Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-09 / 108. szám
2015. MÁJUS 9., SZOMBAT 1 Nyíregyházi városnap KELEI ■ A statikus ma már csak a vodkára nem allergiás- Hogy vagy, Béla bácsi? - örültem meg a találkozásnak az építész szakma által zseniális statikusként számon tartott, nyugalmazott tervezőmérnökkel, Nyíregyháza díszpolgárával. - Ahogy az ember a 85. évében lehet. Már csak a vodkára nem vagyok allergiás - villantotta meg az általam Scholtz Béla és Galambos Béla FOTÓ: SIPEKI PÉTER az MTESZ sajtosaként megismert humorát Scholtz Béla. A fotózás színhelyéül megjelölt Tudomány és Technika Háza előtti randevú alkalmával annyit kért: feltétlenül jelenjen meg, hogy az 58 évvel ezelőtt kezdődött nyíregyházi aktív életéből mire a legbüszkébb. Nos, az általa itt megtervezett objektumokra, kiváltképp a Váci Mihály Művelődési Központra és az országos hírnevet, megrendelések sorát hozó, Simái úti gabonasilóra. Fontos számára a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége is, melynek megyénkben alapítója, 1962-89-ig titkára volt, és máig tiszteletbeli elnöke. galambos béla Túlnőni nem könnyű, és megkerülni sem lehet Ha a háttérben látható emelő nem is, egy virágtartó azért kellett hozzá, hogy arra állva magasabb legyek Sitku Ernőnél. A fotózás kedvéért tehát túlnőttem a nyíregyházi kosarasok szakmai igazgatójának 208 centijét, de a 149 válogatottságát nem csak én nem fogom tudni soha űberelni. Ernő személye megkerülhetetlen a nyíregyházi sportéletben, már csak azért is, mert a Nyíregyházi Sportcentrum élsportigazgatójaként is tevékenykedik. Játékosmúltja veretes, edzőként is biztosan sok siker előtt áll, és munkáiból adódóan annyi a feladata, hogy unatkozni jó ideje nem láthattuk. BODNÁR TIBOR Bodnár Tibor így lett magasabb, mint Sitku Ernő fotó: racskó tibor FOTÓ: SIPEKI PÉTER Györke László és Tóth Sándor A parancsnok kutat is A toborzóirodában találkoztam először Tóth Sándorral, akkor, amikor annak a vezetője volt, és kiderült: helytörténeti kutatásokat is végez. „Nyíregyháza városa az 1848-49-es forradalom és szabadságharc időszakában” című könyve, vagy a Hatzel Mártonról és Kralovánszky Andrásról szóló tanulmányok mellett foglalkozott Nyíregyháza XIX. századi zenei életével is; monográfiát írt Reviczky Imréről, aki a háborúban zsidók ezreit mentette meg. Emléktáblát állíttat Benczúr Miklósnak, Benczúr Jánosnak és Benczúr Zsuzsannának - avatás: május 31-én. GYÖRKE LÁSZLÓ Dióhéjban jelentem: Bartha Dénes él és virul Fújjon a szél az ország bármely szegletébe, amint szóba kerül a kézilabda, a második kérdés igy szól felém: „És Dénes bátyád hogy van?”. Dióhéjban: a „minap” múlt 60 éves, ám még mindig irigylésre méltó lendülettel végzi a dolgát a Zrínyi-gimnázium testnevelőjeként, s a tőle megszokott lelkesedéssel foglalkozik az ifjúsággal. Ahogy tette azt annak idején velem is. Ő volt, aki „kézen fogott”, és útmutatásával első osztályú játékos lettem. Ám ezzel nem voltam egyedül: Bartha Dénes rengeteg tehetséget adott Nyíregyházának, s nem csoda, hogy neve összeforrt a helyi kézilabdázással. TARNAVÖLGYI GERGELY Tarnavölgyi Gergely és Bartha Dénes FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az értéktár(am) része lett a költő-filozófus Nyíregyháza első köztéri alkotását, a Bessenyei-szobrot 116 éve avatták. Ma már a települési értéktár része, amely előtt lokálpatrióta tiszaberceliként minden nap elbiciklizem. Megbeszéljük a világ dolgait, és imádom, mert nem kérdezősködik, inkább bölcsen hallgat. A megyeházán is gyakran találkozom a filozófussal, aki új korszakot indított el meglátásaival, szerette a Tiszának reggeli gyönyörűségét, a francia filozófusokat és Mária Teréziát. Én pedig azt szeretem, ahogy megoszthatom az életemet Bessenyei kis faluja és Nyíregyháza között. És a város, akárcsak a folyó, nem csak reggel gyönyörűséges! SZÁRAZ ANCSA BESSENY nagytér Két tiszaberceli Nyíregyházán FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Gyermekek gyógyítója- Csókolom, Tibi bácsi! - köszöntöttem mindig, amikor összefutottunk. - Szervusz Lacikám, hogy vagy? - jött a válasz, ami mögött mindig ott volt az őszinte érdeklődés. Sokat köszönhetek neki: mindent, az életemet. Apró gyerek voltam, amikor javaslatára mentőrepülővel vittek a fővárosba, a gyógyulás akkori egyedüli mentsvárába. Sorstársaim ezreit gyógyította. Szakmai alázattal, hatalmas szívvel, emberséggel. Számára mindenki egy volt: beteg, ápolást, gyógyítást igénylő gyerek, jött bárhonnan, bármilyen szülőkkel bírva. Felnőttként is gyakorta találkoztunk, mindig jó volt vele beszélgetni. A gyermeki tüdőbetegségek elismert tudora volt, igazi szaktekintély. Gyerekként persze ezt nem tudhattuk, mi csak annyit éreztünk, hogy igazi doktorbácsi jött naponta többször is a kiságyhoz, a testet gyógyította, a piciny, érzékeny lelket simogatta, ápolta. Nyugdíjasként is rendre járta a szakmai tanácskozásokat, a határon innen és túl is megosztotta azt a hatalmas tudást, amit az évtizedek alatt magába szívott. Emellett aktív, igazi társasági ember volt, a művészetek, főként a komolyzene szakértő kedvelője. Dr. Loós Tibor azok közé tartozik, akik méltán kapták meg városunk díszpolgári címét. Mindig derűt, optimizmus sugárzott, jó volt vele találkozni. Mert kilenc- venesztendősen eltávozott közülünk, de gyakorta érzem úgy, hogy időnként onnan fentről lenéz, és hallom is a hangját: - Szervusz Lacikám, hogy vagy? mán László Nyíregyháza újratelepítésének 262. évfordulóját háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli a vár itt élők és az ideérkezők. Állatira derűs kép a várclí díszpolgárával Ladányi Tóth Lajos és Gajdos László FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Álmodott egy világot magának, ott álltunk a kapui előtt. A folyamatosan épülő, szépülő ékszerdoboz bejárata előtt csak meresztettem a nyakamat, akár a zsiráf. Eszembe jutott számtalan elhessegetendő gondolat a párosujjú patás emlősállat mellett (Mennyi nyaklevest lehetne belőle főzni?! Milyen rossz lehet neki ök- lendezni?!)^ aztán a közös fotó kedvéért mosolygós szoborrá meredtünk ZOOstó urával. A legmagasabb és leghosz- szabb nyakú szárazföldi élőlényre hajazó műalkotásnál pózoltunk, áradt belőle a derű. Személye, agilitása, aktivitása, temperamentuma garancia arra, hogy a jövőben is nívós nyíregyházikum lesz az állatparkolás. LADÁNYI TÓTH LAJOS Sipkay Barna itt van velem, mellettem Racskó Tibor és Kiss Tibor fotó: pusztai Sándor A hagyomány kötelez Aki tisztában van Nyíregyháza történelmével, tudja, hogy ha valakit Racskónak hívnak, az egy echte tirpák gyerek. Akkor meg ugye evangélikus. És nem is illik máshol tanulnia, mint a Kossuth-gimnáziumban. Jóapám is itt koptatta a padokat, s jómagam is. Ki mást is kérhettem volna meg, hogy méltó módon reprezentálhassak, mint egykori osztályfőnökömet, Kiss Tibort, akinek bizony sok-sok türelemre volt szüksége hózzám. Ezer köszönet érte! RACSKÓ TIBOR Az idén lenne 88 éves Sipkay Barna, aki valamilyen megmagyarázhatatlan módon végigkíséri az életemet. A tragikusan fiatalon, 41 évesen elhunyt József Attila-díjas író és újságíró - aki a Kelet-Magyarország meghatározó munkatársa volt - nevét vette fel még a ballagásom évében az egykori keres- k e delmi szakközépiskola. Aztán úgy hozta az élet, hogy a mesék, novellák és kisregények szerzőjének lányával, Sipkay Mónikával dolgozhattam hosz- szú éveken át a Nyíregyházi Napló szerkesztőségében. Hetedik esztendeje minden reggel látom azt az emléktáblát, amelyet három évvel a halála után állíttatott emlékére a megye napilapja, s az idén megkaptam a Sip- kay-dijat, melyet március 15-én, a magyar sajtó napján, a kollégák jelölése alapján vehet át a Kelet egy újságírója. BEDNÁRIK MÓNIKA A Sipkay-díjas Bednárik Mónika és Sipkay Barna FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR X