Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-18 / 167. szám

2015. JÚLIUS 18., SZOMBAT KELET Mtóvaooosztó Áder János fotó:afp Három elnöki év, 524 oldalban összefoglalva BUDAPEST, Áder János államfői megbízatásának első három évéről készült elektronikus kiadvány. Az 524 oldalas do­kumentum a Köztársasági El­nöki Hivatal honlapján olvas­ható. A Három év címet viselő kiadvány a „Rendezni végre közös dolgainkat” alcímet kapta. A képes kiadványban hat témakör köré csoporto­sítva jelenik meg Áder János megbízatásának első három éve. MTI Aláírásokat kezd gyűjteni a Munkástanács BUDAPEST. Aláírásgyűjtést kezd a Munkástanácsok Or­szágos Szövetsége a foglal­kozás-egészségügyi ellátás javításáért, illetve a férfiak és nők béregyenlőségének el­éréséért; támogatják ugyan­akkor azt a népszavazási kezdeményezést is, amelyet a szakszervezetek a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjazásáért indítottak - mondta el Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke, mti Bűncselekmény lenne a határsértás Budapest. A menekültügyi jog­szabályok szigorításával össz­hangban van szükség arra, a határsértés ismét bűncselek­mény legyen szabálysértés he­lyett - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő egy televízi­ós műsorban. Hangsúlyozta, nincs ország, ahol elfogadnák, hogy valaki „kényére-kedvé- re” keljen át a határon. Lázár János miniszter csütörtökön jelentette be a büntető tör­vénykönyv módosítását, mti Nem érkezett még az idén Dániából BCG-vakcina Vakcinahiány miatt átütemezi a BCG- oltásokat azÁNTSZ. BUDAPEST. Ezt Dánielisz Ág­nes, az Országos Tisztifőorvo­si Hivatal (OTH) járványügyi főosztályának vezetője pén­teken sajtótájékoztatón je­lentette be. A beszállító cég az MTI-vel azt közölte; a dán gyártó szeptemberre látja ismét biztosítottnak az oltó­anyag-szállítást. Nem a szokásos rendben Dánielisz Ágnes a sajtótájé­koztatón elmondta: az át­ütemezés azt jelenti, hogy a csecsemők nem a szokásos rendben, vagyis a születéstől számított négy héten belül kapják meg a tuberkulózis (tbc) elleni oltást, hanem a lehető leghamarabb, amint az oltóanyag rendelkezés­re áll. Hozzátette, az oltás a gyerekek egyéves koráig megífelelő hatékonysággal al­kalmazható, a rendelkezésre álló oltóanyagot pedig úgy csoportosítják át, hogy a ve­szélyeztetett gyerekek minél Védőoltás ILLUSZTRÁCIÓ: GETTY IMAGES hamarabb megkapják a vak­cinát. A szakember elmondta: Magyarország közbeszerzé­si eljárás keretében egy dán gyártótól szerzi be a vakcinát, ám az érvényes szerződés el­lenére a gyártó 2015-ben nem szállított oltóanyagot. Az ÁNTSZ - éppen az ilyen helyzetek okán felhalmozott oltóanyagnak köszönhető­en - eddig tudta biztosítani a megfelelő mennyiségű vakci­nát, ám mostantól már korlá­tozás szükséges. Ugyanakkor az Országos Korányi TBC és Pulmonológi- ai Intézettel, a tüdőgondozó hálózattal együttműködve feltérképezik azokat a csa­ládokat, ahol az újszülöttek fokozottan ki vannak téve a fertőződésnek. A vészé-, lyeztetett kismamák kiemelt gondozást kapnak, illetve el­végzik a család többi tagjának szűrését is - hangsúlyozta. Alternatív források Dánielisz Ágnes közölte: az ÁNTSZ folyamatosan egyez­tet a gyártókkal a vakcina beszerzése érdekében, illetve megkezdte alternatív forrá­sok felkutatását is. Horváth Ildikó, a Korányi intézet stratégiai igazgatója azt hangsúlyozta: a kialakult helyzetet, a fokozott figyel­met, illetve az együttműkö­dést lehetőségnek tekintik arra, hogy még hatékonyab­ban hajtsák végre a tbc végső eltüntetésére irányuló prog­ramjukat. Emlékeztetett arra, hogy fél évszázaddal ezelőtt még „magyar betegségként” emlegették a tbc-t, az elmúlt évben viszont már csak 900 beteget tartottak nyilván, il­letve a BCG-oltásnak