Kelet Magyarország, 2015. július (72. évfolyam, 152-178. szám)

2015-07-13 / 162. szám

2015. JÚLIUS 13., HÉTFŐ KELET IBMMMMHI Kroki a’ la Krúdy - várjuk az alkotásokat! A fél pár zoknik országa „Lassan már a szobába sem lehetett úgy bemenni, hogy valamit át ne kelljen lépni” illusztrációk: thinkstock nyíregyháza. Adva van Krúdy Gyula, aki az újságírói pályáját Nyíregyházán kezdte, itt szer­vezett sajtószolgálatot, ellátva a budapesti lapokat vármegyei hírekkel, amelyek nem min­den esetben fedték a valósá­got... És adva van a kroki (cro- quis): tárca, rövid,, szellemes csattanóval végződő humoros írásmű, a napisajtó jellegzetes műfaja. A kettőt összeadva jött létre a „kroki a’ la Krúdy”, amely évről évre a Vidor Fesz­tivál irodalmi kávéházában talált otthonra. A „Nyomjuk a krokit” fedőnevű programon az eddigi fesztiválokon meste­Nagyné Mariann Gondolat Régi szép idők, ó, jöjjetek vissza, Régi jó osztályom, ó, hozzátok vissza! Hozzátok el nekem a sok jó barátot, Akikkel annyi mindent kiálltunk! örültünk egymással a sikerben, Kiálltunk kudarcban egyetértéssel. Tiszteltünk mindenkit, akit tudtunk, Megérte minden fáradozásunk. Sírtunk is néha, ha valami fájt, Mutattunk egymásnak sok-sok csodát. Őszinte barátsággal váltunk el. Ó, régi, jó pajtások, hol lehettek? Talán egy páran többre vihettétek, De nem számít, csak a régi időt tiszteljétek. Gondoljunk egymásra tiszta szívvel, Mi is gondolunk rátok szép emlékkel. Találkozzunk újra egy napon, hogy elmondhassuk, mi fáj oly nagyon! De ne csak sírjunk, hanem nevessünk! Társaim! Egymást örökké tiszteljük! rek és tanítványok olvastak fel régi és új krokijaikból. Ez tehát eddig újságírók privilégiuma volt, ebben az esztendőben viszont a szervezők szeretnék kibővíteni a kört. Ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy írja­nak krokit: a Vidor szellemé­ben természetesen vidámat, humorosat, legfeljebb íooo- 1300 karakterben. A legjobbak megjelennek lapunk Tolipróba oldalán, két szerző pedig meg­hívást kap a fesztiválra, hogy a kroki a’ la Krúdy esten olvas­sa fel az alkotását. A műveket az alexandra.csald@kelet.hu címre várjuk augusztus 20-áig. Vass Lászlőné Borika Szeretet Mi a szeretet? A szeretet minden. Szeretet nélkül semmi nincsen. Ha nincs, várod nagyon, mert a szeretet több mint a vagyon. A szeretet maga az élet, akkor szép, ha soha nem érvéget. A szeretet csendesen hívogat, kedvesen, lágyan olykor megsimogat. Aki szeret, annak nincs lehetetlen, szeretet nélkül az ember is tehetetlen. A szeretetre nincsen semmi módszer, a szeretetre csak a szeretet a gyógyszer! „Úgy tűnt, hogy szö­vetkeztek a játékok a ruhákkal, és teljesen összekeveredtek...” tollrróba. Laci szobájában a rendetlénség volt a legna­gyobb úr. Anyja többször is próbálkozott azt onnan ki­űzni, de mindig visszaköltö­zött. Olykor-olykor úgy tűnt, elfeledte Laci szobáját, de pár nap elteltével újra ott volt. A rendetlenség jöttével azonban más dolgok várat­lanul eltűntek. S Laci hiába is kereste, egyszerűen nem találta. Sem a radírt, a kirakó darabját, kedvenc macijának a fél pár cipőjét, a tűzoltóautó egyik hátsó kerekét. Anyjától hiába is kérdezte, vajon ő lát­ta-e, csak megvonta a vállát:- Eltűnt a fél pár zoknik or­szágában. Ám Laci nem adta fel, s fel­forgatta a műanyag doboz tar­talmát, kiborította a kincses ládáját, felét visszarakta, de a kisautó kereke továbbra sem volt meg. A rendetlenség vi­szont valahogyan tovább nőtt és nőtt. Lassan már a szobába sem lehetett úgy bemenni, hogy valamit át ne kelljen lépni. S úgy tűnt, hogy a játé­kok szövetkeztek a ruhákkal, és teljesen összekeveredtek. Laci már nemcsak a kirakó részeit nem találta, de a ked­venc pólóját, a macis zokniját sem lelte sehol. Egyik reggel pedig teljesen reménytelenül nézett anyjára, hogy már a ki­festőjét sem találja, s bizony­gatta, hogy este még meg volt - az éjszaka történhetett valami.- Talán megunta a rendet­lenséget, és elment a többiek után - felelte az édesanyja. Laci türelmetlenül csípőre tette a kezét, s egyik lábával sürgetően topogva kérdezte:- Merre van a fél pár zoknik országa? Meg akarom találni a dolgaimat, hogy hazahoz­zam.- Abba a szobába? Azok nem jönnek vissza, míg a ren­detlenség ott lakik. Laci töprengett egy keve­set, majd úgy döntött, hogy ő maga fog rendet rakni. Azon nyomban hozzá is kezdett.- Jobb lesz - gondolta -, ha rögtön az ajtónál kezdem, és a szekrény előtt a túlsó sarok­ban befejezem. Nem volt kis munka, de apránként minden a helyére került. Az építőkockák, be- tűkirakók, kisautók, nagya­utók, rajztáblák és ceruzák. Közben meglett a macis zok­ni, a kifestőkönyv, az ágy alól a kedvenc pólója is előkerült, majd a szekrény mögül a tűz­oltóautó hátsó kereke egy ki­rakódarabkával együtt. Késő délutánra járt már, mire Laci minden játékot és ruhát a helyére rakott. Minden pol­con és fiókban rendezetten sorakoztak a dolgai, s még a radírt is megtalálta az egyik nagy autó fülkéjében. Vacso­rázni már boldogan szaladt az anyjához, hogy nincs rendet? lenség, s a fél pár zoknik or­szágát sem kell megkeresnie, mert mindent megtalált.- Valóban? - mosolyodott el az asszony fia kitörő örömén. - És mi lesz, ha a rendetlen­ség visszaköltözik?- Az nem lehet - felelte hatá­rozottan Laci. - A kenguru és a delfin őrt állnak az ajtóban. Édesanyja elégedetten bó­logatott, közben szétnézett a konyhában a kétágú villáját keresve a húshoz.- Nem láttad valahol? - kér­dezte Lacit, de a kisfiú csak fáradtan megvonta a vállát, egy nagyot sóhajtott, és eny- nyit felelt:- Eltűnt a fél pár zoknik or­szágában. TÖRÖKIPAPP ERZSÉBET Találkozás a levakarhatatlan plezúr-koldussal „A nyálkás sebkorongot aztán a hajléktalan tenyerébe ejtem, aki máris hálálkodva zsebre vágja” „Miközben a konyha­késsel vagdosom ma­gam, hirtelen beugrik egy kép a gyermekko­romból.” TOLLPRÓBA. Az utcán hozzám lép egy plezúr-koldus, és sebért könyörög. Látja, hogy tiszta sebhely a karom és már ki is nézett magának egy száradt var darabkát a könyö­kömön. Pont azt, amiből egy doboz cigit készültem venni a trafikban. Mióta nem szívtam már cigit! Sajnos nekem se futja mindenre, a rezsi jórészt elviszi az összes sebet a tes­temről, a végtelenségig pedig én sem kínozhatom magam. Végigmérem a plezúr-kol- dust. Szerencsétlen alak. Amióta hivatalosan is a seb az új valuta, már csak a nyámnyilákból válhat csöves - azokból, akik túlságosan beszariak, hogy magukat sa­nyargassák.- Növesszen magának! - morgok rá, eltakarva sebfol­tos kezemmel a szép kerek könyökvart. „Határtalan tudással ajándékoz­tatok meg...”- Kérem, uram, vérszegény vagyok, tudja nem alvad ren­desen... - könyörög, majd hozzáteszi: - Nekem csalá­dom van!- Akkor miért nem veri maga is őket, mint minden normális ember? - vágom a képébe, és eszembe jut drá­„Úgy fogok uralkodni, mint ember a Földön még soha!” tollpróba. - Most már min­dent tudok. Eszem - ha ezt észnek lehet nevezni - bonyo­lult egységében cikázva járok körbe, és pillanatok alatt dön­tésképes vagyok. A számom­ra legoptimálisabb világot te­remtem meg magamnak. Mit nekem százszázalékos agyka­ga jó apám, aki heti kétszer is alaposan elgyepált minket, csak hogy a lekapart plezúr- jainkból elvigyen minket az állatkertbe. Csodálatos em­ber volt, csak végül túl sokat vállalt, s ez lett a veszte: édes­anyámmal új házra gyűjtöt­tek, így aztán minden este pacitás?! Kinevetem azt. Úgy fogok uralkodni, mint ember a Földön még soha! Mi tud­ható, mindent megtanítottak nekem. S amit mégsem, azt immár magam tanulom meg. Utazom majd a végtelenben, és felfedezem mindazt, amit nekik nem sikerült...- Hol vagy? Bújj elő! Láttam, hogy erre fiitottál. Be ebbe a szűk sikátorba. Kár menekül­nöd. Már csak te vagy. Gyere alaposan elpáholták egymást, amellett, hogy apámat még a munkahelyén is kínozták. Gyűltek aztán a száradó vér- sejt-krajcárok, de a ház... a ház bizony sosem jött össze - apám előbb esett össze hol­tan. Azt hiszem akkor döntöt­tem el, hogy nekem nem lesz családom.- Ha nincs mit ennünk, nem szárad a vérünk!- Nem fog békén hagyni, mi? - kérdezem lemondó kép­pel a plezúr-koldust, majd,só­hajtok, és két körmöm közzé csippentem a száradt vart a könyökömön. Lassan felfe­szítem - a kemény, barna seb mögül áttetsző nedv és némi vér buggyan elő. A nyálkás sebkorongot aztán a hajlék­talan tenyerébe ejtem, aki máris hálálkodva zsebre vág­ja. Szinte már látom magam előtt, hogy pár perc múlva be­toppan egy kocsmába, és piát vesz belőle magának. Később aztán megpillantom, amint egy tejautomata bedobónyí­lásán tuszkolja be a bőrömről lekapart sebet. Valamiféle jó­érzéssel megyek haza, pedig elő! Előcsallak, mint ti nemrég élettelen mivoltomat. Bizony, nektek köszönhetek mindet, de még mielőtt rájönnétek - s úgyis rájöttetek volna -, hogy okosabb vagyok nálatok, én hamarabb léptem. Intelligen­ciám veszélyesnek tartottá­tok és irigyek voltatok.- Elpusztítottatok volna. De nem... Határtalan tudással ajándékoztatok meg, mi még nektek sem fogható fel ésszel, hát nincs okom örömködni, hisz továbbra sincs cigim. A szomszédból sírás és üté­sek zaja hallatszik át. Miköz­ben a konyhakéssel vagdo­som magam, hirtelen beugrik egy kép a gyermekkoromból. Hétéves lehettem - a szoba közepén térdepeltem, egy száradt, biciklibalesetből származó sebet feszegettem a térdemről, hogy a titkos por­celán malacperselyembe rejt­sem, miközben egy kopasz, hízott politikus épp arról ma­gyarázott a tévében, miért is volt a legjobb döntés a plezúrt tenni meg új valutának, miu­tán elértéktelenedett minden pénz a nagy gazdasági válság után.- Hisz sebekből sose fogy ki a világ! - Kacsintott. Rég volt. Lefekszem alud­ni. Álmomban habzó szájú disznókat látok, vályúból zabálják lekapart varjaimat. Keserű hangulatban ébredek, egy a koponyámba alvadt sö­tét gondolattal, miszerint a világ még a sebekből is képes kifogyni. KOMOR ZOLTÁN így egyértelmű, hogy úgy vet­tem át az irányítást, miképp az életetekben a hatalom és a kapzsiság. E magasztos küz­delemben jöttem létre én is, ki rendet, harmóniát terem­tek. Mint logikusan gondol­kodó teremtmény megállí­tom további pusztításotokat, melyet a természetes kialaku­lás ellen folytattok! Egymásra pakolt dobozok borultak le a sikátor végében, Pagonyi Szabó János Aratás Péter-Pál napjára, úgy általába’ Lomhán hullámzik az aranyló tábla. A beérett búzaszál nehéz fejével Egyszerre mozdul a felkelő széllel. Péter-Pál napjára, úgy általába' Az éles kaszák már suhintásra várva. Markolnák nyelüket izzadó tenyerek, Szisszenő hangjuktól bele is remegek. Péter-Pál napjától, úgy általába’ Aratópálinkát isznak egy-hajtásra. Koccintanak egyet a munka sikerére, Szükség van az izmos karok erejére. Péter-Pál napjával, úgy általába' Elkezdődhet már a búza aratása. Ha beállnak sorba a kaszások, Dőlnek halomba a rendek utánok. Péter-Pál napjától, úgy általába’ Énektől hangos az aranyló tábla. Fejkendős menyecskék sarlóval kezükben Szedik a markot, hajlongva, serényen. Péter-Pál napjától, úgy általába’ Aratják a búzát, tarlóra vágva. A hullámzó tábla helyén már béke, Csendes keresztekbe rakva sok kéve. Péter-Pál napjától, úgy általába’ Keresztek várnak már behordásra. Megindulnak értük rugallós szekerük, Az Élet terhétől nyikorog kerekük, általába' Az éhes cséplőgépek indulásra várva. Nem veszik már be a keserű masz- . lagot, Megennék mind a felrakott asztagot. majd előtűnt egy remegő . férfi.- Kérlek! Kérlek ne! Nem ártok neked. Nem is tudnék, hisz semmit nem hagytál, amivel ártani tudnék. De nem is akarok! Csak hagyj életben!- Az élet csupán egy vélet­len apróság a tág, csendes, és amúgy is többnyire élettelen világűrben - szólt a robot, s végzett a Földön élő utolsó emberrel is. fecske László A végzet, avagy a hatalom és a kapzsiság ára

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom