Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-05 / 130. szám

2015. JÚNIUS 5., PÉNTEK 9 ^■<jSSí Ritka alkalom, hogy vereség után gratulálni lehet egy csapatnak, de a mostani ilyen eset. [gy vélekedett Bernd Storck sportigazgató a magyar U20-as válogatott Brazíliától elszenvedett vereségét követően. Véglegessé vált, hogy a Ju­ventus 32+8 millió euróért szerződteti Paulo Dybalát, a Palermo 21 éves argentin lab­darúgóját. A 32 millió eurót már most átutalják a torinói­ak, míg a további nyolcmillió bizonyos feltételek teljesülé­se esetén kerül a Palermóhoz. A bajnoki szezont 13 góllal és 10 gólpasszal záró, a palermói elnök által Messi-utódnak ki­kiáltott dél-amerikai támadó öt évre szóló szerződést ír alá. Benczés Miklós Mezőkövesden labdarúgás. A labdarúgó NB II-ben szereplő Mezőkö- vesd-Zsóry hivatalos honlap­ján adta hírül, hogy június ötödikétől Benczés Miklós irányítja a csapatot. A fel- csútiaknál három esztendőt töltő edző máris munkát ta­lált magának, hivatalossá vált, a másodosztályú Mező­kövesdnél folytatja pályafu­tását. Az mse-zsory.hu beszá­molója szerint a borsodi klub egy- plusz kétéves szerződést kötött a labdarúgó-szakem­berrel. Öcsi bácsi, azaz Ovszijenko Volodimir a gyerek körében is igen népszerű FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Öcsi bácsi is döntött, és marad a Spartacusnál Kapusa is van már a har­madosztályba kénysze­rült Szparinak; folyta­tódnak a tárgyalások. labdarúgás. Az élet nem áll meg, a Nyíregyháza Sparta­cus vezérkara számára a leg­fontosabb feladat az, hogy összeálljon a keret, amellyel nekivághatnak a következő bajnoki szezonnak. Miként arról már többször is beszámoltunk, az Magyar Labdarúgó-szövetség elnök­ségének döntése alapján az NB III-ba kapott besorolást a nyíregyházi együttes. A szak­mai stáb tagjai és a vezetők jó pár játékossal már beszéltek, és csütörtökön újabb szóbeli megállapodások történtek, így Pákolicz Dávid, Rezes László, Törtei Tamás és Vá­mos Márk után Ovszijenko Volodimir is úgy döntött, hogy marad a Spartacus köte­lékében. A rutinos kapus mellett a kölcsönként Nyírbátorban szereplő Benkő Balázs és Fabu Márton is visszatér Nyír­egyházára. Pénteken újabb tárgyalások jönnek. A külföl­diekkel, így Dato Dartsimeliá- val is egyeztetnek a vezetők, vele később, hiszen ő most a korosztályos grúz válogatot­tal készül. KM-ML Jövő szombaton felcsapódik a rajtszalag a halászi oválon A hazai színeket Benkő Roland és Kovács Ro­land képviseli a pontva­dászaton. salakmotor. A külhoni pályá­kon már régóta szórják a sala­kot a vaspapucsosok, javában tart a salakmotoros szezon. Hazánkban is rendeztek már versenyt (sajnos maradt is el), a jövő hét végén végre bein­dul a magyar bajnokság is. Az egyéni pontvadászatnak a leg­újabb ovál, a Nagyhalászi Spe­edway Ring ad majd otthont.- Mi már készen vagyunk, minden rendben, minden a helyén áll, jöhet a rajt - kezdte lapunk tájékoztatását Albók József, a pálya tulajdonosa, a Nagyhalász Speedway Klub vezetője.- Az érdeklődés már most nagy, mert a megyénkben élők már nagyon ki vannak éhezve a versenyekre. Sze­retnénk minél több találkozó­nak házigazdái lenni, hiszen köztudott, hogy évtizedek­kel előtt Nyíregyháza már a Szeretnénk minél több találkozónak házigazdái lenni. ALBÓKJÓZSEF sportág egyik fellegvára volt. Szeretnénk, ha a nagyhalászi versenyeket is hasonló érdek­lődés kísérné. A házigazda klub színeit ketten képviselik majd a baj­noki pontvadászaton. Benkő Roland az angol ligában is húzza a gázt, a héten is volt bajnoki fordulója. Társa Ko­vács Roland lesz, így a két Roli igyekszik majd minél eredmé­nyesebben szerepelni a honi sorozaton. Albók Józseftől azt is megtudtuk, hogy ma már nincs annyi hazai vaspapu- csos, mint a szakág fénykorá­ban, ezért a bajnoki futamo­kon a tizenkét fős mezőnyt külföldiekkel kell feltölteni. Nagyhalászban is láthatunk majd külhoni motorosokat. Vasárnap nyílt edzés így például azt a bolgár Miien Manevet, aki már visszaiga­zolta az indulását. Mellette a hírek szerint MÁN LÁSZLÓ laszlo.man@kelet.hu versenyzők is ígérték indulá­sukat, ám más országokból is jöhetnek még. Vasárnap délután kettőtől ismét lesz nyilt edzés, ame­lyet ingyen nézhetnek meg az érdeklődők. A profi moto­rosok mellett az amatőrök is körözhetnek, a tréning pedig jó rávezetése lehet a bajnoki rajtnak, amelyen már nagy lesz a tét. Olimpiai fesztivált érhet az új rekord Leveleki Bence diáko­limpiái csúccsal nyerte a távolugrást, a záhonyi váltó bronzérmes lett. atlétika. Egyetlen szabolcsi aranyéremmel zárult a Szé­kesfehérváron rendezett III- IV. korcsoportos országos di­ákolimpiái döntő, de az annál nagyobbat szólt! Az idősebb korosztályban ugyanis a nyír­egyházi Bem-iskola tanuló­ja, Leveleki Bence 695 centit ugrott, és ezzel nemcsak az aranyérmet szerezte meg, ha­nem új diákolimpiái csúcsot is elért. Az eddigi rekordot ketten tartották, Losonczi Gábor 2010-es 672 centis eredmé­nyét Világi Marcell tavaly ál­lította be. Bakosiné Szenczi Erika tanítványa azonban át­Leveleki Bence új diákolimpiái rekordja: 695 centi fotó: tudósítónktól írta a csúcslistát, egyben ter­mészetesen egyéni rekordot is elérve. A Nyíregyházi Sportcent­rum versenyzője ezzel nagyot lépett afelé, hogy ott lehessen Tbilisziben, az európai olim­piai fesztiválon (EYOF). A szabolcsiak másik érmét, bronzot a záhonyi IV. kor- csoportos 4x100 méteres fiú váltó szerezte. Az Árpád Ve­zér-iskola stafétája roppant szoros versenynek volt ré­szese, hiszen az öt időfutam eredményei alapján összeál­lított végeredmény során az első és a hetedik helyezett kö­zött mindössze 33 század volt a különbség. Egy századra az ezüsttől A záhonyiak egyetlen század­ra voltak az ezüstéremtől, és kettőre attól, hogy esetleg leszoruljanak a dobogóról. Egyéniben - Leveleki Ben­ce bajnoki címe mellett - a hatodik Bíró Györgynek (Zá­hony, 100 méter) és Kovács Máténak (Vasvári, 300 m), a százon és távolban hetedik Balogh Csengének (Vasvá­ri), valamint a súlylökésben nyolcadik Tóth Balázsnak (Móricz) sikerült kiharcolnia döntős helyezést. km-bt * Ifjú focisták A Újfehértó SE U7-es és U9-es játékosai is rúgták a lasztit a napokban a Bozsik torna zárófordulójában. FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL Emberelőnyben végül fordítottak a brazilok Atlétika Diákolimpia - IU-IV. korcsoportos országos diákolimpiái döntő, Székesfehérvár Fiúk. 600 m: 12. Aradványi Sándor (nyíregyházi Móra Fe­renc Általános Iskola) 1:41.95. Távolugrás: 16. Révész Zsolt (kisvárdai Somogyi Rezső Általános Iskola) 503,27. Gyebnár Zsolt (kisvárdai Szent László Katolikus Szakközépiskola, Ál­talános Iskola, Kollégium és Óvoda) 486. Kislabdahajltás: 14. Sima Tibor (kisvárdai Szent László) 55,33,24. Eszterhai Ádám (kisvárdai Somogyi) 51,57,31. Kerezsi Ádám (kisvárdai Szent László) 49,59. _________________________________ Lányok. 4x100 m: 13. Kisvárdai Somogyi (Balogh Petra Mária, Belinszky Blanka, Juhász Anna, Timku Edina) 5702. Magasugrás: 21. Béres Júlia (záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola) 135. Távolugrás: 27: Krisztián Lilla (ajaki Tamási Áron Általános Iskola) 467 Kislabdahajítás: 9. Belinszki Blanka (kisvárdai Somogyi) 47,87,26. Kozics Bíborka (Kis­Vár^LMkHtSZlá^^^MWWii Fiúk. 100 m: 6. Bíró György Máté (záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola) 12.05.300 m: 6. Kovács Máté (nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium) 38.78.4x100 m: 3. Záhonyi Árpád Vezér (Jármi Krisztián, Bíró György, Péter Máté, Illés Gábor) 4784,8. Kisvárdai Somogyi (Farkas Krisztofer, Juhász Máté, Nagy István Dániel, Ari Attila) 48.30.4x1000 m: 11. Nyírtass! Tas Vezér Általános Iskola (Tóth Máté, Nagy Elek, Orosz László, Ténai László) 12:57.30. Távolugrás: 1. Leveleki Bence (nyíregyházi Bem József Általános Iskola) 695,8. Kovács Máté (Vasvári) 583. Súlylökés: 8. Tóth Balázs (Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola) 13,47,11. Vizi Roland (Móricz) 12,82. Kislabdahalitás: 20. Tintér Dezső (kisvárdai Szent György Általános Iskola) 51,56,24. Rézműves Dávid (Nyírteleki Álta­lános Művészeti Központ) 60,79,29. Vakály Kevin (nyíregyházi Bethlen Gábor Gimnázium és Általános Iskola) 59,98. _______ Lányok. 100 m: 7. Balogh Csenge (nyíregyházi Arany - János Gimnázium és Általános Iskola) 13.47.4x600 m: 10. Nyíregyházi Arany (Koncz Réka, Kertész Tünde, Csonka Fanni, Balogh Csenge) 7:43.00. Magasugrás: 25. Homoki Mária (ajaki Tamási) 135. Távolugrás: 7, Balogh Csenge (Arany) 525,26. Bíró Dorina (kisvárdai Somogyi) 482,27. Széki Dóra (Bem) 481. Kislabdahalitás: 13. Borgyos Panna (mátészalkai Képes Géza Általános Iskola) 51,57,16. Vass Bianka Diána (kisvárdai Somogyi) 49,99,36. Soltész Petra (kisvárdai Somogyi) 45,89. labdarúgás. A magyar válo­gatott közel nyolcvan percet emberhátrányban futbal­lozva 2-i-es vereséget szen­vedett a brazil csapattól az Új-Zélandon zajló U20-as lab­darúgó-világbajnokságon. A magyar csapat már a nyolcadik percben megsze­rezte a vezetést, viszont a tizenhatodik percben ember­hátrányba kerültünk. Szünet után gyorsan egyenlítettek a brazilok, a 85. percben pedig belőttek egy büntetőt. A csoport állása: 1. Brazília 6 pont, 2. Magyarország 3 (6- 3), 3. Nigéria 3 (6-4), 4. Koreai NDK 0. Vasárnap Nigéria ellen ele­gendő lenne a döntetlen, mert a csoportokból az első kettő jut tovább, illetve a hat kvartett négy legjobb har­madikja is biztosítja helyét a nyolcaddöntőben. mti

Next

/
Oldalképek
Tartalom