köszön­hetően évente csupán 5-10 gyerek fertőződik meg. mti Vita a plakátkampányról Devizaárfolyam (2015.07.17} PÉNZNEM árfolyam változás Euró 308,72 r -0,21 USA dollár 283.46 +0.19 Svájci frank 295.89-0,73 Angol font 443,53 + 1,15 Román lej 69,86-0,03 Ukrán hrivnya 12,61-0,21 Horvát kuna 40,60-0,12 Lengyel zloty 75,23 +0,08 9 http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB A DK szerint mások a tények, mint amit a kormány állít. A Fidesz szerint nem. Budapest. A Demokratikus Koalíció azt javasolja a kor­mánynak, a valódi tények be­széljenek a plakátokra nyom­tatott hazugságok helyeit - reagált a párt elnökségének tagja pénteki, budapesti saj­tótájékoztatóján „A magyar reformok működnek!” elne­vezésű kormányzati plakát­kampányra. Úgy tűnik, hogy a „menekültekkel szembeni gyűlöletkeltés” sem volt ké­pes megállítani a kormány népszerűségvesztését, ezért mintegy hatszázmillió forint­ból egy „hazug, sikerpropa­ganda” plakátkampányt indí­tanak - állította Kerék-Bárczy Szabolcs, hozzátéve: a Fidesz valójában nem létező sikere­ket nyomtatott a plakátjaira. Működik A magyar reformok működ­nek, a gyurcsányi politika nem - reagált a Fidesz-frakció a DK pénteki sajtótájékoztatójára. A Fidesz-frakció az MTI-nek küldött válaszában azt írta: az ország állapotáról hazudozni és az adatokat meghamisítani csak Gyurcsány Ferencnek és a szocialistáknak jutott eszé­be, akik alkalmatlanságukkal csaknem Görögország sorsára juttatták Magyarországot. A kormánypártiak álláspontja szerint Magyarország pénz­ügyileg stabil, Európa élén jár a gazdasági növekedésben, a munkanélküliség csökken­tésében, és több mint húsz éve nem volt annyi embernek munkája, mint most. MTI Tiziano-képet vett a jegybank - kellett ez? Budapest. A Párbeszéd Ma­gyarországért (PM) közérdekű adatigényléssel fordul a Ma­gyar Nemzeti Bankhoz (MNB) a jegybank által vásárolt Tizia- no-festmény ügyében. A párt „meggyőző magyarázat” hí­ján feljelentést tesz Matolcsy György MNB-elnök ellen. A PM pénteki közlemé­nyében felveti, hogy hűtlen kezelés-e a 4,5 milliárdos festményvásárlás. Hozzáfűz­ték: a kép az utolsó nyilvános értékbecslés szerint hat éve 1,4 milliárdot ért. Mivel a mű­kincspiacon nem volt három­szoros árnövekedés, közér­dekű adatigénylés keretében kérik az MNB-től a vásárlást megalapozó értékbecslést. A Magyar Liberális Párt (MLP) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizott­ságának azonnali összehívá­sát és Matolcsy György jegy­bankelnök meghallgatását kéri a képvásárlás miatt. A Magyarországon fellelhe­tő egyetlen Tiziano-képet az Értéktár Program keretében vásárolta meg a jegybank, ezt az MNB holnapján csütörtö­kön közleményben írták, mti <§> Itt nyaralnak Az ukrán háborús konfliktusban érintett ukrán családok gyer­mekeinek szervezett egyhetes tábor résztvevői a Juventus hotelben, Velencén, július 17-én. Tíz héten át 660 ukrajnai gyermeknek biztosít táborozási lehetőséget a magyar kor­mány a Velencei-tónál. fotó: mti, kovács tamás Vendégkommentár Dr. Fázsi Lszló 4 % A függetlenség A bírói függetlenséget még az 1949-ben elfogadott szovjet típusú alkotmány is deklarálta. A későbbiekben azonban a fáma szerint egyesek már szívesen mellőzték volna eme deklarációt. Az ehhez kapcsolódó legenda szerint azon­ban egy nyírbátori születésű neves jogászprofesszornak sikerült meggyőznie a keményvonalas „elvtársakat” az elgondolás helytelenségéről. A bírói függetlenség deklará­lásának fontosságát tehát még a pártállami nómenklatúra sem merte megkérdőjelezni, pedig a „Magyar Népköz- társaságot” sok mindennek lehet minősíteni, csak éppen jogállamnak nem. Az persze köztudott, hogy az 1949. évi XX. törvény 41. §-ának (2) bekezdésében deklarált bírói függetlenség az 1950-es években miként ér­vényesült a „Magyar Népköz- társaság nevében” ítélkező bíróságok napi gyakorlatában egészen az 1970-es évekig. Mint tudjuk, annyiban, amennyiben hagyták. Ehhez persze a deklarált függet­lenségüket egzisztenciális kényszer vagy ideológiai meggyőződés hatására felad­ni hajlandó bírók is kellettek. Sajnos az akkori államhata­lom megtalálta, illetve gyors ütemben kiképezte azokat a bírókat, akik képesnek mutatkoztak az aktuális politikai igények kielégítésére. Az is ismert, hogy a függetlenséggel még a párttagságot is összeegyeztethetőnek tartotta a kor politikája, amely ha nem is tette kötelezővé, de legalábbis elvárta a rendszer iránti elkötelezettség ilyen kifejeződését, különösen a magasabb szinten ítélkező vagy vezetői beosztást betöltő bíróktól. Ehhez képest ma már a politikai szerepvállalás nemhogy nem elvárás, hanem a bírói hivatás gyakorlásá­nak lehetőségét kizáró körülmény Magyarország Alap­törvénye és a bírák jogállásáról szóló törvény szerint, míg a konkrét ügyek pártatlan elbírálását a bírák kizárására vonatkozó szabályok garantálják. A pártatlanság tényleges érvényesülését pedig a bírókkal szemben bejelentett úgynevezett elfogultsági kifogások túlnyomó többségének alaptalansága jelzi, ami azt jelenti, hogy sokan visszaélnek a bíró kizárásának indítványozásá­ra is kiterjedő eljárási jogosítványukkal. Ezért ma már nem a független ítélkezés garanciáinak a megteremtése, hanem az ezt garantáló ügyféli jogosítványokkal való visszaélések visszaszorítása a jogalkotás feladata. Erre éppen most ad­hat lehetőséget a polgári perrendtartás és a büntetőeljárási törvény folyamatban levő kodifikálása. Ennek teljesülése pedig nyilván nem csak a bírók, hanem az eljárási jogaikat felelősen gyakorló ügyfeleink alapvető érdeke is, hiszen az alaptalan kizárási indítványok az eljárások elhúzódását eredményezhetik, ha ez az adott ügyben eljáró bíróság minden bírájára vonatkozik, amiben csak az lehet érdekelt, aki számára kedvezőtlen ítéletre számíthat. Ez természe­tesen az ügye reális időn belüli igazságos elbírálását váró polgár számára - ennek elmaradása esetén - nem jelenthet gyógyírt, de remélhetőleg a joggal való visszaélés eme tipikus módjának felvillantása rávilágít arra, hogy a néha évekig tartó bírósági eljárások elhúzódásának jellemző oka nem a bírák restsége vagy szakmai felkészületlensége. Erről sem árt talán szót ejteni a július 15-ei bírák napja alkalmából, amely minden évben alkalmul szolgál a bírák munkájának értékeléséhez is, akik természetesen fele­lősséggel tartoznak a lényegében pártatlanságot jelentő független ítélkezésükért, éppúgy, mint az általuk elbírált ügyek ésszerű időn belüli befejezéséért is. Ennek a bíró, il­letve bíróság elfogulatlanságának kifogásolhatósága miatti elhúzódása azonban értelemszerűen nem a bírák felelőssé­gének kérdését veti fel. Szerzőnk a Nyíregyházi Törvényszék tanácselnöke, az Országos Bírósági Hivatal beosztott bírája A néha évekig tartó bírósági eljárások jellemző oka nem a bírák restsége vagy szakmai felkészület­lensége. Negatívról stabilra javították a minősítést London. Stabilra javította az eddigi negatívról a magyar bankrendszer kilátását pén­teken a Moody’s Investors Service, azzal a várakozásá­val indokolva a lépést, hogy a magyar bankok működési környezete stabilizálódik a következő 12-18 hónapban. A nemzetközi hitelminősítő a lépéshez fűzött, London­ban ismertetett elemzésében közölte: a magyar bankszek­tor működési kondícióinak javulására számít. A Moody’s szerint ehhez hozzájárul az is, hogy változóban van a magyar kormány politikai alapállása a bankszektorral kapcsolatban. A cég az idén 2,8 százalékos növekedést vár a magyar gaz­daságban. MTI

Next

/
Oldalképek
Tartalom