Kelet Magyarország, 2015. március (72. évfolyam, 51-76. szám)

2015-03-16 / 63. szám

16 Képes krónika Paula Patton és Robin Thicke FOTÓ: GETTY IMAGES Rendbe jött lelkileg válása után a színésznő Egy év kellett, hogy be­gyógyuljanak a filmsztár szívén ejtett sebek, de most már jól van. los Angeles. Kerek egy év kel­lett ahhoz Paula Pattonnek, hogy feldolgozza a válását. Férje, Robin Thicke állítólag hűtlen volt, ezért lett vége a házasságuknak. A színésznőt megrázta a dolog, hiszen az énekessel kamaszként estek szerelembe, és nagyon sokáig jól működött a kapcsolatuk. „Ez az egy év arra kellett, hogy gyógyuljanak a sebek és egy csomó új dolgot tanuljak - mondta a színésznő egy té­véinterjúban.- A végén megerősödve jöt­tem ki ebből a válságkorszak­ból, amit a kisfiamnak, Julian- nek is köszönhetek”. Paula Pattont hamarosan a Mission: Impossible ötö­dik részében láthatjuk Tom Cruise és Jeremy Renner ol­dalán. Már befejezte a Warcraft című akciófantasy forgatását is, amely a világ egyik legnép­szerűbb számítógépes játék- sorozatából készült. uip Megér egy mosolyt A menyasszony kérleli a vőlegényét: - Ha hozzád megyek, akkor ugye leszoksz a dohányzásról?-Léén!-És inni sem fogsz?-Nem fogok.- És lóversenyezni sem?-Azt sem.- És miről fogsz még lemondani? -A házasságról. O További viccek humor.szon.hu A nap videója ww ■■ ■ ■ ■■ ww Bunuldozo kutya Ez történik, ha szimatot fog az eb­rendőrség. O További videók video.szon.hu Több mirelit zöldség fogy Budapest. Magyarországon 4-5 kilogramm fagyasztott zöldséget és gyümölcsöt fo­gyaszt egy lakos évente, a fogyasztás lassan növekszik a Corvinus Egyetem felmérése szerint, amelynek megállapí­tásairól a Fevita Hungary Zrt. tájékoztatta az MTI-t. Az 1000 fő megkérdezésé­vel elvégzett felmérés szerint a kényelmi szempontok ked­veznek a fagyasztott termé­kek piacának. mti ■ Anya és én ■■■ Minden percemet igyekszem a mamával tölteni. Vele a leg­jobb a világon! FOTÓ: GETTY IMAGES 2015. MÁRCIUS 16., HÉTFŐ Szívritmus alapján azonosíthat a bank London. Különféle jelszavak és PIN-kódok helyett szívve­résük egyedi ritmusa alapján azonosítaná ügyfeleit a brit Halifax bank - írja a The Daily Telegraph internetes kiadása. A pénzintézet az új bio­metrikus technológiát, amely túlléphet az eddig megszo­kott azonosítási eljárásokon, egyelőre kísérleti jelleggel teszteli. Ha sikeresnek talál­ják a kísérletet, a bank ügyfe­lei a jövőben olyan, a kanadai Bionym vállalat által fejlesz­tett vékony karkötőket visel­hetnek, amelyek képesek az emberek egyedi szívritmusá­nak mérésére, és az alapján történő azonosításukra. Akárcsak a használatban lévő érintőkártyák, a Nymi névre keresztelt karperec a tervek szerint pénzfelvé­telkor és fizetéskor a pénz­tárgépekkel, illetve a kész­pénzautomatákkal fog tudni kommunikálni. A vállalat szerint a „szíva­láírás” rendkívül biztonságos azonosító eljárást tesz lehető­vé, így ezen a téren megelőz­het más biometrikus megol­dásokat is, mint például az arcfelismerő technológiákat vagy a retinaszkennereket, mti 19 Türelmetlen Betti a csinos diáklány már nagyon várja a tavaszt. ’ FOTÓ: JANICS ATTILA Párizsban andalgott Amanda Seyfried Városában, Párizsban, és szemlátomást minden a leg­nagyobb rendben velük. Azt is tudni, miért mentek a fran­cia fővárosba: a Párizsi Di­vathétre látogattak el, ahol a széksorok szokás szerint idén is tömve voltak tengerentúli celebekkel. Az amerikai jelenlét olyan erős volt, hogy Ben Stiller és Owen Wilson még a ki­futón is feltűnt. A Valenti- no-show-ban mutattak be néhány extravagáns darabot, persze nem ok nélkül: vég­re sínen van a Zoolander 2, amelyben a két sztár ismét debil férhmodelleket alakít. Amandát hamarosan a Ted 2-ben láthatjuk, amelyben Mila Kunis helyett ő lesz Mark Wahlberg szívszerelme. UIP los Angeles. Sokan már arra tippeltek, hogy Amanda Sey­fried és Justin Long szakított, mert november óta nem mu­tatkoztak együtt. Most min­denki megnyugodhat, mert a pár felbukkant a Szerelem Amanda Seyfried fotó: getty Rózsaszirmok eljegyzésre Előfordul, hogy szülinapi tortát rendelnek plusz szolgáltatásként a szál­lodákban FOTÓ:GETTYIMAGES Szallas.hu: minden hatodik szállásadóhoz érkezik extrém kérés. BUDAPEST. A Szallas.hu leg­frissebb felmérése szerint minden hatodik szállásadó­hoz legalább havonta egyszer fordulnak valamilyen extrém kéréssel a vendégek. A legtöbb kérés valami­lyen különleges alkalomhoz kapcsolódott, például szüle­tésnapi tortát kellett vinni az ünnepeltnek, vagy épp rózsa­szirmokkal teleszórni a szo­bát egy eljegyzés előtt. A legextrémebb kérések között volt a felmérés sze­rint, hogy valaki lekvárt vagy gyöngytyúkot akart főzni az apartmanban, de volt olyan is, aki a szoba berendezésé­nek egyes darabjait akarta megvásárolni. Többen igé­nyeltek különleges prog­ramot, például vadászaton vagy sétakocsikázáson akar­tak részt venni. Szexuális szolgáltatások vagy eszközök igénybevételéhez a szállás­adók mintegy 3 százalékától kértek segítséget - derült ki a Szallas.hu felméréséből. A válaszok alapján külön el­bánást leginkább a jól szituált magánemberek kérnek, és kö­zülük is többnyire a nők állnak elő a kívánságokkal - a felmé­résben részt vevő szállásadók háromnegyede, illetve kéthar­mada értett egyet ebben. Az extra szolgáltatások a vendéglátóknak többnyire pár ezer vagy néhány tízezer forintjába kerültek - többen mondták, hogy alacsonyabb összegnél nem is kérték el a plusz pénzt a vendégektől. 2014-ben a legdrágább kérés mintegy félmillióba került, ekkor egy Rolls-Royce-ot kellett szerezni a vendégnek hölgykísérettel. mti A Twitter a bosszúpornó ellen A meztelen képeken szereplők kérhetik fotóik törlését. multimédia. A napokban ha­tályba lépett új előírások értelmében tilos meztelen, illetve szexuális tartalmú anyagok feltöltése a Twitterre az érintett személy beleegye­zése nélkül. A közösségi oldal ezzel a lépéssel elsősorban a bosszúpornó-jelenség el­len lép fel, mely mostanában egyre népszerűbb. Lényege, hogy a zaldatók volt párjukról töltenek fel meztelen képeket vagy videókat, gyakran elér­hetőségekkel együtt, hogy az áldozatot minél jobban mega­lázzák - írja az origo.hu. Csak a kérdéses fotón szereplő sze­mély - vagy jogi képviselője - kérheti a Twittertől a fotó el­távolítását, tehát rokona vagy ismerőse nem. A közösségi ol­dal a kép feltöltője számára is lehetőséget biztosít arra, hogy kellő indokokkal „megfelleb­bezze” az eltávolítást. Ha az eltávolítási kérelmet jogos­nak találja a Twitter, törlik is a rendszerből a képfájlt. ékn Lesz„okos” evőpálcika is Sanghaj. Felismeri az étele­ket, minőségüket, és kalória­tartalmukat is jelzi a Kínában fejlesztett okos evőpálcika, melynek okostelefonos alkal­mazása használóinak étrend­jét is követi, így a fogyókúrá­ban is segíthet - írja a South China Morning Post hongkon­gi napilap. A lap a fejlesztő céghez, a kínai keresőóriás Baiduhoz közel álló forráso­kat idézte és a vállalat által még tavaly ősszel benyújtott, a héten nyilvánosságra ho­zott szabadalmi kérelmek do­kumentumait elemezte. Az okos evőpálcika ötletét a cég még 2014-ben ismertette. A mostani verzió négy étel­kategória - főtt ételek, italok, hús és gyümölcsök - adatait képes elemezni és okostele­fonra továbbküldeni. mti

Next

/
Oldalképek
Tartalom