Kelet Magyarország, 2015. május (72. évfolyam, 102-125. szám)

2015-05-02 / 102. szám

2015. MÁJUS 2., SZOMBAT 2 Mindenfeléi KI 1M—ü A helyszíni szemlén FOTÓ: MTI, SZIGETVÁRY ZSOLT Elszállítják a veszélyes hulladékot BUDAPEST. Azonnali helyszíni vizsgálatot rendelt el a Mi­niszterelnökséget vezető mi­niszter a Budapesti Vegyimű­vek Illatos úti telephelyén, ahol mintegy 2800 tonna hulladékot helyeztek el ille­gálisan. Lázár János ezt csü­törtöki sajtótájékoztatóján jelentette be. Jelezte, ha azt állapítják meg, hogy a hulla­dék közvetlen veszélyt jelent, azonnal elszállítják. Ez meg is történt. MTI „A jogalkotók érdeke is a biztonság” BUDAPEST, A jogalkotónak is érdeke, hogy a trafikban dolgozók biztonsága garan­tált legyen - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő. Ki­fejtette, a lényeg, hogy az eredeti szándék - az, hogy a dohánytermékeket ne lehes­sen látni az utcáról, elzárva legyenek a fiatalkorúak elől - találkozzon azzal a szem­ponttal, hogy a benn dolgo­zók biztonsága is garantált legyen. mti Majálisoztak a politikusok Demonstráció a Városligetben: a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöksé­gi tagja a dolgozói szegénység ellen szervezte fotó: mti, Illyés tibor Országszerte majáliso­kon ünnepelték a mun­ka ünnepét, a parla­menti pártok képviselői szavaiból idézünk. BUDAPEST. A Fidesz-kormány 2010 óta következetesen kép­viseli a keményen dolgozó emberek érdekeit - közölte a Fidesz pénteken az MTI-vel a munka ünnepéhez kapcsoló­dóan. A párt hangsúlyozta: ma a keményen dolgozó emberek figyelmet és támogatást kap­nak a kormánytól. „Igazságos, egykulcsos, alacsony személyi jövedelemadót vezettünk be és visszaállítottuk a családi adókedvezményt. Ezzel ösz- szesen 3600 milliárd forintot Kötélhúzással telik az ün­nep, komoly viták vannak a munkavállalók, valamint a kormány és a munkaadók között - mondta Gaskó Ist­ván, a Liga Szakszervezetek elnöke a Városligetben. Sze­rinte a márciusban kezdő­dött háromoldalú szakértői tárgyalásokon a kormány háttérbe vonul, nem avat­hagytunk a családok zsebé­ben, 1300 milliárd forintot csak a családi adókedvezménynek kozik be a munkaadók és munkavállalók közötti meg­beszélésekbe, ahol viszont „eléggé döcögősen mennek a dolgok”. Sztrájk szervezé­sét sem zárta ki a Liga elnöke abban az esetben, ha a parla­ment tavaszi ülésszakán nem sikerül olyan törvényeket al­kotni, amelyek segítik a meg­állapodások megvalósulását. bik kormánypárt. Hozzátették: támogatják a munkahelyte­remtő beruházásokat, a legne­hezebb helyzetben lévőknek a közfoglalkoztatás keretében biztosítanak munkát. Ellenzékben Tóbiás József, az MSZP el­nök-frakcióvezetője a Városli­getben nyilatkozott. Kifejtette, szerinte Magyarország azért van bajban, mert a politikai jobboldal elsajátította a szélső­séges gondolatokat és azoknak teret engedett: „gyökeret ver­tek Fidesz-Jobbik világában”. Gyurcsány Ferenc, a De­mokratikus Koalíció elnöke készülő programjukra hívta fel a figyelmet: amely a sze­rintük elfeledett 6 millió em­berre hívja fel a figyelmet. Az LMP szintén a Város­ligetben ünnepelt. Schiffer András társelnök szerint a legkevesebbet keresőknek is biztosítani kell a létminimu­mot: ezt is tartalmazza a párt­nak a dolgozói szegénység felszámolására tett hétpontos javaslata, ismertette. Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért (PM) szó­vivője szerint az általuk kez­deményezett alapjövedelem bevezetése a megélhetés biz­tosítása mellett méltóságot is ad azoknak, akiknek nem jut munka. Elég az életszínvonal csök­kentésére irányuló, azaz a megszorításokra épülő euró­pai uniós politikából, ezt már Morvái Tamás, a Munkáspárt 2006 tagja mondta a szerve­zet május 1-jei rendezvényén. Az Együtt szerint hét év­vel a világgazdasági válság kezdete után a magyar csa­ládok rosszabbul élnek, mint akkor, több adót fizetnek és sokaknak munkahely sem jut - mondta Szigetvári Viktor pártelnök a párt családi nap­ján. Szerintük többek között az egykulcsos családi adó