Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)
2015-05-26 / 121. szám
2015. MÁJUS 26., KEDD Képes krónika KELET Mans Zelmerlöw fotó: getty images Svéd győzelem Bécsben, Csemer Boggie a 20. lett jutott a fináléba, 19 ponttal a 20. helyen végzett Wars For Nothing című dalával. Boggie számára hatalmas élmény volt a dalfesztivál, és alig várja, hogy újra nagy közönség előtt énekelhessen. Hozzátette, hogy az elkövetkezendő időre már tele van a naptára, nyáron és ősszel a koncertezésé lesz a főszerep. Boggie elmondta: előadására túlnyomórészt pozitív visszajelzések érkeztek, leginkább azt emelték ki, hogy dala le- | tisztult, egyszerű és őszinte, és hogy kevés ilyen produkció volt a mezőnyben. A kritikusok elismerésen beszéltek arról is, hogy a Wars For | Nothing című számnak olyan üzenete van, amely ma sajnos igen aktuális. MTI bécs. Mans Zelmerlöw svéd énekes nyerte Heroes (Hősök) című dalával a 60. Eurovíziós Dalfesztivált, amelynek döntőjét szombaton késő este rendezték Bécsben. A 28 éves svéd győztes, Mans Zelmerlöw nagy fölénnyel, 365 ponttal győzött a 27-es döntőben, mögötte az orosz Polina Gagarina lett a második A Million Voices-zal (303 pont), az olasz II Volo trió és a Grande Ámoré (292 pont) a harmadik. A végeredmény a nemzeti zsűrik és a tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. A dalfesztivál történetében hatodszor született svéd győzelem. A Magyarországot képviselő Csemer Boglárka Boggie, aki a keddi első elődöntőből Megér egy mosolyt Két orvos beszélget: , az újszülöttek sem mernek egyedül a- Mit szól hozzá, hogy így megszapo- ! világra jönni, rodtak az ikerszülések?- Miért csodálkozik ezen? Ilyen közbiz- —1-------------------------------------------------tonság mellett nem csoda, hogy már ® További viccek humor.szon.hu Bombasiker a Tökéletes hang második része is Az ítészek szerint a második részben sikerült magasabb szintre emelni a sztorit. los Angeles. Az első részhez hasonlóan a Tökéletes hang 2 Elizabeth Banks, a film egyik főszereplője FOTÓ: GETTY IMAGES is hatalmas siker. A második rész már majdnem kétszer annyiból készült (29 millió dollár), mint a 2012-es produkció, és már első hétvégéjén több mint 70 millió dolláros összbevételt ért el Észak-Ame- rikában. A sikersztori tehát folytatódik, aminek okát a kritikusok abban látják, hogy a folytatásban nem az első rész bevált fogásait ismétlik meg, mint az hasonló esetekben lenni szokott, hanem az új részt sikerült magasabb szintre emelni. Lendületes a cselekmény, ütnek a poénok, és nem lehet megunni a lányokból álló acapellacsapat dalait sem. Több ítész véleménye szerint a szertelen vidámság az, ami leginkább magával ragadja a nézőt. UIP A videojáték megöli a szürkeállományunkat? multimédia. A videojátékok agyra gyakorolt hatásait kutatva kanadai kutatók felfedezték, hogy a játékosok a képernyőn navigálva az agy törzsdúcaiban található szürkeállomány egyik alkotórészére támaszkodnak, ami a szürkeállomány csökkenését idézheti elő. A Montreali Egyetem és a McGill Egyetem kutatói kimutatták, hogy a vi- deojátékosoknak ugyan sokkal hatékonyabbak a vizuális megfigyelési képességei, ám navigációs stratégiájuk során inkább támaszkodnak az agytörzs jutalmazási rendszerére (nucleus caudate) és nem az agy térbeli tájékozódásában, összetett információk, események memorizálásában szerepet játszó rendszerére, a hippokampuszra. Korábbi kutatások szerint alacsonyabb a szürkeállományuk azoknak az embereknek, akik az agy jutalmazási rendszerére támaszkodnak navigációs stratégiájukban, és a hippo- kampuszban is alacsonyabb a funkcionális agytevékenység. A videojátékosok hetente világszerte hárommilli- árd órát töltenek a képernyő előtt. SG.hu www.szon.hu További képek és