Kelet Magyarország, 2014. december (71. évfolyam, 279-303. szám)

2014-12-01 / 279. szám

2014. DECEMBERI., HÉTFŐ KELET Háttér i ■■■Hl Mese: A mesék azt tanítják, hogy ami velünk törté­nik, nem először fordul elő, ez pedig megnyug­tatja a lelket. NYÍREGYHÁZA. Minden mese egy kapu a világra, ami meg­mutatja, hogy az életünkben milyen lépés következik. A mese, amit jól mondtunk el el, akkor kezd el működni, amikor arra igazán szükség van - mondta nyíregyházi előadásán dr. Boldizsár Ildi­kó mesekutató- és terapeuta, akinek a pályáját mi más is indíthatta volna el, mint egy fejére esett mesekönyv? römforrás Megnyugtatja a lelket- Egyetemistaként dolgozatot kellett írnom arról, hogy mi az életem célja, merre is tartok. A felvett tantárgyaim és akkori ismereteim nem adtak választ a kérdésekre, így hetekig csak tologattam magam előtt a fela­datot. A beadási határidő előtti estén viszont a fejemre esett a Micimackó és kinyílt annál a fejezetnél, amikor Micimackót kiönti az árvíz. A történet töké­letesen tükrözte a lelkiállapo­tomat, és élethelyzetemet, az abból megírt dolgozat pedig az évfolyam legjobbja lett. A pro­fesszorom azt mondta: „ma­gának ezzel kell foglalkoznia, de ugyanolyan komolysággal, mintha Dosztojevszkij lenne a téma”. Ennek már több mint harminc éve, és azóta azt ku­tatom, valóban benne van-e a mesékben a világ valameny- nyi arca? Arra jutottam, hogy nincs olyan élethelyzet, ami­nek ne lenne meg a mesepárja, a történetek lélekgyógyító ere­je pedig lehetővé teszi, hogy terápiás céllal, tudatosan al­kalmazzuk. Amikor kórházak­ban meséltem, észrevettem, hogy a betegek egy idő után meggyógyultak vagy jobban lettek, a börtönben az elítéltek elkezdtek hinni abban, hogy jobb emberré válhatnak, a szü­lői minta nélkül felnövő állami gondozott, vagy súlyosan bán­talmazott fiatalok pedig irány- mutatást kaptak. A mesék azt tanítják, hogy ami velünk történik, nem először fordul elő, ez pedig megnyugtatja a lelket, de az is fontos, hogy a Közös élmény - mesét hallgatnak az óvodások FOTÓ: RACSKÓ TIBOR mesékben mindenki önmaga jobbik énjével találkozhat. Erősödő optimizmus- A gyerekek számára azért különösen fontosak a mesék, mert életmodellt, magatar­tásformát mutatnak - olyan történetek ezek, amelyek ve­lük is biztosan megtörténnek majd. Gondoljunk csak bele: mi lesz azzal, aki a saját útját akarja járni? Egy sűrű, sötét erdőbe kerül, ahol jönnek az akadályok, mondjuk a vasor­rú bába személyében. És vele együtt érkezik a kérdés is: mit keresel itt, ahol a madár se jár? Aki nem tud válaszolni, nem mehet tovább - nincs ez másképp az életben sem: az akadályokat nem kerülhet­jük ki. Ha a bába empatikus, feltesz egy mentőkérdést, de azzal sem vagyunk előrébb, hiszen nem mindig könnyű felelni a kérdésre: „dolog elől futsz vagy keresel valamit?”