Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-30 / 151. szám

2015. JÚNI US 30., KEDD A magyar labdarúgás legendájára emlékeztek Nem a mesés ajánlatra Gál Richárd nem csupán karmozdulatával, leginkább jó teljesítményével hívta fel magára a figyelmet FOTÓ:PUSZTAI SÁNDOR LABDARÚGÁS. Egy apró szat­mári településen - Szamos- kéren - első alkalommal rendezték meg a Buzánszky Jenő-emléktornát, mégpedig a roppant hangulatos környe­zetben fekvő, műfüves, vil­lanyvilágítással ellátott kispá­lyán. Jenő bácsi - aki nemcsak a magyar futball, de nyugodt szívvel kijelenthető, hogy az Aranycsapat tagjaként Euró­pa és a világ labdarúgásánwak is elismert, legendás tagja volt - nagyon megszerette ezt a vendégszerető települést, és mindig örömmel, jó szívvel jött Szatmárba - Szamoskérre -, hogy találkozhasson az itt élő emberekkel. Halála után a helyiek há­romnapos, harminckét csapa­tot felvonultató eseménnyel tisztelegtek személye előtt, amelyre egyébként jóval több jelentkező is lett volna, de ilyen létszámnál meg kellett húzniuk a határt. Érkeztek résztvevő együttesek Buda­pestről, Mosonmagyaróvárról, s Székelyföldről, Oklándról, Kolozsvárról is. Késő éjszaká­ba nyúlóan pattogott a labda a lelátót mindvégig megtöltő publikum előtt. Beatrice-kon- cert, és tájjellegű gasztronó­miai műremekek tárháza szí­nesítette a programot. Emellett Soós Endre alpol­gármester elképesztően gaz­dag, focitörténeti jelentőségű gyűjteményét tekinthették j meg az érdeklődök a rendez­vény ideje alatt. A zárónapon a szervezők meghívására meg­tisztelte a jelenlévőket ifjabb Buzánszky Jenő is. A végső győzelmet az All Stars Csenger szerezte meg, amely a döntő­ben hétméterespárbajban di­adalmaskodott. Hasonló mó­don dőlt el a bronzmeccs is. PA ASzatmárllnió FC ezúttal nyugodtabban tervezheti a jövőt - bár a védelmet „lefejez­ték”. LABDARÚGÁS. Azt jókora túlzás lenne állítani, hogy védtelen maradt a Szatmár Unió FC, mindazonáltal fájdalmas fej­lemény: gyakorlatilag lefejez­ték a megyei elő osztályú fut- ballegylet védelmét. A belső posztokon szereplő két hát­véd ugyanis jelen állás szerint távozik a gárdától. Tárt karokkal várják... A rendkívül fiatal Gál Richár- dot visszarendelte a Nyíregy­háza Spartacus: ha ne adj’ isten az NB III-ba sorolt klub lemond szolgálatairól, nos, a hírek szerint tárt karokkal várják egy, a második vonal­ban szereplő egyesületnél... Ráadásul benne van a pakli­ban, hogy a hátsó sor másik oszlopos tagja, Doros Mari­us - munkahelyi elfoglaltság miatt - szintén kénytelen el­Talán árulko­dó tény arról, nem lehet rossz nálunk futballozni. PAPP ATTILA hagyni a Siti Ferenc irányítot­ta legénységet. Azt a társulatot, amely leg­utóbb a tizenharmadik helyet megszerezve, a korábbiakhoz képest izgalommentesen har­colta ki a megkapaszkodást. Hogy a jövőben némileg me­részebb terveket is megfo­galmazzanak, annak érde­kében egy kárpátaljai kapus érkezését várják, no meg új játékosok is csatlakozhatnak a kerethez. Elsősorban persze a védelem szorul acélosításra. Jól esik a vezetőségnek- Hosszú idő után végre abban a szerencsés helyzetben va­gyunk, hogy a jelek szerint a csapat együtt marad. Évek óta nem fordult elő ilyen velünk...- elmélkedett Papp Attila, a Szatmár Unió FC technikai vezetője. - Sőt, akadt olyan játékos, akit mesés ajánlattal csábítottak más egyesülethez, ő viszont elmondása szerint annyira megszerette ezt a közösséget, hogy marad. Ez természetesen nagyon jól esik a vezetőségnek, és talán árul­kodó tény arról, nem lehet rossz nálunk futballozni. KONCZ TIBOR tibpr.koncz@kelet.hu Buzánszky Jenő-emléktoma, Szamoskér A3, helyért Géberién-Bendknopp Kolozsvár 1—1, a Géberjén hétméteresekkel nyert Döntő All Stars Csenger-Sunland Szolárium Debrecen 2-2, hétméteresekkel az All Stars Csenger nyert Külőndíják A torna gólkirálya: IgorBogdanovic (Sunland Szolárium Debrecen). A torna legjobb kapusa: Faragó Ádám (Sunland Szolárium Debrecen). A torna legjobb mezőnyjátékosa: Balogh Péter (All Stars Csenger). A torna legjobb ötven év feletti labdarúgója: Roma Zsolt (Nyíregyházi Öregfiúk). A torna legjobb hazai játékosa: Bíró Gábor (Szamoskér). Az új edzőnek aligha kell bemutatkoznia LABDARÚGÁS. Szilágyi Bertalan a télen, Sós Sándor a bajnok­ság végén távozott Vásáros- naményból. A megyei má­sodosztály Nyíredő-csoport tabelláját sokáig vezető, majd a szezont a negyedik helyen záró futballcsapat a követke­ző idényben ismét új edzővel indul harcra - nyilván a minél eredményesebb szereplés ér­dekében. Időközben ugyanis eldőlt, hogy Tivadar András irányítja a jövőben a beregi együttest, akit persze aligha szükséges bárkinek bemu­tatni, hisz jó néhány idényen keresztül aktív játékosként, majd szakvezetőként tevé­kenykedett Naményban. KM Thermotus ^Egészségre és környezetre ^ ártalmatlan szigetelőanyag! Bef úvásos, cellulóz alapú hőszigetelés, födémek utólagos szigetelése! Bővebb információ és ingyenes szaktanácsadás: www.ladanyi.hu, » valamint a 30/289-9891-es telefonszámon, gj Védelem a hideg, a meleg és a rágcsálók ellen. Igazi aduász Balkányban! Igor Bogdanovics nagy erőssége lehet a Balkánynak fotó: hbn Igor Bogdanovics tevékeny részese lehet az immár megyei másodosztályú csapat feltámadásának. LABDARÚGÁS. Noha a tragikus tavaszt produkáló Balkány „csont nélkül” zúgott ki a megyei első osztályból, oly­bá fest, nem dőltek kardjuk­ba az illetékesek a történtek miatt. Persze, gonosz módon beszúrhatjuk, volt idejük fel­készülni a búcsúra... Minden­esetre a kesergés helyett talán a leghelyesebb megoldást választották az elöljárók, a munkába temetkeztek. A Balogh Józsefet váltó Mirgai László személyében új edzőt „igazoltak”, aki min­den követ megmozgat, hogy a gárda ne sokat időzzön a második vonalban. Bár a friss szerzemények pontos listájá­nak tálalása még nem aktuá­lis, az igazi aduászt már sike­rült megtalálni. Az elnök a régi Mégpedig Igor Bogdanovics elcsábításával. A legutóbb az NB III-as Hajdúböszörményt erősítő, tekintélyes élvonal­beli múlttal büszkélkedő csatár - ki ne tudná - a Deb­recen színeiben háromszoros magyar bajnoknak, kétszeres kupagyőztesnek vallhatja magát. Nem mellesleg megfor­dult Kispesten, Győrben, a Szombathelyi Haladásban, no meg a Nyíregyházában is játszott tizenhárom meccset. A támadó szóban megegye­zett a balkányiakkal a közös folytatásról, ami alighanem megbizseregteti a szurkolók szívét. Eközben az egyesületi közgyűlés is témát szolgálta­tott. Az eseményen Obsitos Norbertét megerősítették elnöki pozíciójában, míg a két elnökhelyettes Kerezsi Csaba és a posztján mara­dó Farkas László lesz. A jö­vőben Horváth László gaz­dasági vezetőként, Tamás István a felügyelőbizottság vezetőjeként segíti tényke­désükét, míg Néző István az ifjúsági szekcióért felel, km-kt ^Dr. KOLOZSY ZOLTÁN ^ Dr. Gyomlai Győző az orvostudomány kandidátusa BŐRGYÓGYÁSZ Nyíregyháza, Hősök tere 8. (hétfő) Bocskai u.33.