Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-28 / 123. szám
2015. MÁJUS 28., CSÜTÖRTÖK KELET Rádi László ás a hetvenes évek hovatartozást kereső nomád nemzedékének tagjai a népművészetet zsigerből vállalták, fedezték fel és gondolták újra FOTÓK: RACSKÓ TIBOR Interjú: Rádi László fafaragó népi iparművésszel a nomád nemzedék életstílusáról, s aim még bevésődött Boldog voltam, ha szabad kezet kaptam A beszélgető- partner Herczku Tünde ...mélyről jövő, megfo- galmazhatatlan hitet követtek, múltba vésett varázslattal bírtak. nyíregyháza. A parasztemberektől tanultak, a példaképeik az apró falvak pitvarában élték a mindennapjaikat. Jelen vannak most is, csendesen, a háttérben. Csak akkor látszanak, amikor kirgiz sátort húznak a Duna-parti hajdanvolt bálterembe, a Pesti Vigadóba. Nemrég odagyűltek. A hetvenes évek hovatartozást kereső nomád nemzedékének tagjai, akik a népművészetet zsigerből vállalták, fedezték fel és gondolták újra. Tápláló gyökér. így jegyeztetett az a sátras életmű-kiállítás a Pesti Vigadóban, amely népművészet mestere, Galánfi András munkásságát foglalta össze. Rádi László sem hiányozhatott onnan, hiszen első mesterét köszönhette Galánh András személyében. A körforgóban páva csapkodja szárnyait, ha hintáznak a gyerekek, két kis kovács kovácsol. Fába öntött üzenetek, melyek „feladóját” azonnal megismerni. Ez a küldetés? A néphagyományból menteni, ami menthető? rádi László: Abban az időben csak ilyen helyeken tudta az ember megvalósítani vágyait, ötleteit. A nomád nemzedék tokaji, tiszavárkonyi táboraiba a magasabb művészet képviselői - Makovecz Imre, dr. Andrásfalvy Bertalan - is hazajártak, rengeteget tanultunk. Összehozott minket a lehetőség, hogy az ember valami újat, mégis önmagát találja meg. Nem véletlen, hogy amit ott alkottunk, maradandó, állandó rész a fővárosi Mesterségek Ünnepén. A feleségemmel akkor a lopó- és kobaktökök karcolozását gondoltuk újra. Faragtunk másokkal játszóteret Tokajba, Tiszaladányba. Sajnos, a fa nem tart örökké, a játékok leamortizálódtak már. Pedig sokkal több szépség, gondolat volt bennük, mint a mostani EU-konform játszóterekben... Mint említette, repülőgép-szerelő volt, míg szélnek nem eresztették. Hogy lett ebből népművészet? rádi László: Nincs kapcsolat, ne keresse. A repülőtéren élvonalbeli, válogatott emberek dolgoztak, elit csapat volt akkoriban. Egyszer jártam ott azóta, a sírás környékezett, mi lett abból a gyönyörű szép helyből. Még előtte, amikor katona voltam, kint voltunk őrségben a Kiskunságban. Egy elhagyott tanyán megfogott a kobaktök. Olyan gyönyörű volt a növény, hogy kiszedtem a magját, hazahoztam, elültettem. Amikor összeházasodtunk a feleségemmel, bementünk a Néprajzi Múzeumba, rácsodálkoztunk, mi minden készül kobaktökből. Akkor láttunk először olyat, amit pásztorok karcoltak, abban hordták a vizet, bort, de levágva készült belőle tojás- és fűszertartó is. Elhatároztuk, hogy mi is ilyet fogunk csinálni, ő máig abba sem hagyta. Tavaly is termett a kertben.legalább harminc szép, karcozni való kobaktökünk. Családja minden tagja, még a veje is népi iparművész, lánya bőrműves, a fia pedig fafaragó. Mi az, ami ilyen erős gyökeret eresztett? rádi László: Óvatosan tereltem őket, mindenhova jöttek velem. Belenőttek. A lányom a bőrművességet Nádudvaron tanulta ki. A fiam faipari technikumot végzett, Pesten bútorrestaurátorként szerzett egy kis rutint, de már hat éve népi iparművész. Olyan szép munkákat készít, hogy tavaly Junior Prima díjat kapott, két hete beválasztották az ország 50 tehetséges magyar fiatalja közé. A kapu a tanyán kettőnk munkája Sulyánbokorban. A régi kollégáimmal és új tanítványaimmal minden évben a kemence köré gyűlünk alkotni, faragni, beszélgetni. • Gyermekkori játékaim - így nevezte a múzeumfalunak szóló egyik tervét. Épített várat napraforgószárból, szekérkerékből körforgót, fateknőből f László Született: Székely, 1955 Eredeti szakma: repülőgép-szerelő 16 évig a nyíregyházi repülőtéren. A múzeumfaluban is 16 évig tartott gyermekfoglalkozásokat, tanított a Waldorf iskolában 2006-tól 2011-ig, oktatta a faragást Tiszadobon, a Gyermekvárosban, vezetett szakköröket Nyíregyházán, a Kölyökvárban Egyéb képzettségek: népijátszóház-vezető, népi Játékok és kismesterségek oktatója Szakmai elismerések: A népművészet ifjú mestere 1988, Mesterremek DÍJ 1996, Népi Iparművész 1997 Táborok: Tokaj, Tiszavárkony, szabolcsi földvár, Nagykálló-Harangod, Telkibánya, Sulyánbokor csónakot... Nagyon kell sejteni a gyermeki gondolatot annak, aki így tud tervezni. rádi László: Meg kell fogni a gyermek fantáziáját, s eltalálni a feladatot, amit örömmel végez. Kakasos libikókát, lábbal lötyögtetett csónakot Nagykálló-Ha- rangodon nemigen láttak a maga idején. A tévé is az én terveimet mutogatta, pedig nem kaptam díjat pályázaton. Nekem a gyermeki öröm volt a legrangosabb elismerés itt, a kertvárosi hátsó kertben, ahova a környék összes gyereke eltalált. Az összes jó játék makettjét el is készítettem. Remélem, lesz egyszer egy falu, község, aki vevő rá, ráérez, hogy „mindig a gyermek hozza vissza” a szüleit kirándulni, ha jól érezte magát egy emlékezetes, faragott játszótéren. Értek gyereknyelven. Dupla évtizedes tapasztalatból tudom, hogyan kell őket rávezetni a fafaragás szépségére, az alkotás örömére. A Waldorf iskolába csak helyettesíteni hívtak. Szabad kezet kaptam, hogy mit oktatok és hogyan. Aztán úgy megszerettek, hogy hét évig maradtam. Tanítottam kézimunkát, fafaragást. Első díjat kaptunk a Waldorf Iskolák Országos Fafaragó Pályázatán. Nekem minden nap ünnep volt, amikor ott tanítottam. Azt mondtam egykoron minden tanítványomnak: ne nekem csináld szépre a munkádat, hanem magadnak. |. Olyanra «k készítsd, hogy büszke legyél rá, amikor oda- Si^, állsz mögé! Nem is lett kétbalkezes felnőtt egyikből se. Minden fának, minden alkatrésznek megvan a pontos helye - ezt állítja. Hiszen ez érvényes azon életművére is! rádi László: Meglehet. Sok mindent alkottam, faragtam, köztük emlékoszlopot, domborműveket, játékokat, székelykaput, kopjafákat. Amikor tanítottam, más osztály gyermekei, sőt, felnőttek is bekéredzkedtek. És én engedtem. Volt egy nagyon ügyelemre méltó kísérletem. A szülő-gyerek játékkészítő szakkör. Életre szóló élményt, kötődést hagyott... Ma is akkor érzem magam a legjobban, ha kint a tanyán faragok. A barokk áttört faragás a kedvencem, ez a tükör is az. Vannak persze fájó pontok. Nem jó egyenjátszótereket nézni, és sajnáltam, hogy a tanítással megpatkoltak, mert nem akartam új papírért tanulni 56 évesen. Hadilábon állok a világ összes bóvlijával. Idehordják, és ahhoz mérik az ember munkáját. Arra pedig már ritkán kerül sor, hogy az ember önkifejezésben gondolkozzon. Huszonegy éve vagyok vállalkozó, s ez egyre vékonyabb kenyér. Tisztelem a jó szerszámot, én is áldom a mester kezét, aki az első vésőimet készítette. Több ezer faragókést, bőrműves szerszámot készítettem, művelődési házakat, iskolákat, szakköröket látok el. A Hagyományok Házát is én szoktam felszerelni, ebből élek. Ezt is alkotásnak érzem. Egy évtizedekig használható, szép és jó eszközt sokan dicsérnek, s ez ugyanolyan ösztönző, mint a fafaragás. Már csak az a vágyam, hogy átadjam 35 év tapasztalatát, a fafaragás, a népművészet szeretetét minél több gyereknek. És a szüleiknek. Mert lassan elmegyünk, és nincs következő nemzedék...
