Kelet Magyarország, 2015. április (72. évfolyam, 77-101. szám)

2015-04-23 / 95. szám

2015. ÁPRILIS 23., CSÜTÖRTÖK KELET KM-lnter|ú 5 MHHHHNHNMN Interjú: Kiss Endre filozófiatörténésszel A tudás berekesztése ß legnagyobb bún Az utóbbi évek egyik legnagyobb filozófiatörténeti sikerkönyvének szerzője, professzor dr. Kiss Endre főiskolások előtt FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR A beszélgető­partner Matyasovszki József Látlelet a valóság meg­oldhatatlan dilemmái­ról, s egy intellektuális rendteremtés szándé­kával íródott könyvről. NYÍREGYHÁZA. Kiss Endre fi­lozófiatörténész, egyetemi tanár nemrégiben Nyíregyhá­zán is bemutatta „Marx láb­nyomai” című nagy kritikai visszhangot keltő kötetét. A „tudástársadalom” kifejezés atyjával, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia doktorával a kötet megjelenése alkalmá­ból beszélgettünk. Úgy tudom, a könyv kritikai fo­gadtatása még önt is meglepte. KISS ENDRE: Amikor 2014 nyarán megjelent a könyv, idehaza elkezdtek záporozni a recenziók, két hónapon be­lül 4-5 elemzés is napvilágot látott. Normál esetben jó, ha egy-két méltatást kapunk, de most a kisujjamat se kellett mozdítanom, s azóta is szü­letnek új recenziók. Persze, a felgyorsult események is a kezemre játszottak. Megélén­külő társadalom, mozgal­mak, tüntetések: a belpoli­tikai tektonikai mozgások atmoszférát teremtettek a könyv fogadtatásához, és a társadalmi szenzibilitás tette a dolgát. Hirtelen ráébredtek az emberek, hogy a politika nem úgy politizál a világban, ahogyan egy globalizációban kellene. Aztán csak nézték, mi minden megy rosszul. Elképzelhető az, hogy vala­minek, ami itt forr a jelenben, most a tyúkszemére lépett? KISS ENDRE: Nem elképzel­hetetlen, csak még azt nem tudom, melyik lábujjára. Egy író, egy filozófus munkája évtizedekig heverhet a pol­con, és senki nem érzi úgy, hogy ki kell nyitnia. Majd váratlanul teremtődik egy helyzet, amikor mindenki olvassa. Mondok egy példát: Schopenhauer megírta „A világ, mint akarat és képzet” című munkáját 1819-ben, s majd csak 1850-ben kezdték el olvasni. Kora legnagyobb könyvsikere lett, mert a pesz- szimizmus és az élet elutasí­tásának a filozófiáját látták benne. Olyan ez kicsit, mint a tér, térerő vagy az atmoszfé­ra viselkedése, egy darabig minden ugyanúgy áramlik, s egyszer csak a térerő váratla­nul felerősít valamit. Marx munkáit elemezve nem fukarkodik a pozitív jelzőkkel. KISS ENDRE: Ebben a kér­désben azt hiszem, nem kell védekeznem. Egy nagy gondolkodóhoz alapból nem lehet elfogulatlanul nyúlni, ugyanakkor fogalmam sincs, mennyi pozitív vagy éppen negatív kijelentés van a könyvhen. Ma nem arra van szükség, hogy valaki dicsér­je Marxot, mondván, hogy a nagy tetteit elhallgatták. Fontosabb meglátni a gondo­latmenetében szembetűnő ellentmondásokat, filozófi­ájának hibriditását. Hetven év szovjet marxizmusának a rituális kultusza telepedett rá az életműre, amit most helyenként fel lehetett törni. Persze, senki se törhette fel nagyon, mert könnyen nyu­gaton találhatta magát. Úgy fogalmazott, hogy Marx lábnyomai a mában vannak. S vajon átlépnek a jövőbe is? Kiss ENDRE: Még nem gon­dolkodtam el ezen. Marx 1886-ban halt meg, s ha meggondoljuk, már az is nagy dolog, hogy a máig elkísérhet­tem. Most úgy látom, hogy a különféle transzformációit is ide számítva mindenképpen jelen lesz a jövőben. Elemzé­sének az elemei, a mentalitás, a bátorság megítélésem sze­rint bizonyosan átöröklődik. Ne feledjük, hogy Marx után több „nagy elméletnek” kel­lett volna születnie. Valakinek minden tíz évben írni kellett volna egy új Tőkét például. Hiszen ma már egy pizzás is egészen mást gondol a gazda­ságról, mint amit száz évvel ezelőtt gondoltak róla. Azt a ragyogó három kötetet, ami­vel Marx 1866-ban rátekintett a gazdaságra, ma ugyanolyan mélyen meg kellene írni. Ennyi áldozatot tudományos munkáért azóta se hoztak gondolkodók, mint az ő idejé­ben. A gazdaság viszont nem teszi meg azt a szívességet, hogy menet közben ne változ­zon. Ha lesz egy olyan ember, aki hajlandó annyit dolgozni a világgazdaság jelenlegi problémáin, mint Marx a Tőkén, és ha az illető megérti, hol kell labdába rúgni, akkor nyert ügyünk van. Vajon a kor hívja életre a gon­dolkodót, amibe beleszületett? KISS ENDRE: Ebben a vélet­lenen túl bizonyosan sok szubjektív elem is közreját­szik, hiszen a személyiség is szereplője a történelemnek. A negyvenes évek Német­országában a hegelianizmus felbomlása jó példa erre. Akkor mindjárt tíz zseni is felbukkant: Arnold Rüge, Schopenhauer, Eduard Gans, D. F. Strauss, Ludvig Feuer­bach, Sörén Kierkegaard, Max Stirner, Bruno Bauer, Moses Hess, később Nietz­sche. Összefeszülve lökik egymást előre, s a végén valahol Angliában Marx meg­írja a legfontosabb műveit. Objektív feltételek milliói alakítottak egy olyan pályát, ami pozitív visszacsatolások formájában rátalált a maga céljára. Ez ma is lehetséges lenne, ha az értelmiség nem egy túlterhelt repülőgéphez hasonlítana, amely nem tud elemelkedni a kifutótól. A főiskolások tanácstalanságát elnézve mintha nehezebben reflektálna a mai fiatalság az őt körülvevő valóságra. Kiss ENDRE: Pedig a valóság fölötti kontrollt nem szabad átengedni másoknak, s való­jában erre való a tudomány. Adornóék is átengedték Popperéknek a hetvenes évek közepén a híres poziti­vizmus-vitában a társadalom vizsgálatának módszertani elveiről, majd Habermas is átengedte. A tudás valóban hatalom, nem szabad lemon­dani róla, csakhogy amikor a tudást berekesztik, tanszé­keket zárnak be, s kijelentik, hogy fodrász szakmunkásra van szükség, aki egy évig sepreget, a legnagyobb bűn­nel egyenértékű. Azt monda­ni valakinek, hogy ne tudjál, nem jelent mást, mint hogy holnap te leszel az áldozat. Elképzelhető, hogy Adornónak igaza volt, s ez itt már a végál­lomás? KISS ENDRE: Erkölcsi értelem­ben ez így nagyon problema­tikus kijelentés volna, mert a történelem nem áll meg. Nincsenek befejezett „termé­kek”. A ’30-as évek Hork- heimere, aki az első Sozial- forschungba írt hét hosszú tanulmányt, sokkal korsze­rűbb, mint a hegeliánus Ador­no, aki persze a maga módján szintén zseniális. Vagyis az egész frankfurti iskolára azért nem jellemző, amit Adorno mondott. Kijelenteni, hogy valaminek vége van, mert nem lehet folytatni - mond­juk a zeneesztétikában talán lehetséges az ilyesmi, de más körülmények között rettenetesen veszélyes. Nem szeretjük, de mégis szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy minél tovább kell halad­nunk előre a történelemben, annál többet kell tudnunk. Életveszélyes nem tudni. Ál­lamok süllyednek el, kormá­nyok mennek tönkre, de meg kell találnunk azt az intel­lektuális problémát, amiről adott történelmi pillanatban jó lett volna tiszta képet látni a túléléshez. Persze, sokszor mégsem látjuk, mégsem tud­juk a megoldást, holott még csak nem is üldöznek, nem is nyomnak el. Egyáltalán létezik jó választás? KISS ENDRE: Az egyénnek van választása, a társadalomnak pedig lenne. De némely erők eredője kikutathatatlan. Julien Benda az írástudók árulása című könyvében szépen leírta ezt. Napóleon összehívta a francia történé­szeket, hogy írják meg a fran­cia történelmet, s miközben hagyta, hogy elismerjék a Bourbon Lajosok érdemeit, a lelkűkre kötötte, hogy a Nagy Terrorról ne írjanak semmit. Ezzel kifejezte a történelem iránti csodálatát és iszonya­tát is, amelyben néha olyan nagyságrendű folyamatok is lezajlottak, amelybe sem­miféle eleven emberi erő nem volt képes beavatkozni. Ez nem fatalizmus, ilyen a történelem. Pedig Napóleon szidhatná a terrort, mégsem teszi. A sztálinizmusba pél­dául a végén már senki nem tudott belenyúlni, még Berija se. Nem vagyunk istenek. Néha tehetetlenek vagyunk, és rosszul döntünk. Mintha ma is ugyanez történne, s képtelenek volnánk kitörni ebből a circulus vitiosusból. KISS ENDRE: Amikor Adorno a felvilágosodás dialektikájá­ról beszélt, tulajdonképpen ugyanerre gondolt. Kipattan valami, amivel nem tudnak mit kezdeni, s a felvilágoso­dás átmegy a saját ellentété­be. Ilyen a globalizáció vagy a modernizáció is. A globalizá­ció felett se uralkodik senki, de sajnos ezt még az amerika­iak sem hiszik el. Ez valójában a Gólem-effektus, kipattan, és hatalmasabb, mint bármi más. Most a globalizáció a Gólem, s miközben számta­lan pozitív hozadéka van, az imperializmus révén kezd önmaga ellen fordulni. Szinte még én is félek, hogy erről beszélek, de a nagyhatalmak ma már szinte úgy lövik egy­mást, mint a nyulat. Minden­ki mindenkivel szemben áll, s ez inádekvát egy Földgolyóra nézve. Az az érzésünk, hogy egy kabaréban vagyunk. Föl lehet sorolni, hogy ki, mikor, mire figyelmeztette a vilá­got, mégsem hallgatták meg. Ha lelassítja a történelmet, láthatja, hogy néhányan előre látták a jövőt. Mi például 1989 óta egy kivételesen pozitív magaslatról megyünk egyre mélyebbre, s az én nemzedé­kem ezt különösen nehezen I viseli. Annyi történelmi sanszunk volt 1989-ben, vagy akár 1945-ben, mégsem tud- J tunk az elmúlt 25 évvel mit [ kezdeni. Vannak nézetek, amelyek sze­rint klasszicizálódni csak egy összeomlás után lehet. Kiss ENDRE: Ez szerintem egy veszélyes tézis, de bizonyos elméletek szerint valóban az összeomlás vezet az újhoz: ilyenek a gazdasági válság- elméletek vagy a politikai cikluselméletek. Csakhogy az átmeneti időszakokról, azokról a nem egyszer pár száz évet is átölelő idősza­kokról ezek a tézisek is nagy­vonalúan megfeledkeznek. Marx lábnyomait kikutatva milyen tervekkel néz a jövőbe? KISS ENDRE; Spirituális adománya az életnek, hogy I négy Nietzsche-könyv után meg tudtam írni még ezt is. De összeállt már egy nagy anyag a klasszikus idealista j filozófiáról, s a kor aktuális dolgaival kapcsolatosan is volna mondanivalóm. Ha az ember olyan szerencsés, hogy maga választja a témát, s ideje engedi dolgozni, nem vonulhat nyugalomba. Globa­lizáció, szerelemfilozófia, eti­ka - kínálkozik néhány olyan középsúlyú téma is, amelyek­ben lubickolni lehetne... Nem döntöttem még... Ki tudja, talán megint olyat választok, ami a legkevésbé tűnik érde­kesnek, s mire megírom, az aktualitását is visszanyeri. Névjegy: Kiss Endre Születési adatok: 1947, Debrecen Tudományos fokozatai: A Magyar Tudományos Akadémia doktora (DSc), Dr. phil, PhD, dr. habil. Szakterületei, egyéb adatok: Filozófus, filozófiatörténész, germanista, egyetemi tanár, az MTA Jövőkutatási Bizottságának tagja. 1975-ben szerezte meg az egyetemi doktori, 1977-ben a kandidátusi, 1997-ben az akadémiai doktori fokozatot (DSc). 2000-ben habilitált. Legfontosabb kutatási területei: a klasszikus idealizmus filozófiája, Nietzsche, á posztmodernizmus, a globalizáció, az információs és a tudástársadalom. Filozófiai és filozófusi tevékenységének korszakai: Az első korszakban az Osztrák-Magyar Monarchia filozófia- és eszmetörténeti, illetve a magyar filozófia- és eszmetörténet ezzel kapcsolatos problémáival foglalkozott. Második korszakának középpontjában Nietzsche állt, 1993-ban monográfiát írt filozófiájáról, 2005-ben kiadta e monográfia kétszeres terjedelműre növelt végleges változatát. Harmadik korszakának középpontjában az 1989 utáni globális, és azon belül a posztszocialista fejlődés problematikája állt. 1991-ben kutatócsoportot alapított.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom