Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-09 / 108. szám

2015. MÁJUS 9., SZOMBAT 1 Nyíregyházi városnap KELEI ■ A statikus ma már csak a vodkára nem allergiás- Hogy vagy, Béla bácsi? - örül­tem meg a találkozásnak az építész szakma által zseniális statikusként számon tartott, nyugalmazott tervezőmér­nökkel, Nyíregyháza díszpol­gárával. - Ahogy az ember a 85. évében lehet. Már csak a vodkára nem vagyok allergi­ás - villantotta meg az általam Scholtz Béla és Galambos Béla FOTÓ: SIPEKI PÉTER az MTESZ sajtosaként megis­mert humorát Scholtz Béla. A fotózás színhelyéül meg­jelölt Tudomány és Technika Háza előtti randevú alkalmával annyit kért: feltétlenül jelenjen meg, hogy az 58 évvel ezelőtt kezdődött nyíregyházi aktív életéből mire a legbüszkébb. Nos, az általa itt megtervezett objektumokra, kiváltképp a Váci Mihály Művelődési Köz­pontra és az országos hírnevet, megrendelések sorát hozó, Si­mái úti gabonasilóra. Fontos számára a Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek Szövetsége is, melynek me­gyénkben alapítója, 1962-89-ig titkára volt, és máig tisztelet­beli elnöke. galambos béla Túlnőni nem könnyű, és megkerülni sem lehet Ha a háttérben látható emelő nem is, egy virágtartó azért kellett hozzá, hogy arra állva magasabb legyek Sitku Ernő­nél. A fotózás kedvéért tehát túlnőttem a nyíregyházi kosa­rasok szakmai igazgatójának 208 centijét, de a 149 váloga­tottságát nem csak én nem fogom tudni soha űberelni. Ernő személye megkerül­hetetlen a nyíregyházi sport­életben, már csak azért is, mert a Nyíregyházi Sportcent­rum élsportigazgatójaként is tevékenykedik. Játékosmúltja veretes, edzőként is biztosan sok siker előtt áll, és munkái­ból adódóan annyi a feladata, hogy unatkozni jó ideje nem láthattuk. BODNÁR TIBOR Bodnár Tibor így lett magasabb, mint Sitku Ernő fotó: racskó tibor FOTÓ: SIPEKI PÉTER Györke László és Tóth Sándor A parancsnok kutat is A toborzóirodában találkoz­tam először Tóth Sándorral, akkor, amikor annak a veze­tője volt, és kiderült: helytör­téneti kutatásokat is végez. „Nyíregyháza városa az 1848-49-es forradalom és sza­badságharc időszakában” című könyve, vagy a Hatzel Márton­ról és Kralovánszky András­ról szóló tanulmányok mel­lett foglalkozott Nyíregyháza XIX. századi zenei életével is; monográfiát írt Reviczky Imré­ről, aki a háborúban zsidók ez­reit mentette meg. Emléktáb­lát állíttat Benczúr Miklósnak, Benczúr Jánosnak és Benczúr Zsuzsannának - avatás: május 31-én. GYÖRKE LÁSZLÓ Dióhéjban jelentem: Bartha Dénes él és virul Fújjon a szél az ország bár­mely szegletébe, amint szóba kerül a kézilabda, a második kérdés igy szól felém: „És Dénes bátyád hogy van?”. Di­óhéjban: a „minap” múlt 60 éves, ám még mindig irigy­lésre méltó lendülettel végzi a dolgát a Zrínyi-gimnázium testnevelőjeként, s a tőle meg­szokott lelkesedéssel foglalko­zik az ifjúsággal. Ahogy tette azt annak idején velem is. Ő volt, aki „kézen fogott”, és útmutatásával első osztá­lyú játékos lettem. Ám ezzel nem voltam egyedül: Bartha Dénes rengeteg tehetséget adott Nyíregyházának, s nem csoda, hogy neve összeforrt a helyi kézilabdázással. TARNAVÖLGYI GERGELY Tarnavölgyi Gergely és Bartha Dénes FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Az értéktár(am) része lett a költő-filozófus Nyíregyháza első köztéri alko­tását, a Bessenyei-szobrot 116 éve avatták. Ma már a telepü­lési értéktár része, amely előtt lokálpatrióta tiszaberceliként minden nap elbiciklizem. Megbeszéljük a világ dol­gait, és imádom, mert nem kérdezősködik, inkább böl­csen hallgat. A megyeházán is gyakran találkozom a filozó­fussal, aki új korszakot indí­tott el meglátásaival, szerette a Tiszának reggeli gyönyörű­ségét, a francia filozófusokat és Mária Teréziát. Én pedig azt szeretem, ahogy megoszt­hatom az életemet Bessenyei kis faluja és Nyíregyháza kö­zött. És a város, akárcsak a fo­lyó, nem csak reggel gyönyö­rűséges! SZÁRAZ ANCSA BESSENY nagytér Két tiszaberceli Nyíregyházán FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Gyermekek gyógyítója- Csókolom, Tibi bácsi! - kö­szöntöttem mindig, amikor összefutottunk. - Szervusz Lacikám, hogy vagy? - jött a válasz, ami mögött mindig ott volt az őszinte érdeklődés. Sokat köszönhetek neki: mindent, az életemet. Apró gyerek voltam, amikor javas­latára mentőrepülővel vittek a fővárosba, a gyógyulás ak­kori egyedüli mentsvárába. Sorstársaim ezreit gyógyí­totta. Szakmai alázattal, ha­talmas szívvel, emberséggel. Számára mindenki egy volt: beteg, ápolást, gyógyítást igénylő gyerek, jött bárhon­nan, bármilyen szülőkkel bírva. Felnőttként is gyakorta találkoztunk, mindig jó volt vele beszélgetni. A gyermeki tüdőbetegségek elismert tu­dora volt, igazi szaktekintély. Gyerekként persze ezt nem tudhattuk, mi csak annyit éreztünk, hogy igazi doktor­bácsi jött naponta többször is a kiságyhoz, a testet gyógyí­totta, a piciny, érzékeny lelket simogatta, ápolta. Nyugdíjas­ként is rendre járta a szakmai tanácskozásokat, a határon innen és túl is megosztotta azt a hatalmas tudást, amit az évtizedek alatt magába szívott. Emellett aktív, igazi társasági ember volt, a művé­szetek, főként a komolyzene szakértő kedvelője. Dr. Loós Tibor azok közé tartozik, akik méltán kapták meg városunk díszpolgári címét. Mindig derűt, opti­mizmus sugárzott, jó volt vele találkozni. Mert kilenc- venesztendősen eltávozott közülünk, de gyakorta érzem úgy, hogy időnként onnan fentről lenéz, és hallom is a hangját: - Szervusz Lacikám, hogy vagy? mán László Nyíregyháza újratelepítésének 262. évfordulóját háromnapos rendezvénysorozattal ünnepli a vár itt élők és az ideérkezők. Állatira derűs kép a várclí díszpolgárával Ladányi Tóth Lajos és Gajdos Lász­ló FOTÓ: RACSKÓ TIBOR Álmodott egy világot magá­nak, ott álltunk a kapui előtt. A folyamatosan épülő, szépü­lő ékszerdoboz bejárata előtt csak meresztettem a nyaka­mat, akár a zsiráf. Eszembe ju­tott számtalan elhessegeten­dő gondolat a párosujjú patás emlősállat mellett (Mennyi nyaklevest lehetne belőle főz­ni?! Milyen rossz lehet neki ök- lendezni?!)^ aztán a közös fotó kedvéért mosolygós szoborrá meredtünk ZOOstó urával. A legmagasabb és leghosz- szabb nyakú szárazföldi élő­lényre hajazó műalkotásnál pózoltunk, áradt belőle a derű. Személye, agilitása, aktivitása, temperamentuma garancia arra, hogy a jövőben is nívós nyíregyházikum lesz az állat­parkolás. LADÁNYI TÓTH LAJOS Sipkay Barna itt van velem, mellettem Racskó Tibor és Kiss Tibor fotó: pusztai Sándor A hagyomány kötelez Aki tisztában van Nyíregyháza történelmével, tudja, hogy ha valakit Racskónak hívnak, az egy echte tirpák gyerek. Akkor meg ugye evangélikus. És nem is illik máshol tanulnia, mint a Kossuth-gimnáziumban. Jó­apám is itt koptatta a padokat, s jómagam is. Ki mást is kér­hettem volna meg, hogy mél­tó módon reprezentálhassak, mint egykori osztályfőnökö­met, Kiss Tibort, akinek bi­zony sok-sok türelemre volt szüksége hózzám. Ezer köszö­net érte! RACSKÓ TIBOR Az idén lenne 88 éves Sipkay Barna, aki valamilyen megma­gyarázhatatlan módon végig­kíséri az életemet. A tragiku­san fiatalon, 41 évesen elhunyt József Attila-díjas író és újság­író - aki a Kelet-Magyarország meghatározó munka­társa volt - nevét vet­te fel még a ballagá­som évében az egykori keres- k e ­delmi szakközépiskola. Aztán úgy hozta az élet, hogy a me­sék, novellák és kisregények szerzőjének lányával, Sipkay Mónikával dolgozhattam hosz- szú éveken át a Nyíregyházi Napló szerkesztőségében. He­tedik esztendeje minden reg­gel látom azt az emléktáblát, amelyet három évvel a halá­la után állíttatott emlékére a megye napilapja, s az idén megkaptam a Sip- kay-dijat, melyet március 15-én, a magyar sajtó nap­ján, a kollégák je­lölése alapján ve­het át a Kelet egy újságírója. BEDNÁRIK MÓNIKA A Sipkay-díjas Bednárik Mónika és Sipkay Barna FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR X

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom