Kelet Magyarország, 2015. június (72. évfolyam, 126-151. szám)

2015-06-26 / 148. szám

2015. JÚNIUS 26., PÉNTEK Néha olyan történik veled, amit szeretnél elke­rülni, de ettől még nem akasztod fel magad. Jérome Boateng, a Bayern München védője azután, hogy Messi a BL- elődöntőben a második gól előtt alaposan megtréfálta. tammmgaggmm HMI PL A labdarúgó NB II-ben sze­replő Szeged 2011 a hivatalos honlapján bejelentette An- dorka Péter érkezését, a har­mincéves focistának ez lesz a nyolcadik klubja. Andorka Debrecenben, Zalaegerszegen, Pécsen, Szombathelyen, Nyír­egyházán, Gyirmóton, és leg­utóbb Siófokon futballozott. Pályafutása során az NB I-ben 145 bajnokin 22 gólt szerzett. A másodosztályban több mint 136 meccse és 92 találata van. mm Európa-ligás meccsek élőben LABDARÚGÁS. Élő adásban közvetíti az Európa-ligában (El) induló három magyar csapat mérkőzéseit a közmé­dia. Jövő csütörtökön három magyar labdarúgóklub is megkezdi nemzetközi sze­replését az Él-ben. Elsőként a Debrecen-Sutjeska Niksic (Duna World, 18 óra 15 perc­től), majd a Go Ahead Eag- les-Ferencváros (Duna tv, 19.15) meccs következik. Az MTK-Vojvodina találkozóval (Duna World, 20.25) zárul a kupanap. adogatását, majd a sajátjánál meccslabdát hárított, végül 6:4, 6:4, 3:6, 6:2-nél ért véget a 2 óra 24 perces mérkőzés. Kemény munka következik A két újoncjelölt közül a grúz Baszidasvili jutott fel életé­ben először Grand Slam-ver- seny főtáblájára, az érthetően bosszús, olykor a bírói dönté­sek révén is felhergelt Fucso- vics Mártonra pedig még egy doppingvizsgálat is várt. Meg néhány hónap kemény mun­ka, hogy az idei utolsó Grand Slam-versenyen, a US Openen újra megpróbálja... km-bt ft sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja. Fucsovics Márton ismételten szegényebb lett egy álommal Fucsovics Márton érthetően elkeseredett volt a vereség után FOTÓ: TUDÓSÍTÓNKTÓL A kétszettes hát­rányból már nem volt visszaút a wimbledoni főtáblára jutásért. tenisz. Sejthető volt, hogy nincs rossz formában Nikoloz Baszidasvili (153- a világrang­listán), aki úgy érkezett meg a wimbledoni selejtező főtáb­lára jutásról döntő Fucsovics Márton (165.) elleni mérkőzé­séhez, hogy a korábbi stabil top százas, fénykorában a 26. helyen jegyzett román Victor Hanescut (momentán 194.) és az üzbég Farruh Duszto- vot (132., 26. kiemelt) is köny- nyedén elintézte. A nála 15 nappal idősebb Fucsovics Mártonról ellenben nem le­hettek jó emlékei a grúznak, mert 2013-ban Isztambulban, és tavaly Montpellier-ben is kikapott tőle, mindkétszer kemény pályán. Hárította a szettlabdákat A csütörtöki füves pályás ösz- szecsapáson ellenben Baszi- dasvilié lett az első szett, mert 4:4-nél elvette a nyíregyházi játékos szervajátékát, majd hozta a sajátját (6:4). A máso­dikat brékkel kezdte a grúz, és 5:3-nál négy szettlabdája volt, de Marci mindegyiket hárítot­ta, miként még másik kettőt 5:4-nél, a grúz adogatásánál. A hetedik esélyt azonban már nem szalasztotta el Ba­szidasvili, így két játszmányi előnyhöz jutott (6:4). Fucso­vics nem adta fel, a harma­dik szettben stabilabbá vált a szervája, és 6:3-mal szépített. Aztán kezdetét vette az őrült hajsza. Baszidasvili vezetett 2:0-ra, de Marci azonnal visz- szabrékelt, majd 40:15-ös előnyhöz jutott, mégis el­ment az adogatójátéka (1:3). Elúszott brékesélyek A következő játékban 15:40- nél két bréklabdához jutott, ám ezek az esélyek is elúsz­tak, így 3:2 helyett l:4-re állt - távolinak tűnt a továbbjutás. Főleg, hogy l:5-nél már kettős brékhátrányba került, és bár még egyszer elvette ellenfele Totó 26. hét, 2. forduló 1. Rosenborg-Molde ________1 2. Stabaek-Strömsgodset _________1 2 3. Viking Stavanger-Sarpsborg 1 4. Lillestrőm-Odd Grenland _______1 5. Mjöndalen-Sandefjord _________1 6. Tromsö-Haugesund ______ j _ 7. Vaierenga-Bodö/Glimt ________1 8. Toronto-D. C. United ____________1 2 9. Philadelphia-Montréal _________1 10. New England-Vancouver ______1 If. Kansas City-Colorado ____1 12. San Jose-Los Angeles _______x 2 13. New York City FC-New York _____1 2 14. Portland-Seattle 1 Igencsak kapós lett Griezmann labdarúgás. Olasz lapértesü­lés szerint a Chelsea hatalmas összeget, 50 millió eurót, il­letve Szalah játékjogát is adná az Atlético Madridnak azért, hogy megszerezze Antoine Griezmannt. nso.hu Mai sportműsor Strandröplabda. 4. Hübner Beach Volley­ball in the city, Nyíregyháza, Kossuth tér, 11. Cselgáncsban két érem, úszásban pedig sport. A portugál Telma Monteiro ötödször lett Euró- pa-bajnok és először Európai Játékok-győztes, miután a cselgáncsozó hölgyek 57 kilós fináléjában legyőzte Karakas Hedviget, akinek így az ezüst jutott. A 48 kilogrammban címvédőként indult olimpiai bronzérmes Csernoviczki Éva bronzérmet szerzett a csel­gáncs Európa-bajnokság csü­törtöki nyitónapján. Juhász Janka ezüstérmet úszott 1500 méter gyorson, csupán 22 századmásodperc­cel maradt le a győztestől. Sós Dániel negyedik lett 200 mé­ter pillangón, Tekauer Márk pedig nyolcadik 200 méter vegyesen. Strandlabdarúgó-válogatot- tunk második mérkőzésén is vereséget szenvedett. Weisz Karakas Hedvig a második helyen zárt FOTÓ: INTERNET Tamás együttese csütörtökön a spanyoloktól kapott ki 5-2- re. A magyarok pénteken az olaszokkal játszanak. mti Závaczki Bálint készül a felnőtt magyar bajnok­ságra. golf. A közelmúltban kétszer is a dobogó második fokára állhatott fel Závaczki Bálint, a Nyíregyházi Sportcentrum golfozója. Előbb az osztrák juniorbajnokság harmadik fordulójában végzett a má­sodik helyen, majd hasonló teljesítménnyel rukkolt ki a hétvégi litván nyílt juniorbaj­nokságon. Peches volt Vilniusban A Vilnius melletti Capitals Golf Clubban a házigazdák mellett elsősorban szomszé­dos országok képviselői, így finn, lengyel, lett és orosz golfozók vettek részt. Bálint, miként tavaly, most is az U15- ös kategóriában szerepelt. A Bálint két ezüsttrófeát gyűjtött be a napokban fotó: családi archívum zárónapot együttállásban az első helyen kezdte meg a 15 éves lett riválisával. Sajnos, a szerencse a lett golfozó mellé szegődött ezen a napon, igy Bálint minimális hátránnyal szorult csak le a dobogó legfel­ső fokáról. A magyar golfsport nagy tehetsége a nemzetközi megmérettetések után a jövő héten a felnőtt magyar baj­nokságon vesz részt. KM Jutalomként igazi sztárral futhat az első számú magyar sprinter Ónodi Dávid (jobbra) a váltó után győzelemnek őrülhetett FOTÓ: KÁLMÁN BÁLINT Ónodi Dávid meghívást kapott a Gyulai Memó­riáira, Bakosi Péter már egyértelműen Tallinnra koncentrál. atlétika. Valahogy úgy érez­hette magát a Nyíregyházi Sportcentrum válogatott atlé­tái közül Bakosi Péter és Óno­di Dávid, mint a futballista, aki három gólt szerez, a csapa­ta mégis elveszíti a meccset. Mert idei legjobbat és egyéni csúcsot is elértek, a második helynél egyikük sem végzett rosszabb helyen, a magyar válogatottnak mégsem sike­rült kiharcolnia a feljutást a második divizióból a bulgári­ai Sztara Zagorában rendezett divíziós Európa-bajnokságon. A magyar csapat legfog­lalkoztatottabb versenyzője Ónodi Dávid volt, aki alapo­san meghálálta a bizalmat, hi­szen 100 méteren egyéni csú­csából további egy századot faragva, 10.59 másodperccel lett második, 200 méteren idei legjobbjával, 21.39-cel végzett a második helyen, a 4x100 méteres váltóban pe­dig győztes stafétában futotta a hosszú egyenest.- Elégedett lehetek, hiszen pontban és eredményben is hoztam azt, amit elvártak tőlem - mondta a hosszúra nyúlt hazautat követően Óno­di Dávid. - A bolgár Denisz Di­mitrov előzött meg mindkét egyéni számban, neki százon 10.16-ja van, így bravúr lett volna elé kerülnöm, kétszá­zon viszont majdnem sike­rült. Nem látta a riválisát- Én a nyolcast, ő a hármas pályát kapta, így nem láttam, hogyan áll a versenyünk, vé­gül egy századdal kaptam ki úgy, hogy a felvételeken az látszott, a második százon egyméteres hátrányt dolgoz­tam le vele szemben. A váltó­ban az volt a terv, hogy negy­ven másodperc alá kerüljünk, jól sikerültek a váltások, és mindenki hozta, amit tud. Egy futamban Gatlinnal? Kijelenthető, ebben az idény­ben Ónodi Dávid az első számú magyar sprinter, ám mivel kiöregedett az U23-as korosztályból, ez az év nem tartogat a számára világver­senyt. Mégis futhat majd együtt egy igazi világsztárral.- Meghívást kaptam a július hetedikéi Gyulai Memóriáira, amelyen az athéni olimpi­ai bajnok Justin Gatlin is fut majd - így Ónodi Dávid. - A részleteket még nem tudom, de bízom benne, hogy egy futamba osztanak majd vele a székesfehérvári viadalon, így olyan élményhez juthatok, mint négy éve, amikor Asafa Powell-lel versenyezhettem a Puskás-stadionban. A magasugró Bakosi Péter is hét pontot tett a közösbe, a második helyhez 220 cen­ti kellett, ami idei legjobbja, egyben biztos részvételt je­lent a július elején esedékes U23-as Európa-bajnokságra.- Többet éreztem magam­ban, erre utal, hogy elsőre Ugyan biztatóan, 17 méter fe­letti dobásokkal melegített a válogatottban abszolút újonc Kerekes László, a válogatott harmadik NYSC-s tagja, a verseny az más, és a debütá­láskor 15,92 jött össze, ami a hetedik helyhez volt elég. A feljutás elmaradása mi­att aligha az újoncra húzzák majd a vizes lepedőt a szövet­ség illetékesei, sokkal fájóbb, ugrottam a 210-et, a 215-öt és a 220-at is - mondta az éppen kedden 22 esztendős Bakosi Péter.- Úgy éreztem, meglesz a 224 is, ám egyszer sem ma­radt fenn a léc, így nem sike­rült legyőznöm a dán Janick Klausent, aki korombeli, és sokszor versenyeztem már vele. Sebaj, majd Tallinnban meglesz az egyéni csúcs, km-bt hogy a biztos győztesnek hitt kalapácsvető Orbán Éva ér­vényes kísérlet nélkül zárt, a 100 gátas Répási Petrát kizár­ták, mert kézzel ért a gáthoz. A mezőnyben legjobb egyéni csúccsal rendelkező Schmel- cz Fanni pedig utolsó lett tá­volugrásban. Ezek a bekalkulált pontok nagyon hiányoztak a végel­számolásnál. Az újoncok izgalmával

Next

/
Oldalképek
Tartalom