el­törlése segítene ezen. mti köszönhetően” - írta a nagyob­„Komoly viták vannak” A halálbüntetés volt a téma Devizaárfolyam (2015.04.30.) PÉNZNEM árfolyam változás Euró 300,56-0,04 USA dollár 226,92 +0,33 Svájci frank 243,95-0,35 Angol font 351,59 +0,04 Román lej 67,71 +0,09 Ukrán hrivnya 27,93 +0,04 Horvát kuna 39,70-0,06 Lengyel zloty 70,46 +0,24 O http://www.szon.hu Valutapiac. További információk. Grafika: ÉKN. Forrás: MNB Olasz és francia lapok írtak arról, hogy Orbán Viktor a halálbüntetés napirenden tartásáról beszélt. Róma, Párizs. Orbán Viktor magyar miniszterelnök ha­lálbüntetésről szóló vitával kapcsolatban tett kijelentésé­nek európai uniós visszhang­ját kommentálta pénteken a Corriere della Sera című, konzervatív olasz napilap. A cikk „az emberi jogok és a de­mokrácia iránti figyelemnek” nevezte Jean-Claude Junc­ker európai bizottsági elnök Orbán Viktorhoz intézett fi­gyelmeztetését. A szerző sze­rint szavaival Orbán Viktor a „megszokott európai tétlen­ségben” bízhatott, mivel Eu­rópa eddig „szótlan és tétlen volt az emberi jogok pusztí­tásával szemben”, határain belül és kívül is. A Le Monde Orbán vissza akar térni a halálbüntetéshez címmel közölt kommentárt. Ebben kiemelte, hogy a ma­gyar miniszterelnök kijelen­tése ellentétes az Európai Unió szellemiségével, amely hivatalosan tiltja a halálbün­tetés alkalmazását a határain belül. A tudósítók szerint „Or­bán néhány napja láthatóan nagyobb sebességre kapcsolt, közvetlenül a Jobbik témái­nak átvételével”. Emlékeztetett a lap arra, hogy múlt héten a miniszter- elnök a bevándorlásról kezde­ményezett nemzeti konzultá­ciót, ami miatt „több európai képviselő a torkát köszörülte, a halálbüntetés esetleges visz- szaállítása viszont üvöltésre készteti őket”. mti Hazahoztak egy kislányt Nepálból A Baptista Szeretetszolgálat munkatársai gyógyszert osztanak fotó: mti A térségben még negy­ven magyar van. Az áldozatok száma 6 ezer feletti. BUDAPEST. Egy másfél éves magyar kislány hazautazá­sát szervezte meg Nepálból a Külgazdasági és Külügymi­nisztérium (KKM) a konzuli együttműködés lehetőségét kihasználva. A tárca erről pénteken, közleményben tájékoztatta az MTI-t, hang­súlyozva, hogy a kislány az Újdelhiben lévő magyar kül­képviselet és Németország katmandui nagykövetségé­nek segítségével érkezhet haza nepáli nagyszüleivel. A KKM emlékeztet, csütörtö­kön a cseh külügyminiszté­rium által szervezett evaku­áló repülőgéppel két magyar állampolgár hagyta el a vál­ságövezetet. A minisztérium tájékoztatá­sa szerint a térségben maradt 40 magyarral az újdelhi nagy- követség tartja a kapcsolatot. A katmandui hatóságok által pénteken közzétett leg­frissebb összesítés szerint hatezer fölé emelkedett a ne­páli földrengés halálos áldo­zatainak a száma, a sérülteké pedig 14 ezerhez közelít. A katmandui EU-delegáció vezetője pénteken azt közöl­te, hogy az európai uniós tag­országok ezer állampolgárát még keresik Nepálban. MTI Vendégkommentár Matyasovszki Fanni Mi is a puzzle darabjai vagyunk Kedves ballagó diáktársak! Azért jöttem, hogy elbúcsúzzam tőletek. Amikor felálltam az iskolám színpadára, elsősor­ban azt akartam elmondani, mennyire szerettem itt élni, ezek között a falak között! Rajongtam az épületben eltöltött minden csodás másodpercért, s iskolatársaimat örök, igaz barátként, s kedves ismerősként zártam a szívembe. A négy év alatt sokszor törtem azon a fejemet, mi lett volna, ha annak idején mégsem ide vezet a sors, de ma már aligha érdemes ilyesmin töprengeni. Kijártuk az iskolát. Mindezeket a szép dolgokat azért is vetettem papírra, mert aligha van olyan ballagó a világon, aki ne ragadtatná magát hasonló vallomásra. Aztán pedig arra gondoltam, hogy talán érdemes volna megtörni egy kicsit a hagyomá­nyokat, s nem ragaszkodni a tradicionális ünnepi beszédek modorához. A felnőttek közül engem már annyi ősz inte’, hogy legyek őszinte, s úgy döntöttem, elvonatkoztatok a közhelyektől, és megpró­bálom a diáktársaim nyelvén megragadni az igazságot. Ép­pen