Kelet-Magyarország, 2015. február (72. évfolyam, 27-50. szám)
2015-02-03 / 28. szám
2015. FEBRUÁR 3., KEDD KELET Ma talán ítélet születik a lakszövös perben Le is út, fel is út a megyének? nyíregyháza. A legutóbbi, tavaly decemberben megtartott tárgyaláson nem született bírósági döntés a Nyíregyházi Lakásszövetkezet tagságának szinte egészét érintő, egyszeri, tízezer forint összegű pótbefizetési kötelezettség „kivetésének” jogszerűségét megkérdőjelező perben. A felperesek a küldöttgyűlési határozat bírósági felülvizsgálata céljából indítottak pert a Lakszöv ellen azt állítva, hogy a 2013. augusztusában született határozat Több mint negyven hátrányos helyzetű lakos vett részt a négy hónapos képzésen. nyírbogát. Negyvenkét tanuló kapott tanúsítványt a napokban Nyírbogáton a társadalmi felzárkózás és a munkaerőpiacra való visszatérés elősegítésének jegyében. A Türr István Képző és Kutató Intézettel való együttműködésnek köszönhetően megvalósított „Aktívan a tudásért” projektben a kulcs- kompetenciák fejlesztése mellett a háztartási ismeretek képzésére is nagy hangsúlyt fektettek.- Az intézet munkáját két helyi mentor és öt helyi oktató segítette. Az alapvető célunk a hátrányos helyzetű lakosok társadalmi helyzetének javítása, munkaerő-piaci integrációjuk előmozdítása jogszabálysértő. Azt is sérelmezik, hogy a pótbefizetési kötelezettséget egységesen állapították meg, nem épületenként és tulajdonosonként külön-külön, valamint fizetésre kötelezték azokat a tulajdonosokat is, akiknek nincs hátralékuk. A felperesek pótbefizetési kötelezettség felfüggesztése iránti kérelmét a bíróság a legutóbbi tárgyaláson is elutasította. Az ügyet február 3-án 13 órától tárgyalják tovább a Toldi utcai törvényszéken, km-pí volt. A képzésben részt vevők pszichoszociális és mentálhigiénés támogatást, valamint életmód- és életviteli tanácsadást kaptak.- A négy hónapos képesség-, készség- és kompetenciafejlesztő képzés révén fejlődött a tanulási, a nyelvi, az írás-, az olvasási és a számolási készségük - tájékoztatott dr. Simonné dr. Rizsák Ildikó, Nyírbogát polgármestere, majd hozzátette: a településvezetés elkötelezett a további segítségnyújtásban, ezért február 4-étől újabb képzések indulnak a nagyközségben. Ezek már szakmai képzések lesznek, amelyek időtartama alatt szintén megélhetési támogatást kapnak a résztvevők. Ezek elvégzése szintén segítséget nyújthat a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben. KM-PI Nem csaka471-es „ha* lálútért”, a megye minden útjáért tüntettek tegnap a demonstrálok Nyírbátorban. NYÍRBÁTOR. Félpályás útlezárással tiltakoztak a járási központ legforgalmasabb belvárosi útszakaszán tegnap délelőtt a nyírbátoriak. A helyszínen elsőként a demonstráció egyik szervezője, Tóth Viktor fogadott, aki az üggyel kapcsolatban jobbára azokat a mozzanatokat emelte ki, amelyekről korábban is tudtunk.- Miként történhetett meg, hogy az öt évvel ezelőtt már ismertetett, bemutatott, s a felújításra vonatkozó dokumentumokban még szereplő megyei útfelújítások mostanra kipotyogtak a tervekből?- tette fel a szónoki kérdést.- A tiltakozók szerint úgy tűnik, hogy a szabolcsiak ügye nem ér annyit, mint a Hajdú megyeieké - tette hozzá Tóth Viktor. A mintegy húsz-harminc járműből álló, az utca két oldalán parkoló gépkocsioszlop sorai között egyébként meglehetősen nyugodt volt a hangulat. Nem úgy tűnt, hogy Ügy tűnik, hogy a szabolcsiak ügye nem ér annyit, mint a Hajdú megyeieké. TÓTH VIKTOR a mindennapi dolgaikat intéző járókelőket különösebben érdekelték volna az események, s ottjártunkkor még a hangszórókból harsogó, csalogató popzene se nagyon vonzott a helyszínre tömegeket. A járdaszigeteken többségében azok társalogtak a témáról, akiknek lakóhelyét, saját utcáját is mind a mai napig súlyosan érintik a helyi közlekedésben kialakult kaotikus állapotok. Néhányan a rendőri jelenlétet is kevésnek érzik az olyan szakaszokon, mint a Császár út, vagy az Árpád utca, ahová egy közlekedést könnyítő körforgalom is elkelne már régen. Az emberek számára úgy tűnik, hogy az évek óta hangoztatott ígéretekből nagyon nehezen lesz kézzelfogható valóság. Sokan szívesen hallgatták volna az ügyben érintett politikusok érveit, Nyírbátor polgármestere, Máté Antal a demonstrációval kapcsolatban elmondta: szomorú, hogy abból a 750 milliárd forintból, amennyit a kormány 2020-ig útfelújításra fordít, nem jut 10 milliárd Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére. A