik oroszlán­fókájától. FOTÓ: ILLYÉS ÁKOS Rakamaz rakacök TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL A RAKAMAZ TAKARÉKNÁL TELEFON: (42) 371-333 www.rakamaztakarek.hu HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom