Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-02 / 153. szám

2015. JÚLIUS 2., CSÜTÖRTÖK KELET I • K ­Grózinger Zsolt (elöl) biztosan vezet összetettben FOTÓ: JANICS ATTILA Jön a harmadik nagy gumifüstölés A driftesek bajnoki fu­tama mellett a ladások pályaversenye is a jövő hét végén lesz a Rabó- csiRingen. AUTÓSPORT. Száz pilóta ül majd autóba a jövő hét végén a máriapócsi RabócsiRingen. Mintegy negyvenen a drift országos bajnokság harma­dik futamán füstölik majd a gumikat a megszokott három kategóriában. A street kategó­riában indulók egy rövidebb pályán, a semi-pro géposztály versenyzői a technikás, sok kanyarral tűzdelt „hagyomá­nyos” nyomvonalon, míg a profik, a pro-pilóták egy hosz- szú kigyorsítási szakasszal kibővített, gyors, tempós pá­lyán mérhetik össze erejüket és tudásukat egymással. Az eső közbeszólt Ami a driftesek bajnoki soro­zatát illeti, a nyitányt Grózin­ger Zsolt magabiztosan nyer­te, így esélyesként várhatta a pünkösdi második kört. Az­tán az eső kicsit megváltoz­tatta az erőviszonyokat, így a finálét végül Szabó Szilárd nyerte. Összetettben továbbra is Grózinger áll az élen 76 pont­tal, Szabó felugrott a második helyre (55), mögöttük Ládi Attila (46), Alexandru Padar és Hutterr Ferenc (55-55) a sorrend. A driftesek mellett hatvanan Ladába pattannak, és a külön­böző szakágakban versengők pályaversenyen vetélkednek majd a helyezésekért. km A Kiss The Wall Retro Drift Kupa és 111. Ladaracing All Star Gála menetrendje Július 11., szombat 8- 9: Semi-pro/pro drift edzés _____ 9- 10: Lada körverseny/street drift edzés 10- 11.30: Semi-pro/pro drift edzés 11.30- 12.30: Lada körverseny/street drift edzés _________________________ 12.30- 14: Semi-pro/pro drift Edzés 14- 15: Lada körverseny/street drift edzés 15- 17: Semi-pro/pro drift edzés 17-17.30: Lada betétfutam (legjobb 8) 17.30-19.30: Drift kvalifikációk 8-9: Lada Gála edzés 9- 10: Drift edzés ________ 10- 11: Lada Gála edzés _______ 11- 12.30: Tsuiso drift edzés 12.30- 14.30: Semi-pro Top 8 14.30- 15.30: Tsuiso drift edzés 15.30- 17: Lada Gála betétfutam 17-1930: Pro Top 16/8 Sport 11 Kiemelt ügyfélszolgálati pontok: Nyíregyháza, VayÁdám krt. 4-6. Hétfő: 10:00-20:00: Szerda: 8:00-16:00; Kedd, csütörtök, péntek: 8:00-14:00 Fehérgyarmat, Tömöttvár u. 6-8. Hétfő: 14:00-18:00, Csütörtök: 8:00-12:00; Mátészalka, Kálvin tér 9. Hétfő: 12:00-16:00, Csütörtök: 14:00-18:00; Nyírbátor, Szabadság tér 3. Hétfő: 14:00-18:00, Szerda: 9:00-13:00; Tiszavasvári, Kossuth Lajos u. 23. Kedd: 8:00-12:00, Szerda: 14:00-18:00; Vásárosnamény, Szabadság tér 35. Szerda: 8:00-18:00, Csütörtök: 8:00-16:00 Az otthon a legfontosabb. Önnek is, nekünk is. A FŐGAZ biztonságos és ügyfélközpontú szolgáltatása már egész Magyarországon elérhető. A társaság a hosszútávon megfizethető megoldásokat nyújtó nemzeti közműszolgáltató alappillére. L ENKSZ FŐGÁZ ISMERJE MEG A NEMZETI KÖZMŰSZOLGÁLTATÓT! www.fogaz.hu 06 40 474-474 HIRDETÉS Újabb játékra invitáljuk a Kelet-Ma- gyarország olvasóit! Önök dönthetik el, hogy kiket illessen meg a lapunk által alapított „Az évad futballcsillaga” cím. A 4 „csillag” azé lesz, aki a 4 kategó­riában - NB I., NB III., Szi-Zo Sport megyei I. osztály, megyei II. osztály (Rakamaz Takarék-csoport, Nyírer- dő-csoport, Kelet-Magyarország-cso- port) - a legtöbb szavazatot kapja a verseny ideje alatt. Lapunk értékes díj­jal jutalmazza a győzteseket és a sza­vazók közül négy szerencsést. Szavazni csak a lapunkból kivágott szelvényen lehet. Kérjük, hogy voksát X-szel jelölje! (Kategóriánként csak egy szavazatot fogadunk el.) A szelvényeket a Kelet-Magyarország szerkesztőségébe - 4400 Nyíregyhá­za, Dózsa Gy. u. 4-6. - kérjük eljuttatni levélben vagy személyesen legkésőbb július 12-én 24 óráig. Wmegyefutballcsillaga-jj Azévad KELET Ebben az évben külön versenyt hirdetünk az online szavazók kóréhen A szavazás menete: A www.szon.hu oldalon kategóriák nél­kül lehet szavazni a jelöltek közül egyre. A legtöbb szavazatot kapó jelölt a Sza­bolcs Online különdíját nyerhetlek NB I Nyíregyháza Spartacus: □ Volodimir Ovszijenko, □ Zorán Kostic, □ Pékár László, □ Szokol Zsolt, □ Fodor Ferenc. NB III. Kisvárda Master Good: □ Erős Gábor, □ Minczér Tibor, □ Myke Bouard Ramos Nyírbátori FC: □ Ambrusz Árpád, □ Erdei Zoltán, □ Tóth Szilveszter Szi-Zo Sport megyei I. osztály Baktalórántháza: □ Kozma József. Cellspan-Balkány: □ Vasas Tamás. Dombrád: □ Csáki Péter. Ibrány: □ Kristófi Sándor. Kemecse: □ Szűcs Ferenc. Mándok: □ Sallai Márk. Nagyhalász: □ Orosz Tamás. Nagykálló: □ Málik János. Nyírmada: □ Németh Attila. Nyírgyulaj: □ Erdei Lénárt. Szakoly: □ Madzin István. Szatmár Unió FC: □ Balogh Péter. Tiszakanyár: □ Pécsi Balázs. Tiszátok: □ Gál Norbert. Tisza­vasvári: □ Balogh Norbert. Tuzsér: □ Markos János. Megyei II. osztály Apagy: □ Marcsek Tamás. Encsencs: □ Bíró Zsolt. Gávavencsellő: □ Bodnár Sándor. GFSE-Oros: □ Szatke Zoltán. Kótaj: □ Czenki Péter. Levelek: □ Sitku Gergő. Napkor: □ ifj. Fekete Zoltán. Nyíribrony: □ Újfalusy Gábor. Nyírpazony: □ Sarkadi Zsolt. Nyírvasvári: □ Csige István. Ófehértó: □ Maries Tibor. Rakamaz: □ Hornyák Marcell. Sényő: □ Horváth Norbert. Terem: □ Gaginás Dániel. Újfehértó: □ Osi- kóczki István. Vasmegyer: □ Éles Csaba. Ajak: □ Folytán Zoltán. Demecser: □ Fintor Sándor. Fényeslitke: □ Lupcsa Csaba. Gyulaháza: □ Deák Zoltán. Nyírkárász: □ Varga József. Kék: □ Szurcsik Zoltán. Mátészalkai MTK: □ Petrohai Miklós. Nagydobos: □ Sipos János. Őr: □ Szabó Viktor. Pap: □ Bíró József. Pátroha: □ Kovács Szabolcs. Tiszamenti SE: □ Mokri Róbert. Újdombrád: □ Kernács János. Vaja: □ Pekk János. Vásárosnamény: □ Mándi László. Záhony: □ Ács Gábor. Beregdaróc: □ Lizák Bence. Csenger: □ Pankotai István. Kölese: □ Nádadi Gyula. Mérk-Vállaj: □ Lakatos János. Milota: □ Nyilas Béla. Nagyecsed: □ Ascsillán László. Nyírcsaholy: □ Botos Sándor. Nyír­meggyes: □ Hornyák Zsolt. Szatmárcseke: □ Mándi Zsolt. Tarpa: □ Szűcs Krisztián. Tyúkod: □ Lakatos István. Tiszakóród: □ Veszprémi Zsolt. Tisztaberek: □ Makay Zoltán. Tunyogmatolcs: □ Imre Zsolt. Túrricse: □ Szilágyi László. Vámosoroszi: □ Riskó Tibor. Az év labdarúgója Név*: Cím*: Tel.* E-mail*: * A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező! Kelet-előfizető-e? □ igen □ nem KELET V Bt,

Next

/
Oldalképek
Tartalom