Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-26 / 121. szám

2015. MÁJUS 26., KEDD mir Mikor, hová 7 ■■■■HM ■MH Színházjegyet nyertek olvasóink a szavazatért <§> Görög nap Papadimitriu Athina zenés irodalmi műsora is hallható volt szombaton a Váci Mihály Kulturális Központban megrendezett görög nap programjai között. fotó: sipeki Péter NYÍREGYHÁZA. Ebben az év­ben is olvasóink döntötték el, hogy ki legyen a Kelet színé­sze. Szavazni a lapban megje­lent szelvényen, a szon-on és a Kelet Facebook-oldalán is le­hetett, a díjat az évadzáró tár­sulati ülésen adjuk át annak a művésznek, akire a legtöbben nyíregyháza. A Bessenyei Társaság Ratkó-kutatások, versek című programja május 28-án 17 órától lesz a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár Kamaratermében. Az iro­voksoltak. A szavazók között 50 darab páros jegyet sorsol­tunk ki a Pillangó május 26-ai és a Szibériai csárdás május 30-ai előadására. A nyertese­ket telefonon is értesítettük, a jegyüket szerkesztőségünk­ben (Nyíregyháza, Dózsa György u. 4-6.) vehetik át. dalmi rendezvényen Babosi László előadását hallhatják az érdeklődők a legújabb Ratkó-kutatásokról, verseket mond Abonyiné Antal Anna. KM Nyíregyháza: Krúdy Gyula Art Mozi (Or­szágzászló tér 8. IV. emelet) Gemma Bovery, Francia film 17.45-19.25,42/506-342 Nyíregyháza: Krúdy Gyula Art Mozi (Országzászló tér 8. IV. emelet) The Duke of Burgundy, Angol film 21.30-2 3.14, 42/506-3422 4» http://mozi.szon.hu MOZIMŰSOR. A részletes műsort a Szabolcs Online-on is olvashatja. KIÁLLÍTÁS Csengén Helytörténeti Múzeum (Hősök tere 3.) Csenger iskoláinak története, Csenger története az őskortól az 1950-es évekig, régészeti kiállítás, Az állattartás és a földművelés eszközei, Berendezett parasztház, Mezőgazdasági eszközök, gépek - Állandó kiállítások 9.00-17.00 44/715-209,06-20/560-5027 ________ Dombiád: Ady Endre Művelődési Ház (Köl­csey u. 10.) Vasúti Jármű Kiállítás, Helytörté­neti Kiállítás Munkanapokon 08.00-16.00 óráig, Szombaton 13.00-17.00, Vasárnap 14.00-17.0045/465-032 _____________ Jákmajtls: Művelődési Ház (Kossuth u. 10.) Végh Antal emlékszoba 7.30-12.00 Máriapócs: Máriapócs Város Önkor- mányzata Kiállítótereme (Kossuth tér 1.) Komiszár János festőművész állandó kiállítása 8.00-16.00 Nyitva hétfő csütör­tök. Pénteken 8.00-tól 13.00-ig. Szombat, vasárnap zárva. _____________________ Mátészalka: Szatmári Múzeum (Kossuth L. u. 5.) Szekerek, szánok, gazdasági eszközök, Szatmár-beregi fafaragások, Néprajzi fatárgyak, lábbelikészftés Szatmárban, Kocsi- és hintógyűjtemény, Kertész Klára kerámiái, válogatás Mátészalka sajtóter­mékeiből, Zielinszki Szilárd életét bemutató kiállítás (Állandó kiállítás) 9.00-17.00 (44)502-646 ________________________ Mátészalka: Mátészalkai Szatmár Múzeum (Kossuth u. 5.) Sipos Eszter: Népviselet kiállítása 9.00-17.00,44/502-646 _____ Nyírbátor: Báthori ístván Múzeum (Károlyi u. 21.) „Nyírbátor évszázadai", „Határvé­delem - határőrizet” a nyírbátori Határőr Igazgatóság Csapatmúzeumának anyaga Állandó kiállítások 9.00-17.00 (42)281­760_________________________________ Nyíregyháza: Fetső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Móricz Zsigmond u. 48.) Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Történeti Gyűjte­mény. Állandó kiállítás: A Felső-Tiszavidék vízügy története, hétfő-csütörtök, 8.00- 16.00, péntek 08.00-14.00 (42)502- 200 Lehetőség van eltérő időpontban, esetleg hétvégi szervezett látogatásra, előzetesen egyeztetett időpontban! ______ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr tér 21.) A cifra pitvartól a cifraszű­rig. ízelítő Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népművészetéből 9:00-17:00, hétfőn zárva (42) 315-722 _______________^__ Nyíregyháza: Jósa András Múzeum (Benczúr Gy. tér 21.) Állandó kiállítások: Benczúr Gyula Emlékkiállítás, „Én elmentem a vásárba" - néprajzi kiállítás, „Ősi mes­terségek nyomában" - régészeti kiállítás, Válogatás Gencsy Tibor huszárfőhadnagy trófeáiból, Jósa András Emlékkiállítás, „Sár­ga ördög" - a Jósa András Múzeum aranyai, Nyíregyháza katonasága (1869-1944), Péchy-Kovács Gyűjtemény. 9.00-17.00, hétfőnzárva (42)315-722 Nyíregyháza: Pál Gyula Terem (Vay Adám krt. 18. sz.) Lengyel-Magyar Barátság Napja alkalmából a Rzeszowból érkezett PLAKÁTKIÁLLÍTÁS. 9.00-17.00 42/408­720 Vasárnap és hétfő szünnap. _________ Nyíregyháza: Bencs Villa (Sóstói u. 54.) Nyíregyháza anno..., Orémusz József állandó kiállítása 09.00-17.00 06-30/252-0666 Nyíregyháza: Bencs Villa (Sóstói út 54.) Mándoki Halász Zsóka (AKIOSZ Aranyecset és Nívódíjas festőművész) Üzenet a szülőföldnek c. tárlata 9.00-17.00., 42/402-004 __________________ ___ Nyíregyháza: Nyíregyházi Városi Galéria (Selyem u. 12. sz.) H. Németh Katalin grafikus művész kiállítása 9.00-17.00, 42/408-720. Vasárnap és hétfő szünnap. Nyíregyháza: Kállay Gyűjtemény (Széche­nyi u. 1.11/7). A Kállay-család emlékfala, llosvay Ferenc-emlékkiállítás, Máltai Lovagrend emlékkiállítás, Falerisztikai (em­lékérmek, rendjelek, kitüntetések) kiállítás 9.00-15.00 42/310-566 Pénteken 14.00 óráig tart nyitva. Szombat, vasárnap zárva. Nyíregyháza: Antenna Hungária Rádióál­lomás (Lászlócsre düllő 15. sz.) Rádió, televízió történeti gyűjtemény Előzetes bejelentkezés alapján +36-30/239-4899 Nyíregyháza: Nyíregyházi Főiskola (Sóstói u. 31/B.) A Nyíregyházi Főiskola Vizuális Kultúra Intézetébe járó hallgatók műveiből nyílik kiállítás „ZÁRÓJEL" címmel 9.00- 17.00.06-42/599-400/2558 mell. Nyíregyháza: Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola (Bethlen Gábor u. 13.) Ikon-kiállítás 9.00-17.00. +36(30) 361-8671 ___________________________ Nyfrmihálydl: Magtár Múzeum (Rákóczi u. 15.). Gazdálkodás, Helytörténet, Nyírségi Népélet, Egyházi kiállítások, Faiparral és ács­szakmával összefüggő szerszámok kiállítása. Az állandó kiállítás ingyenesen tekinthető meg. 8.00-17.00.06-70/967-1657. Ópályi: Falusi Múzeum és Falusi Galéria (Árpád utca 1.) Helytörténeti gyűjtemény a paraszti háztartások és gazdálkodás eszközeiből. Fényképkiállítás Ópályi életéből. A Szamos-Krasznaközi víztározó bemutató terme. Munkanapokon 08.00-16.00 óráig 06-44/407-551,06-44/407-121 Hét­végén előzetes telefonegyeztetés alapján: 06-30/229-3341. ____________________ Szatmárcseke: Kölcsey Emlékszoba (Köl­csey u. 46.) Kölcsey élete és munkássága 8.00-17.00_____________________ Tlszavasvári: Vasvári Pál Múzeum (Kálvin u. 7.) A Nyíri Mezőség története az őskortól a középkorig, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye orvos- és gyógyszerészet története, A büdi szoba Állandó kiállítások. 8.00-16.00 (42)504-647 ________________________ Tuzsér Lónyay-kastély (Ady Endre u. 2. sz.) „Tuzsér és a Lónyaiak" helytörténeti kiállítás Előzetes bejelentéssel látogatható 06-45/ 441-001:06-45/441-048 Üjfehértó: Városi Múzeum (Égészségház u. 2.) A földművelés és az állattenyésztés, Kisparasztház belső az 1920-as évekből, Újfehértó helytörténete 9.00-15.00 (42)290-600_________________ Vaja: Magyar Nemzeti Múzeum Vay Adám Muzeális Gyűjteménye (Damjanich u. 75.) Felső-Tiszavidék szerepe a Rákóczi-szabad- ságharcban, A Rákóczi korszak államigaz­gatása, A Vay-család története, XVIII—XIX. századi bútorok. Állandó kiállítások. 10.00-18.00 (44)385-297 info@vajavar. hu, _________________________________ Vásárosnamény: Beregi Múzeum (Szabadság tér 26.) Bereg kincsei: Bereg és környéke régészeti emlékei, A beregi falvak patrónusai, A Tomcsányi kastély lakói (Lónyay-Tomcsányi emlékszoba), Szerelem a Tiszaháton (A beregi vászon készítése/, A szemtakarótól a szemfedőig) az ünnepek és hétköznapok Állandó kiállítások. 8.30-16.30(42)570-146,570-147 Vásárosnamény: Vitka: Kölcsey ÁMK (Damjanich u. 2.) Balázs József-emlékszo- ba, Beregi Fafaragó Galéria 8.00-16.00 (45)478-622 Bejelentkezés alapján hétvégén is látogatható! SZÍNHÁZ Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Színház (Bessenyei tér 13.) Pöttyös Panni, Művész stúdió, Szivárvány bérlet 10.00,42/311­' 333 ______________________ Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Színház (Bessenyei tér 13.) Alhangya, Krúdy Kama- ra- Bérletszünet 17.00,42/311-333 Nyíregyháza: Móricz Zsigmond Színház (Bessenyei tér 13.) Pillangó, Bérletszünet 19.00,42/311-333 4a Jalla napi menüajánlata: Zöldséees bableves, tarhonyás nús, savanyúság Rendezvények, I esküvők I lebonyolításét, 1 hidegtálak f készítését - vállaljuk. Napi rendelést reggel 9 óráig fogadunk el! Napi levesajánlatunk mellé és külön Is rendelhetők fdssensült ételek kedvező áron! ® 20/571-1373 A menü ára egyszeri rendelés esetén: 650 Ft kiszállítással: 750 Ft. Heti előfizetéssel: 600 Ft, szállítással: 650 Ft. Nyíregyháza, Tünde u. 10/A HIRDETÉS A nyertesek A pillangó: Görög Angéla, Kenyeres Imréné, Toldi Pálné, Kiss Lászlóné, Papp Mária, Nyitrai Tiborné, Hegedűs Jánosné, Somogyi Józsefné, Gergelyné Pivarnyik