ezért mit is mondhattam volna mást nekik, minthogy „az itt jelen lévőknek a felét sem ismerem fele olyan jól, mint szeretném, és a fele részüket se szeretem fele annyira, mint ahogy megérdemelnék”. S szintén az igazság része, hogy a gimnáziumban eltöltött négy évem néha nagyon messze állt a tökéletességtől. Néhány pillana­tot, amelyet élveznem kellett volna, egyszerűen csak ki akartam tépni az életem füzetéből, gombóccá gyűrni és a kukába dobni. (Tudjátok, olyan ez, akár a matekházi - bár már ötödszörre számolod újra, rá kell jönnöd, hogy még mindig nem jó az eredmény...) Néhány órát, amelyet talán marasztalnom kellett volna, inkább siettettem, mert a jó kölcseys jelszava úgy szól: „Haza - minél előbb”. S még mielőtt kirúgnátok a hordót a szónok alól, mert elmarasztalóan szól az öreg alma materről, hadd tegyek fel nektek egy (és ígérem utolsó) kérdést. Emlékeztek még rá, milyen érzés kirakós játékkal játszani? Rengeteg türelem kell hozzá. Amikor ott van előttünk a puzzle, elsődlegesen a képen lévő központi figurára koncentrálunk. Holott a kép háttere igényelné a nagyobb odafigyelést, precizitást, és lelkiismeretes munkát, bármennyire is elhanyagolhatónak tűnik. A hely kedves diáktársaim, a színpad, ahol álltam, az udvar a fákkal, s Kölcseyvel, aki csintalanul kacsintott ránk mindig, a termek a székekkel, tanáraink, akik látványosan, de megbocsáthatóan untak néha bennünket, ezek mind a mi személyes kirakósunk hátterét adták. És ott voltunk a képen mi is, akik játszva ezt a hatalmas játékot, néha elveszítettük a türelmünket, néha elegünk lett a folyama­tos újrakezdésből, néha felelőtlenül eldobtuk a kezünkben tartott képdarabkát, hogy aztán később, megfontoltabban, érettebben visszatérjünk az egészhez. Bűntudattal előke­restük a hiányzó apró elemet az asztal alól, és végérvénye­sen a helyére illesztettük. Kirakós játék, amelyen ott fürkészitek ti is valamennyien a jövőt egy puzzle darabkán, összekapaszkodva másokkal. Körülöttem álltok, hol távolabb, hol közelebb hozzám, de végső soron mégis az én kirakom elengedhetetlen részle­teiként. És ezért hálával tartozom nektek, ismerjük akár nagyon jól, akár kevésbé egymást. A kirakom hátterével piszmogva egyébként is annyi mindent tanultam, felsorol­ni sem kevés. Szépérzéket irodalomnak álcázva, hazafias­ságot magyar nyelvtannal kövezve, a valóság és az igazság közötti különbséget a történelemmel kézen fogva, logikát a matematika világában járva, tudományt a fizika és kémia szigorú tekinteteinek tüzében, természetességet a bioló­gia és a földrajz barátsága révén, tartást a testnevelésnek köszönhetően, hálát és nagylelkűséget zene formájában, józan gondolkodást a filozófia és etika köntösében. És talán nem mindig voltam róluk ilyen jó véleménnyel, talán - ahogy azt már említettem - időnként faképnél hagytam a félkész játékot, mert úgy éreztem ez a sok darab felesleges elem csupán az életemben. De később, mikor újból vissza­tértem és megtaláltam számukra a helyet életem összké­pében, rájöttem, hogy igazából mennyire jól mutatnak ott, ahová végül kerültek. S ti, kedves diáktársaim, akik egyszer majd mind nagyszerű, híres orvosok, politikusok, tanárok, jogászok, mérnökök, közgazdászok vagy művészek lesztek, szeret­ném, ha rám is úgy tekintenétek, mint az életetek egy kis darabjára. S mikor majd hallok rólatok, vagy az elért érde­meitekről, felkiálthatok magamban: én ismertem őket! Az életük része, a kirakósuk egy darabja voltam! Lehet, hogy csak úgy, mint egy háttérben megbújó fűszál vagy egy elú­szó felhőfodor, de szerepeltem az életükben, ami igen nagy megtiszteltetés. S így jutottam el záró következtetésemig: Látjátok, milyen kevés ez a négy esztendő, ha ilyen kiváló és nagyszerű hobbitok közt élhet az ember!... Szerzőnk a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnázium érettségiző diákja S mikor majd hallok rólatok vagy az elért érdemeitekről, fel­kiáltok magamban: én ismertem őket! Életük része voltam!

Next

/
Oldalképek
Tartalom