Kelet Magyarország, 2015. április (72. évfolyam, 77-101. szám)
2015-04-03 / 79. szám
795028 2015. ÁPRILIS 3-, PÉNTEK KELET Diákok jártak a kapitányságon tiszavasvárí. A tiszadobi Széchenyi István és a tiszadadai Holló László Általános Iskola tanulói március 27-én a Tisza- vasvári Rendőrkapitányságra látogathattak, ahol Pöndör Martin törzsőrmester, Szilágyi Ádám őrmester és az oktatási intézmények iskolarendőrei kalauzolták őket.- A gyerekek megismerkedhettek a rendőrök szolgálati felszerelésével és járműveivel, majd rövid előadást hallgattak meg a biztonságos gyalogos és kerékpáros közlekedésről. Megtekintették a bűnügyi technikai helyiséget, ahol az ujjnyomat-rögzítés folyamatát is megismerhették. A diákok nemcsak élményekkel és ismeretekkel gazdagodtak, de egy-egy baleset-megelőzési ajándékcsomaggal is - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Már azt is tudják a fiatalok, hogyan kell az ujjlenyomatot rögzíteni FOTÓ:RENDŐRSÉG (fi http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. Kovács Árpád: kifelé a bóvliból Az elkövetkező évek nagy feladata egy felfelé mozgó spirált beindítani. nyíregyháza. A blikkfangos címet Mádi Zoltán, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) megyei szervezetének elnöke adta annak az előadásnak, amelyet a Költségvetési Tanács és az MKT elnöke, Kovács Árpád tartott a költségvetés helyzetéről a Nyíregyházi Főiskolán. Közeledünk az átlaghoz- Bár pontosabb számot a költségvetés elkészítéséhez kapcsolódóan május elején lehet majd mondani, az már most látszik, hogy a 2015-ös növekedés 2,5-3 százalék közé várható - jelentette ki Kovács Árpád, hozzátéve: a növekedés ütemét befolyásoló egyszeri hatások, biztos tényezők és bizonytalansági faktorok az idén is vannak, az üzleti környezeti várakozásokban viszont a leszakadás helyett a felzárkózás a jellemző. Az MKT elnöke szerint tavaly az egyszeri hatásoknak óriási szerepük volt a kiváló gazdasági teljesítményben, ilyen jelenség volt például az autóipar „termőre fordulása”. Emelkedett a beruházási ráta, az állami beruházásoknak - köztük a mintegy 180 milliárd összértékű sportcélúaknak - is köszönhetően.- Legutóbbi, 21,4 százalékos I rátánkkal végre megközelítettük a régiónk országainak átlagát. A továbbiakban a bankok hitelezési aktivitásához az kell, legyen vállalkozói ötlet és legyen piac! - hangsúlyozta Kovács Árpád, és a fogyasztás növekedésének esélyeivel folytatva kifejtette: a fogyasztás 2 százalékkal nőtt, dinamikája e körül stabilizálódhat, kisebb növekedésére a devizahitelek lezárása miatt is van esély. A főként olajárcsökkenéssel magyarázható alacsony infláció úgy tűnik, megmarad. Ezért valószínűsíthető, hogy az eladósodási spirálból kikerülés után jelentkezik egy vásárlási kényszer is az érintetteknél.- A gazdasági növekedés és a gazdasági teljesítmény fenntartása Magyarországon növekvő forrásokat igényel. A Költségvetési Tanács elnöke úgy fogalmazott: az idén 3 ezer milliárd forint az a pénzösszeg, amit a gazdasági funkciókra költ az állam- háztartás, ez 500 milliárddal több mint 2014-ben, de valahonnan elő kell teremteni, mert csak ilyen áron tartható a 2,5-3 százalék körüli gazdasági növekedés. A célok eléréséhez bizalomra, vállalkozói ötletekre van szükség, és olyan tőkevonzó környezetre, amelyhez nem szükséges külön csábítóerőt bevetni. Legyen nullszaldós!- Szemben a csehekkel, szlovákokkal, lengyelekkel, akik- szerencséjükre - nem tudtak IMF-hitelt fölvenni, mi nagy terhet cipelünk magunkkal a ’90-es években történt eladósodás miatt, ráadásul mi a fölvett kölcsön nagy részét fogyasztásra költöttük el. Ezért is jutottunk oda, hogy a költségvetés uniós megfeleltetése érdekében a magánnyugdíj- pénzek államosításához kellett nyúlni. Ám ez a pénz nem vész el az érintettek számára, mert a nyugdíjba menetelükkel arányos összegben az államnak vissza kell azt tennie az állami nyugdíjalapba.- A kamatok lejjebb szorítása azért lényeges, hogy a tőke ne a pénzintézeteknél parkoljon, hanem működésre legyen késztetve - vélekedett Kovács Árpád, aki a költség- vetési hiánnyal kapcsolatban kijelentette: nem elérhetetlen, hogy 20l8-ra nullszaldós legyen az adósságszolgálattal terhelt költségvetési egyenleg. Nem baj, ha nő majd eközben az államadósság, csak a GDP növekedjen ettől nagyobb mértékben. Bizalmi lépések- Az egy főre eső GDP-nkre nem lehetünk büszkék: a kö- zép-kelet-európai országok között a középmezőnyben helyezkedünk el, messze elmaradunk Szlovákiától, Csehországtól és Lengyelországtól. Vásárlóerő-paritást tekintve még rosszabb a helyzetünk, s ennek bizony rossz üzenete van, változtatásra érett- mondta Kovács Árpád a korábbi jegybankelnök 2012-es pesszimista jóslataira is reflektálva: a Simor András által vázoltaknak ellentmondóan tavaly csökkent az államadósság aránya, javulóban a gazdasági kilátások, gyengülő, de stabil az árfolyam, a pénzügyi szektorban jelentős tőkebevonások történtek, oldódott a bizalomhiány, mérséklődtek a finanszírozási költségek, és jók a beruházási várakozások. A lefelé tartó „dugóhúzóspirál” lefékeződött, a nagy feladat egy felfelé mozgó spirált beindítani a következő években.- Ha sikerül egy nullszaldós költség- vetést elkészíteni, az óriási bizalmi lépés lenne. Tovább kell emelni a beruházási rátát, minden körülmények között meg kell tartani a gazdasági növekedést, valamint fontos a takarékoskodás és a versenyképesség növelése is - sorolta a fő csapásirányokat befejezésül Kovács Árpád. GALAMBOS BÉLA bela.galambos@kelet.hu Kovács Árpád FOTÓ: SIPEKI PÉTER A brókerbotrányokról A válság előtti utolsó „békeévekben” (2006-2007) nálunk megduplázódott a befektetési vállalkozások száma, pedig ekkor már előrevetítődött a szakmai válság, az ingatlanpiaci buborék. A 38 hazai befektetői vállalkozás halmozott eredménye egyről 2,5 milliárdra nőtt. Ebben az időszakban a Buda-Cash visszaesik, a Quaestor tarja magát a plusz nullán, majd a következő években az egész szektor nyereségének több mint 80 százalékát ez a két cég termeli. A Quaestor és a Buda-Cash tehát 2012-től meredek nyereségességi pályára áll, eközben ígér 6-8 százalék körüli hozamot. Óriási befektetéseket tesznek a világban és mindenki tudomásul veszi, hogy ezek ilyen sikeresek, miközben a többiek ugyanazon a piacon rendkívül nehéz helyzetben leledzenek - magyarázta a befektetési vállalkozási szektor eredményességének változásait bemutató grafikonját Kovács Árpád.- A felelősségteljes gazdálkodás felügyelete a pénzügyi szektorban óriási jelentőségű. Ha ott valaki veszi a fáradtságot - mint azt most önszorgalomból én megtettem -, és időben megnézi évekre visszamenőleg ezeket az adatokat, annak feltűnt volna, hogy ezen a szenvedőkkel telt piacon ez a két brókercég valamitől szárnyal... HÁZ, HÁZRÉSZELAOÁS Nyíregyháza, Legyező utcán 4 szobás kertes családi ház teljesen fel- újítva eladó. 42/342-157. 795505 Régi építésű családi ház sok gazdasági épülettel sürgősen eladó. Tel.: 0620/9976-908. ____________795494 LAKÁSELADÁS Nyháza, kórházhoz közel 73 nm-es, 2+1 szobás gázfűtéses lakás tulajdonostól eladó. 70/933-6234 795499 ALBÉRLETKÍNÁLAT Nyháza-Korányin 1,5 szobás 36 nm üres távhős lakás hosszú távra kiadó. 20/924-4835 (17.00 után). 795492 FÖLD, KERT Föld-erdő-telek Nyírpazonyban eladó. Tel.: 0620/9191-458. 792216 Záhonyban 3 hektár föld eladó. Érd.: 70/508-4483. 795320 ÉPÍTŐANYAG Kerítéselem 200Ft/db- tól,Hajópadló 1600Ft/m2- től,BRAMAC tetőléc:90Ft/m, Lambéria 1190Ft/m2-tőí, Fenyő fűrészáru 55.000Ft/m3- től.Szegőlecek egyedi gyártása. Fás-' Autóscentrum, Nyíregyháza-Oros, Nyíregyházi u. 45/b. Tel.30/906- 6633 795576 GÉP, SZERSZÁM Eladó egy 3 soros keveset használt orosz sorközművelő. Tel.: 20/482- 1462 795309 ÉPÍTŐANYAG AKÁC KERÍTÉSELEM 1 m-es 200 Ft tól/db LAMBÉRIA 1250 Ft/m2 I KabalAs, Hunyadi u. 29. » 30/228-4352 ] ÉLELMISZER, TAKARMÁNY Diót veszek 400 Ft/ kg áron. Érd.: 70/508-4483. _______________795318 Diót, mogyorót veszek, házhoz megyek 1000-1400 Ft/kg, héjas 100-300 Ft/kg. 06-20-586-1594 795008 Kasból morzsolt kukorica eladó. Érd.: 0670/620-6443. 795228 MEZŐGAZDASÁGIGÉPEK szemenkénti vetőgép • 6 soros kivitel .. • 3 m szállítási szélesség .\ • hidraulikus nyitás • 75 cm sortávolság S®9 • 4 garnitúra vetőtárcsával • műtrágya- és mikrogranulátum-tartállyal • vetésellenőrző monitorral • Gyári beépített deflektor! Akciós ár: 5 970 000 Ft + ÁFA További információk: Agroázis Rajtik Mihály, ffi 30/407-2329 mihaly.rajtik@agroazis.hu Hardi, Matermacc, Dondi, Fao Keressen bennünket! ÁLLAT Barna tojótyúk eladó 04.07-én 15.00-tól 450-500 Ft/db. Nyháza, Csongor 53. Búj, Rákóczi 80. Tel.: 30/472-0372, 42/205-466. Kubik. 795190 Eladó 5-6 kg-s barbarin mular kacsák 2000 Ft/db. Érd. 0630/ 226-8860.____________________795584 Hízó, fiatal hússertés 120-150 kg- ig, 420-550 Ft/kg eladó Nyírbátorban. Ha kell, szállítás megoldható! Tel.:0630/3715325 794589 Húsvéti akció! Hízott liba 6 kg-os 3300 Ft/db, pecsenyekacsa 3 kg- os 2300 Ft/db, konyhakészen. 4 db-tól ingyen házhoz szállítás. (A készlet erejéig.) Érd.: 0630/8455307. ________________________795624 Közel ellős tehén és előhasú üsző eladó. Érd.: 0630/688-2792, 0630/688-2796. ____________795616 Malacok eladók Nagycserkeszen. Érd.: 06 20 268 2515 telefonszámon. 794586 Méhek NB.Kereten eladók 305458185 _________________ 794690 Napos csibe, kacsa, liba, gigant, gyöngyi, pulya házhoz szállítással eladó. Érd.: 52/458-025 v. 30/ 9587-309. 795252 Piros továbbtartásra és rántani való csirke folyamatosan kapható. Nyíregyháza, Tiszavasvárí út, Benkobokor. 20/9436-466. 795292 Selejt juhot veszek. Érd.: 0630/ 358-7028. ___________________795517 Süldő eladó Nyíregyházán, Érd.: 0630/313-1833. ____________795582 Szabad tartású fiatal tojó jércék rendelhető április végéig termelőtől 1500 Ft / db áron. Érd. 0630/568- 3695. 794489 Tyúkvásár! Barna, fiatal szép tollazatú tojótyúkok 460 Ft/db április 10-én 8-Í0 óráig Mátészalka Ujfa- lusi tag Ipari útból nyílik. 11-13 óráig Fehérgyarmat, Matolcsi úti Áfész-telep. __________________795474 Újfehértón kapható napos és előnevelt kacsák, fehér és szürke libák. Májusi kelésű napos gigant pulykára megrendelést felveszünk. érd: 06309116206 __________794588 Választási malacok eladók. Érd.: 0670/370-7304, Penészlek. 795614 Vörös tojó hibridek 900-1200 Ft/ db-ig szállítás ingyenes. Érd. 0620/426-9236. ____________794886 Vörös tojóhibridek és jércék 26 hetesek 800-1200 Ft/db ingyenes szállítással. Érd: 0630/431-0895 794626 2 db malac, 20 kg-osak eladók Nyíregyházán. Érd.: 0670/3877963. ________________________795396 NÖVÉNY Faiskolámban gyümölcsfa oltványok (őszibarack, körte, alma, birsalma, stb., valamint M-106-os vírusmentes alma alany) eladók. Nyitva hétvégén is. Papp István Nagykálló, Damjanich u. 18. 42/263-782, 30/627-5076. 794208 Gyümölcsfa oltványok engedélyes faiskolából termelői áron eladó, megrendelhető. Lőrinczy István Nagykálló, Kondástanya. Érd.: 0630/406-7099. ____________787539 Gyümölcsfa oltványok (alma, meggy, cseresznye, körte, szilva, kajszi és málna) ellenőrzött, vírusmentes faiskolából, Nagykállőban. Őszibarack akció. Ár:750 Ft+Áfa-tól. Fémzárolt vetőburgonya (Desiree, Cleopatra) kapható. 30/5077-740, 20/9788-545. _______________795341 Kukorica vetőmag kapható! (mar- tonvásári, szegedi hibridek) Krup- pa-Mag Kft. Kisvárda: +36 30 452 4265 795560 Másod osztályú gany-smith alma nagyon jó áron eladó. Érd. 0620/ 411-0320. 795424 EGYÉB ELADÁS Tűzifa eladó méteres szálakban. Akác, tölgy, bükk. Ár:17000Ft-tól. Ingyen fuvar. 30/646-8076 795073 Új Eszterházy hintó 90%-osan készen, Eszterházy hintó komplett vasszerkezete és 2 ekefejes lovas eke eladó. Érd.: 0630/9852-102. 795344 SZOLGÁLTATÁSKÍNÁLAT Műanyag és fa nyílászárók, redőny, reluxa, szalagfüggöny. Lukács-Ablak Kft. Nyíregyháza-Oros I Tel.: 42/595-611, 06-20/9550-650 ] Ácsmunkákat,hőszigetelést kőművesmunkákat,burkolást gipszkartonszerelést,festést víz,villany szerelést vállalok.06205681885 _____________________________________795487 Akciós redőny vásár a készlet erejéig! Szalagfüggönyök, műa. nyílászárók, gurtnicsere, javítások. Tel: 30/543-1120.________________79U76 DUGULÁSELHÁRÍTÁS! Konyhai mosogatók, fürdők, wc, padlóöss- zefolyók gépi tisztítása. Tel: 20/ 415-80-98 792343 ER-ZSO Bt. Redőny, reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, hevederzár, szúnyogháló, roletta. Küszöbborítás. Műanyag és fa nyílászárók, párkányok forgalmazás, szerelés. Gurtnicsere. Alkatrészbolt: Nyíregyháza, Kállői út 26. DRISZKU ZSOLT. 42/492- 090, 30/522-2170. Redőny-reluxa, szalagfüggöny, harmonikaajtó, küszöbök,szúnyoghálók, AKCIÓS ÁRON. Gurtnicsere. Műanyag és fa nyílászárók. Ten- kéné, 42/431-262, 30/9437-543. 792401 MUNKAHELYET KÍNÁL Nyíregyházi hotelbe szobaasszonyt keresünk. Érdeklődni: 70/424-3021. 795150 <*5 A G4S Biztonsági Szolgáltatások Zrt. NYÍREGYHÁZI objektum őrzésére keres munkatársakat SZEMÉLY- ÉS VAGYONŐR pozícióba. Elvárások: érvényes vagyonőri igazolvány Előny: raktározás területén szerzett tapasztalat Jelentkezés az alábbi elérhetőségek egyikén: Tel: 30/4307028; 30/3906314 E-mail: orzes.nyiregyhaza@hu.g4s.com Nagy múltú személyszállítással foglalkozó partnercégünk számára keresünk AUTÓBUSZ-VEZETŐKET budapesti munkavégzésre Jelentkezését küldje el a buszsofor@pannonjob.hu e-mail címre vagy hívja a + 36-20-291-9409, + 36-20-257-4580 telefonszámot. Tájékoztatjuk, hogy a Pannonjob Kft. álláshirdetéseire, adatbázisába történd jelentkezésével cégünk automatikusan, Ön által elfogadottnak tekinti az adatvédelmi nyilatkozatot, amely megtekinthető a www.pannoniob.hu oldalon. Nyilvántartási szám: 4376-4./2003, 07-0006-06 Debreceni húsipari cég németországi és debreceni munkára GYAKORLOTT húsipari HENTES CSONTOZÓ I sakmunkásohat keres,Érd.: 06-30-699-1918 Állattenyésztésbe, juhászatba legeltető és benti gondozót felveszek. Szállás, ellátás megoldott. 30/933-0429, 20/974-2428. 795538 Magyarországi betanított munkára keresünk női és férfi varrókat. Ipari varrógépen szerzett tapasztalat,gyakorlat előnyt jelent. Szállást biztosítunk. Bérezés: bruttó 180.000.- 06/30/495-4801 ____________794218 Németországi munkavégzésre keresünk betanított dolgozókat. Német nyelvismeret nem feltétel. 06-30/ 495-4801 ___________________795026 Tranzit-Ker zRt. min. középfokú szakirányú végzettséggel rendelkező telepvezetőt keres (gyakorlat előny) Fehérgyarmat térségében lévő állattartó telepeire. Fényképes szakmai önéletrajzát az allas.tranzitker@gmail.com várjuk. Érd.:06 30 573-07-75. 795447 OKTATÁST VÁLLAL Méhész,T argonca-, Földmunkagép, Emelőgép kezelő,Személy-vagyonőr tanfolyam indul! Tel30/2283281 794864 VEGYES Akác tűzifa kuglizva 1800 Ft/q. Nyárfa 1000 Ft/q eladó, szállítás megoldható. 30/366-0300. 793014 Akác, alma, nyár, tölgy fenyő tűzifa eladó 1000 Ft-tól, kiszállítás. Erdőt, fasort keresek. 70/674-0009. 794848 Akác, alma, tölgy, nyár tűzifa eladó 1000 Ft/q-tól. Mindenféle erdőt, fasort vásárolok. 0670/251-6925. 795288 Almafa dücskő hasítva eladó, III. alma és akác kugliban eladó. Érd.: 0670/251-6925. _____________79S468 Almafa kis-, és nagytételben eladó. Nyírbátor és körzetében ingyenes kiszállítással. 0630/302-4710. 795290