Rita, dr. Exterdéné Zsurkai Ilona, Makara Sándor, Halász Dóra, Hegedűs Zsuzsa, Együd Andrásné, Boda Józsefné, Márton Katalin, Varga Péter - valamennyien nyíregyháziak, Oláh Lászlóné (Mérk), Hajzer Menyhért (Nyírtelek), Fehér Zsolt (Nyírbogdány), Makara József (Nyírtelek), Juhász István (Nagykálló), Koponyás Mihályné (Sényő), Pehely Attila (Sényő) és File Tünde (Balkány). _____________ Szibériai csárdás: Vita Vilmosné, Serdültné Molnár Ildikó, Nádasi Zoltán, Kató- né Drótos Anita, Kulánda Melitta, Kárpa Nikoletta, Tóth Lászlóné, Lajtosné Nagy Borbála, Hegedűs Sándorné, Lakatos Ferencné, Tóth Lászlóné, Deme Ferencné, Molnár Mária - valamennyien nyíregyháziak, Kondomé Varga Tünde (Fehérgyar­mat), Fehérné Kovács Mária (Sényő), Ignácz Erzsébet (Ibrány), Kóka Lászlóné (Bököny), Csizmadia Józsefné (Mátészalka), Kovics Lili Kata (Fényeslitke), Gégény Istvánné (Kótaj) és a Facebook-on szavazók közül: Hajdú Anett, Berki Gabriella, Moravcsik Gábor, Varga Virág Szonja, Vargáné Bukai Andrea. Előadás a legújabb Ratkó-kutatásokról e DUNA nsxs KLUB Q Ml || O ST0RY4 ONYTV 05.50 Hajnali gondolatok 05.55 Srpskl ekran 06.25 Unser Bildschirm 07.00 HÍRADÓ 07.20 Mesélő cégtáblák 0745 A világörökség kincsei Német ismeretterjesztő so­rozat 08.05 Jamie 30 perces kajái Angol ismeretterjesztő so­rozat 08.35 Don Matteo® Olasz tévéfilmsorozat 09.40 A szenvedélyek lángjai ® Kolumbiai szappanopera 10.30 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.00 HÍRADÓ 12.45 Jamie 30 perces kajái Angol ismeretterjesztő so­rozat 15.20 Lola® Amerikai-kolumbiai szap­panopera 16.05 Charly, majom a családban® Német családi filmsorozat Óvakodj a törpétőll © Gloria nemrég vált el. Egy partin összetalálkozik a kétbalkezes nyomozóval, Tonyvat. Nem is sejti, hogy rövidesen nagy szüksége lesz a férfi segítségére. 21.35 07.35 Maja, a méhecske 0745 Állatkert a hátizsákban 08.15 Dinó-vonat 08.45 Postás Pat 09.00 Lóti és Fűti 09.05 Claude 09.15 Nyuszi és a varázsecset 09.25 Frakk, a macskák réme 09.35 Nyuszi Péter 09.50 Peppa malac 09.55 És te mit gondolsz? 10.05 Pimpa 10.10 Segítség kacsaszánryakon 10.20 Kedvencek a világ körül 10.35 Mesélj nekem! 10.45 Hetedhét gyerekhíradó 10.55 Kiscsirkék® 11.10 A komisz aranyhal® 11.35 Arthur® 12.00 Flxi, Foxi és barátaik® 12.25 Zazie kisasszony® 12.35 Egy vízcsepp elég © 13.30 Flxi, Foxi és barátaik® 13.55 Arthur® 1420 A komisz aranyhal © 14.45 Kiscsirkék® 14.55 Kedvencek a világ körűi Twin Peaks® Cooper és Rosenfeld ügynököket azzal riasztják, hogy valaki Ronnette Pulaski életére tört a kór­házban. Blackie fogva tartja Audrey-ta... 22.40 04.00 Reflektor® Sztármagazin 04.15 Nevelésből elégséges ® Amerikai vígjátéksorozat 04.40 Barátok közt® Magyar filmsorozat 05.05 Fókusz® Közszolgálati magazin 05.30 Top Shop 06.00 Jó reggelt, skacokl 0735 RTL Híradó -Reggel Az RTLII esti híradója 08.08 8.08 - Minden Reggel © Élő magazinműsor 10.05 Top Shop 11.45 Asztro-Show 12.50 Éjjel-Nappal Budapest ® Magyar filmsorozat 14.00 A Konyhafőnök® Az íz-faktor 15.20 A vihar® Mexikói filmsorozat 16.15 A szerelem foglyai © Amerikai filmsorozat 1725 Fókusz® Közszolgálati magazin 18.00 RTL Híradó-Esti kiadás Castle® Castle lányát Párizsban tartják fog­va. Alexis hívása sem vitte köze­lebb az FBI-t az emberrablók búvó­helyéhez. Castle végső kétségbe­esésében elkeseredett... 22.05 05.05 Csapdába csalva @ Német doku-reality sorozat 05.35 Rúzs és New York @ Amerikai vígjáték-sorozat 06.20 MOKKA© magazinműsor 0625 Benne: Tények Reggel hírműsor 0925Stahl konyhája© 09.35 Babapercek® 10.45 Astro-Vllág 12.00 Tények Délben hírműsor 1225 Aktív© 12.55 Családi Titkok© Magyar reality sorozat 13.55 Magánnyomozók ® Magyar doku-reality sorozat 14.55 Valentina titka© Kolumbiai romantikus film­sorozat 15.55 Emlékezz, Reinal © Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat 16.55 Florella© Amerikai-mexikói romantikus filmsorozat Last Resort-A belső ellenség® Marcus Chaplin, a Colorado ÜSS tengeralattjáró kapitánya paran­csot kap két pakisztáni célpont atomtöltettel való... 23.40 17.00 Ridikül® 18.00 HÍRADÓ 18.35Don Matteo® Olasz tévéfilmsorozat 19.45 Rex felügyelő II. évad ® Osztrák-német bűnügyi tévé­filmsorozat 20.35 Önök kérték® 21.35 Óvakodj a törpétőll ® Amerikai film Óvakodj a tőipétől!-figyel­mezteti a csinos, szőke lányt a sebesült férfi. Dekiaza törpe? - rémüldözik a nemrég elvált Gloria, akinek egy csapásra fölpezsdül az unalmas könyv­tárosi élete. A lány azt sem tudja, kiaz a fiatalember, akit fölvett a kocsijába, és most itt hever holtan. 23.35 Hattyúk tava® 02.25 Himnusz HD 02.30 Egy lyukas dollár® Francia-olasz westernfilm 04.05 Virágzó Magyarország Magyar ismeretterjesztő sorozat 15.15 És te mit gondolsz? 15.20 Segítség kacsaszámyakon 15.30 Állatkert a hátizsákban 16.00 Traktor Tom 16.15 Dinó-vonat 16.45 Lótl és Fűti 16.50 Claude 1705 Nyuszi és a varázsecset 1715 Postás Pat 17.30 A kockásfülű nyúl 1740 Peppa malac 1750 Mesélj nekem! 18.00 A nagy ho-ho-ho 18.05 Pom-Pom meséi 18.15 Pimpa 18.25 Nyuszi Péter 18.40 Fejtörők kicsiknek ; 18.45 Mumin-völgy 19.00 Boldogvölgy 19.05 Maja, a méhecske 1920 Franklin 19.45 Hetedhét gyerekhíradó 20.00 Böngésző© 21.00 Én vagyok itt® 22.40 Twin Peaks - II. évad © 23.30 On the Spot® 0025 Az A38 Hajó színpadán® 18.55 A Konyhafőnök ® Az íz-faktor 20.15 Éjjel-Nappal Budapest © Magyar filmsorozat 21.30 Barátok közt® Magyar filmsorozat 22.05 Castle® Amerikai krimisorozat 23.05 RTL Híradó-Késő esti ki­adás Az RTLII esti híradója 23.35 XXI. század - a legendák vetőnkéinek© 00.05 Magyarul Balóval ' Közéleti háttérműsor 00.40 Tökéletes célpont © Amerikai akciófilm-sorozat 01.40 Reflektor® Sztármagazin 02.00 EgészségKalauz® Egészség- és életmódma­gazin 02.25 A Muzsika TV bemutatja: Mi muzsikus lelkek Mert mindenkiben van muzsi­kus lélek! 02.50 Teresa® 18.00 Tények hírműsor 19.30 Jóban Rosszban® Magyar filmsorozat 20.15 KuzeyGűney- Tűzésvfz® Tőrök romantikus filmsorozat 21.15 Éden Hotel® taktikai valóságshow 22.35 Hawaii Flve-0® Amerikai akció-krimisorozat 23.40 Last Resort - A belső el­lenség® Amerikai akció-sorozat 00.40 Tények Este 0125 Aktív© magazinműsor 01.45 Sportos 02.00 EZO.TV Jósok, Látók, Médiumok 03.00 Príma Prlmavéra ® Magyar-bolgár-holland film­dráma 04.25 Pan Am© Amerikai filmsorozat 0625 Ma reggel 07.00 Híradó0720 Ma reggel08.00 Híradó 08.17 Ma reg­gel 0854 Ma délelőtt Benne: 09.00 Híradó 09.15 Summa 09.41 Ma dél­előtt 10.00 Híradó 10.15 Élő egyház egyházi magazin 10.41 Ma délelőtt 11.00 Híradó 11.10 Ma délelőtt 12.00 Déli harangszó 12.01 híradó 1241 Ma délelőtt 12.54 Ma délután Benne: 13.00 Híradó 13.15 Kék bolygó 13.41 Ma délután 14.00 Híradó 14.15 Világ 1441 Ma délután 15.00 Híradó 15.15 Magyar gazda agrámnagazin 15.41 Ma délután 16.00 Híradó 16.15 Élő egy­ház egyházi magazinl641 Ma délután 17.00 Híradó 17.15 Summa 17.41 Ma délután 1752 Ma este Benne: 18.00 Híradó 1828 Ma este 19.00 Híradó 19.15 Határon túli híradó1930 Híradó 2030 Ma este 21.00 Híradó2125 Ma este 21.35 Világhíradó 2155 Ma élei 22.00 Híradó 2235 Kern 22.36 Ma éjjel 23.00 Híradó 23.15 Világhlradó 2335 Ma éjjel 23.45 Angol nyelvű hírek 00.00 Himnusz 00.02 Éjsza- kai program__________________ OATV 630 ATV START 8.40 Fórum 1025 Csatt 1135 Fórum1225 Start+1340 ATV Hírekl350 Egyenes beszédl450 Esti kommentár 15.45 ATV Hírek 15.50 700-as klub © 1625 Global 30001655Világhíradó 17.05 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.15 Fórum 1845 ATVHÍradó1925 Egyenes beszéd Kál­mán Olgával 2035 Doku riportmű­sor 2130 Friderikusz 2225 ATV Hír­adó 2250 Világhíradó 23.00 Egye­nes beszéd 00.00 ATV Híradó 6.00 Paletta ism 630 Lapzárta ism 7.00 Híradó 8.05 Magyarország élő­ben ism 9.05 Garázs ism 9.30 Globál ism 10.00 Híradó1030 Kommentár nélkül 11.05 Civil kaszinó 12.00 Hír­adó 13.05 Lapzárta1330 Paletta ism 14.05 Galéria ism 1430 Befutó ism 15.00 Híradó 15.30 Ring ism 16.05 Hardtalk ism1630 Paletta 17.00 Hír­adó 1730 Zöld övezet 18.00 Híradó 19.00 Híradó1930 Magyaroiszág élő­ben 21.00 Híradó 212135 Riasztás® 22.00 Híradó 2230 Zöld övezet ism 23.05 Magyarország élőben ism © FILM* 09.15 Columbo © 1045 Az elrabolt expresszvonat © 13.00 Az Amazo­nas kincse © 15.00 A Föld inváziója - Csata: Los Angeles © 17.15 Fejlövés @ 19.00 Szuperhekusok ® 21.00 Penge 2 © 23.10 Fulladás @01.05 Penge 2® 06.00 Hulk 06.30 07.00 Kacsa­mesék ® 07.30 Dallas © 08.35 Párizsi helyszínelők © 09.351035 NCIS ® 11.351235 Született fele­ségek © 13.351440 A farm, ahol élünk ©15451650 Váratlan uta- zás<S>T7551925Születettfeleségek ©2025 Szex és New York@21.00 Álmatlanságaim hercege © 2245 SzexésNewYork®2320 Bostoni ha­lottkémek © 0025 Dallas® © DISCOVERY C. 06.00 Hogyan készült? 0625 Állító­lag... Rakétaautó 07.15 Autókereske­dők Veterán autó08.00 Az alkukirály 18. rész 0830 Kanadai raktárárveré­sek Régi emlékek09.00 Licitvadászok Régi korok fegyverei0930 Raktárva­dászok 12. rész 10.00 Csupasz túlélők 11. rész 11.00 AranylázAlaszkában Fa­gyott arany 12.00 Jéghideg arany Bel­ső démonok 13.00 Házak a fa tete­jén 8. rész 14.00 Amcsi benzinfalók Megpróbáltatások 15.00 Száműzöt- tek műhelye 14. rész 16.00 Autókeres­kedők 17.00 Amcsi benzinfalók 18.00 Aranyláz Alaszkában Zsákutca 19.00 Amcsi benzinfatók Hasselhoff és egy - Pontiac Trans Am, 1. rész 20.00 Am­csi benzinfalók Szépséges Bei-Air. 1. rész 21.00 Amcsi benzinfalók 22.00 Ezt hogyan élnéd túl? 23.00 2330 Ká­osz a kameiák előtt 7-8. rész ©FÉM 3 0640Agonoszálarca@0740 Sze­relmes Anna 08.10 Szerelmes Anna® 0845 Tények Reggel 0920 FEM3 CAFÉ © 1140 Torták ásza 12.10 A mesterszakács titkai 1240 Esküvő, mindenáron1340 A nagy házalakítás 1440Családi Titkok ©1545Családi Titkok@1650Magánnyomozók® T755Tortákásza®1825A mester­szakács titkai © 19.00 Esküvő, min­denáron © 20.00 A nagy házalakí­tás © 21.00 Shark © 22.00 Rúzs és New York ©23.00Tények 0025 Szülői felügyelet nélkül __________ ©COOL TV 09.00 Medicopter 117 - A légimentők © 10.00 Baywatch ©11.00 Knight Ríder@12.00CSI: Miami helyszínelők ©1250 Medicopter 117 - A légimentők ©13451440Cobrall©1535CSI: A helyszínelők ® 16.30 CSI: Miami helyszínelők © 1725 Dr. Csont ® 1820 Nyugi, Charlie! © 1845 Nyu­gi, Charlie! ® 19.15 Gyilkos elmék © 20.15Amentalista@21.10Dr.Csont ©22.10 CSI: New\brk-i helyszínelők © 23.05 Vámpírnaplók © 00.00 Gyilkos elmék© 06.30 Kult-óra kulturális magazin 08.00 Lelátó sportműsor 0930 Pezsgő város: Helló Nyíregyháza! ma- gazin ©10.00 Képújág ©18.00 Hír­adó 1825 Híregyháza Közéleti maga- zin@19.00 Híradó1925 Rita kérdez ©1930 NYTV 30 - 30 éves Nyíregy­háza televíziója magazin © 20.00 Híradó 2030 Alkotás utca kulturális magazin ©21.00 Híradó 2125 Beat­rix kívánd ©21.30 Feketén Fehéren portréműsor ©22.00 Híradó 2220 Híregyháza Közéleti magazin ©2250 Híradó © 23.15 Képújság rrwrzmn 630 Party-zóna@7.00 Híradó 730 35 perc © 8.00 Híradó 830 Sport­tér © 9.00 Híradó 9.30 Képújság 1730 Party zóna - zenei összeállítás @ 18.00 Híradó1830 Kifőzte@18.45 Honvéd 7© 19.00 Híradól930 Nyi­tott egyetem®20.00 Híradó 2025 Színház: Művészet © 22.10 Híradó 2240 Hitvallás ® 2340 Himnusz 2345 Képújság ©NAT.GEO. 6.00 Mindennapi tudomány 7.00 Gyáróriások &.00 Átvilágított történe­lem: Machu Picchu 9.00 Túlélni Alasz­kát Ili: Defekt a folyón 10.00 Túlélési praktikák II: Ebek és vademberek © 11.00 Gyáróriások-szuperautók: Lexus LFA 12.00 Reptéróriás: Dubai: 7. rész 13.00 Országút a pokolba Ili: Keskeny úton 14.00 Vadregényes építmények II 15.00 Gépek harca: Puska kontra drón 16.00 Gyáróriások - szuperautók: Lexus LFA 17.00 A jövő tudománya Stephen Hawkínggal18.001830 A halál tor­kában© 19.00 Légikatasztrófák XIII ©20.002030 Eszement játékok III: Pénz 21.00 22.00 A Harmadik Biro­dalom építményei II ©23.00 Sztárok és csillagok 0.00 A Yukon aranyásói II: Nem minden arany, ami fénylik ©CLASSFM 06.00 Morning Show 10.00 Class Kí­vánságműsor AbaháziCsabávall5.00 Class Délután Vágó Pirossal 20.00 Class Mix White Boy-jal 20.00 Class Night Szani Rolanddal 22.00 Class Kultúra 23.00 Class Dance Chart White Boy-jal ________________ © MR1-KOSSUTH 6.00180 pert 9.00 Hírek 930 Hí­rek 10.00 Krónika benne: Sport. Idő­járás. 1030 Hírek kb.1052 Hangtár 11.00 Hírek 11.07 A Hely 1130 Hírek 1132 Vendég a háznál 12.00 Déli ha­rangszó 12.01 Krónika 1223 Sportvi­lág 12.30 ütköző délben 13.00 Hí­rek 13.06 Rádiószínház 1330 Tanú­im lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Arcvo- násokl430 Hírekl434Tér-ldől5.00 Krónika 15.10 XX. századi történelem 15.35 Közelről 16.00 Krónika 16.30 Hírek1640Hangtár 17.00 Hliekl7.07 Trend-idők 17.30 Krónika1754Sport­világ 17.56 Hősök naptára 18.00 Üt­köző este1830 Határok nélkül 19X10 Hírek 19.07 Sportvilágl925Tetten ért szavak Balázs Géza műsora Szerkesztő: Házi Hunor1930Családi sáv21.00 HL nek 21.05 Sportvilág Szerkesztő: Virányi Zsolt 21.30 Rádiószínház 22.00 Kró­nika Szerkesztő-műsorvezető: Bőti At­tila 2220 Sportvilág Szerkesztő: Virá­nyi Zsolt 2230 A nap történetei 2257 Igéző 23.00 Hírek 23.05 Sport 23.H Arcvonások 2336Tér-Idő EEEBQH21 6.00 Hírpercek 6.15 Talpra magyar reggel a Petőfi Rádióval 630 Hírek. Időjárás. Közlekedés 7.00 Hírek. Idő­járás. Közlekedés730 Hírek. Időjárás. Közlekedés 8.00 Hírek. Időjárás. Köz­lekedés 8.30 Hírek. Időjárás. Közle­kedés 9.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 10.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 10.02 Sporthírek 10.03 Pető­fi összes 11.02 Sporthírek 12.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 13.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 13.02 Sporthí­rek 14.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 15.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 15.02Sporthirekl6.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 16.03 Egész úton hazafe­lé a Petőfi Rádióval közben: 17.00 Hí­rek. Időjárás. Közlekedés 17.02 Sport­hírek 18.00 Hírek. Időjárás. Közleke­dés 19.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 19.02 Sporthírek 19.03 Kultúrfitnesz 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés 20.03 Utánam Műsorvezető: Buda Márton 21.00 Hírek. Időjárás. Közleke- dés21.03Dr.Zenehouse22.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés22.03 Urban Zó­na 23.00 Eleven OVIASAT3 06.55 0720 Will és Grace © 0745 08.35 Monk - Flúgos nyomozó © 09301025Születettdetektrvek © 11.15Acélszemély®12.10Esküdt el­lenségek: Bűnös szándék®13.10Gyil- kos számok ©14.1015.10 CSI: A hely­színelők @16.0517.05 Nyomtalanul ©18.001835 Jóbarátok ©19.05 19.35 Jim szerint a világ © 20.10 20.35 Két pasi - meg egy kicsi © 21.00 Támad a Mars! ® 23.10 A vér válaszol @01.15 Gyilkos számok © 02.05 Esküdt ellenségek: Bűnös szán­dék ®0250 A célszemély® A műsorváltozás jogát a televízió- és rádiótársaságok fenntartják. Az esetleges eltérésekért felelősséget nem tudunk vállalni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom