Kelet-Magyarország, 2014. november (74. évfolyam, 255-278. szám)

2014-11-24 / 273. szám

2014. NOVEMBER 24., HÉTFŐ A kótaji származású Fekete Ádám a Sényő játékosaként két góllal szomo­rította korábbi csapatát fotó: sipeki Péter Levetek-Nyirpazony _______2-2 (0-0) Levelek, 100 néző, v.: Oláh (3. Levelek: Tuza L - Bukta M., Gebri Gy., Sitku G., Hegedűs D., Kiss L, Busák L, Hajdú G„ Ruff, Csekk A. (Sitku D.), Varga Z. (Svelta Z.). Edző: Majláth Sándor. Nyírpazony: Krizsanovszki - Krakkó. Szabó I., Sarkadi Zs. (Paulik 1.), Kvaka, Soós G., Ladik, Lukács G., Márton P., István G. (Pécsi G.), Szabó S. Edző: Vránszki Péter. Gól: Sitku D„ Varga Z. (11-esből), illet­ve Sarkadi Zs. (11-esből), Szabó S. Kiállítva: Ladik (82. perc). Ifi: 1-0. _____________ Majláth Sándor - A csapattal elégedett vagyok, mindent megtett a győzelem érdekében, de a Pazony túlerőben volt. Két játékosomnak is jelenése volt a kórházban, az egyiknek kettétört a sípcsontvédője, a másik a gerincén sérült meg. Csak annyit kérek, hogy védjék a játékosokat! _______ Vránszki Péter: - Érdekes, izgalmas mérkőzésen úgy érzem, teljesen megérde­melten szereztünk egy pontot, bár több is volt benne. __________________ Terem-Napkor ___________4-1 (3-0) Terem, 50 néző, v.: Nagy T. Terem: Boros V. - Bégányi Zs., Alexutan, Varga A. (Mitra- cica), Tanka L, Kun G., Virág G., Osvath Z„ Podina, Peres, Osvath Sz. Edző: Berettyán Gábor. Napkor: Nagy G. - Kovács G. (Nagy D.), Pallai G., Csákányos (Jakab J.), Nagy A.. Potyók, Ország Zs., Somogyi L., ifj. Fekete Z., Toldi A., id. Fekete Z. Játékos-edző: id. Fekete Zoltán. Gól: Osvath Z., Osvath Sz., Virág G„ Podina, illetve Jd^FeketeZ. Ifi: 7—0^ Berettyán Gábor: - Minden tiszteletem azé a tizenkét játékosé, akik hetek óta pályára lépnek a Terem színeiben. Nagyon megérdemelték már ezt a győzelmet. Id. Fekete Zoltán: - A helyzetek alapján nem érdemeltünk vereséget. Ennyi lehető­séget kialakítani és kihagyni is művészet. Köszönjük ifi kapusunk remek helytállását! Vásmegyer-GFSE-Oros 4-3 (2-2) Vasmegyer, 100 néző, v.: Pokoraczki. Vasmegyen Kállai P. - Hajnal A., Sinka J„ Dankó M„ Bodó I., Bilecz, Toronyi G„ Kiss I., Csombók Z., Laskay F., Berki B. (Kovács Z.). Edző: Bodó Attila. GFSE-Oros: Homyák B. - Homonyik, Gilányi L„ Winkler, Tolnai T„ Kóka S„ Spisák Zs. (Nagy I., Brandies M.), Sándor K. (Szatke), Bognár R., Lakatos X, Nagy T. (Nyics). Edző: Csire Sándor. Gól: Sinka J. 2., Toronyi G„ Csombók Z., illetve Lakatos T. 2, Dankó M. (öngól). Ifl: 1-7, Bodó Attila: - Gólokban és fordulatokban gazdag mérkőzésen végre összejött a győzelem.______________________ Csire Sándor: - Gratulálok Vasmegyernek a győzelemhez! Nem igazán szeretek foglalkozni a játékvezetőkkel, de három kettes vezetésünknél olyan előnyszabályt kaptunk, amiből egyenlített az ellenfél. Utá­na nyílt sisakossá vált a mérkőzés, amelyből a hazai csapat jött ki jobban. _____ Apagy-Nyfrvasvárt ________6-3 (4-1) Apagy, 80 néző, v.: Bendik G. Apagy: Károly G. (Kovács I.) - Besenyei J., Tar F., Orosz G„ TámbaT., Szalka N. (Pataki X), Kozák R., Márton I. (Jakab R.), Kiss Z., Bakró A., Marcsek X (Badarász). Edző: Szegfű Mihály. Nyírvasvári: Angyal L. - Pető G. (Serbán J.), Kovács Á., Kun K., Paulik J., Karczub, Vonza, Sivadó (Kocsis Z.), Angyal D., Erdei Cs. (Serbán X), Pelyák. Edző: Dolhai Tibor. Gól: Orosz G. 3, Kozák R., Marcsek X, Márton l„ illetve Pelyák 2, Vonza. Ifi: 5-3. _______ Szegfű Mihály: - Megérdemelt győzelmet arattunk. A nyitófordulót követően nem hittük volna, hogy ilyen sikeres szezont zárunk. __________________ Dolhai Tibor: - Nem nagyon tudtunk volna a mai mérkőzésen annyi gólt rúgni, hogy szoros legyen. _____■ ______ Kótal-Sényő _________2-6 (0-3) Kótaj, 150 néző, v.: Resán G. Kótaj: Czenki - Kovács P. (Rácz R.), Hangácsi (Lucskai), Fekete B., Záhonyi, Kató Gy. (Gurcsák), Fekete Á„ Nagy B„ Korsoveczki M., Takács I., Sarkadi Sz. Edző: Czifra Krisztián. Sényő: Lippa - Gégény I., Klepács, Horváth N., Fiu­mei, Haburcsák B., Asztalos K. (Kléninger), Kovács B. (Karaffa), Fábri Z. (Brandies P.), Kovács I., Fekete A. Edző: Rubóczki Tibor. Gól: Rácz R. 2 (mindkettőt 11-esből), illetve Fábri Z. 3, Fekete Á. 2 (egyet 11-esből), Kovács I. Kiállítva: Czenki (62. perc). Ifi: 1-1. Czifra Krisztián: - Megérdemelten nyert a Sényő. Az első félidei egyéni hibák eldön­tötték a mérkőzést. A következő meccsen megpróbálunk javítani. _____________ Rubóczki Tibor - Gratulálok csapatomnak az őszi elsőséghez! ________ GávavencseUŐ-Úlfehértó 2-1 (1-1) Gávavencsellő, 120 néző, v.: Tassy. Gáva- vencsellő: Simkó M. - Balázs K., Heng- sperger András, Nagy R. (Tóth Z.), Pásztor Zs., Koczogh, Gégény Z„ Kőpájer J„ Balogh R., Hengsperger Attila, Szabó M. (Csohány Z.). Megbízott edző: Kőpájer József. Újfehértó: Piskóti R. - Kerecsen, Fekete L., Pénzes R„ Dénes K., Enyedi, Szoták (Máté G.), Szigeti V., Szilágyi Á„ Osikóczki, Asztalos A. (Pallai J.). Edző: Urr László. Gól: Gégény Z„ Koczogh, illetve Szilágyi Á. Ifi: 0-10. Kőpájer József: - Csak nem elégedtünk meg a hazai döntetlennel. Ürr László: - Az ellenfél többet tett a győzelem érdekében. Sajnos nekünk nem si­került, ami az ifistáinknak, hogy a dobogón zárjuk az őszi szezont. ______________ Ófehértó-Encsencs 4-3 (1-1) Öfehértó, 60 néző, v.: Sinka Z. Ófehértó: Mudri - Géczi P., Pekács, Murguly, Kovács X (Künstler), Tóth P., Szabó L. (Stekler A.), Váczi G., Kóka K., Kerekes M„ Tóth G. (Varga Z.). Edző: Lőrincz Sándor. Encsencs: Sivadó R. - Küzmös (Nagy X), Lengyel L, Szilágyi G., Nagy A. (Szabó X), Kósa R. (Pika R.), Zsirkai S. (Harcsa X), Tatlódi L, Szilágyi Z., Balogh N., Biró Zs. Edző: Szedlár János. Gól: Kerekes M., Murguly Cs., Künstler A., Váczi G., illetve Szilágyi G. 2., Szilágyi Z. Kiállítva: Mudri A. (3. perc)., illetve Szedlár J. (84. perc). Ifi: 3-1. __________________ Sziráki István vezetőségi tag: - Bebi­zonyítottuk, hogy tíz emberrel is tudunk mérkőzést nyerni. Gratulálok a fiúknak! Szedlár János: - Gratulálok az Ófehér- tónak, mert kilencven percet küzdöttek emberhátrányban, és ez dicséretes. Ez mocskos munka volt, spoil! ___________ Nylribrony-Rakamaz ______0-3 (0-1) Nyíribrony, 50 néző, v.: Takács A. Nyírib- rony: Mencsik - Kriston R„ Nagy S., Imre L (Bárdos A.), Galamb P., Pásztor J., Konzili (Asztalos P.), Tóth A., Marincsák, Király X, Lakatos M. (Pető M.). Edző: Lakatos Zsolt. Rakamaz: Gégény B. - Hornyai, Venczeí I., Galambosi Zs., Suskó, Balogh J. (Tóth G.), Fedor A., Matejkó G. (Debróczki), Glonczi D. (Dinó J.), Homyák M„ Galambosi G. Edző: Fecsku István. Gól: Homyák M. 2., Galambo­si G. Ifi: 0-4. __________ Lakatos Zsolt: - Ameddig erővel bírtuk, addig partnerek voltunk. A második félidőben kijött az erőfölény és nem tudtuk tartani a lépést a vendégekkel. Gratulálok nekik a győzelemhez! ______________ Fecsku István: - A két Lakatosnak beletört a zárba a kulcsa. Tabella 1. Sényő _______ 15 14 1 - 83-13 43 2. Rakamaz ____________________15 12 3 - 41-11 39 3. Apagy ____________________15 8 3 4 32-35 27 4. Kótaj _____________________15 6 7 2 31-22 25 5. Újfehértó ____________________15 8 - 7 ■ 39-35 24 6. Encsencs ____________________15 7 1 7 40-31 22 7. Nyíribrony _____._____________15 7 - 8 24—37 21 8. Levelek ___________________ 15 6 2 7 30-26 20 9. Nyirpazony __________ 15____5 5 5 33-26__20 10. Terem ______________________15 5 3 7 36-44 18 11. Napkor _____________________15 4 4 7 35-40 17 12. Ófehértó 15 4 2 9 26-53 14 13. Gávavencsellő_____ ___________15 3 4 8 15-27 13 14. Nyírvasvári ______________15____3 4 8___20-44 13 15. GFSE-Oros _ __ __ 15 2 4 ?____18-42 10 16. Vasmegyer*_______ ______ 15 4___1 10___25-42__9___ * négy büntetőpont levonva A csengeriek ezúttal a Szentmikóst fogadják Labdarúgás: Megyei II. osztály, Nyírerdő-csoport, 15. forduló futsal. A legutóbb letudott, nagy közönségsikert aratott megyei rangadó után a fut­sal NB II. Keleti-csoport 10. fordulójában ezúttal a Csen- ger bizonyíthatja: nem volt véletlen a szurkolók lelkese­dése a sportág iránt. Persze, a hatodik helyen állomásozó szatmáriak számára mindez aligha jelentett meglepetést, rendre táblás ház előtt lép­nek színre saját otthonukban. Hétfőn (kezdés: 19 óra) a Tö­Totó: 47. hét/2. forduló A helyes tipposzlop 1. Arsenal-Manchester United 1-2 2 2. Bayern München-Hoffenheim 4-0 1 3. Mönchengladbach-E. Frankfurt __________________1-3 2 4. Schalke 04-Wolfsburg 3-2 1 5. Mainz-Freiburg 2-2 x 6. Hannover-Leverkusen 1-3 2 7. Paderborn-Dortmund '2-2 x 8. Hamburg-Bremen 2-0 1 9. VfB Stuttgart-Augsburg __0-1 2 10. Atalanta-Roma 1-2 2 11. Lazio-Juventus 0-3 2 12. Verona-Fiorentina 1-2 2 13. Napoli-Cagliari ____________3-3 x 14. Milan-Internazionale lapzárta után Mal sportműsor Futsal. NB II: Csengeri Petőfi DSZSE-To- rökszentmiklósi SZSE, 19. rökszentmiklósnak fűthet- nek be - úgyis hidegek már az esték. A vendégek négy ponttal szereztek kevesebbet, és Csengerbe egyébként sem győzni járnak a riválisok. Mindeközben a tabellán ötödik Nyírgyulajra papíron sokkal rázósabb feladat vár. Berecz Zsolt legénysége az éllovas, Nagykátán székelő Kincsem Lovaspark vendége­ként próbál bravúrnak számí­tó eredményt elérni. km Két nagyon sima és egy szoros kézilabda. A három Bajnokok Ligájában szereplő magyar csapat mindegyike győzött a hétvégi fordulóban. A férfi­aknál az MKB Veszprém ha­zai pályán a macedón Vardar Szkopjét győzte le egészen simán 32-24-re, a Pick-Szé- ged pedig idegenben verte a francia Dunkerque-t 25-24-re, tehát a múlt hetihez hason­lóan újra kettős sikert arat­tak ugyanazon ellenfelekkel szemben a magyar csapatok. A nőknél a Győri ETO hazai csarnokavatón 35-23-ra verte a svéd Sávehofot. km Vásárosnamény-Záhony 4-1 (0-1) Vásárosnamény, 200 néző, v.: Éva I. Vásá- rosnamény: Vass S. - Illés P., Balogh X, Szabó K., Sebestyén G. (Horváth M.), Balázs G. (Majoros I.), Mándi L„ Deskó, Bicskó (Kor­mos A.), Danku J., Bagi Z. Edző: Szilágyi Ber­talan. Záhony: Pólyák B. - Angyal A., Séra L, Ács G., Semegi X, Semegi J., Czvik, Kői, Kalu, Kamenyiczki, Karasz A. Játékos-edző: Karasz Attila. Gól: Deskó, Illés P., Sebestyén G., Mándi L, illetve Semegi J. Ifi: 2-2. Szilágyi Bertalan: - Az első félidőben kimaradtak a helyzetek, a vendégek pedig egy szerencsésen eltalált lövéssel vezetést szereztek. Aztán felpörgött a csapat és ilyen különbséggel is megérdemelten nyert. Karasz Attila: - Tíz és fél emberrel hatvan percig bírtuk a bajnokesélyes ellen, amely jól játszott. A játékvezetőről nem mondok sem- mit, mert még biztos fogunk veie találkozni... Fényesllt ke-Nyírkárász 2-1 (0-1) Fényeslitke, 200 néző, v.: Sipos L. Fényes- litke: Kovács X - Rusznák, Szőlősi L, Sárkány G., Balogh R., Tóth A. (Révész Zs.), Miskolczi G„ Bakó G., Lupcsa (Fodor Cs.), Pálinkás X, Balogh K. Edző: Pokol László. Nyírkárász: Borkó - Liptai D., Rákóczi L, Ujj Gy., Kázsmér, Kozma A. (Kasza R.), Varga J„ Kocserha (Tóth X), Zakor J„ Szabó L, Jávor P. Edző: Dudás Zoltán. Gól: Szőlősi L, Rákóczi L. (öngól), illetve Zakor J. Kiállítva: Pálinkás X. (79. perc). Ifi: 2-3. _________ Pokol László: - Gratulálunk Nyírkárásznak az eddigi veretlenséghez, ez nem volt véletlen, mert nagyon egységes, és masszív csapat. A korai sérülés befolyásolta mai játékunkat, de gratulálok minden játéko­somnak, hogy vesztes állásból meg tudtuk fordítani a meccset, és nagyon fontos győzelmet arattunk. _______________ Dudás Zoltán: - Jó játékkal szereztünk vezetést, egygólos vezetésnél kezünkben volt, hogy eldöntsük a meccset a magunk javára. Ennek ellenére belerohantunk a vereségbe. A sors megtanította velem, hogy rossz játékkal jobb győzni egy nullára, mint jó játékkal kikapni kettő egyre. ________ Gyulaháza-TIszamentl SE 5-1 (2-0) Gyulaháza, 100 néző, v.: Simon X. Gyulahá­za: Bandor F. - Gáti Sz. (Bandor J.), Juhász L. (Molnár X), Gáti S„ Éles I., Kapin M., Deák B., Tóth D. (Farkas G.), Bombera, Deák Z., Tóth G. (ifj. Bárdi B.). Edző: Bárdi Béla. Tlszamenti SE: Csordás A. - Szűcs Á„ Gajda A. , Mokri, Széplaki S., Bálint A. (Csatlós G.), Peregrin, Balogh 0., Ducsi, Gál Z. (Simon G.), Fodor Cs. Edző: Szabó Gusztáv. Gól: Éles 1.2, Bombera 2, Gáti S., illetve Peregrin. Ifl: 15-0. Bárdi Béla: - Az elmúlt két hét kudarcai után ma a legfontosabb, a három pont megszerzése volt. Nem játszottunk jól, de győzelmünk ilyen arányban is megérdemelt. Szabó Gusztáv: - Jó csapat otthonában, nagyon jó játékvezetés mellett, ha helyze­teinket értékesítjük, szorosabb eredmény születhetett volna. Alak-Pap _____________6-1 (3-1) Ajak, 80 néző, v.: Szikora. Ajak: Leskovics - Magyar D., Barati, Kontér, Sütő N., Magyar R. (Bulitka), Varga R., Erőss P„ Folytán, Magyar Z. (Iski D.), Baráth I. Edző: Szanyi János. Pap: Tóth Z. - Bíró J., Sajtos N„ Mudri B. , Lesku Cs.. Dobrai, Kői B., Filó, Kői J„ Erdei K. , Sipos V. Edző: Maximovits György. Gól: Baráth 1.2, Erőss R, Magyar R., Varga R., Folytán, illetve Biró J. Ifi: 2-1. __________ Ragány Csaba vezetőségi tag: - Ha a legutóbbi vereségünket nem is sikerült telje­sen feledtetnünk, ez a győzelem enyhítette némileg a fájdalmunkat._____________ Maximovits György: - Ha igaz a mondás, hogy semmi sem tart örökké, akkor tőlünk függetlenül is megállt a mélyrepülésünk. De ha tenni is képesek leszünk érte, akkor számunkra is nyújthat némi örömöt a foci. Demecser-Mátészalkai MTK 0-7 (0-4) Demecser, 50 néző, v.: Mészáros J. Demecser: Makai Cs. - Kantár K., Lelt, Illés J. (Hegedűs L. ), Hajnal A., Rigmányi, Kocsis Z., Varga J. (Varga E.), Ballai Z., Dankó Z„ Minyin. Játé­kos-edző: Minyin Vitalij. Mátészalka: Pin- dzsula (Vakarcs I.) - Docsa, Bojer, Rézműves F. , Éles R., Magyari M„ Sarkadi G. (Kovács A.), Szántó Z. (Kocsán G.), Petrohai G„ Soltész B. (Botos G.), Petrohai M. (Mészáros X). Edző: Bákonyi György. Gól: Éles R. 2, Soltész B„ Szántó Z., Petrohai G., Rézműves F„ Sarkadi G. Kiállítva: Hajnal A. (68. perc). Ifi: 0-6. Minyin Vitalij: - Sajnos ezen a mérkőzésen csak egy csapat volt a pályán. _________ Bákonyi György: - Nagyon fontos volt ez a mérkőzés számunkra. Az eredményességen kívül örömteli, hogy játékkal is párosult. Vala-őr 6-0 (2-0) Vaja, 200 néző, v.: Domoszlai. Vaja: Pekk J. - Simák J„ Soltész Á„ Sashegyi G., Mulutó (Hudák R), Noszál (Kiss A.), Sashegyi Sz., Kósa S. (Soós K.), Kézi B„ Mocsár G. (Simák L), Virtás A. (Repetik). Játékos-edző: Simák János. Őr: Kedves Gy. - Murguly, Kiss A., Kiss K„ Márton X, Kendi, Kovács X, Szabó V., Popovics N., Tisza Á„ Szabó A. (Szegedi A.). Edző: Kálmándi Bertalan. Gól: Kézi B. 3. Virtás A. 2 (egyet 11-esből), Kiss A. Ifi: 6-1. Simák János: - A szomszédvári rangadón ilyen különbséggel is megérdemelten győztünk. Kálmándi Bertalan: - A város legyőzte a falut. Ha reggelig játszunk, akkor sem tudtunk volna gólt rúgni. ____________ Kéfc-Uldombrád__________4-0 (2-0) Kék, 120 néző, v.: Gergely S. Kék: Himmer A. - Simon S„ Kiss M„ Nagy J„ IgnáczG. (Szur- csik G.), Gazdag A., Somogyi Cs., Kamarás, Tóth G. (Csáki A.), Király X (Doboveczki), Szurcsik Z. Edző: Farkas Tibor. Újdombrád: Sinka Gy. - Gulyás J„ Csombók Cs., Szőlősi A., Veress Á. (Komlósi L), Kemács József, Farkas A. (Harsányi M.), Dócs Cs. (Budaházi Sz.), Szabó D„ Geri K., Horváth A. (Sipos A.). Edző: Kató István. Gól: Szurcsik Z. 2, Király X, Gazdag A. Ifi: 3-3. _______________ Farkas Tibor: - Hetek óta tart „pszicholó­gusunk” varázsa. Kiváló bíráskodás mellett szimpatikusán küzdő ellenfelet eredményes csapatjátékkal sikerült legyőznünk. __ Kató István: - Gratulálok az ellenfélnek a sikerhez. ______________________ Pátroha-Nagydobos 1-0 (1-0) Pátroha, 100 néző, v.: Ésik L. Pátroha: Fintor S. - Szabó S., Szabó R., Bedő I. (Borku X), Kovács Sz., Rácz S., Tóbiás, Bencs (Her­ceg I.), Horváth F. (Horváth I.), Bodnár G., Batár. Megbízott edző: Lusánszki László. Nagydobos: Mucsicska - Onder G. (Rácz J.), Varga J., Sipos J., Benkő J„ Bálint Cs., Bégány G„ Zakor D., Tivadar A., Bégány Zs., Tóth Zs. (Szender S.). Játékos-edző: Herceg Attila. Gól: Bencs. Ifi: 8-3. ________________ Lusánszki László: - Nem játszottunk iga­zán jól, de a csapat tartását mutatja, hogy az ilyen nehéz mérkőzéseket is meg tudjuk nyerni. Fintor Sándornak külön gratulálok, mert a mezőny legjobbja volt. _________ Herceg Attila: - A helyzetek alapján nem érdemeltünk vereséget. A lelkes hazaiaknak gratulálunk a győzelemhez. Tabella 1. Vásárosnamény _______________15 13 1 1 51-17 40 2. Fényeslitke ___________________15 11 3 1 51-16 36 3. Mátészalka___________________15 10 3 2 58-12 33 4. Gyulaháza ___________________15 10 2 3 49-19 32 5. Nyírkárász __________________J5____9 5 1 27-11 32___ GZáhony ___________]5_ 8 _J__ 6______45-34_ 25 7. Ajak )5 _ 6 3 6____34-32 21 _ 8. Vaja 15 __ 6 J_ 6___ 28-30 21 9. Pap* 15 ___6___1 8___ 29-47 18___ 10. Demecser____________________14 5 2 7 33-39 17 11. Kék ___________________14 4 2 8 24-46 14 12. Pátroha 15 4 1 10 30-33 13 aújdombfád* 15 4 2 9 18-47 13 14. Nagydobos __________________15 4 - 11 25-36 12___ 15. Tiszamenti SE * _________ J5 3-12 25-60 8 16. Űr I 15 1 1 13 17-64 4 * egy büntetőpont Labdarúgás Megyei II. osztály, Kelet-Magyarország-csoport, 15, forduló TIszakóród-Túrrtcse 7-2 (3-0) Tiszakóród, 40 néző, v.: Szőnyi. Tiszakóród: Juhász S. - Pásztor Z„ Császár R, Lázár B„ Móricz I., Majoros Sz., Somogyi R., Légrádi G., Fábián R„ Lengyel I., Sira X Edző: ifj. Juhász Ernő. flirricse: Szaniszló Sz. - Kádár D„ Nagy J„ Bodó D., Nagy Zs., Szűcs A„ Németh G., ifj. Garda E., Kovács A., Szilágyi L, Hopka N. Edző: id. Garda Endre. Gól: Császár P. 3 (egyet 11-esből), Sira X, Somogyi R„ Majoros Sz., Légrádi G., illetve Szilágyi L, Bodó D. Ifi: 3^2. ________________________ IQ. Juhász Ernő: - Gratulálok a fiúknak, értékes három pontot szereztünk. ____ Garda János egyesületi elnök: - Ebben az összeállításban ma ennyire voltunk képesek. Szatmárcseke-Tyukod 2—1 (2—1) Szatmárcseke, 40 néző, v.: Debreceni. Szatmárcseke: Bőnyei B. - Bozsányi I., Della, Orsolyák Á„ Mándi Zs., Bandies, Volkán (Varga Gy.), Kóczé G„ Orsolyák J„ Bozsányi L. (Molnár A.), Mándi Z. (Bőnyei Zs.). Edző: Hadadi Ferenc. Tyúkod: Iricsek - Sipos M. (Gyene), Berki N„ Feka N., Bócsi Gy. (Németh M.), Szabó R., Nyerges 0., Sustyák, Varga M„ Somlyai G., Kertész J. Edző: Nagy Jószef. Gól: Mándi Z., Kóczé G., illetve Kertész J. Ifl: 3-0. _________________ Hadadi Ferenc: - Gratulálok a két születésnapos Mándi-fiúnak! Végre teljes létszámban megvolt a csapatunk, és olyan volt az akarat, amilyennek mindig is lenni kellene. Nagy József: - Amíg csak három-négy ember játszik szíwel-lélekkel, addig nagyon nehéz lesz nyerni. _ Nyírmeggyes-Milota 5-2 (2-1) Nyírmeggyes, 100 néző, v.: Csikós L. Nyírmeggyes: Mándi P. - Nagy Zs., Jurkó, Székely Zs. (Pálfi L), Tóth G., Hornyák Zs., Bulyáki Z., Batizi-Pócsi N. (Pethő A.), Drabik (Kovács L), Pankotai I. (Kiss L), Varga B. (Gere Zs.). Játékos-edző: Bulyáki Zoltán. Milota: Kánya G. - Csókái S., Siket L, Ignácz I., Nyilas B„ Rozsályi J„ Sankó J., Bunna I., Bunna A., Lukács M.„ Korponai I. (Varga X). Edző: Rétfalvi Róbert. Gól: Batizi-Pócsi N., Bulyáki Z., Pankotai I., Hornyák Zs., Pálfi L„ illetve Sankó J., Varga X Kiállítva: Csókái S. (53. perc). Ifi: 2-2._________________ Bulyáki Zoltán: - Jó erőkből álló ellenfelet sikerült ma legyőznünk, gratulálok a srácok­nak. A mai sikert ificsapatunk edzőjének, „Túrónak" ajánljuk. ______ Rétfalvi Róbert: - Szalagavató miatt létszámhiányosán érkeztünk a mérkőzésre. Sajnos ennyire telt tőlünk. ___________ Beregdaróc-Csenger 2-9 (0-3) Beregdaróc, 30 néző, v.: Oláh Z. Beregda- róc: Kiss Z. - Ábrán Cs. (Ecsedi A.), Bakó Z., Simon K., Veress Cs. (Huzina), Szász K., Kosztel D„ Kiss R., D. Pethe, ifj. Veress 0., Lizák B. Edző: id. Veress Oszkár. Csenger: Bélteki L. - Mona A., Antal J., Pankotai I., Ge- letey, Kovács J., Rozman, Katona R, Asztalos G„ Varga Zs., Bandula. Edző: Boros Károly. Gól: Lizák B„ Kiss R„ illetve Rozman 4, Kato­na P. 3, Kovács J„ Banduia. Ifi: 0-13. _____ Id. Veress Oszkár - Most már vége az őszi szezonnak, a jövőt illetően mindenkinek el kell gondolkoznia. _________________ Boros Károly: - Hoztuk a kötelező győzel- met egy szimpatikusán játszó csapat ellen. Vámosoroszi-TIsztaberek 2-2 (2—2) Vámosoroszi, 100 néző, v.: Kovács IZ. Vámosoroszi: Szaniszló A. - Szaniszló Z., Dobos Z. (Bezzeg), Csernyi, Ács A. (Szabó A.), Torma I., Márton J., Baráth G„ Róka R. (Kiss D.), libán, Riskó X Edző: Orosz András. Tisztaberek: Makay Z. - Juhász A., Kiss G„ Kalló A., Molnár Róbert (Fehér X), Molnár Roland, Balogh A., Bencze A., Lázár R„ Bart- ha K„ Homoki G. Edző: Oroszi István. Gól: Riskó X 2, illetve Lázár R., Bartha K. Ifi: 6-0. Orosz András: - Hamar vezetést szerez­tünk, aztán a félidő végére nekünk kellett egyenlíteni. A folytatásban végig egykapuz- tunk, de nem sikerült gólra váltanunk a fö­lényünket. Biztos azért nem nyertünk, mert rosszul cseréltem. A lényeg az, hogy ezzel az egy ponttal is megelőztünk Túrricsét. Oroszi István: - Az első húsz percben kerestünk a fonalat, de nem sikerült megta­lálni. Sőt, az utolsó ziccert mi hibáztuk el. A döntetlen összességében reális eredmény. Tarpa-Kölcse ____________14-0(7-0) Tarpa, 100 néző, v.: Módis X Tarpa: Lackó A. - Szalai A., Simon J., Dávid G. (Ködöböcz), Velez (Vincze K.), Rózsa R., Djacsenko (Fekete X), Lékó R. (Csapó A.), Szabó A. (Simon Sz.), Orosz A., Peres. Megbízott edző: Czirják József. Kölese: Fazekas M. - Lakatos Gy., Zavanyi, Botos Á„ Orgován Gy., Ármós, Varga Gy., Igaz Zs., Tamási D., Csókái L, Liszák. Edző: Jencsik Tamás. Gól: Peres 5, Orosz A. 2., Szalai A, 2, Simon Sz. 2, Szabó A., Rózsa R„ Djacsenko. Ifl: 2-0. __________ Czirják József: - Gratulálok a csapatnak és a teljes egyesületnek, mert a hétvégén hét bajnoki meccset nyertünk meg. ________ Jencsik Tamás: - Megköszönöm annak a tizenegy labdarúgónak, hogy eljött és tisz­tességesen végigjátszotta a meccset. Aki nem jött el, annak is „megköszönöm”, mert biztos jó okuk volt a távolmaradásra. Nagyecsed-Nyircsaholy 3—1 (2—1) Nagyecsed, 100 néző, v.: Magyar R Nagyecsed: Szabó A. - Balogh Gy., Ricsei, Nyíri Gy., Homann, Bulyáki A., Bodogán (Nyíregyházi), Ascsillán, Balogh J. (Török I.), Vicickó, Ádámszki (Varga Gy.). Edző: Opre Mihály. Nyírcsaholy: Bulyáki Gy. - Némedi G. (Páskuly), Molnár Sz., Putirka, Mihálku (Licz B.), Ilku X, Botos S., Jónás R, Balogh Zs., Petrohai Gy., Mező A. Edző: Tóth Zoltán. Gól: Bulyáki A. 2, Ricsei, illetve Balogh Zs. Ifi: 7-0. Opre Mihály: - Igazi szomszédvári ranga­dón az idény leggyengébb játékával szerez­tünk három gólt, lőttünk négy kapufát, és kihagytunk öt száz százalékos helyzetet. A győzelmet Bulyáki Attila újszülött kisfiának ajánljuk. _______________________ Tóth Zoltán: - Jó iramú mérkőzésen végig partiban voltunk a jó erőkből álló Nagye- cseddel. Minden játékosomnak maximális dicséret jár a mai teljesítményért és hozzá­állásért. Sok sikert a hazaiaknak. Tunyogmatolcs-Métfc-VáUal 4-2 (1-1) Tunyogmatolcs, 80 néző, v.: Czene. Tunyog- matotcs: Somogyi I. - Tisza S„ Deli (Jakab X), Varga R, Szarka Sz., Kerekes Sz. (Jakab A.), Franku A., Vincze R. (Kisgyörgy X), Imre Zs., Imre M., Mikes G. Edző: Baráth Mihály. Mérk-Vállaj: Haga R. - Rostás L, Antal Z„ Bozsányi S. (Bodó R.), Bálint M., Lakatos R, Szabó I., Szimuly Gergő, Szabó V, Lakatos J., Zámbó X Edző: Szimuly Gábor. Gól: Mikes G. 2, Imre M., Vincze R., illetve Zámbó X, Bálint M. Ölesből). Kiállítva: Rostás L. (73. perc). Ifi: 12-1. ___________ Baráth Mihály: - Mezőnyben jól játszó ellenfelet győztünk le a hazai pályán megszokott nagy akarással. Gratulálok a csapatnak, a győzelmet a kitartó, lelkes szurkolóinknak ajánljuk. _____________ Szimuly Gábor: - A szezon leggyengébb játékával megérdemelt vereséget szenved­tünk. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy mi Is annyi játékvezetői díjat fizetünk, mint a hazaiak... Tabella 1. Nagyecsed _______________15 15 - - 76-12 45 2. Csenger _____ 15 10 J___4 59-27 31 3. Mérk-Vállal ________ 15 10 - , 5 51-33 30 4. Nyírcsaholy___________________15 9 1 5 31-24 28 5. Túrricse ____ 15 9 - 6 50-38 27 6. Vámosoroszi __________________15 8 3 4 50-20 27 7. Nyírmeggyes _________________J5____8 1___6 41-36 25 8. Tisztaberek __________________15 7 3 5 47-30 24 9. Tunyogmatolcs ________________15 7 1 7 39-40 22 10. Tyúkod _____________________15 7 - 7 38-38 • 21 11. Tiszakóród ___________________15 6 1 8 48-45 19 12. Milota ________________ 15 6 - 9 40-49 18 13. Tarpa ______________________15 4 4 7 35-34 16 14. Szatmárcseke* ________________15 4 1 10 18-65 9 15. Kölese ______________________15 1 1 13 15-92 4 16. Beregdaróc*__________________15 - 1 14 18-73 * A Szatmárcsekétől négy, a Beregdaróctól egy büntetőpont levonva Labdarúgás: Megyei II. osztály, Rakamaz Takarék-csoport, 15. forduló KELET

Next

/
Oldalképek
Tartalom