félpályás útlezárással mindössze a figyelemfelkeltés volt a céljuk: szerették ellenérveit ezúttal is. Mindenesetre a körforgalomban lomhán araszoló kamionszörnyeket elnézve vélhetően lesz még szó a helyi utak állapotáról a jövőben is. km-mj volna a térség országgyűlési képviselőinek külön is felhívni a figyelmét arra, hogy a kormány egy nyilvánvalóan racionális döntés helyett cserben hagyta az itt élőket. A demonstrációt okkal szervezték a város legforgalmasabb szakaszára, de szándékosan egy kevésbé csúcsra járatott időpontban. @ Jótékonysági bál, klubtagavatóval A napokban rendezte meg hagyományos jótékonysági bálját a Mátészalkai Rotary Club. A zenés-táncos est bevételét a kiemelkedően tehetséges fiatalok támogatására ajánlották fel a szervezők, hiszen azt vallják: „A tudás az, ami fölemel.” A bálon négy új klubtagot is avattak - tájékoztatta lapunkat dr. Cservenyák László, a szálkái szervezet elnöke. FOTÓ: ROTARY CLUB Újra iskolapadba ültek, hogy hasznos tudásra tegyenek szert, és nagyobb eséllyel boldoguljanak a munkaerőpiacon fotó: önkormányzat Tanulással küzdenek a munkanélküliség ellen Cserbenhagyásos döntés Lézersebészeií magánrendelés Benőtt körmök, szemölcsök, bőrnövedékek, értágulatok, időskori bőrelváltozások, basaliomák, szem körüli növedékek keloidok, condylomák lézersebészeti megoldása. Rendelési hely: Nyíregyháza, Ungvár sétány 35/A Rendelési idő: hétfő+szerda: 16.00—18.00 Rendel: Dr. Kovács Mária sebész szakorvos Tel.: 42/595-533, 30/9250-387 www.haon.hu/lezersebeszet Dr. Gyomlai Győző BŐRGYÓGYÁSZ Nyíregyháza, Hősök tere 8. (hétfő) Bocskai u. 33. (szerda, péntek) • Felnőtt és gyermek szakellátás, • Anyajegyvizsgálat és bőrrákszűrés, • Kozmetikai problémát jelentő eltérések, • Intim tájak bőrelváltozásai, • Botox, ráncfeltöltés www.borgyogyasz-nyiregyhaza.hu Dr. KOLOZSY ZOLTÁN^ az orvostudomány kandidátusa UROLÓGUS ANDROLÚGIAI RENDELÉS (nemzőképesség és merevedési zavarok) Rendel: kedd, csütörtök 17-19 óra Nyíregyháza, Hősök tere 8. * 30/677-9556 www.urodoktor.hu Dr. Kolozsy Zoltán: Férfiak 50 év felett - mit mutat a mérleg? Ébredjen Ön is minden reggel a megye és a család legkedveltebb napilapjával! Élete delén jár - mondják az 50 éves férfira. Karrierje már összeállt, fizikai, szellemi ereje töretlen, tapasztalatokkal felvértezett, anyagi helyzete általában rendezett. De vajon hogyan éli meg ö a „férfikor delét” - kérdezi az urológus. Mert ebben az életkorban minden harmadik férfinél megjelennek a férfiklimax tünetei a hím nemi hormon (tesztoszteron) szintjének csökkenése miatt. A férfi először szembesül az elmúlás gondolatával. Alvászavar, szorongás, feledékenység, ingerlékenység teszi nehézzé életét, környezete, családja mindennapjait. Fokozott önmegfigyelés, saját helyzetének kórosan negatív értékelése fokozza a férfi lelki zavarát. Izzadékonyság, hőhullámok jelentkeznek, ingadozó vérnyomás kíséretében. A szexuális vágy /libidó/ csökken, a merevedés nem teljes, rövidebb ideig tart, a közösülések gyakorisága csökken, ejakulációs zavarok léphetnek föl. 50 év felett már minden második férfit érint a prosztatatúl- tengés. Nehezen induló vizeletürítés, éjjelente gyakoribb vizelések, csökkenő erejű vizeletsugár, parancsoló vizelési ingerek, vizelet-utócsepegés nehezítik életét. Reális veszéllyé válik a prosztata rosszindulatú daganata, mely tünetei alapján kezdetben nem is különíthető el a prosztatatúltengéstől. Mit tehetünk a mérleg másik serpenyőjébe? A férfiklimax oki és tüneti kezelése egyaránt sikeres lehet. A pszichoterápia alapja a férfiklimax tényének elfogadtatása. A hiányzó hím nemi hormon pótlása a terápia sarokköve, a korábbi aggodalmak a tesztoszteron esetleges prosz- tatarák-elősegítő hatása miatt nem igazolódtak, a készítmény az ötödik, hatodik évtizedben is biztonsággal rendelhető. A szexuális zavarok ma már 70-80%-ban korszerű, szájon át szedhető gyógyszerekkel kezelhetők. Kitűnő gyógyszerekkel rendelkezünk a vizelési panaszok jelentős és tartós csökkentésére. A prosztatarák körüli babonás félelem is eloszlóban kell legyen. A szűrővizsgálatok /évente elvégzendő!/ nagyon hatékonyak, az idejében végzett műtét teljes gyógyulást hozhat, s ha azt pl. a magas életkor már nem teszi lehetővé, a folyamat hormonhatású gyógyszerekkel igen jól kordában tarható. Dr. Kolozsy Zoltán urulógus HIRDETÉSEK Figyelemfelkeltő transzparensekkel készültek a demonstrálok fotó: pusztai sánd( El k . A Egeszsegtar