Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-18 / 41. szám
2015. FEBRUÁR 18., SZERDA KELET Kötelességünk megemlékezni! Az Aranykor Nyugdíjas Egyesület is megemlékezett a magyar kultúra napjáról. Dr. Drótosné Nagy Ágnes klubtagunk előadásában arra világított rá, hogy sajnos nem mindig tudatosul bennünk a nemzeti imádságunk szerepe, fontossága, ezért kell évente felhívni a magyar társadalom figyelmét a Himnusz jelentőségére és mondanivalójára, valamint Kölcsey Ferenc emlékét ápolni is „kötelességünk”. Ä magyar kultúra az európai kultúra része. Van mire emlékeznünk, és büszkének lennünk! A közelmúltban jártunk Szatmárcsekén, ahol a református műemlékké nyilvánított temetőben elhelyeztük a tisztelet, az emlékezés koszorúját Kölcsey síremlékénél. ElzarándokolDr. Drótosné Nagy Ágnes FOTÓ: OLVASÓNKTÓL tunk Budakeszire is, ahol megcsodáltuk a 2006-ban felavatott, világszerte egyedülálló Magyar Nemzeti Himnusz-szobrot, V. Majzik Mária alkotását. A közadakozásból épült emlékművön sugarakban olvasható a Himnusz teljes szövege. HAJZER JUDIT Nagy sikere volt a tombolasorsolásnak is fotó: olvasónktól Elbúcsúztatták a telet azSM Centrumban Vidám farsangi összejövetelen „búcsúztatta a telet” a borbányai rehabilitációs központban közel negyven SM-beteg. A szklerózis multiplexet „ezerarcú betegségnek” is nevezik, mert szinte egyik pillanatról a másikra, alattomosan támad, remegést, látászavart, zsibbadást okoz, végül felkelni sem engedi, tolószékbe kényszeríti a beteget. A nyíregyházi SM Centrumban az ő állapotuk javítását, rehabilitációját végzik. A minapi zenés, játékos rendezvényen a betegek, az ápolók és a gondozók néhány órára elfelejtettek minden nehézséget, egészségügyi problémát. A gondozottak némelyike saját produkcióját mutatta be, amire több napja készült. Volt, aki verset mondott, más énekelt, vagy táncolt. A többiek is farsangi jelmezbe öltözve élvezték ezeket az amatőr előadásokat. Humorral átszőtt beszélgetésekkel, sok-sok nevetéssel, társasjátékkal, tombolajátékkal töltötték a napot. Az idén kirándulást tervezünk híres történelmi helyekre, az SM-világnapot május végén, az országos SM-napot szeptemberben rendezzük majd meg. KÉK IGNÁCNÉ ELNÖK, SMBE <§> Kultúrházak éjjel-nappal Dombrádon Sok érdeklődőt vonzott február 13-án és 14- én a Kultúrházak éjjel-nappal című rendezvény a dombrádi Ady Endre művelődési házba, ahol érdekes programok és látnivalók várták a kicsiket és a nagyokat egyaránt. fotó : boroska zsolt Olvasóink írják A szeretet gyógyító ereje A közelmúltban két hetet töltöttem a kisvárdai kórház rehabilitációs osztályán. A dr. Veres Eleonóra főorvos asz- szony és dr. Szegedi Boglárka vezetése alatt végzett gyógyító munkáról csak a legnagyobb megelégedéssel tudok szólni. A nővérek türelme, szeretete, segítőkészsége minden helyzetben határtalan volt. Éjjel-nappal fáradha- ! tatlanul, szakszerűen tették dolgukat a gyógyulásunk érdekében. A gyógyszerek, a gyógymódok alkalmazása mellett én hiszek a szeretet gyógyító erejében is. Ezt a „szeretet pluszt” éreztem a kórházi kezelésem alatt. Egy- egy jó szó, simogatás, biztatás fél gyógyulással felért! Mindnyájuknak köszönöm, amit a betegekért tesznek! DUDÁS JÁNOSNÉ Lehetetlen jól kiszállni belőle 2007 őszén vásároltam Nyíregyházán egy Suzukit lízingelve, tíz év futamidőre, havi 29 ezer forintos törlesztőrészlettel. A „havidíj” kifizethetőnek és elfogadhatónak tűnt. Kiderült: a svájci frank alapú tartozásomból tavaly decemberig 2,8 milliót fizettem be, a bank egyenlegközlő levele alapján még 3,5 millióval tartozom. A havi törlesztőrészletem már A 7. évfolyamos lányok cicajelmezbe bújtak FOTÓ: OLVASÓNKTÓL Állati jól sikerült a farsang! Kicsik és nagyok egyaránt remekül szórakoztak a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola Vécsey Károly Tagintézmény farsangi bálján. A táncos műsorszámokat jelmezes felvonulás, majd az elmaradhatatlan tombola követte, de népszerű volt a színes arcfestés is, a gyerekek pedig ötletesebbnél ötletesebb jelmezekbe bújtak. OROSZJÓZSEFNÉ duplája a szerződéskor rögzített összegnek, az eddig befizetett pénz meghaladja egy mai új autó árát. Megkerestem a lízingcéget, hogy miként lehetne kiszállni a dologból. Elmondták: fizessek be 50 ezer forintot szerződésmódosításra, ezzel megszűnik az eddigi szerződés, majd 50 ezer forint újabb szerződéskötési díj után egy összegben befizethetem a még fennálló 3,5 milliós tartozásom! Amennyiben nincs ennyi pénzem, vegyek fel személyi hitelt, közel 40% kamattal. Amennyiben ez sem jó, vigyem el az autóm a központi telepre, Kecskemétre, ők elárverezik a járművet, s ezzel az összeggel csökken a tartozásom, amit persze - az előbb leírt két szerződésmódosítással kiegészítve - még fizetnem kell. Amennyiben nem tudom elvinni a kocsit Kecskemétre, fizessek be 60 ezret, és ők érte jönnek. A leírtak közül egyik sem elfogadható számomra, nincs más megoldás, még négy évig fizetém a lízingdíjat, s közel 6,5 millió forintért lesz egy 200 ezer forintot érő kis Suzukim. Az autó nem olyan létkérdés, mint a lakás, de a kormányunk gondolhatna a bajban lévő CHF-alapú autólí- zingesekre is! VARGA ILDIKÓ A nap előfizetője „Kritikus, de nem részrehajló” Jeles osztályzatot kapott a kitüntetett pedagógustól a Kelet- Magyarország. NYÍREGYHÁZA. Nagy örömöt szereztünk az Ujváry házaspárnak azzal, hogy kisorsoltuk őket A nap előfizetőjének. Szerkesztőségünkben járva Ujváry József elmondta: a Kelet-Magyarországot, illetve annak elődeit már a szülei is járatták, ő és a felesége 1958- ben fizettek elő a lapra.- Az újságra családtagként tekintünk ennyi évtized után. A feleségem olvassa át elsőként a lapot. Én reggelente előbb átfutom a főcímeket, majd reggeli után elmélyedek a cikkekben. Érdekelnek a politika nemzetközi és hazai Ujváry József fotó: palicz István hírei, valamint a lakóhelyem, Nyíregyháza és a megye fontosabb eseményei. A kulturális és a sporteseményeket is nyomon követem.- A koromnál fogva kicsit elidőzöm a gyászjelentéseknél. Külön örülök annak, hogy a lap objektiven közli ,a híreket, eseményeket, és bár esetenként kritikus, nem részrehajló. Elismerték a munkáját- Mindent egybevetve: a Kelet-Magyarországot nagyon jó újságnak tartom. 42 évig tanítottam Nyíregyházán, hajdanán két újonnan épült általános iskola alapító tantestületének voltam tagja. 