Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)
2015-07-22 / 170. szám
2015. JÚLIUS 22., SZERDA Megyei tükör 5 KELET Elhelyezték az emlékezés koszorúját fotó: a szerző Rákóczira emlékeztek a kisvárdai vár tövében A vár falán található Rá- kóczi-dombormű előtt gyűltek össze a Rákóczi Szövetség tagjai. kisvárba. A Rákóczi-szabad- ságharc idején Kisvárda Szabolcs vármegye egyik köz- igazgatási központja, több megyegyűlés színhelye és a megyei adminisztráció székhelye volt, emellett fontos hadseregellátó funkciót is betöltött. A fejedelem, II. Rákóczi Ferenc négyszer járt Kisvárdán: az első és az utolsó seregszemléjét is a kisvárdai várban tartotta. A település utoljára 1711. januárjában „látta” őt, amikor itt hívta össze maradék felvidéki és erdélyi csapatait, s a vár délkeleti bástyáján állva hadiszemlét tartott. A szemle után beszédet intézett katonáihoz: „itt az idő, hogy dicső halállal haljunk meg inkább, mit sem a német járma alá vessük magunkat.” Ezután január 31-én Vajára ment, hogy tárgyaljon Pálffyval. Ennek immár 304 éve, ezen apropóból a fejedelem emlékét méltóképp ápoló Rákóczi Szövetség a közelmúltban egy megemlékezést tartott a kisvárdai vár tövében. Méltatta nagyságát Dr. Kriveczky Béla, a Rákóczi Szövetség helyi elnöke méltatta a fejedelem történelmi nagyságát, majd kiemelte II. Rákóczi Ferenc kitartását, hajlíthatatlanságát, mely ma is követendő példa lehet valamennyiünk számára. Az ünnepi beszéd után a jelenlévők elhelyezték a megemlékezés koszorúját a kisvárdai vár falán. VINCZE PÉTER * A hűvösben volt jó Tegnap aki csak tehette, a strandokon hűsítette felforrósodott testét, ám akinek ez nem adatott meg, annak a hűvös szoba segíthetett elviselni a kánikulát. fotó: racskótibor Sikkasztás a vád az egyesület elnöke ellen NYÍRBÁTOR. A Nyírbátori Járási Ügyészség folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettének elkövetése miatt nyújtott be vádiratot az Értetek Karitatív Egyesület elnöke és annak ügyvéd foglalkozású férje ellen - tájékoztatta lapunkat a megyei főügyészség. Házastársi segítség A vádirat szerint az elsőrendű vádlott az egyesület elnökeként, az ügyvédként dolgozó házastársa (másodrendű vádlott) segítségével a Demján Sándor Alapítványtól a nyírbátori kistérségben élő hátrányos helyzetű gyermekek megsegítése érdekében átvett pénzösszegekből (2009-cel kezdődően, 2013-ig bezárólag) rendszeresen különböző összegeket tulajdonított el. A bűncselekmény leplezése céljából az egyesület elnöke minden évben a hiány összegéről a férjével valótlan ügyvédi letéti megállapodásokat kötött. Az elsőrendű vádlott - a másodrendű vádlott közreműködésével - mindösszesen 36 631 562 forintot tulajdonított el, melyből a nyomozás befejezéséig 7 millió forintot térített csak meg. Mindezen túlmenően az elsőrendű vádlott az Értetek Karitatív Egyesület törvényességi ellenőrzése során az eljáró ügyészségen valótlan tartalmú jegyzőkönyvekkel próbálta igazolni az egyesület törvényes működését. Az ügyészség mindkét vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. km Pihenés közben tanultak A rendőrség izgalmas és látványos bemutatót tartott fotó: rendőrség Hatvan diák barátkozhatott a rendvédelemmel és gazdagodott baleset-megelőzési ismeretekkel. NYÍREGYHÁZA. Az idén már tizenötödik alkalommal rendezte meg a nemzetközi közlekedésbiztonsági szaktábort a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei baleset-megelőzési bizottság. Magyarországról, Romániából és Ukrajnából összesen hatvan gyerek érkezett július 14. és 21. között a Kis Vakond Gyermektáborba, ahol nyaralás közben, játékos formában baleset-megelőzési és rendészeti ismeretekkel gazdagodhattak a fiatalok. Az utolsó napon, július 21- én meglehetősen szomorkásán keltek ki az ágyból a gyerekek, hiszen kedden reggel ért véget az egyhetes tábor. Másodszor házigazdák Vasváry Zoltán, a Kis Vakond Gyermektábor egyik tulajdonosa értékelte lapunknak a hét nap tapasztalatát.- Örömmel tölt el, hogy másodszor lehettünk mi a házigazdái a nemzetközi közlekedésbiztonsági szaktábornak. Bemutatók A gyerekeknek kutyás és „kommandós” bemutatót is tartottak a megyei főkapitányság rendőrei, a Magyar Vöröskereszt szakembereitől az elsősegélynyújtás alapjait tanulhatták meg, a katasztrófavédelem munkatársaitól pedig a tűzesetek és veszélyhelyzetek elhárításának módjait láthatták. Igyekeztünk a rendőrség és a katasztrófavédelem mellett mi is szórakoztató és érdekes programokat szervezni, ami azt hiszem, sikerült. A fiatalok élvezték a csocsóbajnok- ságot, a diszkót, vagy éppen a szépségversenyt. Ezen felül mi biztosítottuk nekik a szállást és az étkezést. Nyugodtan mondhatom, remekül együtt tudtunk működni a hivatalos szervekkel, de a gyerkőcökkel is megtaláltuk a közös hangot - mondta Vasváry Zoltán. A keddi zárónapon megkértük az éppen a szüleire várakozó Szondy Dorinát, ossza meg velünk is az élményeit. Rekedt hangon közölte: nagyon jól érezte magát a Kis Vakond Gyermektáborban.- Ááá, nem beteg vagyok, csak tegnap volt egy záró diszkó, ahol kelleténél többet énekeltünk - közölte a 14 éves nyíregyházi lány, aki nem mondhatja, hogy eddig ne ápolt volna szoros kapcsolatot a rendvédelmi szervekkel, hisz édesapja is rendőr volt.- Az egyik legemlékezetesebb pillanat számomra az volt, mikor sorba állítottak bennünket, le kellett mennünk fekvőtámaszba, kinyújtani a könyökünket, majd a rendőrkutya egyikünk hasa alatt átmászott, majd a másikunk háta fölött átugrott, és így haladt végig a soron - mesélte a fiatal lány, aki azt is szívesen vette, mikor ujjlenyomatot vettek tőle a rendőrök.- Ellátogattunk az állatparkba, strandoltunk, kirándultunk Baktalórántházán és Petneházán is, szóval szuper volt ez a hét. Természetesen igyekeztünk megismerkedni a határon túli fiatalokkal is, csak sajnos kevesen beszéltek közülük magyarul. Némelyikükkel ettől függetlenül a jövőben is kapcsolatban maradok - tette hozzá Szondy Dorina. TARNAVÖLGYI GERGELY gergely.tamavolgyl@kelet.hu Szuperül éreztem magam a közlekedés- biztonsági táborban. SZONDY DORINA Mindenki rendben megoldotta a feladatát fotó: katasztrófavédelem A gyakorlaton közel ötvenen vettek részt, a feladatokat sikeresen elvégeztek. kemecse. Tereptangyakorlatot szervezett a Szabolcs-Szat- már-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Informatikai Osztálya a napokban, ahol a résztvevők a tájékozódási ismereteiket bővíthették. A foglalkozás célja az volt, hogy a katasztrófavédők megismerjék, éles helyzetben a terepen milyen adatgyűjtési feladataik merülhetnek fel, és azokat hogyan lehet a rendelkezésre álló eszközökkel végrehajtani. Saját eszközeikre hagyatkoztak A gyakorlat helyszínéül a Kemecse külterületén található 60 hektáros nádast választották, ahol kevés tájékozódási pont lévén a gyakorlatozok rá voltak kényszerítve arra, hogy saját eszközeikre hagyatkozzanak. A gyakorlaton közel ötvenen vettek részt, köztük hatósági szakemberek, katasztrófavédelmi megbízottak, a katasztrófavédelmi mobil labor és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat tagjai, valamint megfigyelőként jelen volt a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának fejlesztési osztálya. A reggeli regisztrációt követően munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást, valamint az eszközökkel kapcsolatos elméleti és felhasználói képzést kaptak a megjelentek. A meghatározott feladatokat három-, illetve négyfős csoportokban hajtották végre, Dakota Garmin 20 GPS valamint papír térképek segítségével. A részfeladatok megkezdését és végrehajtását EDR rádión jelentették a csoportok. A feladatok között szerepelt egyes helyszínek, kijelölt pontok koordinátájának meghatározása, így egy töltésátszakadás vagy egy buzgár pontos helyének a bemérése. Újdonságként hatott, amikor két drónt teszteltek, melyekkel a jövőben lehetővé válhat, hogy a magasból azonosítsanak be egy helyszínt, vagy határoljanak be egy leégett területet, vagy felkutassanak egy eltűnt személyt. A gyakorlatokat sikeresen hajtották végre a résztvevők, minden feladatot eredményesen elvégeztek - tájékoztatta lapunkat Dóka Imre sajtószóvivő. KM <§> „Édes élet” Kocsordon Cukorszállító kamion pótkocsija borult fel kedden a 49-es főút kocsordi szakaszán. A rakomány egy része a közeli udvarokra borult, a műszaki mentés idejére a fél útpályát lezárták. fotó: pusztai Sándor Új munkahelyek jöhetnek létre TISZALÖK. Uniós támogatással raklaptőkegyártó üzemet épített a fa, parafa és fonott termékek gyártásával és előállításával foglalkozó Pellet-International Kft. A fejlesztés révén egy űj üzemcsarnokot húztak fel, valamint nyolc új munkahely létesült, hármat pedig a program révén tudtak megtartani. MTI Kvízmegfejtés Itt született Gene Slmmonsnak, a Kiss együttes basszusgitárosának az édesanyja. d)Jánd