Kelet Magyarország, 2015. április (72. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-30 / 101. szám
2015. ÁPRILIS 30., CSÜTÖRTÖK 9 Egyetlen csapat volt, amely élből ellenezte az ötletet. Ezt mondta Sípos Jenő, az MLSZ szóvivője arról a felvetésről, hogy az MLSZ a Győri ETO fennálló tartozása rendezésére nyújtana hitelt. j A baltimore-i zavargások miatt az észak-amerikai baseball-li- ga 145 éves történetének első zárt kapus mérkőzését rendezték szerdán. A hatóságok kedden közölték, hogy a Baltimore Orioles-Chicago White Sox találkozó időpontját 14 órára hozták előre, és szurkoló ezúttal nem mehet be a Camden Yards Stadionba. A zavargások során 20 rendőr megsebesült és 235 tüntetőt - köztük 34 fiatalkorút - vettek őrizetbe. Lábtenisz után fojtogatás LABDARÚGÁS. A Kisalföld információi szerint a Győri ETO sportigazgatója fojtogatta a technikai igazgató segítőjét, ezért közös megegyezéssel távozik a klubtól. A lap úgy tudja, kedd délben néhányan a stadion tornatermében lábteniszeztek, ezért Sztevanovics közölte technikai igazgató segítőjével, hogy a lábteniszezés miatt felmond neki. A segítő állítólag a felmondást nem fogadta el. A sportigazgató erre utánament, és a folyosón fojtogatni kezdte a fiatalembert. Csaba-bronz a mesterek közötti versengésben Túl a nagy süteményezésen Cserfalvi Olafnak és Hadházi Dórának is akad programja. Nem is akármilyen, a két nyíregyházi fiatal május 3-án Szentpétervár felé veszi az irányt - ugyancsak edzőtábor, kemény melóval. Június közepén pedig beindul az igazi nagyüzem, korosztályos megmérettetések egész sorát rendezik, ahol akár kiugró eredmények is születhetnek, km-kt sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja. KARATE. A közelmúltban Lettország adott otthont a SKDUN Európa-bajnokságnak. A shotokán karate kontinensversenyén húsz ország hétszáz versenyzője lépett küzdőtérre. A magyar csapatban két megyénkbeli karaté- ka kapott helyet, mindketten a Nagykállói Shotokán Kara- te-Do Egyesület versenyzői, akik Ferencz Tibor és Tímár Zoltán 5 dános mesterek irányítása mellett készültek fel a versenyre. Kovács Balázs, a Nagykállói Kállay Rudolf Szakiskola tanulója felnőtt vegyes csapat katában (formagyakorlatban) negyedik helyezést ért el. Györgyi Csaba, a Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium végzős tanulója egyéni formagyakorlatban és felnőtt férfi csapat formagyakorlatban is épphogy lemaradva a dobogóról zárt a negyedik helyen. A verseny zárásaként rendezték meg a Mesterek Tornáját, ahol minden országból csak egy-egy tizennyolc év feletti és dán fokozattal rendelPekár László ajándékot is vitt az ifjú Szpari- drukkernek. labdarúgás. A szerdai szeles időben tartott edzést követően a Nyíregyháza Spartacus néhány focistája egy belvárosi sütisnél találkozott. Miként azt lapunk is megírta, a győri sikert követően Mátyus János, a Szpari mestere azt nyilatkozta, hogy a harmadik gólt szerző Pékár Lászlót és társait meghívja egy sütizés- re. A hírre néhány nyíregyházi cukrászda bejelentkezett vendéglátónak, és szerdán dél után nem sokkal meg is érkeztek az édesszájú focisták. Egynapos lesz a felcsúti út A tulajdonos és kisfia nagy Szpari-drukkerek, és örömmel látták vendégül a nyolc focistát. Pékár László nem érkezett üres kézzel, hiszen az egyik edzés után készült közös képet dedikáltatta társaival, és azt adta át az ifjú Máténak, aki természetesen nagyon örült a meglepetésnek. Egyébként édesapja nem Pékár László ajándékot vitt Labancz Máténak FOTÓ:PUSZTAI SÁNDOR Buskó Csenge és ifjú társai a közeljövő versenyein villantanának - a medencében. úszás. Az unalom ismeretlen fogalom a Nyíregyházi Sport- centrum úszói számára. Nem véletlen, hogy szerdára sajtó- tájékoztatót hirdettek. Sitku Ernő élsportigazgató felvezetésként csupán annyit jegyzett meg: számottevő sikerek voltak, vannak