- A mese örömforrás: kimu­tatták, hogy mesehallgatás közben csökken a feszültség, megszűnik a szorongás, a fé­lelem, nő az életerő és erősö­dik az optimizmus. Amikor ennyire intenzív és fókuszált a figyelem, a test nem moz­dul, az elme viszont ilyenkor a legaktívabb, és teljes egyen­súlyban van a két agyfélteke. Ha ettől megfosztjuk a gyere­keket, olyan tapasztalatoktól zárjuk el, amiket máshonnan nem szerezhetnek meg - me­sélte Boldizsár Ildikó, akinek a gyerekei annyira magukévá tették a mesékben szereplő igazságokat, hogy a középső fia a népmeséi hármas szám hatására sok mindent csak harmadszorra csinált meg: az érettségit, az egyetemi vizs­gáit és a jogosítványt is. Fejleszt és gazdagít- A mindennapokban tapasz­taljuk, hogy mennyivel érze­Mese a pocaklakónak is- Apukám nekem és a hú­gomnak nagyon sokat mesélt kiskorunkban, főleg kitalált, vicces történeteket. Ezért gondoltuk a férjemmel, hogy tovább visszük ezt a hagyo­mányt. Lányunk, Polli lassan két éves, neki már jó ideje ol­vas a férjem lefekvés előtt egy könyvből, ami minden napra tartogat egy kedves kis törté­netet - mondja Ágnes, aki a na­pokban kétgyermekes anyuka lehet. Hozzáteszi: a párja jó ideje már a pocaklakónak is mesél, amíg Polli a takaró alatt figyel, addig Lujzi is hallgatja. - Ilyenkor mindig egy kicsit ak­tívabb, mint napközben, ebből gondoljuk azt, hogy jól esik neki hallani a szülei hangját, amit később, a számára isme­retlen és idegen világban felis­mer majd. lemgazdagabb az a gyermek, akinek mesélnek - erősíti meg a meseterapeuta szavait Gerda Erzsébet óvodapeda­gógus és azt is hozzáteszi: ez ugyanígy igaz arra, aki mesél.- A gyermekek a történeteken keresztül fedezik fel önmagu­kat, élik meg a vágyaikat, fej­lődik a fantáziájuk, a kommu­nikációs képességük. Didergő király - vágja rá az óvónő, arra a kérdésre, hogy melyik az ő kedvenc meséje, de havonta egyszer Vük története is elő­kerül.- Nagyon fontos, hogy aki adja a mesét, önmaga is szeresse azt, azonosuljon a szereplőkkel, így lesz közös élmény a meseolvasás- és hallgatás, ami az önmegvaló­sítás egyik fontos eszköze. - A láncmesék erősítik a kicsik koncentrációs képességét, hiszen meg kell jegyezni az előzőleg elhangzott történet­részeket, javítja a kifejező- készségüket és gondolkodás- | ra készteti őket. Nincs, ami a mesénél jobban gazdagítaná és fejlesztené a gyerekeket - állítja határozottan Gerda Er­zsébet. KM Nincs olyan élethelyzet, aminek ne lenne meg a mesepárja. OR. BOLDIZSÁR ILDIKÓ fi A múzeum napja december elseje nyíregyháza. A Jósa András Múzeum (JAM) napja van, melynek keretében délelőtt fél 9-től a városházán többek között megemlékeznek a név­adó polihisztorról, együttmű­ködési megállapodást ír alá a rzeszówi múzeum és a JAM igazgatója, majd 14 órától kiál­lítások nyílnak a múzeumban. Oszlopnak vágódott nyíregyháza. Jelentős anya­gi kárral járó baleset történt szombaton Nyíregyházán, amikor két gépkocsi karam­bolozott egymással. Az Arany János utcán haladt egy Ford, amelyet egy BMW meglökött hátulról; a Ford irányát ve­szítve felfutott a két oldalt el­választó zöld sávra és ott egy oszlopnak vágódott. km Senki sem sérült meg fotó: pusztai Kelet kvíz Itt található Taub Eizik Izsák sírhe­lye, akit már életében csodarabbi­nak neveztek. a) Nyíregyházán b) Nagyvarsányban c) Nagykállóban d) Nagyhalászban A helyes választ lapunk mai számában rejtettük el. ® http://www.szon.hu Hírek. A régió ás a világ hírei. Megkérdeztük: Ön szereti a mesét? ARANYOSI VIVIEN: TÓTH REGINA: Bár- KOCSIS BENCE: Ha van A mai napig jókat derű- mikor megnézek egy annyi időm, miért ne, lök a meséken. mesét a tévében. főleg ha leköt! RÁCZ NORBERT: Van SZABÓ ZSOLT: Volt DOBI SÁNDOR: olyan, amit sosem olyan, hogy késtem Gyakran kikapcsol egy lehet megunni. miatta a suliból. érdekes rajzfilm.- Sosem lehet eléggé felnő­ni, de szerintem nem is kell. Nem azt mondom, hogy min­den nap nézek meséket, de ha véletlenül odakapcsolok a te­levízióban, még a mai napig is jókat derülök például a Tom és Jerryn - válaszolta Aranyosi Vivien. - Ha könyvek formájá­ban nem is, de néha napján a tévében elkapok egy-egy ani­mációs filmet, vagy mesét. Az örök klasszikus, a Hupikék törpikék gyermekkorom óta nagy kedvencem, felnőtt fej­jel is bármikor végig tudok nézni egy részt - említette Tóth Regina. - Azt tapaszta­lom, hogy a velem egykoriak nem felejtik el korábbi ked­venceiket még kamaszkorban sem. Jómagam meserajongó voltam, a mai napig le tud­nak kötni, ha van annyi időm- mesélte Kocsis Bence. - A South Parkot a mai napig meg- | nézem esténként. Van, amit nem lehet megunni sosem- felelte Rácz Norbert. - Volt, hogy késtem is az iskolából egy reggelen, annyira megtet- [ szett egy rajzfilm. Nem a kor ! függvénye, ha leköt, nyugdí­jas korban is megnézem majd- mondta Szabó Zsolt. - Dobi Sándor is egyetértett az előtte szólókkal: - Ha van mondani­valója és értelmes története [ van, akkor bármikor vevő va- | gyök egy rajzfilmre. Sok eset­ben jobbak, mint a valóság- show. KM-SA Nézőpont Kiss László Egyetlen milliárd Nem a karácsony közeledtének okán veszem elő ezt a témát, hanem azért - és itt azért csak bekukkant a karácsony -, mert ilyentájt olvashatunk olyasmiket, amiket máskor nem nagyon. A Magyar Református Szeretetszolgálat tette közzé felhívásában, hogy 10 és 30 ezer közé tehető azon gyerekek száma, akiknek nem jut minden nap étel. „Míg 2009-ben minden harmadik Magyarországon élő gyermek élt szegény­ségben, 2012-ben már minden második gyermek családjában okozott gondot az alapvető szükségletek biztosítása. A hét évnél fiatalabb gyerekek több mint negyven százaléka él sze­génységben” - mondja a szervezet. Akiket aligha lehet vá­dolni kormányellenességgel, és különben is ezek az adatok alapvetően nemcsak most, hanem az ellenzék kormányzása idején is aggasztóak voltak; a tendencia nem pár éve tart. És álljon itt egy másik adat, hír: versenyt rendeztek a közétkeztetésben dolgozó szakácsoknak, akik fantasztikus háromfogásos ebédet állítottak elő nettó 420 forint beszerzé­si áron. A nyertes menü: zöldséges lencseleves csirkegalus­kával + kápiával és kelkáposztával párolt afrikai harcsafiié, cukkinis szilvaraguval, kölespudinggal, paszternákpürével és tejszínes petrezselyemmártással + céklás csokoládétorta. Te­gyük fel, hogy a feladat sima babgulyás lett volna kenyérrel és lekváros buktával, akkor az összeget leküzdötték volna max. 300-ra. És következzen a gyors számítás: mennyi 30 ezerszer 300 forint? Kilencmil­lió. Ha minden hétvégén, amikor nincs iskolai konyha és nincs mit enni a mélyszegény­ség legalján élő gyerekeknek, csak egy nap kapnának egy jó nagy adag meleg ennivalót, akkor az valamivel több mint 500 millióba kerülne évente. De vannak itt más költségek is, ám egymilliárdból kihozható lenne. Egyetlen milliárd. Mi mindenre elszórtak egymást kö­vető kormányaink már nem egy, hanem ezermilliárdokat anélkül, hogy bárkinek eszébe jutott volna megoldani ezt a kérdést. Minden adott hozzá, minden faluban van kisven­déglő (vagy a szomszédban) vagy iskolai konyha, öregek otthona, lefőzik és kiosztják. Egymilliárd. Egyetlen politi­kus kellene csak, aki azzal kezdené a négy évét: meglehet rengeteg gondja van az országnak, de én ezt az egyet meg akarom oldani, és úgy zárni a ciklusomat, hogy minden gyerek legalább egyszer eszik hétvégén. Valahogy mégsem került ez elő ilyen egyszerű, parasztos programként. Ugyan mi más fel­adatuk lenne, mint megélhetést terem­teni egy országnak? Persze lehet erre azt mondani, hogy ez demagógia és ezt nem így kell megoldani, hanem úgy, hogy a családok jussa­nak normális anyagi helyzetbe, azaz legyen munkahely, és így tovább. Ez igaz. De ez az út nagyon hosszú, nemhogy a vége, a közepe sem látszik. Biztos, hogy ezen dolgozni kell minden pártnak és kormánynak, amíg világ a világ, mert ugyan mi más feladatuk lenne, mint megélhetést teremteni egy országnak. De addig sem kellene éheznie pár tízezer gyereknek. laszlo.kiss@eszak.hu Egy fehér gépkocsiból repültek éjjel a kövek kisvárda. November közepe óta több mint 20 betört szélvé­dőről, megrongált karosszéri­áról tettek bejelentést a rend­őrségen autósok. A rendőrök a tettes elfogása érdekében éjszakánként kamerákkal fel­szerelt gépkocsikkal cirkáltak az érintett szakaszon. Szom­batra virradó éjjel az egyik jel­zés nélküli szolgálati gépkocsit megelőző autó visszapillantó tükrének csapódott egy szem­közti járműből kirepülő kő.- A rendőrök, miután meg­győződtek arról, hogy a meg­rongált autóban ülő férfi nem sérült meg, a másik kocsi után eredtek. A sofőr a berke- szi bekötőúton próbált elme­nekülni, de a rendőrök eláll- ták az útját. A férfi a többszöri Két eset novemberből November 16-án este fél 8 körül a 4-es szá­mú főút Nyírbogdány és Székely közötti sza­kaszán, a 294-es kilométerkőnél olvasónk autóját is megdobáltak egy nagyjából ököl nagyságnyi kővel. A kő „szerencsére, csak" a motorháztetőt érte el, ami behorpadt és a fényezés is komolyan megsérült. Mielőtt a kő becsapódott, szemből egy fehér autó vagy mikrobusz tartott felénk, országúti, vakító világítással - írta a fiatalember szerkesztő­ségünknek elküldött levelében. felszólítás ellenére sem akart kiszállni a járműből, így testi kényszert alkalmazva bilin­cselték meg. A gépkocsi ajta­jában a rendőrök mintegy tíz követ találtak - részletezte az elfogás körülményeit Fülöp Gergely. Az elfogott 39 éves kisvár- dai férfival szemben köz­lekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett el­követésének megalapozott gyanújával indult eljárás és kezdeményezik előzetes le­tartóztatását. A megyei rend­őr-főkapitányság szóvivője megjegyezte, a gyanúsított szervezetében a gyorsteszt kábítószer-fogyasztást mu­tatott ki, amiért külön eljárás indul. MTI/KM November 20-án hajnalban egy szlovák rendszámú Audi tartott a 4-es főúton Ajak felől Nyírtass irányába. A 308-309-es km. szelvényben az autó vezetője nagy pukkanás mellett azt vette észre, hogy betört a szél­védője, miközben egy vele szemből érkező fehér autó mellett elhaladt. Személyi sérülés nem történt, az autó vezetője értesítette a rendőrséget, akik megtalálták a követ, amely nem az útpadka tartozéka volt és pontosan beleillett a szélvédőn lévő rongálódásba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom