Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-31 / 178. szám
2015. JÚLIUS 31., PÉNTEK KELET Mind a A dolgozók nem kapták meg a bérüket, a szövetkezet szerint informatikai problémáról van szó. NAGYKÁLLÓ, NYÍREGYHÁZA. Lakatos Gyöngyi lapunknak azt mondta, tudomása szerint csak Nagykállóban több száz embert érint az ügy.- Közmunkásként dolgoztunk, de áprilisban a munkaügyi központ kiközvetített bennünket a szövetkezethez. Mi maradtunk volna közmunkán, de azt mondták, ha visszautasítjuk, hosszú ideig nem kaphatunk sem munkát, sem segélyt, így kénytelenek voltunk elfogadni. Időről időre aláírtuk a jelenléti ívet, részt vettünk tűzvédelmi oktatáson, és a méretünket is levették, hogy a munkaruhát el tudják készíteni. Dolgozni szeretnének- A feladatunk gyűjtögetés lett volna: erdei gereblyézés, gallyszedés, szemétgyűjtés. A szerződésünk tartalmazott egy hat hónapos „álló munkát”, az áprilisi, májusi bért pedig meg is kaptuk, 42 és 46 ezer forintot, de azóta egy fillért sem láttunk. Próbáltuk keresni a céget, és először azt mondták, hogy ne aggódjunk, csak egy kis csúszásról Június eleje óta egy fillért sem kaptunk-miből JpM éljünk meg? Mgr LAKATOS GYÖNGYI Aprópénzért verte meg hozzátartozóját hodász. A Mátészalkai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 13 éves hodászi fiú ellen, aki július 29-én egy hodászi lakásban az ott élő idős hozzátartozójától pénzt követelt, majd bántalmazta - olvasható a police.hu-n. A fiatal végül a sértettnél lévő aprópénz megszerzését követően távozott a helyszínről. A rendőrök a bejelentést követően a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiút rövid időn belül elfogták, a rendőr- kapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A Mátészalkai Rendőrkapitányság a további eljárást a gyanúsított bűnügyi őrizetbe vétele mellett folytatja. km két fél megtalálta a hibá(s)t van szó, de utána már fel sem vették a telefont. Nincs pénzünk, és van még egy nagy baj: amíg a szövetkezettől nincs igazolásunk arról, hogy már nem dolgozunk ott, sehová sem mehetünk. Dolgozni szeretnénk, mégis otthon kell ülnünk. Ki a felelős? - tette fel a kérdést az asszony, és azt mondta, bízik a nyilvánosság erejében. Adminisztratív problémák Az ESZOSZ igazgatósága írásban juttatta el lapunkhoz a szövetkezet álláspontját. „A támogatási szerződés értelmében a pályázati támogatás utófinanszírozású, a bérek kifizetésére a támogatás csak a kifizetést igazoló bizonylatok megküldése után hívható le. A munkavállalók hátrányos helyzetű, alulképzett emberek, egy részük vissza- integrálása a munkaerőpiacra hosszadalmas folyamat. Társadalmi helyzetük és morális hozzáállásuk sajnos sok esetben bonyolítja a helyzetet, ezt figyelembe kell vennünk, ezért a visszaintegrálásuk csak fokozatosan történhet. A munkavállalók oktatása foBorús a hangulat Nagykállóban: pénzükre várnak a szövetkezet dolgozói lyamatos, a munka típusából adódóan ugyanis a munka- területekre csak a kötelező orvosi vizsgálat, a munkavédelmi tájékoztató, illetve a pozíció szerinti oktatás elvégzését követően mehetnek. Azok, akik az oktatást teljesítették, már dolgoznak vízügyi és önkormányzati, erdészeti területeken. A sikeres lebonyolítást hátráltatja, hogy dolgozóink nagy része a kötelező oktatásokon sem jelenik meg. Jelenleg mindhárom megyében (Borsod, Szolnok, Szabolcs) folyamatos a munka, a munkabérek kifizetése pedig az elmúlt öt hónapban zökkenőmentes volt. Ami ezt a hónapot illeti: bérprogramunkban előre nem látható adminisztratív, informatikai problémák merültek fel, melynek kiküszöbölésén kollégáink folyamatosan dolgoznak. A szövetkezet a törvényi előírásoknak megKérdések és válaszok Ellenőrzés, rendőrség, munkaügy, erdészet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának Munkavédelmi ás Munkaügyi Ellenőrzési Osztálya tud az ügyről, hiszen több panaszos is felkereste őket - a hivatal későbbre ígért tájékoztatást. Megkerestük a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságot, és Fedor Rita r. századostól megtudtuk: hozzájuk nem érkezett feljelentés az ügyben. A sajtóreferens elmondta: az érintettek bárhol tehetnek feljelentést, amit a területileg illetékes kapitányságra továbbítanak - mivel a cég központja Jászapátiban van, ez esetben a Jász-Nagy- kun-Szolriok megyei főkapitányságra. A Szolnok megyei sajtóreferens mára Ígért választ a kérdéseinkre. ________ Á Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal munkaügyi központjától azt kérdeztük, tudnak-e segíteni a bajba került embereknek abban, hogy a lehető legrövidebb időn belül munkát vállalhassanak, és arra is kíváncsiak voltunk, hogy van-e információjuk arról, a megyében hány embert foglalkoztatott a cég. Válaszokat a központ későbbre ígért. Kerestük a NYÍRERDO Zrt.-t is, hogy megtudjuk, kapcsolatban áll-e velük a szövetkezet. Vereb István, a társaság kommunikációs vezetője arról tájékoztatta lapunkat, hogy a NYÍRERDŐ Zrt. egy 8,3 hektáros erdőrésztet aljnövériy- zetirtására kötött szerződést az Első Magyar Környezet- tudatos Szociális Országos Szövetkezettel. - A társaság által meghatározott feladatokat részterület-teljesítéssel elvégezték. Az aljnövényzet-irtási műveletet szakembereink ellenőrizték, a munkavégzéssel kapcsolatban kifogás nem merült fel - mondta Vereb István. felelően a munkabérek és járulékok kifizetését minden esetben megtette, és a jövőben is megteszi. A bérkifizetésekkel kapcsolatban jelezzük, hogy a munkához elengedhetetlen az oktatások sikeres teljesítése, és abban az esetben, ha a munkavállalók ennek hiányában nem tudnak megjelenni a munkavégzés helyén, a cég - jogszerűen - rendelkezésre állási időt fizet nekik.” km-sza Ki mint vetett, úgy aratott az idén is Csendesednek a mezőgazdasági gépek fotó: racskó tibor Befejeződtek az aratási munkák Szabolcs-Szat- már-Bereg megyében. SZABOLCS-SZABOLCS-BEREG. Rácz Imre megyei elnök lapunk érdeklődésére elmondta: a szabolcsi gazdák közel 60 ezer hektár területen végeztek az aratással, összesen több mint 220 ezer tonna termést takarítottak be. Hektáronként 4,5 tonna Az őszi búza 28 ezer hektáron termett az idén, összesen 126 ezer tonnát takarítottak be a növényből, egy hektáron 4,5 Közel 60 ezer hektáron végeztek az aratással. RÁCZ IMRE tonnányi őszi búzát arattak le a gépek. Az őszi árpa termésátlaga hektáronként 4,2 tonna lett, az összes termés pedig kevéssel több mint 7130 tonna. Rozsból közel 7 ezer, míg tritikáléból kicsivel több mint 47 ezer tonnányit arattak le a mezőgazdasági munkagépek. A megyei elnök hozzátette: a repce termésátlaga jóval a várt fölött alakult, a 7300 hektárnyi területen 3,05 tonnás volt.- A jó eredmény annak köszönhető, hogy a gyengének látszó táblák egy részét kitárcsázták tavasszal a gazdálkodók, a megmaradtakat pedig különös gonddal ápolták - mondta Rácz Imre, majd hozzátette: zabot 2900 hektáron takarítottak be, a termésátlag 2,6 tonna. Magborsót közel ezer hektáron vetettek a gazdák, 2,4 tonnás eredmény született hektáronként, összesen 2340 tonna termett a növényből a megyében. Rácz Imre arról is szólt, hogy a szalma betakarítása és a tarlóhántás előrehaladott állapotban van a Nyírségben. A szalmánál a betakarított terület meghaladja az 56 ezer hektárt, az összterület 95 százalékán végeztek a munkálatokkal. A tarlóhántás 82 százalékos arányú, közel ötvenezer .hektáron már befejeződött. Elmondta, hogy az étkezési malmi búzának tonnánként jelenleg 50 800 forint az ára Szabolcsban, míg a takarmánybúzáé 46-48 ezer forint közötti. KM-TG/MTI Nézőpont Galambos Béla Haptákban az élet előtt Bár minden téren olyan kellemes csalódás érne minket, mint amilyennel az idei aratás szolgált az országnak! A nyaranta embert próbáló, ám a magyarok lelkében mindig is ünnepnek számító betakarítási munkák végén elégedettek lehetünk. Az előzetesen becsülthöz képest igazán sok búza termett ebben az évben. Ráadásul, hála az érési időszak normális csapadékeloszlásának, a malmok is örülhetnek: az étkezési minőségű termés aránya jóval nagyobb lett, mint a múlt esztendőben. Ebben kedvező végkifejletben leginkább annak volt szerepe, hogy a munkálatok ideje alatt alig hullott eső, így ebből a szempontból a legkevésbé sem volt kedvezőtlen az időjárás. Ugyanakkor problémát jelent a termelőknek, hogy az árak világszerte alacsonyak, és jelentős emelkedés nem várható. Idehaza is keveslik az árat a termelők, s amelyikük csak teheti - bírja anyagiakkal -, kivár az értékesítéssel. Ráadásul az őszi betakarí- tású kultúrák termésével is lehetnek még gondok, mivel a hőség megviselte a napraforgót, és valószínűleg tönkretett másfél százezer hektárnyi kukoricát. No, de ünnepeljük most inkább a jó termést! A búzáét, amely egykor maga volt az „élet”, mert tőle függött a földműves családok megélhetése. Ma már nem feltétele létfenntartásunknak a kenyér, s életünk, munkánk sem feltétele a kenyér „születésének”- olvastam valahol. Én nem is tudom... Nyilván ataviszti- kus „életszeretetemnek”, no meg eleimnek köszönhetően ivódott zsigereimbe, hogy a kenyér nem játék, egy darabkáját is bűn kidobni. Mint „élet”, megérdemli az ősi tiszteletet. bela.galambos@kelet.hu Kelet kvíz Melyik az a település, amely neve Tompa Mihály A halász és aranyhal népregéjéből ismerhető? a) Nagyhalász b) Gyűrtelek c) Nyírbéltek d) Mátészalka A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. “ Régi tagok és ismert dalok Több mint százan várták a Krúdy teraszon Nyíregyháza legismertebb zenekarának koncertjét: a Zenith a régi tagokkal és ismert dalokkal aratott vadonatúj sikert, fotó: pusztai Sándor Megkérdeztük Ön milyen zenét hallgat szívesen? Hrenkó András legszívesebben a ’70-es és ’80-as évek zenéit hallgatja. - Nagyon szeretem az Omegát, az Illést, de Korda Gyurit és Zoránt is - sorolta a „liblingjeit” az 1954-ben született férfi, aki ha olyan kedve van, néhanapján egy kis klasszikus zenét is feltesz bakeliten. Balogh Péter tizenhat esztendős, imádja a külföldi lemezlovasok zenéit, amiket általában az internetről tölt le. - Nem, CD-t nem vásárolok, egyszerűbb és gazdaságosabb leszedni a világhálóról - válaszolta a fiatalember, akinek a nővére, Balogh Eszter már több zenei irányvonal felé kacsingat. - Hozzám az R&B áll a legközelebb, de a baráti köröm elég „színes”, így a rockzenét és a régi nagy magyar együttesek slágereit is előszeretettel hallgatom - mondta a lány. Szilágyi Gábor szíve a keményebb rockzenéhez húz, a kedvence az „örökzöld” Metallica. - A mai napig zenélnek, nagyon bírom, amit csinálnak - tette hozzá. Figeczky Anett zsenge kora ellenére szereti az Omegát, a Metrót, az egyik korabeli kedvence a Kócos kis ördögök című klasz- szikus. - Jó zenét csinált a Piramis is - közölte a fiatal lány. Kovácsné Vladimír Judit rajong a régi R-GO-ért, bármikor képes meghallgatni a slágereiket. KM-TG I ■■■■■■■■?>- ■■■■■■■■HP HRENKÓ ANDRÁS; A BALOGH PÉTÉR: BALOGH ESZTER: régi magyar zenéket Külföldi DJ-k zenéit Eléggé változatos a hallgatom. szeretem. zenei ízlésem. SZILÁGYI GÁBOR: A FIGECZKY ANETT: KOVÁCSNÉ VLADIMIR kemény rock áll közel Szívesen hallgatom a JUDIT: A kedvencem hozzám. régi nagyokat. az R-GO.