Kelet Magyarország, 2015. április (72. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-03 / 79. szám
736520 2015. ÁPRILIS 3., PÉNTEK KELET Száz kilométer futás szélviharban, hóban A negyedikként célba érőTihor Csaba elszántságát nem fújta el szél FOTÓ: INTERNET ATLÉTIKA. Száz kilométer futás havi edzésadagnak? Szinten tartásnak jó. Hetinek? Az már elég komoly! Hogy egyvég- tében ennyit futni? Emberfeletti! Pedig vannak, akik ilyesmire vetemednek, amit az is bizonyít, ezen a távon is rendeznek országos bajnokságot. A viadal immár hagyományosan Kisbérről indult, és a Bakonysárkányra vezető 8,3 kilométeres szakasz jelentette a pályát - ezt kellett hatszor oda-vissza teljesíteni, meg közben 670 méteres szintkülönbséget is letudni. Meg dacolni a viharos széllel, amely Bakonysárkányra menet segített, visszafelé viszont szembe fújt. De volt jégeső és havazás is, úgyhogy a körülményeket nem nevezhettük ideálisnak. A tiszaberceli származású nyíregyházi ultrafutó, Tihor Csaba persze így is teljesítette a távot. Nem is akárhogyan, hiszen 8 óra 46 perces idejével az abszolút viadal negyedik helyén zárt, korosztályában pedig a harmadik lett.- Volt már jobb, lehetett volna most is az, de elégedetlen nem vagyok - összegezte a történteket Tihor Csaba, aki következő megmérettetésén emel a téten, hiszen április végén a sárvári 24 órás versenyen áll rajthoz. Garantáltan több, mint 100 kilométert teljesítve... KM-BT ■ Szombati Nyuszi-futás bemelegítéssel Miként tavaly, most szombaton is közös bemelegítéssel kezdődik majd a nyíregyházi stadionban a hagyományos Nyuszi-futás. fotó: pusztai Sándor Nincs görcsölés és matek! A kezdőcsapat tagjai közül leginkább Nikola Vaszojevics találta fel magát a MAFC-os embergyűrűben fotó: pusztai Sándor Nem kis izgalmak közepette született meg az a győzelem, ami végleg bebiztosította az NYKK bennmaradását. kosárlabda. A dolog ott kezdett komolyra fordulni, amikor 38 másodperccel a vége előtt Fodor Kristóf triplát dobott, és 73-72-re zárkózott fel a MAFC az addig biztosan vezető Marso-NYKK ellen. A következő támadást elrontotta a hazai csapat az alsóházi bajnokin, így a fővárosiak a győzelemért akcióztak. A sarokban Fodor megint üresen maradt, ám hármaskísérlete a gyűrűn körbeforogva lejött, a lepattanó megszerzése után pedig Ronnie Taylornak ütöttek oda a vendégjátékosok. Közel a hosszabbításhoz A két büntetőből csak az egyik ment be (74-72), így az időkérés után megint jöhetett a MAFC, volt még közel négy másodperce. Fodor hármast dobott, de Taylor blokkolta, oldalbedobást végezhettek el a vendégek 1,9 másodperccel a vége előtt. A hazaiak arra koncentráltak, hogy Fodor ne kapjon labdát, de a gyűrű alatt üresen maradt az egész meccsen remeklő Sztavrosz Tucikiarakisz, belöbböldték neki a labdát, aki kihagyta az ajtó-ablak ziccert. A hosszabbítás elmaradt, így maradt benn a Marso- NYKK. Pontosabban ez már csak a végkifejlet volt, hiszen azért a szerdai, újrajátszott bajnokival (olyannyira hasonlatos volt a március 12-ei meccshez a találkozó, hogy elegendő lett volna az akkor megmaradt három perc néhány másodpercet lejátszani...) együtt tíz győzelmet azért fel kellett mutatni.- Mindenki nagyon szerette volna, hogy legyen meg ez a siker, ami után már nem kell számolgatni - mondta Sitku Ernő, a nyíregyháziak vezetőedzője. - Görcsösen sikerült, ez tény, de nem is számítottam arra, hogy gálamérkőzés lesz, hiszen a MAFC az életéért küzdött, ez látszott is, hiszen egy pillanatra sem adták fel a játékosai a küzdelmet. Annak örülök, hogy a kispadról érkezve Molnár Marcell személyében nyíregyházi játékos tudott nagyon sokat hozzátenni a mérkőzéshez. Lassan ott tartunk, hogy ez nem meglepetés, hanem el is várható. Gratulálok a csapatnak, hogy három fordulóval a vége előtt elérte a célt, a biztos bennmaradást. Három mérkőzés azért még hátravan a bajnokságból, ezek szerint az ifjak az eddiginél is több lehetőséghez juthatnak a végén. Szombaton ismét találkoznak- Már csak azért is, mert láthatjuk, a beállásuk után nem gyengül a csapat teljesítménye, sőt, újult erővel, fokozott sebességgel tudunk tovább küzdeni - így a szakvezető. - Megint voltak olyan hibáink, amelyek úgymond visszatérőek, újfent a végjátékban, nem is akartam azokat elhinni, de szerencsére ezekkel együtt is meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Hogy meg ne unja egymást a két csapat, szombaton a MAFC pályaválasztása mellett találkoznak újra egymással. BODNÁR TIBOR tibor.bodnar@kelet.hu Kosárlabda NB I. A csoport. Férfi tázépszakasz. az alsóház állasa 11. Jászberény 27 11 16 2227-2384 38 12. Nyíregyháza 27 10 17 2099-2219 37 13. MAFC 27 5 22 2016-2324 32 14. Zalaegerszeg 27 4 23 1959-2344 31 Leszedni a nadrágot és extra kosár- Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés lesz, ennek megfelelően szinte végig fej-fej mellett haladtunk - értékelt a meccs nyíregyházi hőse, Molnár Marcell. - Egyszer tudtunk meglépni gyors indításokkal, de akkor az ellenfél átállt zónára, ami ellen szenvedtünk.- A lényeg, hogy kitartott az előnyünk, és nyertünk - folytatta a játékos.- Sitku Ernő úgy küldött a pályára, hogy ezerrel kell védekezni, le kell szedni az ellenfélről a nadrágot, és ha ez megvan, akkor jönnek a könnyű kosarak, ha pedig az is, akkor az extra találatok. Nagyjából ezt az utat jártam végig ezen a meccsen. Válassza a minőséget és megbízhatóságot, válassza a Genezis kínálatot! 19U, éim 0 mmgym Genezis - A minőség, ami azonnal érkezik! % Genezí Minden, ami növénytermesztés Rendeljen Genezis levél és műtrágyát most a Genezis Partnerhálózattól! • versenypiaci ar • kiváló minőség prompt szállítás 39% hatóanyag-tartalom’ (»összes hatóanyag-tartalom Pétisó esetén) Genezis • t é f t 0 f ö a r 6 Keresse üzletkötőinket és egyezzen meg velük! www.genezispartner.hu HIRDETÉS