1996-ban a Kazinczy általános iskolából mentem nyugdíjba, több elismeréssel, kitüntetéssel. Büszke vagyok Nyíregyházára, amely napról napra fejlődik, mint valamikor a tanítványaim - mesélte a nyugalmazott pedagógus. KM-PI Kvfzmegfejtés A falu római katolikus temploma 1801-ben épült a Szentháromság tiszteletére. Mellette áll az 1791- ben épített fa harangláb, aminek érdekessége, hogy nem használtak hozzá vasszöget. a) Piricsén Tisztelt Olvasónk! Ezen az oldalon a Kelet- Magyarországhoz érkező' olvasói leveleket, ' fényképeket közöljük. Lehetőségeinkhez mérten minden olyan írást megjelentetünk, amelynek tartalma nem ütközik érvényes jogszabályba, valamint nem sért személyiségi és kisebbségi jogokat, jó ízlést. Ha a levelet részleteiben találjuk ilyennek, azokat a részleteket kihagyjuk. A levél megjelentetése azonban nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. Leváltottak, majd újra visszahívtak Veszélybe került a társasház működése, mert nem tudom rendezni a közüzemi díjakat. nyíregyháza. A társasházkez- előkkel kapcsolatosan több alkalommal merül fel probléma, amit egyes lakóközösségek igyekeznek általánosítani. A közös képviselőket általában azért akarják leváltani, mert a gazdálkodásuk nem megfelelő, vagy a munkájukat nem jól látják el. Jelentgetik, visszahívják őket stb. Az én helyzetem is hasonló, engem is visszahívott egy társasház, csak nem a fenti okok miatt... Jól mentek a dolgok Ennek a társasháznak kilenc éve vagyok a közös képviselője. Amikor átvettem, több millió forint közüzemi hátralékuk volt, és nagyon sok lakó tartozott közös költséggel. Azóta a kintlévőségeket igyekeztem behajtani, bár sajnos még mindig van olyan lakó, aki elég sok közös költséggel adós. A társasház folyószámlájának jelenlegi egyenlege több mint ötmillió forint, rendben működik minden, a szükséges karbantartásokat folyamatosan elvégezzük. Mesterkedett a házmester Egy önkormányzati EU-s pályázat eredményeként például egy 8 milliós napelem került a tetőre. Még büszke is voltam az eredményeimre. Nem is volt probléma mindaddig, míg az általam Több lakó is jelezte nekem, hogy nem tudta, mit írt alá. KERTÉSZ JÓZSEF megbízott vállalkozó, aki a társasház takarítását végezte, illetve házmesteri teendőket látta el, nem kezdett aláírás- gyűjtésbe, mert szerinte a társasház változást szeretne, és le szeretnének engem váltani. Az aláírásgyűjtő lapon nem szerepelt az indok, így több lakó is jelezte: nem tudta, hogy mit írt alá. így először megerősítettek a tisztségemben, majd egy újabb közgyűlésen új közös képviselőt választottak. Törvénytelenül váltottak le A határozat kézhezvételét követően a nyíregyházi polgár- mesteri hivatal jegyzőjéhez fordultam a törvényesség felülvizsgálata érdekében. Ezt követően (nem kis meglepetésemre) kaptam egy leveíet, miszerint mégis én vagyok a képviselő. Elismerték, hogy törvénytelenül váltottak le. Tekintettel az aláírásra kötelezett bizottsági tag sem hajlandó aláírni semmit (például az utalásokat), és ilyen körülmények között én sem tudok dolgozni, veszélybe került a társasház működése. Újabb aláírásgyűjtés indult Nem áll módomban a közüzemi díjakat rendezni. Ezzel kapcsolatosan az érintett szolgáitatóktól fizetési halasztást kértem a törvényességi felülvizsgálat lezárásáig. Jelenleg ott tartunk, hogy újabb aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy hívjak össze közgyűlést, ahol a leváltásomat kérik, s új közös képviselőt akarnak választani. Szerintem nem csak és kizárólag a közös képviselőknek a kötelessége a törvényesség betartása, hanem a lakóké is. KERTÉSZ JÓZSEF KÖZÖS KÉPVISELŐ Bogdány Regina hűséges olvasónktól: jt/f Egyetlen oka van annak, hogy az emberek szorosan ragaszkodnak az emlékeikhez: az emlék az egyetlen dolog, ami nem változik, mikor minden más igen. Olvasónk írja