Kelet Magyarország, 2014. december (71. évfolyam, 279-303. szám)
2014-12-24 / 299. szám
2014. DECEMBER 24., SZERDA 6 Karácsonyi történetek KH£T Egy kis kenyér és víz a karácsonyfa alatt vásárosnamény. A málenkij robot gondolatára mindig összeszorul a szívem. Nagyapám elhitte, hogy három napra viszik el őket. Hat gyermeket hagyott a nagymamámra, aki nehéz körülmények között, de nagy szeretettel nevelte őket. Nagyapa nagyon szeretett kertészkedni, büszke volt sok gyümölcs- és diófájára, udvarára, kertjére. Azzal ment el, hogy három nap nem nagy idő, ezt ő is kibírja. Nagyapa magas, derék felvidéki ember volt, úgy 190 centi magas. A falubeliek elmondták, hogy a hármas vasekét csak ő bírta egyenes karral felemelni. A gyerekei nagyon büszkék voltak rá. Nem gondolta szegény, hogy soha többé nem jön vissza. A behívásnak önként tett eleget, kora miatt már nem volt muszáj elmennie, de mindig tudta, mi a kötelessége. A falubeli foglyok elmondták, hogy sokat dolgoztatták őket, de nem kaptak megfelelő élelmet és vizet. Kisebb termetűeknek is kevés volt, amit adtak, de mi volt az egy ilyen nagy, derék embernek? Egy hatalmas épületben egy kisebb vaskályhával fűtöttek, sokat fáztak a nagy, orosz hidegben. Szorosan egymás mellé feküdtek, hogy egymást melegítsék. Sokszor embereket csoportosítottak át, vitték őket tovább, így került nagyapám is Krasznauralba, ahol még sokkal rosszabbak voltak a körülmények. A lágerben sok fogoly tífuszban halt meg. A betegséget nagyapám is elkapta, lázas volt, de gyógyszert nem kapott, így legyengült. Érezte, hogy nem fogja túl élni. Karácsony volt, mikor megkérte a falubeli társát, hogy mondja meg családjának, nagyon szereti őket, és ha meghal, úgy emlékezzenek meg róla, hogy a karácsonyfa alá tegyenek egy darab kenyeret meg egy pohár vizet, mert éhen és szomjan halt meg. A üzenetet nagymamám megkapta, azóta a mi családunkban karácsony úgy nem múlt el, hogy ezt a hagyományt ne tartottuk volna tiszteletben. Az idén is, mint eddig, lesz sütemény és víz a fa alatt... SZABÓ ISTVÁNNÉ A málenkij robotban odaveszett nagypapa emlékére minden esztendőben kenyér és víz kerül a fa alá Az ünnepi frizura A múlt jótékonyan rostálta ki a fájó emlékeket,végleg kitörölni persze nem lehet őket. kemecse. Tizenhét évvel ezelőtt: 1997 szentestéje előtt parókával a fejemen, kemoterápiás protokoll zárójelentéssel a tarsolyomban, túl egy jobboldali részleges emlőeltávolításon készülök életem valószínű utolsó karácsonyára. Utólag belátom, nem volt muszáj tennem a dolgomat, de szerettem volna fenntartani a látszatot, hogy „anya jól van”. Annyira elgyötörtnek, fáradtnak érzem magam, felkelni is alig van erőm, de a karácsony nem engedi, hogy megadjam magam a betegségnek. Anyám hangja... Mit is kellene készíteni a megvásárolt pulykából, ami finom, mindenki szereti és nem túl munkaigényes? A sütő mellett döntök, begyújtom, és a mellfiiét megsütöm gesztenyemasszával töltve. A megmosott közepes méretű burgonya is megsül mellette. Mandulás halat pedig majd eszünk holnap. Úgy érzem Újra hinni a csodákban A hagyománytisztelet, mely gyermekkorban alakul ki, végigkísér minket az életünkön. FEHÉRGYARMAT. Imádom a karácsonyt. A szüleim szerettették meg velem. A mi gyermekkori karácsonyaink nem a pénzről szóltak, hanem az együttlétről. Gyermekként segíthettünk a sütésben, a fenyőfa díszítésében, s szépen felöltözve, ünnepélyes hangulatban vártuk a Jézuskát, akit sohasem láttunk, mert szüléink különféle csellel mindig beküldtek minket egy másik szobába, s majd később jöhettünk elő, amikor már a karácsonyfa alatt ott sorakoztak a csillogó ajándékok. Mesebeli volt. A mi hagyományainkhoz híven az ajándékozást egy nagy családi vacsora követte gyertyafényben. A gyermekévek kellékei A karácsony valamennyi tartozéka mellett különösen szerettem a ma már retró hangulatot idéző, régi karácsonyfadíszeket: az üveggömböket, az ezüstös aranyhajszálakat, és mindent, ami csillogott. Nekem a csillogásról mindig a karácsony jut az eszembe. Ennél szebb ünnep nincs a világon. Tavaly karácsonykor nagy lelki fájdalom ért. Immár az én családommal, az én gyermekeimmel élhettem meg e csodás ünnepet. A feleségem épp mézest sütögetett, én pedig a srácaim segítségével belefaragtam a fenyőfát abba a talpba, amit a szüleimtől kaptam. Retró mániám nem engedte, hogy egy vadonatúj talp tartsa a fát. Mindenben szeretem a régit. A gyermekéveim kellékeihez jobban húz a szívem, de szerintem ezzel valamennyien így vagyunk. Megkezdődött a karácsonyfa díszítés. Egymás után kerültek fel a fára a szebbnél szebb díszek, a gömbök, a szaloncukrok, habkarikák, a fiaim által készített papír- masék és néhány csokoládé figura is. Mi így szeretjük a karácsonyfát - ha színes. Divat lett ugyan a kizárólag egy színnel felöltöztetett fa, de véleményem szerint ez többek között a gyermekeknek készül. A gyermek pedig nem egy báli ruhát akar látni az ünnep alatt, hanem cukorral, csokival, gyertyával, csillagszóróval megpakolt gyönyörűséget. És a gyermeki boldogság látványa nekünk többet nyújt mindennél. Elértük azt az állapotot, hogy a fára kerüljenek az általam közel húsz évig megőrzött, szüleimtől kapott régi díszek, melyek között volt egy-két igen törékeny üveggömb is. Ezeket fokozott óvatossággal raktam a fára, mígnem teljes pompájában állt a fenyő, amelyet előzőleg megspékeltünk egy színes égősorral is. Éppen megfordultam, hogy elpakoljam az üres dobozokat, amikor hirtelen CSATT! Egy csillogó télapó Odanéztem, s ledermedtem a látványtól. Bízva a mereven álló talpban, nem kötöttem ki a fát, amelyet máskor mindig rögzítek, s az pillanatok alatt elborult, az agyammal együtt. Lerogytam a földre, és a szemeim ide-oda cikáztak a fenyőágak között, hátha megpillantok egy-két olyan díszt a régiekből, amely túlélte a zuhanást, de a lelkemmel együtt összetörtek. A gyermekkorom darabakái voltak, s mind oda lett. A sírás környékezett, s a családom is együtt érzett velem, hisz tudták, hogy milyen fontosak voltak ezek az apróságok nekem. De aztán felocsúdtam, és túlléptem rajta. Egyes tárgyak erősen tudnak kötődni az emberhez, a velük megélt emlékeivel együtt. Tudatában voltam, hogy a szeretet ünnepén az együttlét fontossága mindennél többet ér, s erre koncentrálva, végül remek karácsonyunk lett. Némi csoda folytán a padlón ülve szomorú pillanatomban azonban mégis észrevettem valamit. A fenyő közepén ott himbálózott egy dísz sértetlenül. Egy csillogó télapócska. Az a dísz, amelyet a legjobban szerettem a régiek közül. Ekkor kezdtem újra hinni a csodákban. FECSKE LÁSZLÓ és a zöld kendő története már ez is nagy engedmény, a korábbi több fogásos karácsonyi menükre gondolva most be kell látnom, ma még erre is csak alig vagyok képes. Délután van, nem rég keltem fel, de annyira bódult vagyok, hogy csak tengek-lengek a konyhában. Felidézem magamban az emlékeimben elraktározott képeket. Hallom messziről édesanyám csengő hangját. Megjöttem, hol vagytok? Gyertek haza! Milyen jó, hogy itthon van, magához ölel, és érzem, mennyire szeret. Milyen jó is lenne, ha így működne a világ, nem lenne harag, neheztelés, irigység. Mindenki szeretne mindenkit. Persze egy évben egyszer esik Karácsony. A zöld kendő Felteszem a póthajamat és indulok megnézni a sütőben az ünnepi vacsorát. A gyerekkori emlékek könnyeitől megkönnyebbülve, jobb hangulatban és bizakodó gondolatokkal indulok a konyhába. Lehajolok a sütőhöz, nyitom az ajtaját, de a szemem, mintha szemüveg lenne rajtam, bepárásodik. A nagy hő miatt nem csak a szemem, de a parókám is másként viselkedik, éreztem a műanyag frissen perzselődött szagát. Belocsoltam a sültet, kiszedtem a krumplit, és törni kezdtem a fejem, mit is csináljak az ünnepi frizurámmal. Fogok egy zöld mintás sálat, karácsony van, színben ideillő, rákötöm a megperzselődött vendéghajra. Estére mire mindenki megérkezik, örömmel látják, hogy újítottam a frizurámon, és mennyivel jobb így, természetesebbnek hat. ANDRÉNÉ GERDÁN ANNA » A gyermek Minden gyermek csodával a lelkében születik, különleges céllal, és minden egyes csoda csupán birtokosának adatik meg. Vajon mit rejthet az ablakpárnyákon pihenő kiscipő? Régen egészen más okozott örömet a gyermekeknek - jó példa erre az alábbi történet. nyíregyháza. December elején meggyújtottunk egy gyertyát a szüléinkkel, imádkoztunk, hálát adtunk a jó Istennek, megígértük, ettől fogva még jobbak leszünk, mert jön a Jézuska, de előtte még a Mikulás. Az én történetem a Mikulás bácsi várásához, érkezéséhez kapcsolódik, amikor még szende, kicsi leányként őszintén hittem benne. Beszűrődő esti fény Az 1960-as évek elején nem dúskáltunk az anyagi javakban, a játékokban, az ajándékokban. Örültünk már egy szem cukorkának is. A sarki fűszeres szemenként 30 fillérért árulta a félholdacska alakú savanyú cukrot, újságpapírba csomagolva a markunkba nyomta, és már sza ladtunk is kifelé a bolt- b ó 1 . Drága jó szüléink a szegény- s é g ellenére mégis igyekeztek, hogy a szeretet ünnepére vagy Mikulásra bármilyen kicsi ajándék, egy csokoládé, esetleg egy baba vagy pöttyös labda jusson nekünk is. Minden évben nagy izgalommal vártuk a Mikulást, előző este szépen kifényesítettük kopottas csizmácskánkat, fűzős cipőnket. Még vinél láttuk, addig sem akart megérkezni. Már annyira elfáradtunk a nagy figyelágosban kiállítottuk az ablakpárkányra, lestük, hátha hamarább megjön. De nem jött, sőt, amíg a beszűrődő esti fénylésben, hogy késő estébe nyúlóan ledőltünk az ágyra, hogy fekve fogjuk majd figyelni. Elaludtunk, a nővérem is, én is. Papír, homok ás zöldségek Reggel, amikor felébredtünk, tekintetem egyből az ablakra vetődött. Odafutottam, cipőmet kivettem, kicsit nehéznek bizonyult. Kihúztam belőle a virgácsokat, kotorászni kezdtem. Csak belegyűrt újságpapírt találtam, azt kiszedegettem, de tele volt földdel, méghozzá nedves homokkal. Ujjamat mélyen belefúrtam, ekkor már a sírás környékezett az elkeseredéstől, hogy én csak ennyit érek a Mikulásnak. Amikor pedig a rothadt sárgarépákat és zöldségeket szedegettem ki cipőmből, végleg kitört belőlem a sírás. Kikapargattam a gezemicéket, még lejjebb nyúltam, egyszer megakadt a kezem valamiben. Próbáltam kihúzni, de nem sikerült, megfordítottam, próbáltam belőle mindent ki- rázni. És láss csodát, egy kis papírtok esett a tenyerembe! Türelmetlenül bontottam ki, és nagy meglepetésemre egy szivatós tollat rejtett - amit én nagyon is szerettem volna a Mikulástól! Akkoriban jött divatba a tintásüvegből teleszívatható töltőtoll. Kisdiákok hőn áhított vágya volt egy ilyen. Nekem meghozta a Mikulás, nemhiába voltam jó kislány, jó tanuló. NÉMETHNÉ CSUBÁK ÉVA