és szinte bizonyosan lesznek is a közeljövőben. Urbin Tamás vezetőedző a részletekbe, a felkészülés menetébe, no meg a közelgő feladatokba is betekintést engedett. Európai Játékok... Noha a java még csak most következik, már az év eleje is sűrűnek bizonyult. Buskó Csenge, Szurovcsák Ivett és Trizner Olivér, vagyis a nyíregyháziak három utánpótlás válogatott üdvöskéje jószerivel egyik edzőtáborból járt a másikba. A Győrben szervezett ösz- szetartás mellett Hollandiában, majd Buskó Csenge legutóbb Duhajban töltött felettébb tartalmas napokat. Olyannyira, hogy az arab városban produkált idejének köszönhetően - jelenleg tartalékként - tagja az első alkalommal meghirdetett, júniusban Bakuban esedékes, több sportágat tömörítő Európai Játékok elnevezésű monstre eseményre utazó magyar válogatottnak. Hogy ez mekkora elismerés, arról legyen elég annyi: egy nyári olimpiainál is népesebb, a tervek szerint 300 fős küldöttség, közte csaknem kétszáz honi versenyző állhat rajthoz az azeri fővárosban. Szentpétervári edzőtábor Csenge természetesen a felnőtt, valamint az ifjúsági magyar bajnokságon is villantani szeretne, mégpedig 100, 200, és 400 méteres gyorsúszásban. Buskó Csenge legutóbb Duhajban edzett fotó: pusztai Sándor kező (fekete öves) versenyzőt nevezhet a szövetség. A mesterek tornáján a versenyzők formagyakorlatban és küzdelemben egyaránt összemérték tudásukat. Ebben a számban a mindössze 19 éves és „csak” első dános Györgyi Csabát érte a megtiszteltetés, hogy indulhatott, amit egy harmadik hellyel hálált meg. km Györgyi Csaba a mesterek között a harmadik helyen végzett FOTÓ: MAGÁNARCHlVUM avatta be abba, hogy kik lesznek majd a vendégek, így aztán Máténak nagy volt öröme. A csapat egyébként pedig készül a szombati megmérettetésre, amikor is a felcsúti stadionban kell majd vitézkedniük. Sajnos, Zurabi Arziáni és Zorán Kostic sárga lapok miatt hiányozni fognak, Bosnjak Predrag viszont pályára léphet. Remélhetőleg Igor Zofcák is, aki az MTK elleni meccset betegség miatt hagyta ki. Korábban felmerült, hogy kétnapos lesz a túra, ez megváltozott. Pénteken este fél héttől a városi stadionban lesz az edzés, a csapat csak szombaton indul majd Felcsútra. MÁN LÁSZLÓ laszlo.man@kelet.hu Tudnivalók Felcsútra A szombati mérkőzésre online is lehet jegyet váltani: a vendégszektorba csak Szpari- szurkolói kártyával tudnak belépni a szurkolók, mással (például MLSZ) nem. A helyszínen lesz vendégpénztár, mely a mérkőzés előtt két Csenge és társai lubickolnának a sikerekben Azért nem dőlt össze a világ m Tihor Csaba az éjszaka beállta előtt döntött úgy, hogy feladja FOTÓ: INTERNET Mentális fáradtság miatt volt kénytelen feladni a 24 órás bajnokságot a tavalyi második Tihor Csaba. atlétika. Azért nagyobb tragédia is történt már annál, mint hogy valaki a tervezett 24 óra helyett a hirtelen jött nagy melegben „csak” 10 óra 23 perc ll másodpercig bírta a tempót, és 102,061 kilométer megtétele után kénytelen volt feladni a versenyt. Tihor Csaba, a Nyírségi Futók SE versenyzője járt így a szokás szerint Sárváron rendezett 24 órás országos bajnokságon, ahová a tavalyi, korosztályában szerzett második helyezése alapján szép reményekkel érkezett. Egy híján száz kör Ugyan a tiszaberceli származású ultrafutó érthetően nem boldog attól, hogy a sárvári vár körül kialakított 1031 méteres pályán „csak” 99 kört teljesített, aztán jött egyfajta mentális fáradtság, és még az éjszaka beállta előtt feladta a viadalt, azért vár még rá feladat bőven. Egyelőre kérdéses, hogy az ötven kilométeres országos bajnokságon rajthoz áll-e, de a fő cél erre az évre vonatkozóan amúgy is az őszi Bécs- Budapest szupermaraton teljesítése. Ugyancsak a 24 órás viadalon indult a Nyíregyházi Sportcentrum versenyzője, Görbe Szabolcs, aki 66 kört teljesítve, 8:55:33 óránál, 68,047 kilométer megtétele után adta fel a versenyt. Élete második hatórás viadalát teljesítette Pivnyik László (NyiFuSE), aki 53 körrel, 54,834 km-rel zárt, amivel az abszolút verseny 15. helyezettje lett, és ez a korosztályában (40 év alatt) a negyedik helyezéshez volt elegendő, km-bt Ünnepi sportműsor Csütörtök Kézilabda. Országos serdOlőbajnokság, lány rájátszás: Kisvárdai KC SE-Hodmezővásárhely, sportcsarnok, 16. DÁn+alf rurufK Kézilabda. NB II., férfi: Fehérgyarmati VSE-VKK Nyírbátor, 18 (junior: 16). ________________________________________ Szabadidősport. Utcai futóverseny, újfehértói Honvéd utca, 9. Felföldi-kupa kispályás focitorna, újfehértói Csukrán-pálya,10. Labdarúgás. Megyei II. osztály, Nyírerdő-csoport: Kék-Fényeslltke, 16 (ifi: 14). Sky Travel megyei női bajnokság: Nyfrbátor- Ófehértó, 12. Nyírvasvárl-Gávavencsellő, 16. Mátészalka-NYVSC, 16. Nyírség NSC-lbrány, Tiszavasvári út, 16. Levelek-Tarpa, 16. Jubileumi mérkőzés, Sényő, 14. Röviden Asztalitenisz. Pattantyús Ádám újabb bravúros győzelmet aratva bejutott a legjobb harminckettő közé egyesben az asztaliteniszezők szucsoui világbajnokságán. __________ Labdarúgás. Magyar Kupa, elődöntő visszavágó: FTC-Szolnok 1-1 (1-0). Döntőbejutott: az FTC (3-1). 2015.04.30. Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, ÁJ- talános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és AMI SAJTOKOZLEMENY „Tanulással a jövőért" -támop-3.3.10.b-12-2013-0022 A Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola „Tanulással a jövőért” című pályázatának megvalósulása befejeződött. Összesen 40 millió Ft elköltésére került sor az Európai Szociális Alap támogatásával. A Dankó Pista Egységes óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola a 2013/2014-es és a 2014/2015-ös tanévben 40.000.000 Ft-ot fordított diákjai továbbtanulásának segítésére a „Tanulással a jövőért” című pályázatának megvalósítása során. A projektben összesen 48 hátrányos helyzetű tanuló vett részt. A nyitórendezvényre 2013 októberében került sor. A projekt előkészítése egy helyzetelemzés készítésével és egy szakmai program kidolgozásával kezdődött, így a konkrét szakmai megvalósítás októberben elindult. 10 pedagógus mentorálta a kiválasztott tanulókat folyamatosan: bemeneti mérések készültek, egyéni fejlesztési terv és haladási napló vezetése történt, szaktárgyi felkészítők megtartására került sor, illetve egész tanévben segítették mentoráltjaik hatékonyabb és eredményesebb tanulását a szülőkkel való állandó kapcsolattartás mellett. A pályázat lehetőséget nyújtott közösségépítő rendezvények szervezésére is. A mentorált diákok pályaválasztási nyílt napon, mozilátogatáson, felvételi tájékoztató napon, koncerten és iskolanapokon vettek részt. A hatékonyságot és komfortérzetet javító beruházásra is kor került, mely keretein belül trapézasztalok, írólapos székek, szekrények és informatikai eszközök beszerzése történt meg. A projektben részt vevő diákok részére átadásra kerültek írószerek, iskolatáska, illetve az intézmény lógójával ellátott póló és sapka. A pályázat megvalósítása lehetőséget adott kettő kiadvány kiadására is. Az első kiadványunk - Tanulással a jövőért - Szerintünk... - célja intézményünk bemutatása, valamint a pályázat megvalósítása volt az intézmény dolgozói, mentorai szemszögéből, melyben - természetesen a teljesség igénye nélkül - a 2013/2014-es tanév eredményeit, eseményeit állítottuk fókuszba. Második kiadványunk - Tanulással a jövőért - Szerintük... - célja szintén a pályázat megvalósításának bemutatása a projektben részt vevő és az intézménybe járó diákok szemszögéből, melyben - természetesen a teljesség igénye nélkül - a 2014/2015-ös tanév eredményeit, eseményeit állították fókuszba. A program hivatalos zárására 2015. április 23-án került sor, amelyen a szakmai összefoglaló kapott központi szerepet. HIRDETÉS