videók ■ Dadának készül Evelin Nyírkárászon él, s annyira szeret a gyermekekkel foglalkozni, hogy tervei szerint hivatásának is ilyen munkakört fog választani. fotó: sipeki Péter A nap videója Művészet jelnyelvvel Ez a siket férfi igazi előadást tart a jelnyelv segítségével. O További videók video.szon.hu Megnézhetők a tűzoltók Budapest. A nemzetközi gyermeknap alkalmából vasárnap országszerte megnyitja a tűzoltólaktanyákat a kicsik és szüleik előtt a katasztrófavédelem. Ily módon teljesülhet sok kisgyermek álma, hiszen úgy érezhetik, egy napra tűzoltóvá válnak a helyszíneken tartandó próbariasztásoknak köszönhetően. Az érdeklődők május 31-én délelőtt tíztől tekinthetik meg a tűzoltó-parancsnokságokat és speciális járműveiket országszerte 330 helyszínen. mti » Pandanasi A bambusz a legkedvesebb csemegém, mindig ezt eszem reggelire. fotó: getty images KELET-MI ÍÖZI UTAZZON VELÜNK! AM-AAA *rH tH Magyar nagydíjas Cannes-ban Rohrig Géza, a film főszereplője és Nemes Jeles László rendező Cannes-ban fotó: getty images A Saul fia a zsűri nagydíja mellett a kritikusok díját Is megkapta a film európai fővárosában. CANNES. Cannes-ban már csak versenyben lenni is kiemelkedő teljesítményt feltételez, és önmagában az is hatalmas megtiszteltetés, ha valaki a filmművészet legnagyobbjai között versenyezhet. A 38 éves Nemes László első nagy- játékfilmje a FIPRESCI-díj után a Zsűri Nagydíját is megkapta a Coen testvérek vezette kilenctagú zsűritől. A Saul fia az első pillanattól a fesztiválkedvencek közé tartozott, és a legtöbben ezt tartották az Arany Pálma nagy esélyesének. Ehelyett Jacques Audiard Dheepan című, bevándorlókról szóló filmje nyerte az idei filmfesztivált, mely aligha tartozott az élmezőnybe, viszont a témája, azaz az illegális bevándorlás és a menekültek kiszolgáltatott helyzete a legégetőbb probléma Európa-szerte. Titkon reméltem, hogy a Saul fia és Hou Hsiao-Hsien Nie Yinniang/The Assassin cimű filmje között fog eldőlni az Arany Pálma. Hou Hsiao-Hsi- en VII. századi harcművészeti filmje egyszerűen varázslatos. A Legjobb Férfialakítás díját Vincent Lindon érdemelte ki Stéphane Brizé La lói du Mar- ché/The Measure of a Man című filmjében nyújtott alakításával. Idén a Legjobb női alakítás díját megosztva kapta az amerikai Rooney Mara a Carolért és Emmanuelle Bercot a Mon roi-ért. Várható volt, hogy a Coen testvérek vevők lesznek Yorgos Lanthi- mos bizarr szerelmes filmjére, a Lobsterre, mely meg is kapta a Zsűri díját. A 68. cannes-i filmfesztivál a nők fesztiválja volt, és ezt jól jelzi az is, hogy idén, a fesztivál történetében először női rendező, Agnes Varda kapta a fesztivál életműdíját. VÁRÓ KATA ANNA eszerklgleszak.hu Matuzsálem panda ünnepe Megkezdődtek Kína legidősebb pandájának születésnapi előkészületei. Peking. Dél-Kínában megkezdték az ország legidősebb, 35. évében járó pandájának fél éven át tartó születésnapi ünnepségsorozatát, hogy méltóképpen köszöntsék majd novemberben a 100 éves embernek megfelelő életkorú Paszét. A nőstény panda minden valószínűség szerint országosan a legismertebb, miután 1990-ben róla mintázták az Ázsiai Játékok kabalafiguráját. Pasze, aki Szecsuan tartomány Paohszing megyéjében látta meg a napvilágot, Pan Pan „művésznéven” vált igazán sztárrá. A fucsoui pandakutató központ arra szeretné felhasználni a születésnapig hátralévő fél évet, hogy különböző rendezvényekkel, akciókkal felhívja a figyelmet a pandák és élőhelyük védelmére, az iskolákban bővítsék a pandákkal kapcsolatos ismereteket. mti ■ Bajuszosak Bajuszokban vetélkedtek a VII. Kunsági Bajuszfesztivál résztvevői KiskunfélegyháKELET 0®e www.keiet.hu A Kelet digitális kiadása itt is megrendelhető: www.dimag.hu your digital media íDmag HIRDETÉS HIRDETÉS