Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-20 / 43. szám
2015. FEBRUÁR 20.. PÉNTEK KELET Hasznos ismeretekkel gazdagodtak a diákok Kötess. Üjabb izgalmas programmal erősítette testvérvárosi kapcsolatát a kölesei Kölcsey Ferenc Általános Iskola és a Kazinczy Ferenc Általános Iskola Mikóházi Lőrincze Lajos Tagintézménye - számolt be lapunknak Mészáros Györgyné, a szatmári intézmény igazgatóhelyettese. A két iskola a programba bevont, összesen nyolcvan 5-7. évfolyamos, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű j tanulójával több alkalommal } találkózott Mikóházán, majd Kölesén, ahol megismerkedtek a két intézmény mindennapi életével, szokásaival, hagyományaival. Legutóbb egy háromrészes, környezetvédelemről, egészséges táplálkozásról és mentálhigiénés ismeretekről szóló előadásso- | rozaton vettek részt közösen a gyerekek. km A kölesei és mikóházi általános iskolások megismerkedtek testvérvárosi diáktársaikkal fotó: tudósítónktól PÁRTHÍREK: © MEGYÉNKBŐL MSZP. - A szociális segélyek szabályozásának változása nagymértékben sújtja majd az önkormányzatokat, hiszen ha nincsen a központi költségvetésből támogatás, a helyhatóságok önerőből nem képesek segítséget nyújtani - fogalmazott dr. Veres János, az MSZP megyei elnöke. - Szomorú, hogy a nyíregyházi közgyűlés fideszes többsége csütörtökön elutasította az MSZP kezdeményezését, hogy különítsenek el egy összeget a RÉS Alapítványnak, a Periféria Egyesületnek, a fertőző májgyulladás elleni védőoltásnak. Korózs Lajos országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy különösen az észak-alföldi régióban élő szegény embereket érinti hátrányosan a márciustól megszűnő lakhatási támogatás, méltányossági közgyógyellátás és ápolási díj, a rendszeres szociális segély, a szeptembertől megszűnő óvodáztatási támogatás. Balog Zoltán miniszter a kommunikációban megszüntette a szegénység szót, számára csak rászorulók vannak. Sajnálatos ezt egy református lelkésztől hallani - nyilatkozta Halmi József, az MSZP megyei alelnöke. Stabilitás vagy kényszerpálya? Út- és járdaépítésre közel 800 millió forint jut az idén illusztráció: racskó Tibor Nem meglepő módon a városvezetés és az ellenzék eltérő módon ítélte meg a költségvetést. nyíregyháza. Nagyon sok kérdés vonatkozott az út- és járdafelújításokra - ez erre szánt összeg ebben az évben közel 800 millió forint. Elhangzott: ezen a téren a legnagyobb a lemaradás, és nem lehet egy év alatt minden problémát megoldani, hiszen közel 20 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy valamennyi utat és járdát rendbe tegyék. Gyógyulófélben A tervezetről sok képviselő mondott véleményt, a városvezető koalíció tagjai dicsérték, míg az ellenzéki képviselők bírálták a büdzsét. Dr. Tirpák György (Fidesz) azt mondta, a költségvetés azt mutatja, stabil a város pénzügyi helyzete, Tormássi Géza (Fidesz) pedig úgy fogalmazott: ez egy fejlődésorientált költségvetés, aminél jobbat - a lehetőségeket figyelembe véve Hunyadi János (Változást Nyíregyházáért) szerint ez az utóbbi évek legszegényebb költségvetése. - Tízmilliárd forinttal kevesebb a bevétel mint tavaly, ami az állami támogatások csökkenéséből ered, a fejlesztési beruházásokra fordítható összeg pedig a tavalyihoz képest a felére csökken, ami a város megtorpanásához vezet - mondta. Dr.- nem lehetett volna elkészíteni. Póka Imre (Változást Nyíregyházáért) szerint ha lenne egy kimutatás arról, hogy az egyes választókerületekben mennyi pénzt fordítottak az elmúlt években infrastrukturális fejlesztésekre, nagyon eltérő számok jönnének ki. Úgy fogalmazott: a Kertváros Kovács Ferenc úgy reagált: az állami támogatások mértéke nem csökken. - A költségvetés főösszege azért lett kevesebb, mert tavaly többmilliárdos beruházások zárultak le, és nem szerepelnek benne azok a pályázati források sem, amelyekről még nincs megállapodás. A polgármester szerint ha ezek beérkeznek, legalább 35 milliárdos lesz a főösszeg. mostohagyerek. Jeszenszki András (Változást Nyíregyházáért) azt mondta, a költség- vetés kényszerpályán mozog- Komoly problémának nevezte, hogy a kormány központosítási törekvései miatt az önkormányzatok kiüresednek, és olyan fontos feladatok kerülnek ki a hatáskörükből, mint amilyen az oktatás vagy a szociális ellátás. A polgár- mester szerint nem felel meg a valóságnak, hogy a költség- vetés kényszerpályán mozog. Halkóné dr. Rudolf Éva (Fidesz) szerint a tervezet stabilitást közvetít. Kiemelte, a város saját forrást biztosít arra, hogy a szociális ellátások mértéke ne csökkenjen. Dr. Adorján Gusztáv (Fidesz) úgy fogalmazott: a büdzsé a fejlődés útját vetíti előre. Szerinte a számok azt mutatják, hogy a város gyógyulófélben van. Nagy László (Változást Nyíregyházáért) arról beszélt, a mindenkori városvezetés felelőssége, hogy a fejlesztéseket ne a választási évekhez igazítsa.- A tavalyi és az idei költségvetést látva szembetűnő, hogy egy éve, amikor választások voltak, rengeteg fejlesztés történt, ezzel szemben az idén ezek mértéke nagyon alacsony - mondta, és hozzátette: a költségvetés sok szempontból a kormányzati ámokfutást tükrözi. Dr. Kovács Ferenc zárszóként azt mondta, sikerült eltüntetni a korábban felhalmozott hiányokat, ezek a súlyos mínuszok pedig nem is termelődnek újra. Úgy vélte, a város jó úton jár. A testület az ellenzék egyetlen módosító indítványát sem támogatta, a költségvetést a közgyűlés 14 igen és hét nem szavazattal fogadta el. km-sza Még változik a főösszeg Cukrászati életműdíjat kapott Az ipartestület honorálta Görömbei Sándor- né sokéves munkáját. NYÍREGYHÁZA, BUDAPEST. Rangos elismeréssel jutalmazta több évtizedes szakmai munkásságáért a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestü- lete Görömbei Sándorné sokszorosan kitüntetett mestercukrászt. Február 16-án tartották az éves közgyűlést, és az országból öten vehették át az életműdíjjal egyenrangú kitüntetést, a Magyar Cukrászatért Díjat. A két évvel ezelőtt k alapított elismerést eddig nemcsak megyénkből, hanem a régióból is elsőként Görömbei Sándorné kapta meg. Az ipartestület azt a sokéves munkát honorálta, amelyet a térség cukrászatá- ért, a szakma összetartásáGörömbei Sándorné FOTÓ: RACSKÓ TIBOR ért, a cukrásztársadalom ösz- szefogásáért, a képzésért, a hagyományőrzésért és a kézműves cukrászat, a helyi értékek, ízek megőrzéséért tett. A díj egyben azt is jelzi, hogy a cukrászdák megjelenésére is nagy gondot fordítanak a megyében. A sütemények, torták pedig a régi ízek és az új technológiák ötvözésével, a természetes alapanyagok fel- használásával a legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelelnek. Az életműdíj mellett Görömbei Sándornét ismét megválasztották négy évre az Észak-Kelet-Magyar- országi Cukrász Ipartestület elnökévé. tóth Kornélia Maszkabállal búcsúztak a téltől az ovisok FEHÉRGYARMAT. A kicsik és a nagycsoportosok egyaránt farsangi jelmezbe bújva búcsúztatták a telet a fehérgyarmati Tavasz utcai óvodában. Játékos ügyességi versenyekkel, felvonulással ünnepeltek a csodálatosan feldíszített csoportszobákban. A szülők gyümölccsel, süteményekkel, üdítővel kedveskedtek a gyerekeknek. Családias hangulatban telt a nap, a gyerekek legnagyobb örömére. CZIFRÁNÉ BALOGH ÁGNES <? http://www.szon.hu Hírek. A régió és a világ hírei. <§> Hamarosan elkészül Sóstón már szerkezetkész állapotban van az Aquarius Élményfürdő épülő gyógyászati szárnya, ahol a megújuló szaunavilág is helyet kap majd. fotó: racskó tibor „Ez egy nagy őrület lesz bábokkal, állatokkal...” „Az a fontos, hogy az előadás igazi legyen, hogy ne hazudjunk.” NYÍREGYHÁZA. Újabb gyerekdarabbal várja a kicsiket (és nagyokat) a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház: a Sicc bemutatóját február 2l-én, szombaton 11 órától tartják a Művész Stúdióban, a darabot Kálmán Jenő azonos című verses meséiből Kardos Tünde írta, az előadást Tasnádi Csaba rendezi. Kompakt színpadi történet Sicc egy életvidám macska, aki úton-útfélen izgalmas kalandokba keveredik. BaA kicsik mindenre azonnal reagálnak. KARDOSTÜNDE rátáival egzotikus tájakra jut el, ahol majommal, krokodillal, oroszlánnal találkoznak, és mindenkin segítenek, aki bajba kerül. Mindez persze csak a kezdet... Kálmán Jenő verses képeskönyvsorozata egyike volt az első magyar képregényeknek, melynek epizódjai a múlt század közepén folytatásokban jelentek meg különböző ifjúsági magazinokban, a képek mellett négysoros versikékkel.- A diafilm technikájával működő mesék nem alkottak egy kerek, egész történetet, az én feladatom volt, hogy egy kompakt, színpadi történet szülessen - mesélte lapunknak Kardos Tünde, aki maga is gyakorló édesanya, így pontosan tudja, hogyan lehet lekötni a kicsik figyelmét.- Az előadás nagyon színes, mozgalmas, tele van remek dalokkal, így abban bízunk, hogy már az elején „beszippantja” a gyerekeket. A történet egyszerű: Sicc, a cica hős szeretne lenni, és úgy gondolja, hogy ehhez egyetlen út vezet, mégpedig az, ha mindenkivel jót tesz, ha mindenkin segít, mert az igazi hősök jók. A felszabadultság élménye- Ez nem egy bonyolult üzenet, de hogy a szülők is élményként éljék meg az előadást, felnőttekhez szóló verbális, zenei utalásokkal is dolgozunk, reményeink szerint nagy adag humorral. A Sicc egy nagy őrület lesz, bábokkal, aranyos kisállatokkal, sok zenével, mozgással, remek színészi alakításokkal - mondja Tünde, aki szerint a befektetett energia szempontjából nincs különbség aközött, hogy gyerekeknek A Siccet a kicsik és a nagyobbak egyaránt élvezik majd fotó: racskó tibor vagy felnőtteknek készít darabot.- Az a fontos, hogy az előadás igazi legyen, hogy ne hazudjunk: ne csak úgy tegyünk, mintha figyelnénk a nézőkre, hanem valóban figyeljünk is rájuk! A gyerekdarabokat azért szeretem, mert a kicsik mindenre azonnal reagálnak. Örülünk, ha bekiabálnak, ha kérdeznek, ha együtt élnek az előadással.- Megmondom őszintén, rossz érzés van bennem, amikor a gyerekeket kísérő szülők vagy óvó nénik pisszegnek és rájuk szólnak, hogy maradjanak csendben; szerintem nem szabad, hogy azt érezzék, még itt is viselkedniük kell. Mert ha nem a felszabadultság élménye marad meg bennük, hanem a feszé- lyezettségé, félő, hogy nem szívesen jönnek legközelebb színházba. SZÁRAZ ANCSA anita.szaraz(3kelet.hu Tavaszi tornákra treníroznak ZÁHONY. A tavaszi hónapokban már hagyományosan több kispályás labdarúgótornán vesznek részt a záhonyi Dr. Béres József Kollégium csapatai. A diákok a szomszédos általános iskola pályáján tartanak hetente több alkalommal edzéseket, Balogh Gyula nevelőtanár irányításával. Márciusban a vásárosnamé- nyi Babus-, áprilisban hazai pályán a Kandó-, míg májusban Tiszavasváriban a Vasvári-kupán szerepelnek majd a határvárosi fiúk. A tervek szerint mindezek előtt még Kisvárdán, a Bessenyei-kol- légium csapatával játszanak előkészületi mérkőzést. Áprilisban a fiatalabb korosztály tagjai a leány és fiú Coca-Cola Kupán jutnak játéklehetőséghez. Az edzések, az egymás közötti csaták, a felkészülési mérkőzések 25-30 diáknak nyújtanak rendszeresen sportolási lehetőséget. TANCSIK RÓBERT