Kelet-Magyarország, 2015. január (72. évfolyam, 1-25. szám)

2015-01-30 / 25. szám

2015. JANUÁR 30., PÉNTEK KELÜ A kitaposott ösvényen halad Lépésről lépésre törne előre a Kemecse; Ruska Tamás (balról) és Simon Dániel sokat tehet ennek érdekében tavasszal fotó: pusztai Sándor Péntek éjszakai kalandozás futsal. A futsal NB II. Kele­ti-csoportban szereplő mind­két szabolcsi együttes már péntek este lejátssza a 17. for­dulóban esedékes meccsét. A harmadik helyen táboro­zó Nyírgyulaj a Kastélydombi SE vendége lesz - Monoron. A nagy formában lévő, utolsó hat mérkőzését kivétel nél­kül megnyerő látogatóknak meglehet, nem lesz egyszerű dolguk, a házigazdák ugyanis utóbbi három találkozójukon szintén győztek. Ráadásul a gyulajiaknak az­zal is kalkulálniuk kell, hogy sűrű programot teljesítenek a hétvégén: szombaton, a nyír­bátori műfüves eseményen a Pátrohával játszanak, míg vasárnap a 2. Nyírerdő Kupa megyei teremlabdarúgó-tor­nán címvédőként lépnek színre. No és nem nevezhető éppen pihentetőnek, hogy várhatóan hétfőn hajnalban térnek vissza... Mindeközben a hatodik pozíciót sziklaszilárdan őrző Csenger is megmutatja ma­gát, méghozzá a Pestszent- lőrinc otthonában. A szinte bizonyosan éjszakába nyúló összecsapás (a meccs 21 óra­kor kezdődik) akár háromesé­lyesnek is titulálható. Mert bár a szatmáriak négy hellyel és tizenkét ponttal előzik a hazaiakat, idegenben aligha­nem meg kell szenvedniük a remélt siker érdekében, km-kt G sport.szon.hu Sport. A régió és nagyvilág sportja. További fiatalok csat­lakoznak az ifjúság erejében bízó kemecsei futballcsapathoz. LABDARÚGÁS. Járt utat a járat­lanért el ne hagyj! Nos, Hokk Béla rendíthetetlenül nyomul előre az általa kijelölt ösvé­nyen. A Kemecse edzője a nyáron is merészen szólította hadba a fiatalokat; hogy nem nyúlt mellé, fényesen alátá­masztja az őszi produkció. Nincs min megrökönyödni Az egy-két kipróbált harcossal kiegészített megyei első osz­tályú futballcsapat a negye­dik helyre rakétázott a tabel­lán, és olyannyira lőtávolon belül van, hogy mindössze öt pont hátrányt halmozott fel az éllovas Tuzsérral szemben. Emígyen nincs miért megrö­könyödni azon, hogy a tréner ismét további titánok beveté­sével próbálkozik. Mondjuk saját fia, Hokk Ba­lázs képességeit aligha ismeri nála jobban bárki - a huszon­három éves középpályást a Budakalásztól csábította „haza” - vagyis Kemecsére. Félegyházi Viktor legutóbb Csaknem a teljes kerettel vághattunk bele a munkába. HOKKBÉLA az NB III-as Cigánd kapusa volt, egyébiránt a Nyíregyhá­zi Sportcentrum kötelékéhez tartozik, akárcsak Osváth Sándor, aki az őszt Nyírbá­torban töltötte. Mindkét já­tékos kölcsönben érkezik a Hokk-legénységhez, amely­hez még csatlakozhat egy, maximum két labdarúgó. Leginkább középpályás­ra és védőre lenne igény... Ami a veszteséglistát illeti: a középpályás Birovecz János a bajnoki rivális Dombrádot választotta, míg a cerberus, Kromplák Gyula valószínűleg az „osztálytárs” Tiszakanyár- nál köt ki. Kevésbé érdekes... Lábas Péter idejekorán, né­hány héttel a bajnoki rajt után távozott, azóta sem adott hírt magáról. A kemecseiek ez idáig há­rom előkészületi meccset ját­szottak, a következő alkalom a Nagyhalász ellen szomba­ton, a nyíregyházi stadionban esedékes találkozó lesz.- Január 13-án kezdtük a felkészülést, mivel a három új ember is jelen volt, abban a szerencsés helyzetben talál­tam magam, hogy csaknem a teljes kerettel vághattunk bele a munkába - vont röp­ke mérleget az eddig történ­tekről Hokk Béla, a Kemecse edzője. - Az edzőmeccseken biztató teljesítményt nyújtott a társaság, ráadásul egyet sem vesztettünk el, igaz, ebben az időszakban mindez kevés­bé érdekes. Sokkal inkább az számít, hogy a mérkőzéseken viszont láttam azt, amit kér­tem, és a friss szerzemények is jól illeszkedtek a csapatba. KONCZ TIBOR tibor.koncz@kelet.hu Megmentette az eszméletlen játékost Takács István (jobbról a második) a nyírbátori bajnoki óta a magyar-uk­rán női futsal válogatott mérkőzés egyik játékvezetője volt fotó: mlsz.hu Bemelegítés közben összerogyott a nyír­bátori sportcsarnok játékterén a be nem nevezett futsaljátékos. futsal. A Nyírgyulaj-RTK- Vasló férfi NB Il-es mérkőzés nem az eredmény miatt ma­rad emlékezetes a résztvevők számára. A bajnokesélyes 15-1-re hengerelt a sereghajtó ellen, azonban a találkozó előtt tör­téntek mély nyomot hagytak az érintettekben. A szokásos pályabejárást követően jutott a játékveze­tők fülébe, hogy baj van, va­laki rosszul lett a nyírbátori sportcsarnokban. Stabil oldalfekvésben Bemelegítés közben az egyik, ezúttal be nem nevezett ha­zai játékos összeesett. Takács István NB I-es futsal-játék- vezető azonnal odasietett, és mivel egészségügyi alkal­mazott, rögvest cselekedett. Stabil oldalfekvésbe helyezte a semmire sem reagáló spor­tolót.- Eszméletlen volt, a sze­mei felakadtak - taglalta Takács István. - Arra töre­kedtem, nehogy lenyelje a nyelvét. Öt-hat percig szólít- gattam, diszkréten pofoztam, hogy meggyőződjem: eszmé­leténél van-e, illetve reagál-e fájdalomingerre. Láthatóan egy kisebbfajta rohama volt, ami izomgörcsben, testének kisebb remegésében nyilvá­nult meg. Közben hívták a mentőket.- Amint megérkeztek, se­gítettem nekik. Elmondtam, hogy mi történt, ők a helyszí­nen ellátásban részesítették, majd magukkal vitték. Úgy tudom, hogy azóta sem lehe­tett egyértelműen megállapí­tani, pontosan mit élt át. Műtősnek becézik- Nekem gyorsan kellett csele­kednem, ami munkámból fa­kadóan természetes dolog - je­gyezte meg Takács István, aki 20 esztendeje tevékenykedik az egészségügyben, jelenleg a pszichiátriai osztály részleg- vezető ápolója Debrecenben, játékvezetői kollégái pedig régóta Műtősnek becézik. Emberséges tette után a mérkőzés már nyugodt me­derben zajlott. A megmen­tett játékos köszöni, jól van, és hálás a szakszerű beavat­kozásért. KM-LTL Öt-hat percig szólítgattam, diszkréten pofoz­tam. TAKÁCS ISTVÁN A felkészülés dandárjában újabb meccsek várnak a csapatokra FOTÓ: PUSZTAI SÁNDOR Nincs üresjárat: nyolc meccs a programban LABDARÚGÁS. Rohan az idő. Immár a harmadik fordu­ló találkozóival folytatódik a hétvégén az MLSZ Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság által szervezett a 3. Arany Fácán műfüves torna - Nyírbátorban. Szombaton öt, míg vasárnap három mér­kőzést rendeznek. A program kialakításakor figyelembe vették, hogy a Nyírgyulaj és az Újfehértó érdekelt a 2. Nyírerdő Kupa megyei terem­torna döntőjében, amelyet a hét utolsó napján játszanak a nyíregyházi Fiíó Focicsarnok­ban. KM 3, Arany Fácán Kupa, Nyírbátor A 3. forduló programja Szombat: Nyírmada-Mátészalkai MTK, 10. Nyirbátor-Vásárosnamény, 11.50. Nagydobos­Szatmár Unió FC, 13.40. Pátroha-Nyirgyulaj. 15.30. Tiszalök-Újfehértó, 17.10 _______ Vasárnap: Baktalórántháza-Vámosoroszi.lO.Ófehértó-Nagyecsed, 11.50. Nyírvasvári-Sza- koly, 13.40 Úszás: ML korcsoportos megyei diákolimpia, Nyírbátor I. korcsoport Fiúk 50 m gyors: 1. Csernyik Dániel (nyíregyházi Arany János Gimnázium és Általános Iskola) 36.8,2. Ványi Dávid (Nyíregyházi Főiskola Apáczai Csere János Gyakorló Általános Iskola) 37.4,3. Barkóczi Roland (Arany) 37.6._____________________ __ 50 m hát: 1. Csernyik Dániel (Arany) 44.6,2. Tóth Ábel (Nyírbátori Kéttannyelvű Általános Iskola) 44.9,3. Vajda Zsombor (Nyírbátori Református Általános Iskola) 45.7. _______________________ 50 m mell: 1. Barkóczi Roland (Arany) 47.7,2. Ványi Dávid (Apáczai) 51.4,3. Hermanovszky Márk (Nyírbátori Kéttannyelvű) 51.7. Lányok 50 m gyors: 1. Szakács Kamilla (Nyírbátori Kéttannyelvű) 36.3,2. Szécsi Zsófia (Nyírbátori Kéttannyelvű) 38.6,3. Fülep Sára (Nyírbá­tori Kéttannyelvű) 41.1. _______ 50 m hát: 1. Szakács Kamilla (Nyírbátori Kéttannyelvű) 43.7,2. Barna Bianka Dorottya (Nyíregyházi Főiskola Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium) 43.8,3. Fülep Sára (Nyírbátori Kéttannyeivű) 46.9. __________________________________ 50 m mell: 1. Barna Bianka Dorottya (Eötvös) 47.2,2. Szécsi Zsófia (Nyírbátori Kéttannyelvű) 47.6,3. Csikós Petra (Arany) 51.8. ■.hDKMBMt Fiúk 50 m gyors: 1. Cserfalvi Olaf (Arany) 30.7,2. Pál Attila (Nyírbátori Kéttannyelvű) 312,3. Szakács Adorján (Arany) 31.7. ____________ 50 m háti. Cserfalvi Olaf (Arany) 35.6,2. Pál Attila (Nyírbátori Kéttannyelvű) 37.4,3. Szilágyi Rajmund (Nyírbátori Kéttannyelvű) 400 ____________________________________________ 50 m mell: 1. Szakács Adorján (Arany) 4Ö.5,2. Simon Balázs (Csano- dai Általános Iskola) 42.2,3. Balogh Ábel (Nyírbátori Kéttannyelvű) 432. ______________________________________ 4x50 m gyorsváltó: 1. Arany (Cserfalvi OÍaf, Szakács Adorján, Kovács Péter, Sütő András) 2:16.1,2. Nyírbátori Kéttannyelvű (Balogh Ábel, Szilágyi Rajmund, Szilágyi Zsombor, Pál Attila) 2:20.6, 3. Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola (Bakó Tamás, Berecz Gábor. Havaly Ádám. Puskás-űrdógh Gábor) 2:52.0. ___________ Lányok 50 mgyors: 1. Török Ninetta (Eötvös) 31.4,2. Ónodi Zsófia (Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola) 32.2,3. Dobránszki Mirjam (IbrányiÁrpád Fejedelem) 34.2. ___________________ 50 m hát: 1. Dobránszki Mirjam (Ibrányi Árpád Fejedelem) 36.2, 2. Ónodi Zsófia (Ibrányi Árpád Fejedelem) 37.4,3. Kis Anasztázia (Arany) 40.1. _______________________________________ 50 m mell: 1. Török Ninetta (Eötvös) 41.7,2. Császár Dóra (Nyirbogá- ti Általános Iskola) 41.9.3.Tomasovszki Emese (Arany) 43.9. 4x50 m gyorsváltó: 1. Arany (Sztruhár Jázmin, Sebők Vivien, Toma- sovszki Emese, Kis Anasztázia) 2:26.4,2. Ibrányi Árpád Fejedelem (Czene Kincső, Dobránszki Mirjam, Ónodi Zsófia, Veress Laura) 2:31.7. Az iskolai pontverseny végeredménye: 1. Arany 179 pont, 2. Nyírbátori Kéttannyelvű 124,3. Ibrányi Árpád Fejedelem 76. __ A versenyszámok első helyezettjei az országos döntőbe jutottak. A csapatversenyt a nyíregyházi Arany János Általános Iskola és Gimnázium nyerte fotó: tudósítónktól

Next

/
Oldalképek
Tartalom