(szerda, péntek) 1 UROLÓGUS ANDR0LÚGIAI RENDELÉS • Felnőtt és gyermek szakellátás, • Anyajegyvizsgálat és bőrrákszűrés, | Arendelesjulius • Kozmetikai problémát i hónapban szünetel! jelentő eltérések, • Intim tájak bőrelváltozásai, Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. „ »30/677-9556 • Botox, ráncfeltöltés | www.urodoktor.hu r-' T <J> f­www.borgyogyasz-nyiregyhaza.hu dermaart Ha bőrgyógyászat; akkor Derma-Art Kiír"” • számítógépes anyajegyvizsgálat • bőrrákszűrés • anyaiegyek, szemölcsök eltávolítása • benőtt köröm megoldása • allergiavizsgálatok • szépészeti kezelések • lézerkezelése • orvosi fogyókúr • kozmetika • gyógypedikűr Rendel: Dr. Beleznay Gyöngyike Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 60. Bejelentkezés: 42/506-091,30/554-0848, wwwzlermaart.hu c—'ZJoL Új, egyedi, márkás napszemüvegek és optikai keretek széles választéka! Oakley, Ray-Ban, Emporio Armani, O’neill, Versace! Dr. Szabó Irén szemész szakorvos és kontaktológus Dr. Bállá Szabolcs Nyitva tartás: H-Sz-P: 9-17 óráig; K-Cs: 9-18 óráig, Szombat: 9-13 óráig Ideggyógyászati magánrendelés NYAKI COLOR DUPLEX UH VIZSGÁLAT DR. SZULICS PÉTER neurológus szakorvos Rendelési hely: Nyíregyháza, Mosolygó u. 2/A Csütörtök: 17.00-19.00 í 20/9338-805 cet....-.-,.— ......... ....— _____ Etelintolerancia-vizsgálat Mi az ételintolerancia? Az ételintolerancia az emésztőrend­szer és az immunrendszer egymásra hatásából kialakuló, krónikus érzé­kenység bizonyos ételekre. A szervezet „nem tűri” ezek elfogyasztását, és kel­lemetlen tünetekkel tiltakozik ellenük. Az ételintolerancia különbözik az ételallergiától! Ételintolerancia kiala­kulásakor a tünetek a kiváltó étel el­fogyasztása után hosszú idővel - akár napokkal, hetekkel később - jelentkez­nek, és súlyosságuk függ az elfogyasz­tott étel mennyiségétől. A népesség kb. 40%-a szenved tőle. Felismerése a FoodDetectiveT ételintolerancia-teszt- tel egyszerűen lehetséges. Gyógyszeres kezelést nem igényel: a tünetek a megfelelő étrend kialakítá­sával és betartásával általában meg­szűnnek. A probléma elnevezése nem egységes. Angliában ételintolerancia­ként említik, az amerikai területeken élelmiszerérzékenységről beszélnek, de újabban elfogadott a 'III. típusú, azaz késleltetett allergia’ elnevezés is. Az ételintolerancia tünetei: Rend­szeresen visszatérő, sokféle kellemet­len panasz: álmatlanság, bőrprob­lémák: pattanások, viszkető vörös foltok, kiütések, depresszió, emésztési zavarok (hasmenés, puffadás, székre­kedés), ízületi gyulladás, menstruációsproblémák, migrén, súlyproblémák. Egyidejűleg többféle panasz is jelentkezhet. A tünetek látszólag minden ok nélkül jelentkeznek. A laboratóriumi leletek általában semmilyen konkrét betegségre nem utalnak. Az ételintolerancia kimutatása: Az ételintolerancia kimutatására hasz­nált FoodDetectiveT tesztkészlet egy nagyon régóta sikerrel alkalmazott im­munológiai vizs­gálótechnikát (az ún. ELISA (EIA) technikát) hasz­nál élelmiszer­specifikus ellen­anyagok (IgG) kimutatására. A teszt azonban a hagyományos technikát a leg­modernebb chiptechnológiával ötvözi. Ez a szellemes újítás teszi lehetővé, hogy egy csepp vérből egyidejűleg nagyon sok élelmiszerrel szemben ki­fejlődött intoleranciát mutassunk ki. A FoodDetectiveT teszt segítségével egy csepp vérből egy órán belül 46 élel­miszer-specifikus IgG pontos, gyors meghatározására nyílik lehetőség. Meg kell különböztetnünk az étel- allergiát, ami nem azonos az ételinto- leranciával! Az ételallergia (a klasszikusan így nevezett, I. típusú, azaz IgE antitesthez kötődő reakció) a szervezet azonnali, heves reakciója bizonyos élelmisze­rekre. Tünetei életveszélyesek is le­hetnek. Sokkal ritkábban fordul elő, mint az ételintolerancia; a népesség 1%-át veszélyezteti. Felismerése és gyógyszeres kezelése orvosi szaktu­dást igényel. Dr. Beleznay Gyöngyike bőrgyógyász-kozmetológus szakorvos Derma-Art Bőrgyógyászati Magánklinika 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 60. fsz. Telefon: +36 42 506 091, mobil: +36 30 554 0848 e-mail: office@dermaart.hu HIRDETÉSEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom