Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-28 / 123. szám

2015. MÁJUS 28., CSÜTÖRTÖK KELET MAovMonszAe Már vénülő kezekkel... Nem meglepő, hogy már statisztikailag is elöregedő nemzetnek számítunk. Az Otthontérkép nevű portál fel­dolgozta és közszemlére tette a KSH legfrissebb népszámlá­lási adatait, amelyekből kide­rül, hogy Magyarország mely régiójában magas a fiatalok aránya, s hol tapasztalható jelentős népességfogyás. Ne legyenek illúzióink, Békés, Heves, Somogy és Jász-Nagy- kun-Szolnok megye után Szabolcs sincs valami fényes helyzetben, ráadásul a népes­ségfogyás is ezeken a vidéke­ken a legszembetűnőbb. A statisztika mellesleg más tekintetben is igen beszédes, s érdekes összefüggésekre mutat rá. Nem meglepő, hogy Pest és Győr-Moson- Sopron megyékben legmaga­sabb a fiatalok aránya, mivel itt munkalehetőség is jobban adódik. Ám azon már érde­mes elgondolkodni, miért igaz ugyanez az északkeleti országrészre is. Az elemzők óvatosan fogalmaznak: itt magasabb a születésszám, s a lányok is korábban válnak anyákká. A középkorúak számaránya szintén beszédes adat. Ugyan sokan vannak még a 21-41 éves sávban, a lakosság közel egyharmada, de egy-két évtized, s ők is már vénülő kezekkel intenek nekünk, és aligha várható elegendő utánpótlás. jozsef.matyasovszki@kelet.hu Nyilatkozat a kifizetett milliárdokról BUDAPEST. Az év eleje óta 725 milliárd forint támogatást utalt ki a Miniszterelnökség az uniós pályázatok nyertese­inek, a kifizetések már a terve­zett május végi határidő előtt megtörténtek. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára az Ml aktuális csatornán elmondta: a 2015-ös év az utolsó, amikor még lehetőség van a 2007- 2013-as pénzügyi ciklus forrá­sainak felhasználására. MTI Többen lottóznak fotó: ékn Nagyon sokan szeretnének nyerni a lottón Budapest. Az elmúlt héten már csaknem kétszer annyi szelvényt töltöttek ki az 5-ös lottón, mint egy átlagos já­tékhéten - mondta Jánoska Andrea, a Szerencsejáték Zrt. kommunikációs osztályveze­tője. Kifejtette: általában 3,5 millióan szoktak játszani az 5-ös lottón. Az elmúlt héten már több mint 7 millió mezőt töltöttek ki. A 22. játékhéten a várható főnyeremény 5 milli­árd forint. MTI Meghívásos pályázat kereté­ben 66 millió forinttal támo­gatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma , (Emmi) az Or­szágos Dokumentum-ellátási Rendszert (ODR). A Magyaror­szág minden településén, bár­mely könyvtárban igényelhe­tő szolgáltatás biztosítja az ODR szolgáltatókönyvtárai­ban őrzött dokumentumok­hoz, valamint információkhoz való hozzáférés lehetőségét mindenki számára. Sikert csak az ígérhet, ha van mire építeni ikríny. Sikeres gazdaság- fejlesztés, illetve sikeres vidéki turizmusfejlesztés csak ott képzelhető el, ahol mindezt van mire építeni - mondta a Földművelésügyi Minisztérium helyettes ál­lamtitkára a Múlttal a jövőért című program zárókonferen­ciáján. Szakáli István Lóránd úgy fogalmazott, csak azok a közösségek lesznek sikere­sek, ahol van mit megmutat­ni. MTI A családok lehetnek a nyertesek FOTÓ: MTI, KOVÁCS TAMÁS Ezt ígérte a jövő évi költségvetéssel össze­függésben a szakmi­niszter. Budapest. Az Országgyűlés szerdán megkezdte a jövő évi költségvetésről szóló javaslat általános vitáját. Értékelések: rendben A kormány gazdaságpolitiká­ja bizonyította erejét, ezért az eddigi eredményekre alapoz­va a 2016-os költségvetés már az adócsökkentés és a fejlődés költségvetése lesz - mondta Varga Mihály nemzetgazda­sági miniszter a jövő évi költ­ségvetésre vonatkozó javaslat általános vitáját megnyitó expozéjában. Megerősítette, a kedvező reálgazdasági fo­lyamatoknak köszönhetően 2016-ra konzervatív becsléssel 2,5 százalékos gazdasági növe­kedéssel, fegyelmezett fiskális politika mellett 2 százalékos hiánnyal és az 1,6 százalékos infláció mellett a fogyasztás növekedésével számol a kor­mány. A miniszter szavai sze­rint a jövő évi költségvetés leg­nagyobb nyertesei a családok lesznek. Szólt a sertés tőke­hús áfájának csökkentéséről, a kétgyermekesek adóked­vezményének növeléséről, a gyed extra fenntartásáról, a házasságkötéshez kapcsolódó adókedvezményről vagy az ingyenes tankönyvellátás ki- terjesztéséről. A nyugdíjak az infláció mértékével növeked­nek - közölte. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, Domokos Lász­ló szerint a 2016-os költség- vetés megalapozottnak te­kinthető, az adóbevételeket reális alapokon tervezték. A Költségvetési Tanács vélemé­nyét Kovács Árpád, a szerve­zet elnöke ismertette a parla­mentben, reálisnak nevezve a fő makrogazdasági feltétele­zéseket. Frakcióvélemények Több munkahely, kevesebb adó - Rogán Antal Fidesz-frak- cióvezető szerint ez a 2016-os költségvetés üzenete. Az MSZP frakcióvezető­je szerint a kormány sem a Varga Mihály szavaz magyarok gondjaival, sem a világ jó gyakorlataival nem volt tisztában a 2016-os költ­ségvetés előkészítésekor. Tóbiás József szerdán az Országgyűlésben költségve­tésnek álcázott kormányza­ti merényletnek nevezte a 2016-os büdzsét, többkulcsos adórendszert javasolt, illetve több forrást szorgalmazott az oktatásra, az egészségügyre, a szociális rendszerre és az önkormányzatoknak. A Jobbik frakcióvezetője a 2016-os költségvetési ja­vaslat visszavonására és új benyújtására szólította fel a kormányt szerdán a Par­lamentben. Vona Gábor a büdzséjavaslat vitájában azt hangoztatta: az egyensúly szempontjából lehet ok némi optimizmusra, a gazdasági növekedéssel összefüggés­ben már „összeszorul az em­ber gyomra”, a foglalkoztatás és az életszínvonal kérdésé­ben pedig tragikus a helyzet. A további leszakadás, az el­szegényedés és a kilátástalan- ság költségvetésének nevezte a 2016-os büdzsé javaslatát az LMP vezérszónoka. Schmuck Erzsébet alapvető változást sürgetett a kormány gazda­ság- és társadalompolitiká­jában a fejlődés érdekében, valamint azért, hogy egy több lábon álló gazdaság és a mai­nál igazságosabb társadalom jöjjön létre. Folytatódik az eddigi költ­ségvetési politika a jövő év­ben is - ez pedig Hargitai Já­nos, a KDNP vezérszónoka véleménye volt. mti Elfogadható- állítja a biztos Budapest. Az alapvető jogok biztosa szerint a devizahite­lek forintosítására választott törvényi megoldás alkotmá­nyossági szempontból elfo­gadható - tájékoztatott a biz­tos hivatala szerdán. A deviza- és devizaalapú hitelek forintosításával kap­csolatban több panaszos fo­galmazta meg aggályait Szé­kely László ombudsmannak. Alapvetően azt sérelmezték, hogy az állam a magánszemé­lyek és a bankok között létre­jött magánjogi szerződésekbe avatkozik be azzal, hogy gya­korlatilag kötelezővé teszi a devizahitelek forintosítását. Az ombudsman jelentésé­ben rámutat: a forintosítási törvény az ország pénzügyi közvetítőrendszerének stabi­litását célozza. mti A kicsik védelmét ígérik Az ellenzék szerint a kor­mány az RTL Klub miatt találta ki a reklámadót. BUDAPEST, Az MSZP szerint a reklámadó a kormány „bosz- szúhadjáratának” eszköze volt, a Jobbik az ehhez kap­csolódó törvények módosí­tásának szerdán kezdődött parlamenti vitájában azt kri­tizálta, hogy a kis- és köze­pes vállalkozásokra nagyobb teher jut. Az LMP az állami tulajdonú cégek reklámköl­téseiről kérdezett, a Fidesz azt hangsúlyozta, a javaslat kíméli a vidéki médiát. És ez hogy? És miért? Bárándy Gergely (MSZP) a ja­vaslat előzményének azt ne­vezte, hogy az RTL Klub olyan műsorokat és híradót kezdett sugározni, amelyek a kor­mánynak nem voltak ínyére. Növik Előd (Jobbik) arról be­szélt, hogy pártja szeretné, ha a kormány részt venne a vi­tában és kiderülne, mire kel­lene költeni a reklámadóból származó bevételt, illetve ha elmondanák a véleményüket arról, hogy a reklámadóból lehet-e finanszírozni az in­gyenes internetet. Sallai R. Benedek (LMP) az állami tulajdonú cégek rek­lámköltségeire kérdezett rá és arra, ez hogyan befolyásolja a hazai média működését. Sze­rinte a tárgyalt jogszabályt is hatalomtechnikai eszközként használja a kormányoldal a médiapiac befolyásolására, amely elfogadhatatlan. Túri-Kovács Béla (Fidesz) szerint az RTL Klub „egyik napról a másikra” való kor­mánykritikussá válása az ér­dekérvényesítésükről szól. Szerinte a magyar médiavi­szonyokon belül meghatáro­zó a vidéki média, amelyet a javaslat kímélni igyekszik. Tállai András, a Nemzetgaz­dasági Minisztérium államtit­kára szerint „minden frakció támogatja a reklámadót”, nem azt, hanem a kormányt bírál­ták. Szólt az adó nemzetközi gyakorlatáról, mint mondta, Ausztria szinte azonos kulcs­csal veti ki azt. A kormány ragaszkodik ahhoz, hogy 100 millió forintos árbevétel alatt ne kelljen az adót megfizetni­ük, ez szerinte meg fogja véde­ni a kisebb médiumokat, mti @ Itt kedvükre kertészkedhetnek Frissen elültetett facsemetét locsolnak a főváros legnagyobb közösségi kertje, a Kerthatár Közösségi Kert hivatalos megnyi­tóján. A Magyar Telekom - lakossági kezdeményezést felkarol­va - a hazai vállalatok közül elsőként biztosítja, hogy haszná­laton kívüli telkén civil szervezet közösségi kertet hozzon létre, ahol a környéken élők saját zöldséget, gyümölcsöt, gyógy- és fűszernövényeket termeszthetnek. fotó: mti, mohai Balázs <§> Vízre tették a naszádot Önjáró hajódaru segítségével vízre rakják a Baja nevű tűz­szerész naszádot a balatonfűzfői Marina Fűzfő kikötőben. A hajó a búvár tűzszerészek kiképzését segíti a tavon, valamint részt vesz a nagyobb vitorlásversenyek és a Balaton-átúszás biztosításában is. fotó: mti, nagy lajos Küzdelemre kész katonák pákozd. A magyar katonák készek arra, hogy az Iszlám Állammal szemben felve­gyék a küzdelmet koalíciós kötelékben, koalíciós erővel, és közösen megpróbáljanak gátat szabni a mészárlásnak, a gyilkolásnak - mondta a Honvéd Vezérkar főnöke szerdán Pákozdon, a béke- fenntartók napi ünnepi ren­dezvényen. Benkő Tibor vezérezredes emlékeztetett, a békefenn­tartói szolgálatot nem tudják úgy befejezni, hogy máshol ne kellene újabb szolgálatot felvenni. mti Jövőre már lesznek szakgimnáziumok is Budapest. Új intézményfajtá­kat, szakgimnáziumokat és új típusú szakközépiskolákat vezetnek be 2016. szeptem­ber i-jétől a köznevelési tör­vény szerdán elfogadott mó­dosításával. A változtatásokat az országgyűlési képviselők 112 igen szavazattal, 59 nem ellenében fogadták el. A módosítás nyomán szakgimnáziumban szakmai érettségi vizsga és szakképe­sítés lesz szerezhető. A szakiskolák helyébe lépő szakközépiskolákban az első három év után szakmai vizs­gát tehetnek a diákok, majd további két év alatt felké­szülhetnek az érettségire. A szakiskola elnevezés ezentúl azokra az intézményekre vo­natkozik, amelyek a sajátos nevelési igényű tanulókat készítik fel szakmai vizsgára, emellett a munkába álláshoz, az életkezdéshez szükséges ismereteket nyújtanak nekik. 25 éves korig meghosszab­bították a nappali rendszerű iskolai oktatásban való rész­vétel lehetőségét. MTI Devizaárfolyam (2015.05.27.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 309,12 +0,60 USA dollár 283,05-0,20 Svájci frank 298,64 +0,70 Angol font 436,01-0,36 Román lej 69,57 +0,36 Ukrán hrivnya 13,13-0,01 Horvát kuna 40,80-0,02 Lengyel zloty 74,65-0,08 & http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB

Next

/
Oldalképek
Tartalom